Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-09 / 2. szám
A doktor úr szenvedélye Míg Viliam Sobona ’93 nyarán le nem „faxolta“, a rozsnyói kórház igazgatója volt. Igaz, még akkor sem hosszú ideje, mindössze 11 hónapja. Dr. Icsó Jánosról, aki jelenleg a rozsnyói gasztroen- terológiai osztály orvosa, egészen más okokból is érdemes írni. Például azért, mert szeptemberben fölkerekedett, hogy végigbiciklizzen Európa északi felén, s ha az idő engedi, megfiirödjék a dán tengerben. Ez utóbbi nem sikerült, viszont Liberta Lady márkájú kerékpárján 2500 kilométert taposott le. Beszélgetésünk során kiderült: nem ez volt az első nagyobb szabású útja. Napi 120 kilométer Már gyerekként nagyon szerettem biciklizni - meséli Icsó doktor. - Ez a szenvedélyem később is megmaradt. Amikor például megkaptam orvosi diplomámat, nyeregbe pattantam és lekerekeztem a Balatonra. Azóta többször kerékpároztam Magyarországon, de voltam Romániában meg Jugoszláviában is. Ilyen hosszú utat azonban mint most, és ilyen viszontagságos időjárásban, eddig még egyszer sem tettem meg.- Hogyan szánta rá magát erre a nagy északeurópai utazásra?- Engem mindig is vonzottak az északi országok, már régebben készültem, hogy elbiciklizzek oda is. Nézetem szerint ugyanis az európai civilizáció leginkább épp a skandináv országokban érvényesül, s utam során tapasztalhattam is, hogy valóban így van. Nagyon kellemes érzésekkel kerekeztem e tájon. Toleránsak, segítőkészek ott az emberek, nem az anyagiakat és az üzletet tartják a legfontosabbnak.- Dánia volt a végcél, vagy „csak“ erre futotta?- Úgy indultam, hogy elmegyek Dániáig és visz- sza. Elmentem volna tovább is, de vissza kellett térnem, mielőtt lejárt volna az útlevelem. Szeptember 9-én indultam, de 30-án már visszafelé is át kellett lépnem a cseh-lengyel határt. A régi útlevelemet ugyanis nem hosszabbították meg, az újat pedig nem tudtam az indulásig elintézni. Ha jutott volna rá időm, hajón fölmentem volna Norvégiába is, és jobban szétnézhettem volna utam során. így leginkább csak kerekeztem, naponta átlagban 120 kilométeres távokat tettem meg.- Milyen útvonalat választott?- Rozsnyóról Zsolna felé mentem, mert nem akartam rögtön az elején azt a megterhelő utat választani, amely a Tátrákon keresztül vezet. Zsolnánál átmentem Lengyelországba, onnan Németországba, Dánián keresztül Svédországba, majd vissza. Elmondhatom, hogy utam legnehezebb szakasza éppen a szlovákiai volt. Any- nyi domb, hegy, olyan meredeken épített utak sehol máshol nem voltak... Miért éppen a Liberta Lady?- Szereztem egy jó könnyű sátrat, még Lengyelországban vettem. Általában úgy kell pakolni, hogy ne legyen nagyon nehéz a csomag. Két öltözet ruhát vittem, egyet magamon, egyet pedig tartalékba: ha a másik átázik, legyen mibe átöltözni. Kel) egy jó meleg hálózsák is. Nekem végül kettő lett, mert amit magammal vittem, az hidegnek bizonyult, így Lengyelországban vásároltam egy sokkal melegebbet. Élelmiszert nem nagyon cipeltem magammal, inkább útközben vásároltam, mert most már nagyjából azonosak az árak. Sőt, Lengyelországban olcsóbban lehet étkezni, mint nálunk.- A Liberta Lady, ne vegye rossz néven, egy közönséges bicikli. Nem lett volna megfelelőbb egy ilyen hosszú útra valamilyen speciális, sebességváltós kerékpár?