Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-27 / 9. szám
gyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fonóasszony. Naphosszat fonta a lent, ezzel kereste a kenyerét. Mikor már nagyon megöregedett, nehezére esett a munka, és alig-alig tudott pár garast megkeresni a fonással. Egyszer kiment az erdőbe, hogy rozsét gyűjtsön. Nehezen hajladozott, keservesen sóhajtozott:- Hej, édes istenem, megöregedtem, elgyengültem, nem megy már a munka, maholnap alig tudom megkeresni a betévő falatomat. Fájó derekát tapogatta, sóhajtozott, nyögdécselt; aztán to- vábballagott. Egyszer csak összetalálkozott egy fekete ruhás urasággal.- Kedves nénémasszony, miért vagy olyan szomorú? - kérdezte a fekete ruhás uraság.- Öreg vagyok, nehezemre esik a fonás, maholnap nem tudom megkeresni a kenyeremet, azért búslakodom - felelt az öregasszony.- Egyet se búsulj, mindened meglehet, ha kicsit ügyeskedsz s töröd a fejedet - mondta az uraság, aki nem volt más, mint az ördög. - Hét éven át völgyekben. Az imént is, hogy a sűrűt jártam, valami furcsát láttam. Egy fekete ruhás uraság lent font az egyik vénséges vén tölgy tövében. Sokáig elnéztem, de az csak font szakadatlanul, s közben dünnyögött: Szolgál majd a fonóasszony, a sok lenért jól megfizet: nem tudta meg a nevemet, és én el nem árulom, hogy a nevem Fuvolás... No, megörült az öregasszony, mert mindjárt sejtette, hogy a vadász a fekete ruhás uraság titkát tudta ki. Örömében megtöltötte a vadász kulacsát friss forrásvízzel, hogy ne szomjazzék nagy útjában. Este aztán jött az ördög, hozta a megfont lent. - Fuvolás! Úgy hívnak, hogy Fuvolás! Elillant ám az ördög, híre-pora sem maradt; az öregasszony meg azontúl is szorgalmasan eljárt rozséért, fonogatott is, igaz, nem sok orsó került ki a keze alól, mert már nagyon öregecske volt; de ha megszorult, mindig hozzányúlhatott az összegyűjtött pénzecskéhez, s vígan élte világát. Talán még most is él, ha meg nem halt. Bartócz Ilona átdolgozása Szabó Ottó illusztrációja GYERMEKVILÁG PETŐFI SÁNDOR Hová mész? Hová mész? Hová mész? Messzire. Messzire. A világ végére? Odaérek estére. KOVÁCS JÓZSEF Kicsi óra Nyárra tél Télre nyár, Kicsi óra körbe jár. Napra hét, Hétre hó, megpihenni Volna jó! Hóra év, Hol a rév?!... Évtizedet, Hatot-hetet, Kap az ember Egy életet. Évszázad Ha fordul, A hegy éli csak túl! Jár az óra, Áll a hegy; A nóta mind Egyre megy: Ha végéhez Er a bál. Kicsi óra Meg nem áll! Gondolkodom, tehát... KÖLTŐ LÓUGRÁSBAN Ha a négyzet közepén lévő D betűtől kiindulva a lóugrás szabályai szerint haladsz, egy hazai magyar költő nevét kapod megfejtésül, akinek verseit rovatunkban is gyakran olvashatod. Ki a költő? Készítette: Kovács Sándor Fiahordók Fiahordó szónak az olyat nevezik, amelyben valami más szó bújik meg. A hatalmas szóban például megbújik az alma (hat-al- ma-s). Tudnál mondani egy olyan szót, amelyben nem alma, hanem körte játszik bújócskát? (dopjjo^jo XSea uoja|ayo5{ ^nepjaj) MEGFEJTÉS A február 13-ai számunkban közölt feladat megfejtése: a 4-es számú elem. Nyertesek: Bonná Mónika, Felsőszeli; Janúrik Emese és Anita, Léva; Kosztolányi Norbert, Ógyalla; Prachár Ádám, Vágsellye; Daró- czi Marcella, Nagykövesd. Szerkesztette: Tallósi Béla A tornaijai alapiskola I. A osztálya Alsó sor: Stork Róbert, Lőrinc Tünde. Lázók Katalin, Arany Melinda, Tóth Erika, Szászi Nóra, Dávid Ildikó, Csizmadia Ilona, Borbély Péter Középső sor: Rási Krisztián, Hugyár Diána, Gérecz Ágnes, Máté Hajnalka, Grébecz Szilvia, Varga Veronika, Métá Éva, Györög Anita, Szászi Krisztina, Farkas Tünde, Balázs Péter Felső sor: Kraxner Gábor, Válint Edvin, Vince Géza, Kőházy Tamás, Tóth Dénes, Nagy Gábor, Zula Gábor, Kovács István, Kovács Árpád, Varga Sándor osztályfőnök, Vastag Istvánná igazgató-helyettes A felbári alapiskola első osztálya Álló sor: Varjú Krisztina, Jakubcík Anita, Halász Tibor, Podhornyi László, Almási Andrea, Trsfan Andrea Ülő sor: Sebő Krisztián, Nagy András, Németh Kinga, Széllé Andrea, Nagy Andrea, Jalaksa Marián, Csölley László Svinger István igazgató Éh. ŐK fmémumy ( B el mese) mindennap eljövök hozzád, hozok neked hét fontnyi lent, s mindennap megkérdezem tőled, tudod-e a nevemet. Ha kitalálod, hogy hívnak engem, tiéd lesz minden kincsem, tiéd lesz a hét éven át hordott len, de ha nem, elviszlek, s öregségemben engem szolgálsz, amíg csak élsz. Az öregasszony ráállt az alkura. Mindennap megkapta a megfont lent, s szorgalmasan eljárt vele a piacra, eladogatta, a pénzt meg szépen ösz- szegyűjtötte. Éjjel-nappal törte a fejét, hogy ugyan mi lehet a neve a fekete ruhás uraságnak, de csak nem találta ki. Közeledett a hetedik esztendő utolsó napja, és az öregasszony hiába törte a fejét, csak nem lett okosabb, nem jött rá, hogy hívhatják az ördögöt. Az utolsó napon egy vadász érkezett az öregasz- szony kunyhójához, és egy ital vizet kért tőle. Mikor már oltotta szomját, megkérdezte az öregasz- szonyt, ugyan miért búslakodik.- Azt bizony nem mondhatom meg neked - válaszolt az öregasszony -, de minek is mondanám, úgysem tudsz rajtam segíteni.- Ki tudja... Jártomban-keltemben sok mindent látok, hallok az erdőn, az utakon a hegyekben,
