Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-06 / 10. szám - 1994-03-13 / 11. szám
.OKTATÁSÜGY. O lvasom a Rimaszombati járás magyar iskolái körül keltett hisztéria híreit, s az alábbiakat sietek kifejteni. Gyermekeinket valóban anyanyelvű iskolába kell járatnunk; ezt minden olyan társadalom tudta, amelyik oktató intézményeket működtetett: a sumér, az akkád, az asszír, az egyiptomi, a zsidó, a görög, a római, tudják a szlovákok, s tudjuk kétharmad részben mi is, a szlovákok ifjú államának magyarjai. Tudjuk, hogy az átadandó tudásanyag s a gyermek elméje közé nem húzhatjuk le büntetlenül egy idegen nyelv vasfüggönyét. Olyan ez, mintha a látó gyermeknek csak a legsötétebb éjszakákon mutogatnánk a világot, vagy mintha a sivatagi szomjúhozónak egy pár tűhegynyi lyukkal átvert bádoglemezen keresztül mérnénk a vizet. Az oktatás- és neveléstudomány legfontosabb egyetemen pedagógiaelméletet és gyermeklélektant, pár évig tanítottam, vannak gyermekeim és unokáim, volt hát időm és alkalmam ismételten átgondolni ezeket a kérdéseket. Sorsok ezreit figyelem magunk körül, a tapasztalatom tengernyi, higgyék hát el nekem a belső kényszerből írt sorok olvasói: gondolják át és adják tovább, hogy csak az anyanyelvű iskola képes a gyermekben szunnyadó tehetséget a legmagasabb szintre fejleszteni. Vannak persze kivételek is, a gyermekek egy-két százaléka - a kivételes képességű hányad - az idegen nyelv akadályát is leküzdi, s ha kell, akár egy kínai vagy japán iskolán át is a csúcsokra jut, de ezt a fajta zsenialitást lehetetlen a gyermek hatéves korában fölismernünk, az iskolát pedig amúgy sem a kivételes lángészek, hanem az átlagos tehetségű tanulóknak működtetik, akialapelve, támadhatatlan axiómája szerint az oktatásnak szervesnek és folytonosnak kell lennie; az oktató mindig a gyermek korábbról adott ismeretanyagára támaszkodik, már meglevő tudásából fejti ki az új, bonyolultabb és magasabb szintű ismereteket s mutat rá összefüggéseikre. Amikor a gyermek iskolába kerül, hozza az anyanyelvét s azt a fogalomkészletet, amelyet szüleitől az anyanyelv szavaiba öltöztetve örökül kapott, s ez az a biztos, szilárd alap, amelyre az iskola oktató-nevelő munkája sikerrel húzhatja föl a tudás épületét. Ha a gyermek a félrevezetett szülők bűnéből szlovák iskolába kerül, évek futnak el, mire az oktatás nyelvét a befogadókészség szintjén megtanulja - de közben három-négy tanév anyagát nem értette meg, s a felsőbb osztályok ismereteit nincs mire építeni. Olyan pedagógiaelméleti közhely ez, amelyet senki sem próbálhat cáfolni; nincs olyan oktatásteória, amely szerint a gyermekek idegen nyelvű tanítása célravezető, helyes és kívánatos lenne. A szlovák pedagógusok is a helyes elméletet tanulják, s ha korábban rejtett, újabban nyílt aknamunkát folytatnak magyar iskoláink ellen, avatási esküjüket szegik meg. Abban ugyanis arra tettek szent fogadalmat, hogy hivatásukat a felsőoktatási intézményben tanultak szelleme és betűje szerint fogják gyakorolni. Súlyos etikai probléma ez, bizonyos értelemben hasonlít az orvosi eskühöz és annak megszegéséhez, lelki-szellemi vonatkozásban össze is függ vele, de amíg az utóbbira a társadalom éberen válaszol, a szlovák pedagógusok, politikusok és publicisták tanügyi esküszegéseit nemigen teszi szóvá. Én most szóvá teszem, és vádolom őket. A szlovák oktatáspolitika soviniszta szárnya csak másodsorban követ el bűnt az itt élő magyarok — mint magyarok - ellen; noha be nem vallott célja az iskolák elsorvasztásával éppen a nyelvi, tudati, kulturális és lelki leépítésünk, majd beolvasztásunk. Elsősorban mégis a megtévesztett szülők gyermekeinek emberi jövője, személyisége és méltó egzisztenciája ellen vét jóvátehetetlenül. Az