Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-02-27 / 9. szám

.MOZAIK. APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ ■ Március 5-án" ün­nepli 60. születés­napját a legdrágább férj, édesapa, após és nagyapa, BAJZAT László (Méhi). Sok boldogságot, jó egészséget és hosszú, boldog életet kíván: szerető felesége, lánya, fia, veje, menye és három unokája. V-489 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Fájdalmas gyá­szunkban köszöne- tünket fejezzük ki minden kedves ro­konnak, barátnak, is­merősnek, munka­társnak, szomszéd­nak, egykori osz­tálytársnak és mind­azoknak, akik 1994. február 2-án elkísérték utolsó útjára a nagymegyeri temetőbe drága halot­tunkat, VARGA Tibor színművészt, aki 46 éves korában búcsúszó nélkül távo­zott szerettei köréből. Külön köszönetét mondunk Bodnár Gyulának és Gálán Gé­zának az újságban megjelent megemléke­zésekért, Beke Sándornak a felejthetetlen búcsúszavakért, valamint a Jókai Színház valamennyi dolgozójának együttérző tá­mogatásukért. Köszönjük a sok virágot, koszorút és őszinte részvétnyilvánítást, mellyel enyhíteni igyekeztek mély fájdal­munkat. A gyászoló család V-662 ■ Életünk legszomorúbb napja volt és marad 1993. december 23-a, amikor örökre eltávozott közülünk a felejthetet­len, jó férj és dolgos kezű édesapa, BUDAI Ferenc, akit nagyon szerettünk és becsültünk. A kegyetlen halál 48 éves korában ragad­ta ki családja köréből. Szomorú szívvel mondunk köszönetét minden kedves ro­konnak, szomszédnak, ismerősnek, a föld­műves-szövetkezet dolgozóinak, s mind­azoknak, akik 1993. december 27-én elkí­sérték utolsó útjára a jókai temetőbe. Köszönjük a sok virágot, koszorút, rész­vétnyilvánítást és búcsúbeszédet a FSZ vezetőségének, melyekkel igyekeztek enyhíteni soha el nem múló fájdalmunkat. A gyászoló család V-631 MUNKÁT KERES - KÍNÁL ■ Fiatal vagy, előtted a jövő? Negyven­éves vagy? Az élet java még akkor is előtted - de nem mindegy, hogy milyen színvonalon! Két fővezetőt keresünk vál­lalkozásunkhoz. Jelentkezési határidő: a hirdetés megjelenését követő két héten belül. Cím: Soóky Bt., International, 91 71 Győrújfalu. V-545 Állami ■ Nyugat-európai vállalat reklámjainak másolása. Otthon is végezhető munka, kiváló kereseti lehetőség. Felbélyegzett válaszborítékot kérek. Cím: Viola Pagá- cová, Ku Bratke 8/31, 934 05 Levice. V-611 ■ Festést, mázolást vállalok közületek­nek, magánszemélyeknek egyaránt. Tel.: 0707/974 51. V-612 ■ Gépészeti és építészeti szakszövegek fordítását vállalom. Cím: Ing. Czajlik Jó­zsef, Nám. Vámbéryho 53, 929 01 Du- najská Streda. V-639 Albert, 946 52 Imd 515. Tel.: 0818/ 86 158. V-634 ■ Eladó nagyon jó állapotban levő Fiat 127-es Special. Tel.: (Galanta) 0707/ 97 239. V-635 < ■ Eladó 6 hónapos vemhes tinó. Tel.: 0942/275 74. V-640 ■ Eladó falusi ház telekkel Pereden. Ér­deklődni a 07/327 267-es telefonszámon lehet. V-642 ■ Eladó piros VW Golf 1300-as, katalizá­toros, 5 ajtós, gyártási év 1988, valamint