Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-01-02 / 1. szám

ÜBUJgSBfl e PU BLICISZTIKA • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • így láttam - ’93 • Gazdaság EXTRAPROFIT Made in Slovakia I gazából kevesen hihették, hogy az örömtüzek kihunytával, az egykori csehszlovák zászló bevo­nását követően Európa egyik újsütetű országa a politikai, gazdasági és kul­turális felemelkedés példájául fog szolgálni régiónkban, vagy a közös „terhet“ ledobva, a tolerancia felleg­várává válik. Szlovákia csekélyke múltja - már ami az államalkotói szervezést illeti - erre semmilyen re­ményt nem sejtet. Az állam „szétsze­relését“ elvégző politikai garnitúra, Meéiarék mozgalma és kormánya, az üres ígérgetéseken túl, ennek a garan­ciának legkisebb jelét sem mutatta, így köszöntött ránk az 1993-as év. S bár a népszavazást kibekkelő faltö­rő kosok váltig hangoztatták, hogy a válás kultúráltan zajlott, a szándé­kaikról nem lehettek kétségeink. Az ország régi-új kormánya - s vele a kultuszminisztériuma - sajátságos stratégiát fogalmazott meg, amelyet előszeretettel álcázott filozófiának. Kísértetiesen ismerős fogalmak röp­pentek fel: önreguláció, nemzeti rea­lizmus. Azóta ugyan megkoptak, de a kormányzatnak a kulturális téren tett törekvései gyakorlatilag azt mu­tatják, hogy az új vezetés e tekintet­ben sem tud megbékélni a nyitott­ság gondolatával. Miként a szlovákiai társadalom egésze, megosztottá vált a kulturális szféra is: nemzeti és nemzetellenes táborra. Utóbbiba a DSZM-SZNP-Matica alkotta ten­gely ellenlábasai, a nyitottan gondol­kodók kerültek. Sorolhatnánk az elle­nük hozott retorziókat, de elég csak néhányat említeni: az írószövetségtől elvették kulturális folyóiratát (Slo- venské pohfady), megszűnt a Kultúr- ny zivot, a Fragment K, a kormány irányítása alá vonta az elektronikus sajtót. Több szlovák alkotó, író, szo­ciológus vette a sátorfáját s Prágába költözött; míg idehaza, az ország „láttatásának“ érdekében, Slobodník kulturális miniszter bíróságra adta a nemzet egyik legrangosabb költő­jét, Lubomír Feldeket. A szlovákiai magyarságnak sem le­hettek illúziói; ha voltak is, hamar szertefoszlottak. A szövetségi kor­mány végnapjaiban megajánlott száz­negyvenmilliós. a kisebbségi kultúra támogatására szánt összeg egy részé­nek szinte azonnal lába kelt. Vagy elfolyt ellenőrizhetetlen csatornákba. Képviseletünk a kultúrát érintő dön­téshozói szervekben minimálisra csökkent: még az egykori pártállami szintet sem éri el. Az oktatási minisz­tériumban egyetlen képviselőnk van; a tévé- és rádiótanácsban is lett volna egy-egy, de az is csak pro-forma. hiszen ott a szlovák ellenzéknek sincs szava. Egyetemi álmok helyett, még a NEKK-nek nevezett kultúrák kara sem indulhatott be. Részben széthú­zásunk miatt, részben céltudatos tak­tikázás okán. Ahol a kormánynak nincs nemzetiségi politikája, illetve a kisebbséget az ellenségkép kialakí­tására és saját tehetetlenségének el­kendőzésére használja, ott természe­tes az oktatás ilyen leképződése. A pozsonyi Komensky Egyetem ma­gyar tanszékének élére - nyomorúsá­gunk bizonyítványaként - első ízben nem magyar tanszékvezető került. Két városi egyetemünk (Komárom, Királyhelmec) megalakulása ideges reakciókat váltott ki és szálka a kor­mány szemében. Alapiskolai hálóza­tunk további bomlasztására „nagylel­kűen“ kitalálták az alternatív oktatás tervét. Leépített kisiskoláink, egy-két kivételtől eltekintve, nem indultak újra. Gimnáziumainkban, de főként szakközépiskoláinkban az oktatás nagy része nem anyanyelven folyik, hogy a szakmunkásképzőket ne is említsük. Örömteli kivételnek számít a hidaskürti szaktanintézet, vagy a ga- lántai magángimnázium s a fönt emlí­tett városi egyetemek. Irodalmi életünkre ugyanakkor egyfajta kettősség jellemző. Egyrészt: íróink egyik tábora elbizonytalanodott. másrészt: ifjú te­hetségek első, má­sodik kötetei jelen­tek meg, jelezve, hogy gettósított kultúránk és ki­sebbségi bezárkó- zottságunk korlátái ledönthetők. Ki­adóink száma ör­vendetesen meg­szaporodott (Kal- ligram, Madách, Lilium Aurum, Nap stb.), ugyan­akkor anyagi gon­dokkal terhelt sor­suk az állami vagy a magyarországi támogatás kegyétől, esetlegességeitől függ. Az állami könyvterjesztői háló­zat összeomlása után lassan, szívósan építkeznek a magánterjesztői hálóza­tok. S míg a Kalligram vagy a Lilium Aurum kötetek kiadásával bizonyí­tott, a Madách inkább a könyvesbolt- hálózat építésére koncentrált. Mind­két törekvés helyénvaló, ám míg az első nagyszabású stratégiai tervet kö­vet, utóbbi a túlélésre játszik. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az önépítés - vagy a kultúrának legalábbis szinten tartása - egyre inkább a szlovákiai magyarság gazdasági erején múlik, illetve a politikában elérhető önmeg­valósítás (teljes autonómia, oktatási, kulturális vagy önkormányzati szintű önrendelkezés) függvénye. Lapjaink, kulturális sajtónk „túlé­lő“ része vegetál. Van új irodalmi folyóiratunk (Kalligram), ám lemor­zsolódott a másik napilap (a Szabad Újság), s ezzel megszűnt a kívánatos versenyhelyzet. A nemzetiségeknek jutó állami tá­mogatás, amely ez idén - nem hivata­los hírek szerint - mintegy nyolcvan- millió lesz, megfeledkezik képzőmű­vészeinkről, pedig ők alkotják talán kultúránk legszámottevőbb értékeit. A Csemadok, amely több reinkarná­cióval próbálkozott, kifulladni lát­szik: s egyre nyilvánvalóbb: a jövő a szakmai társulásoké. Amatőr moz­galmaink morzsolódnak, művelődési házaink nagy része üresen tátong, jobbik esetben kommersz tevé­kenységgel, bérletekkel tartja el ma­gát. Az anyaországi sajtó és könyv egyre hozzáférhe tétlenebbé válik, szintén anyagi okokból. Ennek függ­vényében felértékelődne a tágabb kö­zönség számára is hozzáférhető könyvtárak és múzeumok szerepe, ám azok sem dúskálnak a jólétben: az utóbbiakban pedig drasztikusan meg­csappant a látogatók száma... Summa summárum: kultúránk szá­mára nem sok jót hozott az elmúlt év, ám az örökös külső okokra való hivat­kozás helyett - az önvizsgálat is he­lyénvaló! A rendszerváltás négy éve alatt, az örökös panaszkodás helyett, illett volna kidolgozni már egy egye­temtervezetet. Sajnos, szellemi éle­tünkre is a politikában tapasztalt szét­forgácsoltság jellemző, holott közös érdekeinkben egyet kellene érteniük a különböző eszméket valló táborok­nak. Gyakran elérhetetlen álmokat kergetünk, a kezünk ügyében levő megoldásokat pedig elbaltáztuk. Igazság szerint szólni kellene még a Csehországban „rekedt“ magya­rokról is, akiket most már két határ zár el az anyanemzettől. Az ő kisebb­ségi kultúrájuk sorsa riasztóan kérdé­ses, s talán ők voltak az elmúlt év legnagyobb vesztesei. Kövesdi Károly Valamikor a nyár derekán járt Szlovákiá­ban Camdessus úr, a Nemzetközi Valuta­alap ügyvezető igazgatója. A szlovák kor­mányfő akkoriban még rendszeresen su­gárzott hétvégi televíziós monológjainak egyikében így beszélt erről a látogatásról: „Camdessus úr megkérdezte, vajon miért nem bízik magában Szlovákia? Miért {est magáról rosszabb képet, mint amilyen valójában?“ Hogy valójában mit is vála­szolt az ügyvezető igazgató kérdésére, azt nem tudhatjuk. A tévénéző viszont a szó­ban forgó adásban csak azt látta, hogy a kormányfő, akárcsak máskor, ha nem akart őszintén válaszolni valamely kérdés­re, kezét széttárva, s legbájosabb moso­lyát elővéve jelezte: ő maga semmiről sem tehet, ő maga mindent elkövetett azért, hogy Szlovákiát végre már ne tévesszék össze Szlovéniával. Tény, hogy ez utóbbi igyekezete, ha kissé késve is, de már meghozta gyümöl­csét. Hiszen sikerült kormányunknak az önállóság első eszténdejében néhány olyat produkálnia, ami egyértelműen jelezte: ez semmiképpen sem jellemző az egyre in­kább prosperáló Szlovéniára. Az önállósulás első perceinek, napjai­nak mámoros hangulatában tett ígéretek az év közepe felé már veszítettek erejük­ből, és mind többen lettek még a kormá­nyon levő mozgalomra szavazók közül is a kiábrándultak. Hiszen semmi sem lett abból az ígéretből, hogy a világot is elámí­tó sima