ismeretek átadásának fenti alapelvéből következik a gyermeki - befogadói - oldalon az a tapasztalatainkkal is hitelesített tény, hogy jó eséllyel csak az anyanyelvű iskolában fejlődhet szervesen, folyamatosan és sérülések nélkül a gyermek tudata s lelkisége. Az iskolával való találkozás eleve a gyermek egyik legmegrendítőbb élménye, az iskolától megemészthető tudást vár, arra készítik elő, hogy az első pillanatoktól olyan új ismereteket fog kapni, amelyek birtokában jobban érti majd a világot. De ha az az intézmény más nyelven oktat, úgy nem a hatéves tanuló nyelvi-fogalmi és világismereti szintjén veszi föl az oktatás fonalát, hanem a kisfiút vagy kislányt nyelvi csecsemőkorába veti vissza. A magasabb szintű ismeretek átadása ilyen körülmények közt lehetetlen, a gyermekben kialakul a meggyőződés, hogy az iskola, mivel ő csak egy buta kis magyar gyermek, nem neki való; s az ilyen álpedagógia futószalagon gyártja a szerencsétlen, a társadalom peremvidékein lézengő, sérült lelkeket és sorsokat. A szülők pedig, akiket a szlovák tanügyi propaganda maszlaga — hogy tudniillik magyar gyermekük csak a szlovák iskola pompás emeltyűjén juthat föl a sima és korlátlan társadalmi érvényesülés magaslatára - meghódított, nem érti: mi történt az ő okos (többnyire valóban okos) kisfiával és kislányával, hogy az első, aránylag egyszerű tanév szlovák iskolabeli sikere után, amikor még csak betűkkel és számokkal ismerkedik, a másodikban-harmadikban egyre kétségbeej- tőbben lemarad, eltompul, elforog az iskolától, s intők és rovok kezdik fenyegetni. Ez lesz az ígért érvényesülésből: bukás, bukás és bukás minden tekintetben, általában egy életen át... A háború után két évig engem is gyötörtek a kényszerű szlovák iskolával, tanultam az ken épp az anyanyelvű oktatás segíthet. Na és mi legyen a gyönge képességű gyermekekkel, akik az anyanyelvű iskolák anyagát is nehezen emésztik meg? Velük, ha idegen nyelvű intézményekbe járatjuk őket, a jövő század európai társadalma, amely értelmiségi világ lesz, eleve nem számolhat. Mi lesz velük, ha egy szlovák iskola még attól a tudásszinttől és érvényesüléstől is elzárja őket, amelyet egy magyar intézmény biztosíthatott volna nekik? Nem a levegőbe beszélek, nyertünk már bőséges tapasztalatokat e tárgyban. A háborút követőleg, amikor iskoláinkat bezárták, pedagógusainkat elűzték, s közel félszázezer magyart deportáltak a cseh-német határvidékre, minden gyermek idegen iskolába kényszerült — s hol van az a nemzedék? Ha nem számítjuk a magyarországi oktatási intézményekből visz- szajötteket, néhány kivétellel teljesen kiesett a szlovákiai magyar társadalom felső és középszintjeiből. A kudarc, az érzés, hogy egy-egy magyar polgártársunk, aki magasabb szellemi elhivatottságot érzett magában, magyar iskola híján nem tudott a vágyott pályára kerülni, emberek tízezreiben okozott kiheverhetetlen lelki törést: a csehszlovák soviniszta politika sorsok tízezreit Toppantotta meg. Pszichiátereink hozzájuk került, szlovák iskolába járó magyar gyermekek százait tudnák nevükön nevezni, s ilyen bajokra szakosodott szlovák szakemberek látogatják rendszeresen a magyar vidékek szlovák iskoláit, hogy a magyar ajkú tanulók részére különleges foglalkozásokat dolgozzanak ki, s legalább a bukástól megóvják őket. Szomszédasszonyom évtizedekkel ezelőtt egy Komárom melletti faluból költözött Pozsonyba, három fiát szlovák iskolába íratta, s mindhárom kisegítő iskolába került; tavaly elhunyt egyetemi professzor barátom pedig pár hónappal a halála előtt vallotta be nekem, hogy először a háborút követő első évben, kilenc-tíz évesen került idegösszeomlással járási székhelyük pszichiátriájára; a sokkot az váltotta ki benne, hogy a három magyar osztály