- Próbáltam én már ilyen hosszabb útra versenybiciklin is menni, végül alig bírtam hazaérni. Annyira össze voltam törve, görnyedve rajta. Szóval nagyon kényelmetlen. Hegyi kerékpárt se vettem, mert nem látom semmilyen előnyét. Legföljebb arra lett volna jó, hogy valahol ellopják, mert egyébként nagyon drága. És nagyon lassú. Hosszabb távokra szerintem nem megfelelő. Persze, utam során azért megcsodáltam egykét jó nyugati biciklit, amelyeken szívesen elbringáztam volna. A női biciklit azért is választottam, mert férfi kerékpáron, nagy teherrel, nehezebb hajtani. Szarvasbőgés idején- Az utat előzetesen megtervezte, vagy a véletlenre bízta a dolgokat?- Nagy vonalakban megterveztem, a többit pedig a sorsra bíztam.- A napi program mindig úgy nézett ki, hogy reggel fölkelt, fölült a nyeregbe, este leszállt, fölverte a sátrat, aztán másnap folytatta ugyanezt?- Javarészt igen. Tettem azért kitérőket és beiktattam pihenőnapokat is. Megálltam néhány nagyobb városban: Berlinben, Wroclavban, Koppenhágában és Malmőben is szétnéztem.- Útját egyedül tette meg. Nem hiányzott a társaság? Nem félt útközben?- Előnye is, hátránya is van annak, ha egyedül megy az ember. Előny például, hogy nem kellett állandóan arra figyelnem, nincs-e baja a társamnak. Mert mi tagadás, elég veszélyes manapság a biciklizés. Hátránya, hogy végül is egyedül van az ember mindenre. Többször megtörtént, hogy olyan helyen sötétedett rám, ahol se falu, se kemping nem volt. így kénytelen voltam az erdőben sátorozni, bár Lengyelországban többen figyelmeztettek, hogy ezt ne tegyem, mert sok az útonálló. Szerencsémre nem esett semmi bajom. Legföljebb az okozott gondot, hogy éppen szarvasbőgés ideje volt, és éjszaka attól tartottam, valamelyik szarvas véletlenül nekimegy a sátramnak. Ezért, ha már közelebb jöttek, kiálltam a sátor elé, és meglengettem a lámpámat, hogy elriasszam őket. Jobbára csak a kutyáktól kellett félnem, mert azok nem kedvelik a bicikis- tákat. Néhányszor meg is kergettek, de túléltem.- Önvédelmi sprayt vagy hasonlót nem vitt magával?- Nem. Hogy bírta a bicikli, hogy az ember?...- És a bicikli állta a hosszú utat?- Még egy defektet se kaptam. Pusztán egyetlen kellemetlen élményem volt: Koppenhágában elveszett a kerékpárom, s már majdnem beletörődtem abba, hogy vonattal kell hazajönnöm, amikor mégis megkerült. Leállítottam egy áruház elé, s visszatérve sehol nem találtam. Elmentem a rendőrségre, ahol hosszú jegyzőkönyvet írtak a dologról. A rendőrök fölhívták a nagykövetséget, eljött értem a szlovák konzul is, aki nagyon segítőkész volt. Szállást kerített nekem, és már azt is kinéztük, melyik vonattal megyek majd haza. Indulás előtt még kivitt a városba, hogy egy kicsit szétnézhessek. Nekem eszembe jutott, hogy még egyszer visszamegyek az áruház elé. így is tettem, s csodálkozva láttam, hogy a bicikli ott áll a helyén! Pedig azelőtt alaposan átkutattam ott mindent. Nem tudom, ez hogyan történhetett...- És az ember? Hogy viselte a megterhelést? Ötvenévesen nem volt nagy bátorság nekivágni az útnak?- Nem volt semmi probléma. Itthon is mindig mindenhová biciklivel járok, így állandó edzésben vagyok. Lefogytam nyolc kilót, de más „bajom“, szerencsére, nem történt.- Az ülőizmok sem „panaszkodtak“?- Az elején éreztem őket, de aztán megszoktam. Fontos, hogy a nyereg kémyelmes legyen.- Mi volt utazásának indítéka? A világjárás vágya, az egészséges kondíció megtartása, vagy az, hogy önmagának is bizonyítani akarta: képes erre!- Nagyon szeretek utazni. Sokkal jobban értékelem azokat az utazásokat, amelyeket kerékpárral teszek meg, nem pedig autóval. Az ember, úgymond, a saját bőrén tapasztalja az országot, jobban megismeri az embereket. Hol vau Szlovákia?- Hogyan fogadták külföldön a szlovákiai kerékpárost?