Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-20 / 8. szám
BŰNÜGY (Helyére kattan a kazetta, a két szimmetrikus környílás horgai összeakadnak a magnó két forgó tuskójának bütykeivel; a szalag ráfeszül a filctámaszra, rázárui a magnó ablakos teteje, gombnyomásra munkába lendül a gépezet: forog a szalag, készül - vagy éppen lejátszódik - a fölvétel...) — Ne lepődjön meg, de újságíróként nyilván lesz olyan kérdésem is, amelyet már mások is, sokszor feltehettek magának. Ilyen rögtön az első is: miért követte el a bűncselekményt?- Talán ez a kérdés az, amire még most sem tudok pontosan válaszolni, mert az akkori indokok, amelyek akkor voltak, amikor elkövettük a bűn- cselekményt a férjemmel, azok mára annyira kicsinyesek, hogy nem is tudok mit mondani. Pontosabban szólva, egyre kevésbé tudom elhitetni magammal, hogy csak az volt az indítóok.- Akkor hát másképp kérdezek: jóformán három évvel a bűncselekmény után meg tudná magyarázni, miért ölte meg az édesanyját?- Tudja... jó ideje már annak... nem sokkal előtte mentem férjhez. Ehhez még tudni kell, hogy előtte több mint öt évig intézetben voltam. Ilyen értelemben anyám nem volt hibás, én akkoriban mégis hibásnak láttam.- Miért került intézetbe?- A dolog úgy történt, hogy apám egyszer nyomorékká itta magát. Félig megfagyott, mire megtalálták. Nem dolgozhatott többet. Otthon feküdt, kínlódott. Anyám meg ápolta, s amennyi ideje maradt, bedolgozott valahová. Ugye, ez kevés pénzt jelentett, apámat viszont etetni, tisztán tartani kellett. Jöttek a járástól, hogy adjon intézetbe az anyám. Ő meg adott. Az intézetben nekem nagyon rossz volt; s amikor hazaszöktem, mindig rendőrrel vittek vissza. Jött a rendőr anyámhoz, és elvitt. Ő meg adott. Ezt nem tudtam felfogni, érti?- Igen. De csak folytassa.- Mai szemmel felfogom, hogy nekem jobb volt az intézetben; gyerekként viszont nagyon rosszul esett. És még az volt nagyon rossz, hogy amikor apám meghalt, anyám még mindig nem vitt vissza három évig. Azt mondta, rendbe akarja hozni magát, mert apám, a szerencsétlen, aki eléggé gorombán viselkedett, tönkretette anyámat. Azt mondta, dolgozni megy, hogy bútort vehessen, mert a szobabútort eladta, hogy eltemesse apámat, mert nekik nem volt pénzük, így ment ez egészen tizenhét éves koromig, amikor hazaszöktem, és nem mentem többé vissza az intézetbe. Mai fejjel megértem anyámat, de akkoriban nagyon rosszul esett az egész.- Ez elég volt ahhoz, hogy megölje?-Nem. Ezt csak azért mondtam, hogy akkor talán jobban megérti az összefüggéseket. Mert anyám engem is elküldött dolgozni, hogy a bútort végül is kettőnk keresetéből vegyük meg.- Milyen lakásban éltek?- Szoba-konyhás városszéli parasztházban. Meg is vettük a bútort; de rá három hónapra férjhez mentem. Csakhogy anyám ezt sem akarta.- Miért?- Akkor ismerkedtem meg a fiúmmal, amikor végleg kiszöktem az intézetből. Rögtön hozzá is akartam menni, de anyám azt mondta, hogy korai, hozzuk előbb rendbe a lakást. És anyám azt is mondta, hogy egy kicsit élni szeretne, mert ha férjhez megyek, jön a gyerek.- A fiújának nem volt lakása?- Ő négy évvel idősebb volt tőlem, és munkásszálláson lakott. Spórolós sem volt különösebben, meg ivott is, és volt, amikor nem dolgozott.- Anyja szerette a maga férjét?- Utálta. Mert mégiscsak férjhez mentem hozzá, ahogy 18 éves lettem. Elküldeni azonban nem akart, hanem azt mondta, hogy odajöhet a férjem is. Pedig utálta őt nagyon. Rengeteget veszekedtünk, én meg örökösen a féljem pártját fogtam.- Miért?- Mert szerettem őt. Meg felpiszkált anyám ellen. Például azzal, hogy az anyám intézetbe dugott, pedig hazahozhatott volna. Ez nekem fájó pontom volt, amit a férjem igyekezett is rendre kihasználni. Ez lehetett az egyik indok. A másik meg az, hogy akkor voltam terhes. Anyám emiatt is sokat veszekedett velünk. Éjjel meg leskelődött és hallgatódzott, mikor szerelmeskedünk a férjemmel; és ilyenkor ránkszólt, hogy minek csináljuk, mert gyerek lesz. Majd ha lesz lakásunk, meg ilyesmiket mondott, így aztán csak akkor tudtunk nyugodtan szerelmeskedni, ha nem volt otthon; az meg ritkán fordult elő. Ilyen feszült állapotban lettem terhes. Lakás viszont nem volt kilátásban, anyám ezért azt akarta, hogy vetessem el a gyereket. Én meg nem akartam. Azt akartam, a férjemmel együtt, hogy a gyerek megszülessen.