Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-06 / 10. szám - 1994-03-13 / 11. szám
\ 32 oldalas ingyenes színes MAGAZIN Heti tévéés rádióműsor „Cigánykérdés44 írásunk a 6. oldalon Testfestészet Riportunk a 9. oldalon Éltető víz . írásunk a magazin 9. oldalán Szobor és sors Annyi szobrot talán soha nem emeltek, de ha emeltek is, nem döntöttek le, mint a XX. század Közép-Európájában. Állítottak szobrot ideológiák és impériu- mok igazolására, személyi és politikai ambíciók erősítésére, népek félrevezetésére, s szinte csak utolsósorban kegyeletből vagy a művészet és az emberi alkotás dicsőítésére. Döntöttek le szobrokat - hasonló okokból. És mindig a művészet és az emberi alkotás megcsúfolására. Közben a politikusok, vezérek és führerek, népek tanítói nem vonták le a közép-európai szoborsors legfontosabb tanulságát, mely a bibliai tízparancsolatra vonatkoztatva így hangozhatna: Ne csináltass magadról faragott képet, ne imádtasd és ne tisz- teltesd azokat - mert előbb-utóbb úgyis ledöntik, s beolvasztják őket. Akadtak persze számosán, akik életükben nem csináltattak szobrot magukról, s talán amiatt is tiltakoznának, hogy szoborként eszközül használják őket: mégis egyszer csak kővé vagy bronzzá vállán, magas talapzatról szemlélik a világot. És soha nem szólhatnak bele az alkalmanként eléjük álló szónokok beszédébe. Nem tudni, Kossuth Lajos hogyan vélekedett (volna) megszaporodó szobrairól, mindenesetre a régi Magyarországon többet is emeltek neki. S ezek a Kossuth-szobrok keletkezésük után elkezdték élni a maguk életét. Mint például Kossuth Lajos rozsnyói bronzszobra. A rozsnyói Kossuth-szobrot a század- fordulón közadakozásból állította a város. Akkor a magyar szabadság és felemelkedés jelképének szánták. Abban az időben ugyanis úgy látszott: az, amiért a 48-as honvédek Kossuth vezetése alatt küzdöttek, rövidesen megvalósul. A magyar sors azonban másként alakult, vele a szoboré is. Ledöntötték, majd újraállították. Aztán ismét ledöntötték, hogy az utóbbi évtizedeket a rozsnyói múzeum udvarán töltse, megmenekülve ezzel a megsemmisítéstől. S hogy a rozsnyói képviselőtestület 1993 végén határozatot hozzon újbóli, méltó talapzatra való felállításáról. Sem Kossuth személyének és tevékenységének nincs azonban egyértelmű megítélése, sem a szobor visszaállítása nem talált egyértelmű és maradéktalan támogatásra. Ez századunk 90-es éveiben, az önálló Szlovákiában „természetes“ is. Magyar szempontból értékelve is fölróható talán Kossuthnak, hogy egy eleve kilátástalan harcba vitte a magyarság legjobbjait. Ugyanakkor valószínű, hogy az események sodrában szükségszerűen cselekedett - vagy felismerni vélte a történelmi lehetőséget. Utólag azt a kifogást is fel lehet hozni ellene, hogy nem találta meg - s nem is mindig kereste - a megegyezést a magyarországi nemzetiségekkel. Ehhez azonban hozzá kell fűzni: az ún. nemzetiségi kérdés rendezésének az ő korában nem volt európai mintája, hiszen addig e kérdés tulajdonképpen nem is létezett. S ami a legfőbb: az akkori szlovák, és más nemzetiségi mozgalmakat mind az osztrák császári udvar, mind az orosz cár hathatósan támogatta - nemcsak erkölcsileg! Nem kizárt, hogy Kossuth ezzel tisztában volt, és szinte biztos, hogy fölismerte a két nagyhatalom ambícióját. Szabadságharca így a közép-európai kis népek harca is volt - a nagyhatalmak ellen. Kossuth oldalán nem csak magyarok, hanem, más népek fiai mellett, szlovákok is harcoltak. Kossuth szobra azonban nem maga Kossuth Lajos. A rozsnyói szobor sem, mely jelenleg a város egyik raktárában váija fölújítását. A restauráló mesterrel a város már meg is kötötte a szerződést; tőle függ, a munka mikorra készül el. A kérdés már „csak“ az, fölállítják-e a szobrot, s ha igen, hová? A képviselők határozata szerint a múzeum kertjében kellene állnia. Ez a hajdan városi telek ma a kultuszminisztériumé. Rozsnyó polgármestere nemrégiben levelet írt a szlovák kulturális miniszternek, kérve, engedélyezze a szobor múzeumkerti fölállítását. A levélre egy minisztériumi osztályvezető válaszolt: a talapzatra állítást nem engedélyezik, azt azonban igen, hogy Kossuth kiállított tárgyként továbbra is ott maradjon. A polgármester új kérvényt írt, s szeretné, ha most már a címzett: Slobodník miniszter úr válaszolna rá - egyértelműen. Még jobban örülne azonban annak, ha a döntést magukra a rozsnyóiakra bíznák. Ha Kossuth szobra Rozsnyón újra ott állna, az nem csak a szlovákság toleranciáját bizonyítaná. Szimbolizálná a közép-európai népek függetlenségi eltökéltségét is - mindenfajta idegen, nagyhatalmi befolyás ellen. Klinko Róbert