után kényszerűségből szlovákba került, s az idegen nyelv elzárta őt az ismeretektől, amelyekre szomjazott. Sajátos okokból szerencséje lett, sorsa rendkívüli tehetsége jóvoltából kedvezőre fordult, de akkor szerzett idegbaja többször is kiújult, s élete végéig elkísérte. Nem is a magyar gyerekek hatékonyabb oktatása, hanem egy nemzeti cél: beolvasztásunk érdekében történik itt minden tanügyi intézkedés, illetve szerveződik minden hisztéria iskoláink körül. Ezért számolták föl a háború után egyetlen tollvonással tanügyi intézményeinket, ezért űzték és szorították ki értelmiségünket, ezért az irányszámok s az osztályok korlátozása, az iskolák összevonása és átszervezései, ezért a tanító- és tanárképzés elsorvasztása és ezért a nyomás a propagandában s a mostanihoz hasonló megfélemlítő hadjáratok, nyomozások és fenyegetőzések az országos és helyi tanügyi hivatalok szintjén. Ha igaz, amit az Új Szó március 5-i száma jelentett (Boszorkányüldözés. Nyomoznak a tanfelügyelők), akkor ez nem kevesebb, mint amit a bukott diktatúra politikai rendőrsége művelt, ha a pedagógusok s a szülők iskoláink megmentéséért szót mertek emelni. Husákék és Okáliék pontosan tudták, hogy a huszadik század második felében éppen az értelmiség és a tanügy fölszámolásával Toppanthatják meg a szlovákiai magyarságot. Számos községünk példáján látjuk, hogy az idegen nyelvű iskola három nemzedék sorsában már teljesíti az elnemzetle- nítés programját, az unokák alig értik s el is hárítják maguktól nagyszüleik nyelvét és kulturális hagyományait. Más kérdés, hogy ugyanakkor az a szlovák társadalom, amely Budajt, Miklóst, sőt legújabban Cemákot, Hmkót és társait is mint magyarbarátokat, sőt magyarokat utasítja el, sosem fogadja be igazán őket. Nem tudom eldönteni, jó volt-e a kétszáz koronás ígéret azoknak, akik gyermeküket magyar iskolába íratják; a tehetősebb szülők nem igénylik, a szegényebbeken nem sokat segít, botránykőnek viszont - amikor a szlovák nemzeti politika minden ilyen híren kapva kap, mert ha nincs, akkor fest magának valamit- kiváló. Engem mégsem ez zavar; annak örülnék, s mind azt szorgalmaznánk, akiket a mintegy hatszázezer szlovákiai magyar emberi és nemzeti jövője mindennél inkább aggaszt, ha minden szülő tétovázás nélkül, felelőssége teljes tudatában ingyen, sőt ha kell, némi áldozatvállalással is magyar iskolába járatná, sőt át is íratná gyermekét, s tenné ezt addig, amíg gyermeke és egész közösségünk számára nem késő. A társadalmi érvényesüléshez s az egyetemi képesítéshez szükséges szlovák nyelvet, amíg nem lesz magyar egyetemünk - kell-e ezt magunknak bizonygatnunk? — gyermekeink a magyar iskolákban s környezetüktől is megtanulják. E zt írom válaszul a Rimaszombati járásból érkező hírekre. A tanügyi és más uraknak ez esetben nem kell nyomozniuk, nevem a cikk alatt, fórumom a VASÁRNAP, a fenti nevelésügyi alapelveket pedig a Komensky Egyetem Bölcsészkarán tanultam Cecetka és Rudas professzor, illetve magántanár uraktól, magyar érettségim után szlovákul kitűnő, illetve jeles eredménnyel. Én az eskümet komolyan veszem, éppen ezért írtam a fentieket, s szeretném, ha minden magyar szülő elolvasná, a legkomolyabban végiggondolná, és ajánlása szerint cselekedne. A Rimaszombati járás pedagógusai pedig ne tántorodjanak el, mert ők járnak az igaz és helyes úton. Koncsol László Posztgraduális képzés - amerikai módra A közép-kelet-európai államok a szocialista tömb szétesése után nemcsak a gazdaság, hanem a tudomány terén is „nyitottak” a Nyugat felé. Az utóbbi években egyre több közép- kelet-európai fiatal jutott el neves nyugati egyetemekre. Vagy a nyugati egyetem jött közelebb. Ez utóbbira jó példa a néhány éve Prágában illetve Budapesten működő Középeurópai Egyetem. Az egyetemnek két szlovákiai diákja is van. Egyikük Öllős László, aki nemrég még a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán politológiát adott elő, jelenleg Budapesten a politikatudományi tanszék hallgatója. Tőle kérdeztük: hogyan is működik a Közép-európai Egyetem?