Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-04-03 / 14. szám

1994. április 3. RIPORT Kü lönösebb számítgatások nélkül tudjuk, hogy minden gyerek két szülőre „méretezve” jön a világra. Ahogy mondani szokták, családban minden könnyebb, az egész élet. Szlovákiában mégis majd minden negyedik gyerek „elvált szülők gyereke”, és számuk állandóan gyarapodik. Nem ritka, hogy a szülők már a válás időszakában lábbal tiporják a gyerek érdekeit. A gyerek, aki általában mindkét szülőjéhez ragaszkodik, ebben a helyzetben csak rosszul cselekedhet. Nem állhat ki a másik szülő mellett, mert amelyikkel éppen van, annak erre süket a füle, az indulatai egész másfelé viszik. Vajon tudatosítják-e ezt a szülők, akik egy mérkőzés tétjévé teszik a gyerekeiket, eszközként használják őket a másik ellenében?- Mikor a legérzékenyebb a gyerek, hány éves korban veszít a legtöbbet a vá­lással?- A szakirodalom a legveszélyeztetet­tebb időszaknak a magzati szakaszt tartja, mikor az anya terhesen magára marad. Nem véletlen, hogy a bíróság ilyen ese­tekben elutasítja a válókeresetet. A bontó­per azonban csak a pontot teszi föl az i-re, a viták előbb kezdődnek. A válást több­nyire családi perpatvarok, feszültségek, békétlenségek előzik meg. Az elhagyott terhes nőre a szorongásos-depressziós idegállapot a jellemző. Az anya zaklatott­ságát, feszültségét, „otthagyottságát” a magzat az anyaméhben ugyanúgy megéli, és az anya szervezetén keresztül károso­Esélytelenül? Válaszol dr. Bordás Sándor pszichológus dik. Nagyon veszélyes még közvetlenül a születés utáni időszak másfél éves korig. Életkortól függetlenül minden gyerek föl­fogja a felnőtt iránta táplált érzelmeit. Már a csecsemő is észreveszi, ha az anya ideges, vagy fél valamitől: ilyekor sírni kezd, nyugtalanul alszik vagy emésztési zavarai vannak. Ha az anya boldogtalan, kiegyensúlyozatlan, képtelen átadni az örömét, éppen mert tehernek érzi az anya­ságot - a gyerek ezt megérzi. Sérül, mert hiányzik az anya és gyerek közötti meg­hitt kapcsolat. Fejlődéslélektani szem­pontból ebben a korban még az anyával való kapcsolat a döntő, az apa nem játszik olyan nagy szerepet. Válás esetén egy másfél éves gyereknél érzelmi veszte­ségről még nem beszélhetünk, mert elve­szíteni csak azt lehet, akihez kötődünk. A gyerek még egy az anyával, énje csak később születik meg. Az én első elhatáro­lódása kétéves kor körül kezdődik. Egy kétéves gyerek, mikor az álmát meséli, végig abban a hiszemben van, hogy az anyja is ott volt vele, átélte ugyanazt. Mi­kor először rádöbben, hogy az anyja egy különálló lény, elkezd sírni. Az apa el­vesztése érzelmileg akkor viseli meg a gyereket, mikor már tudatosítja a létezé­sét, majd eltűnését.- Ez annyit jelent, hogy minél idősebb a gyerek az apa elköltözésekor, annál ne­hezebben emészti meg a válást?