válást követően stabilizálódik a belpolitikai helyzet, és már semmi aka­dálya sem lesz annak, hogy a szlovák­morva határt végre átlépje a külföldi tőke. A belpolitikai feszültség nemcsak hogy maradt, hanem mindinkább fokozódott, és a koalíciós kormány legújabb felállása sem biztosíték arra, hogy az új évben megnyugtatóan alakul a helyzet, olyan lesz a gazdasági-vállalkozói környezet, hogy hazai és külföldi egyaránt szívesen fekteti be itt a pénzét. Addig azonban, míg a bizonytalanság itt az úr, míg a potenciális külföldi befek­tető a banki infrastuktúra hiányosságai, főleg pedig a játékszabályok tisztázatlan­sága miatt úgy érzi nálunk magát, mint aki a holdra pottyant, aligha jön ide esőstől a külföldi tőke. Addig csak csordogál, miközben körülöttünk a cseh, a magyar és a lengyel tőkepiac gyarapszik. Cseh­országban az egy főre eső külföldi tőke körülbelül tízszerese ugyanennek a szlo­vákiai mutatónak. A bankok visszafogják a pénzüket, hitel nincs. Valami, persze, van - hazugság lenne azt állítani, hogy senki sem jut hitelhez. Mert a jó üzleti tervre azért mindig akad bankhitel. Csak­hogy jó üzleti tervből talán még nagyobb a hiány, mint a banki hitelfedezetekből. Nagyon vékony még az a vállalkozói réteg, amely nem csupán a kereskedelem­ben akaija gyorsan, nagy haszonnal meg­forgatni pénzét. Kevés még az olyan vál­lalkozó, aki új munkahelyet is teremt. És ami még szomorúbb, fogy azon iparosok­nak és kézműveseknek is a száma, akik a fordulatot követően vállalkozói enge­délyt kiváltva próbáltak magukon segíte­ni, miután megszűnt munkahelyük, vagy éppenséggel önmegvalósítási szándékuk vezérelte őket a vállalkozók kezdetben örvendetesen gyarapadó táborába. Sajnos, a vállalkozásukat feladók zöme nem egy biztos állásra cserélte fel kockázattal is járó magánvállalkozását, hanem a munka- nélküliek státusára. Volt ígéret arra is, hogy a közös pénz talán egy esztendeig is kibírja, és a két ország között csak jelképes határ lesz. Egy ideig az is volt. De tény, hogy hamarosan előbb a cseh oldalán, majd a szlovákon is megjelentek az ideiglenes vámbódék, je­lezve, hogy helyükön előbb vagy utóbb valódi vámkezelő hivatalok lesznek. A vámunió ugyan még tartja magát, de hogy meddig, az már kérdéses. Hiszen a Csehország és Szlovákia közötti keres­kedelem eredményei a múlt év második felében ránk nézve nagyon kedvezőtlen fordulatot vettek. Míg az önállósulást kö­vető első hónapokban szinte örömujjon­gással emlegették a kialakult szlovák aktí­vumot, augusztus végén már fordult a koc­ka, és Csehország lett jobb a két ország közötti kereskedelemben. Olyannyira, hogy a szlovák koronához képest felérté­kelte fizetőeszközének árfolyamát, Szlo­vákia pedig 5 százalékkal leértékelte a maga pénznemét. Várható, hogy a két ország közötti klíringelszámolásban ha­marosan elérkezünk ahhoz a határhoz, amelyen túl már a fizetési egyezmény értelmében nem cseh, illetve szlovák ko­ronában, hanem kemény valutában keres­kedünk egymással. Szegényes devizatar- talékünk terhére. Az önállósodástól profitot vártak mind­azok, akik szavazataikkal is emellett tet­ték le a voksot. A profitból minden vona­lon extraprofit lett, csakhogy mínusz elő­jellel... Extraprofit Made in Slovakia. Nehezen válaszolható meg az önállóság beígért gyümölcseire mind türelmetleneb­bül várakozóknak, hogy az önállósulás óta miért lesz napról napra szembetűnőbb a szlovák és a cseh gazdaság színvonala közötti különbség. Hiszen míg nálunk a reálisabb közgazdászok szerint 4-5 szá­zalékos lesz a tavalyi bruttó nemzeti jöve­delem előző évhez viszonyított visszaesé­se, Csehországban fél-egyszázalékos nö­vekedéssel számolnak a kilencvenhár- mas eredményeket illetően. Ez lett az ő profitjuk. Ha nem is extra, de mindenképpen profit. Pákozdi Gertrúd Kultúra Botladozva ßJSKffi MEß­Ö (SS (Elek Tibor rajza) ! 993. január 1.: újévi fohász, Meciarral (Prikier László felvételei) ...ugyanitt, éjfél után ’öderációtemetés Pozsony főterén, 1992 szilveszterén...

Next

/
Thumbnails
Contents