Renault 9-es, dízel, gyártási év 1985, sötétszürke metalízis. Árak megegyezés szerint. Tel.: 0817/343 96. V-653 ÁLLÁS ■ Pozsonyban működő Kft. gépészmér­nököt keres. Tájékoztatás a 07/246 Ill­és telefonszámon. VS-243 ■ Sürgősen eladó vemhes tehén és vem­hes disznó, mindkettő ellés előtt. Érdek­lődni esténként lehet. Cím: Dolny Stál 224. V-654 ■ Családi okokból sürgősen eladó ven­déglő és élelmiszerüzlet Léván, a Kohári utca 2. szám alatt, különböző használati célokra. Tel.: 0813/251 05, hívni 15.30 órától lehet. V-655 ■ Eladó szekrényes utánfutó személygép­kocsihoz. Tel.: 0942/257 71. V-652 ■ Eladó hálós gyermekállóka és járóka, kitűnő állapotban. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0709/935 244. V-663 ■ Sürgősen eladó családi ház Sókszelő­cén. Érdeklődni a 875-ös házszám alatt lehet vagy a 0706/92 314-es telefonszá­mon. V-664 ■ Eladó Ford Taunus 1600-as papírokkal-I- alkatrészek. Cím: Csémy István, Horny Bar, Sulany 181. V-665 ■ Eladó Skoda 105-ös (fehér). Cím: Hor­váth Imre, 930 21 Dunajsky Klátov. V-666 ■ Eladó Gútán háromszobás szövetkezeti lakás + garázs. Tel.: 0819/941 898. V-672 ■ Eladók mindenfajta gyümölcsfák: ribiz­li, pöszméte, földimogyoró, áfonya, gesz­tenyeoltvány, kiwioltvány, szeder, banán­oltvány, dinnyefa, dióoltvány, szőlőolt­vány, naspolya, birs, magastörzsű rózsa, ezüstfenyő, magnólia, nyírfa, japáncse­resznye, tuja, clematis, díszcserjék. Után­véttel is küldök. Tel.: 0706/24 54. V-4392 ■ Veszek cseh vállalati részvényeket. Tel.: 0831/305 41,42. V-367 ■ Ipolynyéken (Vinica) eladó családi ház nagy telekkel az áruház mellett. Alkalmas vállalkozásra is. Érdeklődni lehet Tóth Antalnál, (Vinica). Tel.: 0854/91 291. V-487 ■ Kárpótlási jegy, befektetés, vásárlás. Tel.: 0709/92 33 30,0036/57 312 500. V-581 ■ Vennék 40 db gyorskapcsolásos öntö­zőcsöveket és 5 db öntözőfejet. Cím: Horváth Dezső, 930 38 Novy 2ivot-Ton- kovce 504. V-613 ■ Családi ház nagy kerttel eladó Lekéren. Érdeklődni lehet naponta: Cím: ul. Dr. Zelenáka 22, Hronovce. V-616 ■ Eladó 150 m2 alapterületű családi ház (összkomfort telefon, kábel TV) 10 ár kerttel Köbölkúton (Gbelce) a főutcán. Vállalkozói célokra is megfelel. Tel.: 0819/50 58. V-633 ■ Alkatrésznek eladó Ford Taunus Com­bi. Ár megegyezés szerint. Cím: Kovács ■ Keresse legeszményibb homo-, bi- vagy heteroszexuális partnerét, bizalmas, szá­mítógépes társkereső szolgálatunk segítsé­gével. Kérdőív felbélyegzett válaszborí­tékban! Címünk: EROTIKON, Sídlisko Rimává 8, 979 01 Rimavská Sobota. Tele­fonszolgálat: 0866/258 80. V-4068 ■ 37/170 elvált, három gyermek apja, káros szenvedélyektől mentes, epilepsziás beteg, műtét után, rokkantnyugdíjas, sze­retne megismerkedni elvált vagy özvegy­asszonnyal 38 éves korig. Két gyermek nem akadály. Jelige: Tulipán. V-614 ■ 62 éves magányos nő megismerkedne intelligens férfival, 65 éves korig. Jelige: Tavasz. V-615 I Olcsón szatellit és antennaszerelés. Tel.: 0707/25 49. V-288 ■ Megrendelhető fehér