- Sok függ természetesen attól, hogy milyen volt a gyerek kapcsolata előzőleg az apával. Némely apa sokat foglalkozik a gyerekével, mások viszont nem. Minél szorosabb a kisgyerek kapcsolata az apá­val, minél meghatározóbb számára az apa személye, annál nagyobb érzelmi megráz­kódtatást jelent számára a szülők szétválá­sa. Ez természetesen fordítva is érvényes. A gyerekeknél a legkritikusabb ebből a szempontból a 4-6 és a 12-16 év közötti Fotó: Prikler Lász­időszak. Ha a szülők ekkor válnak el, ma­radandó károsodások alakulhatnak ki a gyerek személyiségében. A negyedik élet­év után megnövekszik az ellentétes szülő szerepe; a kisfiú például szerelmes az anyjába, feleségül akarja venni és a többi. Ha az apa hirtelen eltűnik az életéből, az érzelmi leválás az anyáról nem történik meg. Ahol nincs apa, ott nincs férfiminta sem. A férfimodell hiányát a legszeretőbb anya sem pótolhatja, a csonka családban felnövő vagy átmeneti pótapukákkal kie­gészülő családokban sérül a gyerek sze­reptanulása. A szexuális zavarokkal je­lentkezők 76 százaléka például elvált szülők gyermeke. A gyerekek olyanokká válnak, amilyenekké a szülők nevelik őket, ezt sose feledjük! Egy fiúgyerek, aki nem tud leválni az anyjáról, későbbi kap­csolataiban csak kudarcos lehet, nem lesz képes például érzelmi tárgyat választani. A hétköznapjaiban ez úgy jelenik meg, hogy a felesége előtt mindig az anyját ré­szesíti előnyben. A serdülőkori apavesztés ugyanilyen káros lehet, az idevágó szaki­rodalom például egyértelműen öngyilkos- sági faktorként tárgyalja.- Ha beteg egy házasság, azt mondják, a belőle származó gyerekek is megbeteg­szenek. Sok esetben a szülők a bajt még tetézik is azzal, hogy büntetik a „beteg" gyereket, mert az bepisil, rosszul tanul...- Ha a gyerek csavarog, rágja a körmét, és hasonló, ezzel jelez. Azt jelzi, hogy a családjában baj van. Hogy ki ezen tünetek hordozója, sohasem esetleges, mert min­dig a gyöngébbik az, esetünkben a gye­rek. Az olyan családi életterhek, mint az alkoholizmus, brutalitás, a nemi ingatag­ság a gyerek jellemfejlődését megrekeszt- hetik - itt a gyereknek is az a legjobb, ha a szülők elválnak. Ebben az esetben tehát nem érvényes az a mondás, hogy a rossz házasság is jobb, mint a semmilyen. A szakemberek szerint a 8-11 éves időszak - a pszichológusok szélcsend-korszaknak is hívják - a legkedvezőbb a gyerek szem­pontjából: ha ekkor történik a válás, nem üt olyan mély sebeket. Egy tízéves gyerek már meg tudja mondani, melyik szülőhöz húz jobban a szíve; általában az azonos nemű szülővel való együttélést ajánljuk a szerep-tanulás végett.- Egy német pszichológustól egyszer azt olvastam, hogy a válási tragédiák oka mindig a szülők birtoklásvágya. Amíg minden rendben van, mindenki azt mond­ja, csakis a gyerek javát nézi. Mihelyt azonban elválnak, a láthatási jog helyét az ököljog veszi át. Mi a véleménye erről?- Megértem. Válni békésen is lehet, ez azonban ritkaság. Ha a szülők figyelembe veszik a gyerek korát, érdekeit a válás so­rán, a gyerek nagyobb érzelmi sérülések nélkül is megúszhatja az egészet. Szomo­rú lesz, sőt „gyászolni fog”, de többnyire aztán belátja, hogy a helyzetet el kell fo­gadni. Egy hatéves gyerek például már eleget tud a világból ahhoz, hogy higgyen a beletörődés szükségszerűségében. Min­den attól függ, hogy a gyerek föl tudja-e dolgozni a másik szülő, leggyakrabban az apa elveszítését. Egy jó intellektusú gye­rek, akinél problémamentes volt a szülők válása, idővel leszámol a dologgal, kie­gyensúlyozottá válik. Természetesen egy gyereknél