- Gondolom, rögtön rájöttek, hogy idegen vagyok. Kellemetlen benyomás volt például, hogy miután átléptem a határt, sehol nem találkoztam egyetlen szlovák kamionnal sem. Se Lengyelországban, se máshol. Magyarokkal, csehekkel viszont igen. Szlovák pénzt is vittem magammal, hogy majd Lengyelországban beváltom. A szlovák határvidékeken még be tudtam váltani, de beljebb az országban már sehol nem kellett. Sőt még Cesky Tésínben sem... Ott is a márkát váltottam át cseh koronára, hogy megebédelhessek. Ezzel kapcsolatos az is, ami később Koppenhágában történt velem. Képeslapot szerettem volna küldeni a családnak, és a bélyegárus azonnal öt dán korona értékű bélyeget adott hozzá. Megkérdeztem hát, hogy Szlovákiába mennyi a portó? Sokallottam ugyanis ezt az összeget, amit az árusnak is elmondtam. „Igen. Ha Európába küldené, akkor csak 3,50-et kellene fizetnie“ - hangzott a válasz. így el kellett neki magyaráznom, hogy Szlovákia - Európában van. Klinko Róbert Egykori öreg, jó barátom sokat regélt mindenféle dolgokról. Megtehette, hiszen nálam vagy három évtizeddel hamarabb kezdte taposni az élet rögös útját. Fiatal fejjel megjárta a háború pok- . lát, de tudott vidámabb dolgokról is mesélni. Ezt bizonyítja az I alábbi történet is. Valamikor régen, kezdőként, egy Isten háta mögötti faluba került tanítani. A fizetés kicsi volt, a drágaság nagy (mint ma). Reggelenként úgy ütemezte be a felkelést, hogy mindjárt az iskolába kelljen mennie, így legalább megspórolta a reggelit. Az ebéd legtöbbször rántotta volt egy tojásból, hozzá pedig egy pohár herbatea. A vacsorát legtöbbször elfelejtette, mert korán ment aludni. Ün- nepnapokon az öreg néni - akinél albérletben lakott - megkínálta szerény ebéddel, de sokat ő sem "m adhatott, mert neki sem igen volt miből. Egyszer aztán megtört a jég. Volt a faluban egy elég jómódú gazda. Mit gondolt, mit nem, ■ meghívta a fiatal tanítót vacsorára. Itt meg ■ kell jegyezni, hogy a gazdának volt egy szemrevaló lánya is. Amikor a fiatal taní- tó bekopogott, és ajtót nyitottak, jó disznótoros vacsora illata csiklandozta meg az orrát. A nyál rögvest összefutott a szájában. Az asztalon frissen sült kenyér, s mindenféle finomság, ami az éhes gyomrot csak inger- li. A gazda egy liter szilvóriu- mot is elővett. Öntött, s megkínálta a tanító urat is. Az, illendőségből, csak megnyalta a stampedlit, mert hát tanító volt, és sűrű köszönsz getés közben v isszatette Mfc az asztalra.- Talán nem ízlik a tanító úrnak? - kérdezte a gazda, s a fejét csóválta. Javában vacsoráztak, amikor kialudt a villany. Koromsötétben maradtak. A gazd- asszony elindult megkeresni a még létező petróleumlámpát. Fiatal barátunk pedig nekibátorodott a sötétben. Azt tudta, hogy majdnem előtte, kicsit jobbra áll a szilvó- riumos üveg. Gondolta, bepótolja mulasztását. A sötétség leple alatt jól meghúzta az üveget, és óvatosan visszahelyezte, szerinte a legjobb helyre. Amikor a gazdasszony behozta az égő lámpát, akkor jött a meglepetés: a szilvóriumos üveg a disznótoros káposztával megrakott tál kellős közepén trónolt! Fiatal barátunk a füle tövéig elvörösödött. A gazda azonban hamar magához tért a meglepetésből:- Látja, tanító úr, még a káposztának is ízlik ez a szilvórium, csak magának nem! - nevetett egy jót. Késő éjszakáig beszélgettek, közben eszegettek, iszogattak, és vidáman telt el az este. Amikor a tanító úr hazaindult, egy egész üveg szilvóriumot, valamint hurkát, kolbászt, pecsenyét és jó darab kenyeret is pakoltak neki. - Máskor is látogasson meg bennünket! - mondták. Nem is nagyon kellett őt erre biztatni. A vacsorák, de főleg a szemrevaló leányzó megtették hatásukat. Egy év múlva meg is volt a lakodalom. Adamcsík Ferenc Kettesben Andersennel - Koppenhágában