- Tudatosan akarták a gyereket?- Direkt nem, de ha már úgy jött...- Óvszert nem használtak?- Ezt a bíróságon is kérdezték. Akkor is azt mondtam, amit most: nem tudtam, hogy van ilyesmi; és a féljem sem szólt semmit.- De ha nem direkt akarták a gyereket, akkor miért nem vetette el?-Hát ha már úgy jött, akkor minek. Én akartam, anyám meg nem. Csapnivaló lelkiállapotban voltam, hiszen rengeteget őrlődtem. A férjemet szerettem mint férfit, és mondjuk mint embert, az anyám viszont mégis az anyám volt... Talán ezért mondom még a mai napig is, hogy akkor, amikor megöltem, akkor sem volt számomra közömbös.- El tudja képzelni, hogy akit szeret, azt meg is tudja ölni?- Bizonyos helyzetekben igen. Én inkább azért hibáztatom magam, hogy a helyzet idáig fajulhatott. Meg kellett volna állítani a férjemet abban, hogy egyáltalán ilyen gondolat kialakuljon. Csakhogy az anyámmal igen, vele azonban nem mertem ellenkezni.- Megverte magát a félje?- Előfordult. Ha az anyám pártját fogtam.- Nem tiltakozott a verés ellen?-Én szerettem a férjemet. Meg emlékeztem, hogy apám is megverte néha anyámat.- Mikor gondoltak először a gyilkosságra?-Azon a napon, amikor az előző bűncselekményünkből kifolyólag bírósági tárgyalásunk volt.- Ez miért volt?-Lopás, rongálás, könnyebb testi sértés. Ha anyám nem jelent föl bennünket, a dologból nem is lett volna balhé.- Ekkor gondoltak arra, hogy megölik?- Igen, ekkor.- És ez hogyan jött elő?- A férjem azt mondta, hogy megölöm a bestiát; amire én azt feleltem, hogy meg is érdemelné. Ezzel kezdődött az egész.- Hogy folytatódott?- Részletekre nem emlékszem. Csak azt tudom, hogy többször volt róla szó.- A gyilkosság napján mit csináltak?- Azt tudom, hogy hétfői nap volt, és reggel óta nem tartózkodtunk otthon.- A férje miből élt?- Amikor dolgozott, mindig segédmunkás volt az építkezéseken.- És maga? Miért nem dolgozott?-Mert nekem az felelt meg, ha takarítónő lehettem, de azt ott kellett hagynom, mert egyszer a férjem eljött oda, ahol takarítottam és lopott.- Mit lopott?- Zsebrádiót, kvarcórát.- Miért lopott?- Mert nem volt pénze.- Ezzel az üggyel aztán mi lett?- A férjem, ugyancsak lopott pénzből, megtérítette a kárt; nekem pedig muszáj volt onnan elmenni.- Magának van szakmája?-Nincs. Nincs, mert a kilenc osztályt sem végeztem el. Többször megbuktam, évismétlő voltam, túlkoros lettem. Utáltam a tanulást.- Mi volt a szórakozása ?- Mozi, diszkó. A férjemmel.- Miből éltek?- Ebből abból. Mikor hogy.- Hol ettek?- Mikor hol. És az anyám nekem mindig adott, és én azt megfeleztem a férjemmel.- Hánykor értek haza azon a bizonyos hétfői napon?- Még sötétedés előtt.- Hánykor történt a gyilkosság?- Este.- Addig mit csináltak? x- Semmi érdemlegeset. Ettünk valamicskét. Anyám brindzásgaluskát adott nekem, és én adtam belőle a férjemnek is.- Beszélgettek is a mamával?- Igen. Hogy miről, már nem tudom, de aztán átterelődött a szó a gyerekhistóriára, hogy terhes vagyok, hogy nem kell megtartani a gyereket. Mosogatás közben anyám azt mondta, hozza be a férjem a fejszét. Szóba került ugyanis, hogy másnap jön anyám ismerőse fát vágni.- A maga férje miért nem vágott fát?- Mert utálta az anyámat. Azt mondta, hogy neki nem csinál semmit.- De az ételét ette, nem?!- Azt én adtam neki.- Szóval a férje behozta a baltát...- Igen. És ekkor történt a gyilkosság. A férjem először fejbevágta őt a fejszével, és amikor anyám elesett, többször is beleszúrt a késsel.- És maga?- Én csak akkor szúrtam, amikor anyám már a földön feküdt, de még látszólagosan élt. — Utána mit csináltak?- Nézze, most már úgyis mindegy, megmondom... Kimentünk a kamrába és szerelmeskedtünk. Utána csatangolni mentünk és csak éjfél körül értünk haza. Akkor kivittük anyám holttestét a kamrába és lefeküdtünk, de reggelig nem tudtunk elaludni. Ha lehunytam a szememet, mindig anyámat láttam. Hajnalban azzal állt elő a férjem, hogy legyünk öngyilkosok. Én ellenkeztem, de ő váltig erőskö- dött, mert hogy úgyis fölkötnek bennünket. Végül is beadtam a derekamat, és a konyhában megengedtük a gázcsapot, de aztán ott is hagytuk az egészet. Reggel nyolc után elmentünk otthonról, és többé nem is mentünk vissza. Bújkáltunk, hat napig voltunk szökésben, amíg el nem kaptak bennünket. Akkor már bántam, hogy lefújtam az öngyilkosságot. Fotó: archívum- Azt mondta, hogy az szerette az édesanyját. Miért?- Az anyját mindenki szereti. Ezért utáltam az intézetben lenni.- Ilyenkor gyűlöletet érzett az édesanyja iránt?- Igen. És csalódott is voltam, mert velem nagyon keveset foglalkoztak a szüleim.- Említette, hogy a férjét őszintén szerette!- Igen. Ezért egy világ dőlt össze bennem, amikor közölték velem, hogy a vizsgálati fogságban öngyilkos lett. Ő ugyanis, fiatalkorú bűnözőként, már ült másfél évet. Akkor is valami súlyos testi sértésért. Amikor megtudtam, hogy végzett magával, elájultam. A rabkórházban tértem magamhoz, ekkor közölték velem, hogy a gyereket is elvesztettem. így teljesedett anyám akarata is.- Holtában is szereti még a férjét?- Ma éjjel is róla álmodtam. Mint férfit még szeretem, mint embert már nem. A kettőt már különválasztom.- Éspedig?- A férfi alatt a szerelmi kapcsolatot értem. Ember alatt a lelki kapcsolatot.- Eszerint, ha élne, netán szexuális kapcsolatra Is képes lenne vele mindezek után?- Emberként tartanék tőle, de ettől függetlenül igen... És ha már itt tartunk, szeretnék még valamit mondani ...- Tegye bátran!- Azt szeretném kérdezni, hogy nem lesz-e abból bajom, hogy ennyire őszinte vagyok?- Nem. Én újságíró vagyok, az én munkámat éppen az őszinteségével segíti.- Nekem ugyanis van még egy kínom...- Mondja csak nyugodtan.-Tudja, én még fiatal vagyok. És ha egyszer kikerülök innen, akkor is még az leszek. Egy érett, egészséges nő...- Folytassa csak nyugodtan.- Szóval anyám halála óta, ahányszor a szerelmeskedésre gondolok, nekem mindig előjön anyám, és ez lelkileg kikészít.- Értem. Ez képzelgés.- Akitől csak tehetem, meg szoktam kérdezni, hogy ez el fog-e múlni nekem, vagy mindig így lesz... Tudja, többen alszunk nők együtt, és hát hiányzik a férfi, érti, ugye?...- Értem.- És amikor nagyon hiányzik, eszembe jut a féljem, és akkor vele együtt előjön anyám is... Tudja, a többi nő is fiatal, nekik is hiányzik a férfi, de nekem mindig anyám jön elő és rámszól, mégha nem is a férjemről van szó... Szóval ez mindig így lesz? Mert ez így borzasztó.- Idővel nyilván el fog múlni.- Megnyugodnék tőle. És ne haragudjon, hogy kikívánkozott belőlem.- Miért haragudnék? Inkább arra feleljen, megbánta-e tettét?- Igen.- A maga esetében mit jelent ez?- Lelkifurdalást. És annak tudatosítását, teljesen egyedül maradtam. Még csak most kell majd megtalálnom az életem értelmét. Ahhoz pedig gyáva vagyok, hogy én is öngyilkos legyek.- Az anyagyilkossághoz mégis megvolt a kellő ereje!- De csak kettesben a férjemmel. Egyedül sohasem szántam volna rá magam. Gondolom, ezért is maradt meg bennem az örökös lelkifurdalás. Anyám azért halt, meg, mert megöltük.- Köszönöm, ennyit akartam kérdezni.- Szívesen. Máskor is kihallgat még?- Ez nem kihallgatás, ez csak beszélgetés volt.- Higgye el, jó volt beszélgetni, jó volt kimondani mindent. *■ ag|«Mj |«pgginni|; sMWMwBiaHm m - mmi ■■ ■: mem a Mg| sggfi«kést (A kriminológus: Ez a beszélgetés egy valóban megtörtént bűncselekmény hátterét igyekszik, ha mozaikszerűen is, de feltárni. A tényekből, a válaszokból kivilágosodik a szörnyű cselekmény valóságos háttere: a konfliktusos családi helyzet, az elkövető primitív személyisége, a mikrokömyezet zilált viszonyai. Ezek a részben szubjektív, de alapvetően mégis objektív okok, sajnos, gyakoriak és általánosan jellemzők az ember élete ellen irányuló bűntettekben. A beszélgetés közzétételének aktualitását igazolja, hogy Szlovákiában az agresszív bűntettek száma meglehetősen magas. A bűnözés elleni harc, a megelőzés ezért a társadalom összefogását, az emberek közötti morális kapcsolatok fejlesztését igényli.) Miklósi Péter