időbe telik, amíg megtanulja, hogy ne fehéren-feketén ítélkezzen a vi­lágról. Gyakori persze, hogy az elhagyott nők a gyermeküket használják föl a zsaro­lás eszközéül, bosszút akarnak állni a fér­jen, aki elhagyta őket. Nem veszik észre, hogy nem az apát büntetik, a gyereken üt­nek mindannyiszor, ahányszor becsapják az ajtót a láthatásra érkező apa előtt. Saj­nos, ma az ép családokban is gyakori, hogy az apa fizikailag sincs jelen, mert dogozik, hajt, túlórázik, a gyerekeit nap­számra nem látja. Praxisomban nemegy­szer találkozom azzal, hogy a serdülő fiúk öngyilkossági gondolatokkal foglalkoz­nak csak azért, mert otthon nem figyelnek rájuk, az apa és anya látástól vakulásig versenyt hajtják a pénzt. Tendenciaként csak azt mondhatom, hogy a jövőben egy­re inkább megnövekedik a család szerepe, s azok a gyerekek startolnak sikeresen az életben, akik mögött sikeresen működő család áll. Nyugaton már évek óta ez ér­vényes, s nálunk is csak ez várható. Véle­ményem szerint tehát - ha csak valami­lyen szélsőséges okok nem indokolják a válást - a házasságot fönn kell tartani; és az ellentéteket a józan ész parancsai sze­rint kellene megoldani. A szerelem mindig bosszúálló; a férfi bosszút áll a nőn, aki legyőzte és megalázta; a nő bosszút áll a férfin, aki megtörte tartózkodását és ellenkezé­sét, egyénből egyszerűen a faj tagjává és anyává merte változtatni. (Huxley, 1894-1963) Péterke nyolcéves kisfiú, valószinűtlenül kék szemekkel. Az anyja vaskos iratcsomót rak az asztalra, ebben vannak a tanúvallomások, a be- és feljelentések, bírósági ítéletek. Pé- terkét a bíróság első- és másodfokon is az anyjának ítélte. A láthatások körül állandó vi­ta volt, Péterke nem ejthette ki otthon a „bűnös apa” nevét. Egy szürke decemberi dél­utánon aztán az apa magával vitte a gyereket az iskolából, ahová azért íratta át az anyja, hogy az apa ne látogathassa. Ezek után talán nem csoda, hogy Péterke kedvenc meséje a két kiskecskéről szól, akik a keskeny pallón egymásra acsarkodnak: For­dulj vissza te! Válóper - sok felvonásban Rengeteg az olyan családi tragédia, amelynek kiváltó oka, hogy a volt házastársak képtelenek belenyugodni: a gyermeket a bíróság nem nekik ítélte. Lassan ott tartunk, hogy a gyermekek is a szabad rablás tárgyai! A szülők nemegyszer fegyverként vetik be őket egymás ellen - a következmények majdnem mindig fájdalmasak, néha pedig kifeje­zetten tragikusak. Az apa, anya sokszor csak azért akarja elperelni a gyereket, hogy bosszút álljon a másikon, aki elhagyta őt. Az „elvált” gyerek sorsa csöppet sem rózsás: a biztonságos családi háttér egyik pillanatról a másikra semmivé lesz, egyik szülője eltűnik, most pedig azért retteg, nehogy a másikat is elveszítse. A gyerek egy mérkőzés tétjévé válik, akit eszközként vernek be a győzelem érdekében... Vég nélkül követ­keznek a pokolra szállás, sötét tusák történetei. A gyerek nem nézhet az apjára, pedig a a szomszéd utcában lakik. Az apa rendőri segédlet­tel megy a gyerekért, úgy sikerül csak a láthatást kierőszakolnia. Más­kor az exfeleségre töri az ajtót, az anya az ablakon keresztül menekül a lázas gyerekkel. Akad, aki kétségbeesésében büntetendő cselek­ményre