- Ez az egyetem posztgraduális képzést nyújt, azaz már diplomával rendelkező egyének továbbképzését szolgálja. Az oktatás rendes nappali tanfolyamokon folyik. Minden kelet-európai diák ösztöndíjat kap, tehát megélhetési problémái nincsenek. A felvételi két részből, nyelvi és szakmai vizsgából áll, ugyanis az oktatási nyelv angol. Az oktatók egy része külföldi, részben Nyugat-Európából, részben az Amerikai Egyesült Államokból jöttek. A nyelvi felvételi vizsga az úgynevezett Toefl- teszt formájában történik, amelyet az USA nagykövetsége szervez. Ezen kell elegendő pontszámot szerezni ahhoz, hogy az ember bejusson a szakmai felvételire, amely természetesen szintén angol nyelvű. A felvételnél az egyes országok számára különböző kvóták érvényesek. • Bármilyen diplomával jelentkezhetnek az érdeklődők?- Nem, minden tanszék maga határozza meg, hogy milyen diplomát igényel. Részletes tájékoztatást a Soros Alapítvány pozsonyi irodájában kaphatnak. • Milyen tanszékekre jelentkezhetnek?- Prágában, egyebek között, közgazdaságtani és szociológiai tanszék működik: Budapesten pedig államjogi, a középkor történelmével foglalkozó, illetve általános történelmi, a politika- tudományi és még sok más tanszék. Ez egyébként az Egyesült Államok oktatási rendjébe illeszkedő egyetem. Nem Budapesten és nem Prágában, hanem az USA New York államában akkreditáltatja magát. Az USA törvényei ugyanis lehetővé teszik, hogy amerikai egyetemként működjenek az USÄ területén kívül létező egyetemek. Ilyen a Közép-európai Egyetem is. Persze ez azzal jár, hogy oktatási rendjének összeilleszthetőnek kell lennie az amerikai oktatási renddel, amely sokban eltér az európaitól. Például kétféle előadás létezik. Van, amelyik választható és végig kell vinni az egész szemeszteren, és vannak egy-két hetes tanfolyamok. • A vizsgáztatás módja milyen?- Ez is sokban eltér az európai szokásrendtől. Szóbeli vizsga tulajdonképpen nincs. Az értékelés több összetevőből áll, amit pontokkal értékelnek. Ezeknek az összetevőknek a húsz -harminc százalékát a gyakorlaton való aktív részvétel, a többit a különféle írásbelik alkotják. A hallgatónak minden egyes tantárgyból egy kisebb esszét, tíz—tizenöt oldalas tanulmányt kell írnia minden tanfolyam végén. • Mennyi ideig tart az egyetem?- A nappali tanfolyam kétszemeszteres, azután fél év áll a hallgató rendelkezésére, hogy megírja a szakdolgozatát, és azt egy bizottság előtt megvédje. Ezt követően kap egy diplomát, és ösztöndíjat igényelhet valamelyik színvonalas nyugat-európai vagy amerikai egyetemen. Majd tovább folytathatja az egész posztgraduális folyamatot egy tudományos fokozat eléréséig. • Ki fizeti a diákok ösztöndíját?- Ezt az egyetemet fenntartó alapítvány nyújtja. Minden egyes kelet-európai diák ösztöndíjat kap. A nyugat-európaiak és az amerikaiak fizetnek az oktatásért, mivel magánegyetemről van szó. Az egyetem profilja igazából a közép-kelet-európai problémákra irányul, fejlett nyugat-európai szemmel nézve. Az átalakulási lehetőségekkel foglalkozik. Tudomásom szerint megegyezés született a Szabad Európa Rádió és a Közép-európai Egyetem között arról, hogy a SZER a közeljövőben az egyetem rendelkezésére bocsátja kelet-európai archívumát. Ilyen módon a Kelet-európai Egyetem rendelkezik majd a világon a legnagyobb sza- mizdatgyűjteménnyel. Ez mind a diákok, mind a tanárok számára felbecsülhetetlen értéket jelentene. Gaál László Fotó: Prikler Lászk