és sárga krizan­témdugvány (Snowdon fajta). Gyökeres dugvány ára: május 10-től június 15-ig, 2 korona/db., június 25-től - július 15-ig, 1 korona/db. Sima dugvány ára: május 15-től, 0,90 fillér/db. Sokszínű futó, angol és hagyományos muskátli ára: 10, 12 korona/db. Utánvéttel csak 500 korona fölött küldök -I- postadíj. Cím: Fekete Béla, 930 06 Nárad 197, okr. Dunajská Streda. Tel.: 0709/99 374. V-670 ■ Megrendelhető zellerpalánta. Tel.: 07/ 92 53 38. V-667 ■ Nádszegen (Trsticén) ismét megrende­zem a magányosok találkozóját március 5-én, 18 órától. Mindenkit szeretettel vá­rok. Cím: Győri Margit, Trstice 121. Tel.: 0706/962 221. V-660 ■ Könyvelést vállalunk. BorSoft, Letná 27, Kosice. Tel.: 095/306 11-3, 276-os mellék. VS-308 ■ Megrendelhető kiváló minőségű gyöke­res krizantémpalánta fehér és sárga nagyvirágú 2,80 Sk/db. Szállítás 10 db felett május 1-je és június 20-ika között. 500 db felett kedvezmény. Eladó Oscar- bársonyos-piros kardvirággumó méret szerint 3,50 - 5,50 Sk. Szállítás, átvétel árilis 25-ig. Kereskedőknek kedvezmény. Kérje ingyenes tájékoztatónkat. FLÓR- TAK KERTÉSZET, Komárnanská 204/98, 932 01 Vdky Meder. Tel.: 0709/ 92 34 92. VS-162 fi A 'fi N 0 * fi i ű, > <fi m N S <0 ff Ü '3 fi 2® 5 c >t & « a k A A 'fi > 0 ** 7" Ütött kopott t r Tartozást kiegyenlít Roló fele •any3 Kívánja Bolgár pénznem Munkáért ÉL ___ Vé rszívó rovar, névelővel Római súly­egység Azonos betűk Gallyak Nátrium, nitrogén, sulfur Anyós F*gyh** Mozgás­képtelen Oxigén Ugyan Raa_ Magyaron város Magyar­országi város Észak Becézett női név í Kettős betű Magyar művészet­történész Magyar költő Magyaz vezér Depóban Réshang Cseh költő A kapor közepe K Százhetven évvel ezelőtt született BEDftlCH SMETANA, a cseh romantikus zene megteremtője, szimfonikus költe­mények és operák szerzője. Rejtvényünk fő soraiban hat müvének címe olvasható. Megfejtésként ezt kell beküldeni szerkesztőségünk címére - Redakcia ÚJ SZÓ, Pribinova 25., 81915 Bratislava (legkésőbb március 9-ig.) A helyes megfejtők közül - sorsolással - hárman 300-300 korona pénzjutalomban részesülnek. Készítette: LŐRINCZ LÁSZLÓ A február 20-án közölt keresztrejtvény helyes megfejté­se: „Krisztus Pilátus előtt, Siralomház, Liszt Ferenc, Ecce homo, Zálogház, Éjjelt csavargók, Golgota." 300 koronát nyertek: Furik Árpád, Királyhelmec; Nagy Mária, Fülek; Mészáros Ildikó, Feketenyék. FORDÍTOTT VILÁG A politikusoknak választ kelle­ne adni a lakosság minden kéte­lyére. Ehelyett az emberek kétel­kednek a politikusok minden sza­vában. SZLOVÁKIAI AKUSZTIKA Amit a magyar politikusok mondanak, a szlovákok azt min­dig másképp hallják. VÁLTOZÓ VILÁG Valaha a választókat veszteget­ték meg, ma a képviselőket fizetik le. ELPOCSÉKOLT ADÓ-TANDÍJ Kidobott pénz a lakosság adójá­ból a kormányzás megtanulásáért fizetett tandíj. Mire megtanulná­nak valamit — megbuknak. ÜGYES POLITIKUS Soha nem sértette meg a szabá­lyokat, csak minden baklövésére ráfogta, hogy az kivétel, amely erősíti a szabályt. TUDOMÁNYOS MEGÁLLAPÍTÁS-1994 A majom nem tehet semmiről. OLVASTAM A fuldoklók változnak - a szal­maszál marad. Szűcs Béla DICSEKVÉS- Olyan vőlegényem van, hogy a nők eltátják a szájukat, ha csak ránéznek- dicsekszik egy lány a barátnőjének.- Olyan jóképű?- Nem, fogorvos. PONGYOLA A férj váratlanul kivesz egy nap sza­badságot. Reggel csengetnek, a férj indul ajtót nyitni. Nem találja a saját köpenyét, ezért hirtelen a felesége pongyoláját kapja magára. Amikor kinyitja az ajtót, belép a postás, gyen­géden átöleli, aztán rámered és ré­mülten elrohan. A férj elmeséli fele­ségének a történteket, majd hozzá­teszi:-Tudod, mit gondolok?- Ugyan mit? - kérdi reszketve a fe­lesége.- Azt hiszem, a postás feleségének ugyanolyan pongyolája van, mint neked. ÍZLÉS Férj és feleség nézegeti a kirakatokat. Egyszerre az asszony izgatottan fel­kiált:- Nézd már azt a kosztümöt a sarok­ban! Mit szólsz hozzá?- Szép, vedd meg. Fölháborodott válasz:- Megvegyem?! Csak neked lehet ilyen rossz ízlésed! OK A vállalati igazgató kedvetlenül öl­tözködik este, és azt mondja a felesé­gének:- Úgy nincs kedvem elmenni a válla­lati klubestre.- Nyugodtan elmehetsz — feleli az asszony. — Te már vállalati igazgató vagy, bárkit untathatsz. DIVAT Vakbélműtétet hajt végre az orvos egy fiatal nőn. A beteg az operáció után megkérdi:- Mondja, kedves doktor úr, nem fog látszani a műtét helye? Az orvos vállat von:- Az attól függ, milyen lesz a jövő évben a női divat. OTTHONÜLŐK- Húsz évi házasságunk alatt egyet­len egyszer mentünk el hazulról a fér­jemmel együtt.- Színházba?- Nem, égett a ház... PSZICHIÁTERNÉL Hatvan év körüli férfi keresi fel a pszichiátert: — Az apám miatt jöttem. Egész nap színes építőkockákkal játszik.- És mi ebben a rossz? - mosolyog az orvos. — Miért ne játszhatna az édesapja, hiszen elég előrehaladott korban van... — De doktor úr, az én építőkockáim­mal játszik! AJÁNLAT Nagyon rossz a gyerek, a tanító néni félj aj dúl: — Csak egy hétig lehetnék a mamád! — Azon ne múljon. Majd szólok a pa­pának. ÉJSZAKA A kiküldetésben lévő férfi este bizal­masan megkérdezi a szállodai por­tást: — Nagyon unatkozom. Mondja, van itt valami éjszakai élet? — Van, de tegnap este felutazott a fő­városba. HATÁS Nem haszontalan az a sok orvosi felvilágosító film a tévében. Vacsora előtt szólnak a gyereknek, mosson kezet. — De én csak enni fogok, nem ope­rálni! JÓSNŐNÉL — A házassága első harminc éve ne­héz lesz a maga számára! — mondja a jósnő a kliensének. — És aztán? — Aztán megszokja... ORVOSNÁL — Főorvos úr, mit lehetne csinálni a férjemmel, egész éjjel beszél ál­mában. — Hagyja nappal is szóhoz jutni, asz- szonyom! PIACON — Kérek két kiló hagymát! — Vörös- vagy lilahagymát tetszik kérni? — Teljesen mindegy, színvaknak vi­szem. TÓPARTON — Kisasszony, itt tilos meztelenül fü­rödni! — Miért nem mondta, mielőtt levet­kőztem! — Mert levetkőzni nem tilos. (Králik Róbert karikatúrája)

Next

/
Thumbnails
Contents