ragadtatja magát: elrabolja a gyereket, akit tőle is úgymond elraboltak, hisz a bíróság „érdemtelenül” az anyjának ítélte. Általában persze a bíró dönti el az apa és anya vitáját, az esetek öt százalékában azonban bekövetkezik valami tragédia (gyilkosság, öngyilkosság, gyerekgyilkosság, vagy egyszerűen csak rablás): oda-vissza alapon! Kié legyen Lajcsika? Az eset Felső-Csallóközben történt, hét évvel ezelőtt. Annak idején nagy port kavart, a gyilkos apa még most sem szabadult a börtönből. „Egy apa leszúrta az apósát és anyósát - így végződött a huzavona a gyermekelhelyezés körül” - a bulvárlapok talán ezen a címen hozták volna az ügyet.- Csöndes ember volt a férj, olyan magának való. Etető volt a helyi szövetkezetben - emlékezik a bíró, aki az alig egyéves Lajcsikát az anyá­nak ítélte. - Még mielőtt kértem volna az ítéletvégrehajtást, meglátogat­tuk V. L.-t az asszony ügyvédjével. Bíztunk benne, hogy békésen rendezni lehet az ügyet, nem kell karhatalommal kivonulni a gyerekért. V. L., ez a 25 éves fiatalember nem hőzöngött, átkozódott. Csak csöndesen ennyit mondott: „Bíró úr, ügyvéd úr, ha elveszik tőlem a gyereket, én megölöm őket. ” Persze, hogy nem hittek neki, hisz olyan szelídnek látszott, béketűrőnek! „Kérem, nekem a gyomrom is remeg, ha fel kell idéznem azt a borzalmat... Hogy tudja ilyenre rászánni ma­gát valaki! - mondta az egyik szomszéd. „Errefelé azt mondják, annyira szerette a gyereket, hogy elvesztette az eszét. De én azt mon­dom, ilyen nincs! Aki szeret, az ilyet nem tud csinálni!" Lajcsikát, vagyis az elvált V. házaspár Lajos utónevű gyermekét a bíróság első- és másodfokon az édesanyjának ítélte. Az anya volt jobb helyzetben, középiskolát végzett, módosabb családból származott, szüleinek emeletes házában lakott. A bíróság előtt összefüggően be­szélt, csak kissé nyomott kedélyűnek látszott. A férj azzal vádolta, hogy nem „teljesen épeszű”, ezért a bíróság szakértői véleményt kért a pszichológustól. Ketten is kivizsgálták, s úgy vélték, képes ellátni a gyereket. Idegileg kimerült ugyan, a férj kihasználta, hogy ő volt a gyengébb. „A házasságban is úgy van, mint az életben" - mondja az asszony ügyvédje. „Ha észreveszik, hogy a víz alatt vagy, még jobban alányomnak. V. L. kihasználta az erőfölényét, előfordult, hogy az asszonynak egész éjjel a legyeket kellett fogdosnia. Soha nem mert el­lenkezni, de a gyerekét nagyon szerette. Amikor a féléves Lajcsikát télvíz idején a férj elvitte, a bicikli nyomait követve indult utánuk, hogy visszahozza a gyereket. ” Mint mondják, abban, hogy az apa nem nyugodott bele a bíróság ítéletébe, és önszántából nem adta át a gyereket, a szövetkezet elnöké­nek is része volt. „Segítek" - biztatta az elnök, aki presztízskérdést csinált az ügyből. „Ne add föl a harcot!" Az apa ezek után igazán úgy érezte, neki van igaza. A jogerős bírósági döntést több ízben megkísé­relték rendőri segédlettel végrehajtani, eredménytelenül. A nagyanya hol a kamrában bújt meg a gyerekkel, hol a kukoricásban rejtőztek el. A bíró úgy látta, mindkét fél egyaránt alkalmas volt arra, hogy felne­velje a gyereket. Az anya körülményei azonban kedvezőbbek voltak, míg az apánál az idős nagyanya nevelte Lajcsikát. S neveli azóta is, hisz az anya beleőrült a történtekbe, a kisfiúnak pedig más közelebbi hozzátartozói nincsenek... Nagy, mély csönd fogadta azon a délutánon a rendőröket G. falucs­kában. Mivel az apa nem békéit, erőszakkal vitték el az alig egyéves Lajcsikát a nagyanyától. Mikor V. L. hazaérkezett, az anyja a sarok­ban ült és csöndesen sírdogált. V. L. szó nélkül magához vette a nagy­kést. A volt anyóst és apóst a pincelejáratban lepte meg, mindkettővel végzett. A feleségét is összeszurkálta, de ő életben maradt. Utána a gyereket az m.-i rendelőintézetbe vitte, letette az asztalra és jelentette, hogy megölte az apósát és az anyósát. A bíróságon mentségül a fiához való ragaszkodását hozta fel. Jó pár év börtönbüntetést kapott. Mivel szinte az egész családot kiirtotta, Lajcsikát (mint már említettük) az­óta a nagyanyja neveli , s később, ha kiszabadul - majd V. L., aki a célját végül is elérte! Az „ügyefogyott” apa Sokan úgy tartják, hogy a nőket jobban megviseli, ha meg kell válni gyermeküktől. Ezért van, hogy a bíróság erősen nőpárti, és az esetek kilencven százalékában az anyának ítéli a gyereket. Következő törté­netünk az ellenpélda: Z. S. ugyanis három évig küzdött, hogy egyálta­lán láthassa a gyerekét, bár a bíróság neki ítélte. Z. S. felesége, Olga, sikeres sportoló volt, Z. S. techikusként dolgozott. Az apa sok minde­nen átment a válás óta, de eltökélte, a gyerekről nem mond le. A bíró­ság azzal az indoklással, hogy az anya sokat utazik, sokat van távol az otthonától, az apának ítélte a hároméves Pistikét. A sportoló exfeleség „sportszerűtlenül” hétszer (!) hiúsította meg a gyerek kiadását. Nem szűkölködtek izgalmas jelenetekben a szomszédok, hisz az élettárs két gyerekét szintén jogtalanul tartották maguknál - ellopták az exfele- ségtől. A kis Pistikéért hiába vonult ki a g.-i és az sz.-i bíróság színe- java és a karhatalom - Olgáék szekrényekkel torlaszolták el az ajtót, miközben a gyerekeket az ablakon keresztül menekítették. (Utolsó al­kalommal még a rendőr gumibotját is lefűrészelték, amelyet kivétele­sen sikerült bedugnia az elbarikádozott ajtón). Közben Olga kapcsolatából újabb gyerek született - az élettársak­nak egyedül érte nem kellett harcolniuk, a másik három gyerek ugyanis bírósági ítélet nélkül volt náluk. Az élettársat egyéves felfüg­gesztéssel három hónapi börtönbüntetésre ítélték, mivel meghiúsítot­ta a bírósági döntés végrehajtását. Pistike ekkor már vagy három hó­napja nem látta az apját. Z. S. még most is csupán egy gyűrött, agyonfogdosott képet őriz a kisfiúról. A reményt, hogy egyszer még együtt élhetnek - elvesztette, hisz az anya keresetet adott be a gyer­mekelhelyezés megváltoztatása ügyében. Olgáék pezsgőt bontottak, mikor a bíróság az ítéletet felülvizsgálta és Pistikét végül az anya kapta meg. A szerencsecsillag azóta is ott ragyog felettük, hisz az élettárs két gyerekét is „nekik” ítélte a bíróság. Szóval, minden fron­ton győzelem. Olgának és élettársának fülig szalad a szája, mikor Z. S. ügyefogyottságát ecsetelik... Az oldalt összeállította: Nagyvendégi Éva Válás után szabad rablás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents