Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-13 / 7. szám
PUBLICISZTIKA Manapság a szlovák sajtó hemzseg az olyan állításoktól, miszerint a kies Szlovák Köztársaságban az itt élő nemzeti kisebbségek jogai „átlagon felüliek”. Gyanítom, az ilyen és ehhez hasonló állítások szerzői a „tátrai krétakört” alig is képesek átlépni. Hogy az, ami azon kívül létezik, amolyan európai (magyar) porhintés, nyugati blöff, hogy az egyetlen igazság csak itt létezik, ebben az áldott köztársaságban. Mert hisz - a fenti állításból következik - a Szlovák Köztársaság Alkotmánya tökéletes. így a benne foglalt általános és kisebbségi jogok felülmúlják az európai átlagot. Most nem volna sok értelme olyasmire utalni, mint a svájci vagy a svéd, finn, esetleg a valdatánok jogállása az adott országon belül, hiszen ezeket már az erdei szajkók is el-elkiáltják unalmasabb óráikban - kevés haszonnal. Van azonban itt a közelünkben egy olyan új állam - tetejére szláv állam! -, amely csendesen, minden különösebb csinadratta nélkül kivált - tegyem hozzá: népszavazás útján! — a Jugoszláv Föderációból, és szuverenitását kinyilvánítva saját alkotmányt fogadott el. A Szlovén Köztársaságról van szó, amely 1990. december 23-án népszavazás útján döntött arról, hogy önálló államként kíván létezni. A Szlovák Köztársaság politikusai népszavazás nélkül - nyilvánvalóan félelmükben — pártelvek és pártcélok alapján hatalmi pozíciókat követve és szolgálva döntöttek az elszakadásról. (Ki tudja, egy népszavazás miként végződött volna?!) Ezt követően a szlovák parlament is elfogadta a Szlovák Köztársaság Alkotmányát. Ebben az alkotmányban vannak lefektetve a nemzeti kisebbségek „átlagon felüli” jogai is. Ám az első fejezet 6. cikkelyében ez olvasható: (1) A Szlovák Köztársaság területén a szlovák nyelv az államnyelv. (2) Az államnyelvtől eltérő más nyelvek használatát a hivatalos érintkezésben törvény szabályozza.” Amiként ismeretes, ez a nyelvtörvényben öltött testet a Szlovák Köztársaságban. Ennek az „átlagon felüliségé- ről” ma már kár beszélni. Lényege a kisebbségek nyelvének teljes kiszorítása a közéletből — amolyan négeresíté- se, lefokozása a nem szlovákul beszélő polgárságnak. A csendesen építkező Szlovák Köztársaság Alkotmányában (62. szakasz) ez olvasható: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogai és kötelességei megvalósításánál az állami és más közszolgálatot végző szerv előtt saját nyelvét és írását használja a törvényben megállapított módon.” Ugye, milyen egyszerű ez. A különbséget azonnal észreveszi még a laikus olvasó is. Merthogy a szlovák parlament által elfogadott Törvény a hivatalos nyelvről-ben ez áll: „Az állami szerveknek és a községi önkormányzati szerveknek a dolgozói nem kötelesek ismerni és használni a nemzeti kisebbség nyelvét. A köziratokat és az iratokat hivatalos nyelven állítják ki.” íme, a szlovák szempontú európai „többlet” egyik ékes példája. Hogy a névhasználat - városok, községek, terek, utcák, személynevek - egyéb „kiemelt” európer módozatát most ne soroljam ide. A nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogait a Szlovák Köztársaság Alkotmánya negyedik szakaszának 33—34. cikkelye határozza meg. Az összehasonlítás végett idézem teljes terjedelmében, mégpedig azért, hogy egyértelművé váljék a szlovák és a szlovén alkotmány közötti különbség a nemzeti kisebbségeket illetően. Mint ismeretes, a szlovák alkotmány nem ismeri el a nemzeti kisebbségek külön- jogát, azaz a „pozitív diszkriminációt”, amíg - ezzel szemben — a szlovén alkotmány ide vonatkozó része ezen alapszik. De lássuk a két passzust! A Szlovák Köztársaság Alkotmánya negyedik szakaszában ez olvasható: „33. cikk. Bármely nemzetiségi kisebbség vagy etnikai csoporthoz való tartozás senkinek sem lehet hátrányára. 34. cikk. (1) A Szlovák Köztársaságban nemzeti kisebbséget vagy etnikai csoportot alkotó polgároknak szavatolva van a mindenoldalú fejlődés, főként pedig az a jog, hogy kisebbségük vagy csoportjuk más tagjaival együtt a saját kultúrájukat fejlesszék, továbbá az információknak az anyanyelvükön történő terjesztéséhez és befogadásához való jog, a nemzetiségi egyesületekben történő egyesüléshez való jog, a művelődési és kulturális intézmények alapításához és fenntartásához való jog. Ennek részleteit törvény állapítja meg. (2) A nemzetiségi kisebbségekhez vagy etnikai csoportokhoz tartozó állampolgároknak a törvény által megállapított feltételek mellett az államnyelv elsajátításához való jogon kívül szavatolva van a) a nyelvükön történő műveltséghez való jog; b) a nyelvüknek a hivatalos kapcsolatokban való használati joga; c) a nemzetiségi kisebbségeket és etnikai csoportokat érintő ügyek megoldásában történő részvételhez való jog. 3. A nemzetiségi kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó állampolgárok számára a jelen alkotmányban szavatolt jogok gyakorlása nem irányulhat a Szlovák Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetéséhez, valamint többi lakosának diszkriminálásához”. A Szlovén Köztársaság Alkotmányának 64. szakasza vethető össze ezzel, amely „az őshonos olasz és magyar nemzeti közösség külön jogai Szlovéniában” alcímet viseli. Tehát: „Az alkotmány az őshonos olasz és magyar nemzeti közösségnek és ezek tagjainak biztosítja a jogot nemzeti szimbólumaik szabad használatára és hogy saját nemzeti azonosságuk megőrzése céljából szervezeteket alapítsanak, hogy fejlesszék a gazdasági, kulturális és tudományos-kutatói tevékenységet, valamint a nyilvános tájékoztatás és könyvkiadás terén való tevékenységet. Törvénnyel összhangban e nemzeti közösségeknek és tagjaiknak joguk van saját nyelvükön való nevelésre és oktatásra, valamint a nevelés és oktatás kialakítására és fejlesztésére. Törvény állapítja meg azokat a területeket, amelyeken a kétnyelvű oktatás kötelező. Az alkotmány a nemzeti közösségeknek és tagjaiknak biztosítja a jogot az anyanemzetiekkel és ezek országaival való viszonyuk ápolására. Az állam anyagilag és erkölcsileg támogatja e jogok megvalósítását. Azokon a területeken, ahol a közösségek élnek, tagjaik saját jogaik megvalósítása érdekében önkormányzati közösségeket alapítsanak. Javaslatukra a nemzeti önkormányzati közösségeket felhatalmazhatja az állam hatáskörébe tartozó bizonyos feladatok ellátására, valamint biztosítja az ezek megvalósításához szükséges eszközöket. E két nemzeti közösségnek közvetlen képviselete van a helyi önkormányzat szerveiben és az Országgyűlésben. Törvény szabályozza az olasz, illetve a magyar nemzeti közösség helyzetét és jogai megvalósításának módját azokon a területeken, amelyeken élnek, a helyi önkormányzatok kötelességeit e jogok megvalósításánál és azokat a jogokat, amelyeket e nemzeti közösségek tagjai ezeken a területeken kívül érvényesítenek. Mindkét nemzeti közösségnek és tagjaiknak jogai e közösségek létszámra való tekintet nélkül biztosítottak. Azok a törvények, más jogszabályok és általános aktusok, amelyek csupán a nemzeti közösségek alkotmányban megállapított jogaira és helyzetére vonatkoznak, a nemzeti közösségek képviselői beleegyezése nélkül nem fogadhatók el.” Amíg a Szlovák Köztársaság Alkotmánya - és a nyelvtörvény - csupa tiltást és fenyegetést tartalmaz, itt - egy másik kis szláv nemzet alkotmánya - valóban európai és progresszív. Szlovéniában — tapasztalatból mondom — a magyar vagy olasz zászló láttán senkinek sem jut eszébe holmi határrevízó. S a magyar himnusz eléneklése végett sem válthatnak le iskolaigazgatót vagy tanárt. Végül pedig, ha Szlovéniában a közlekedési miniszter önkényesen eltávolíttatná bármely nemzetiség lakta település kétnyelvű névtábláját, azt a minisztert alkotmányellenes cselekedete miatt minden bizonnyal azonnal leváltanák... Gál Sándor / dősebb Nagy István magányosan ült a tóparton. Horgászott. Nem kedvtelésből, nem is haszonlesésből, hanem mert ez volt a fásult, unatkozó ember legjobb mestersége. A halételt nem kedvelte, ha fogott egy-egy pontyot, harcsát, amúrt, a kocsmában elosztogatta. Ez volt minden kapcsolata az emberekkel. Felesége elhunyt, fia, lánya városba költözött. Egyedül élt a családi házában, amelyet két kezével épített, amikor még fiatal élete akár a telihold, úgy ment fel az égre. Aztán minden elhomályosult. Mindketten elárvultak, a ház is, ő is. Mindketten fölöslegessé vájtak, s nagy keserűségében nemegyszer játszott azzal a gondolattal, hogy a házat magára gyújtja. De aztán mégse tette. Valami visszatartotta. Pedig úgy élt már az emberek közt, ahogy öreg fák állnak a fiatalok mellett, s a gallyaik nem érnek egymáshoz. Az ő gallyai sem értek senkihez. A kegyetlen öregedés mindinkább elkülönítette a világtól, s annak megnemesedni nem szándékozó folydogálásától. És mert sohase azok kuporodtak melléje, akik magányában beriglizték, minden emberi közeledést, szót, hangot száraznak, hűvösnek érzett. Nem érkezett velük üzenet. Ettől maga is kihűlt. Önmaga gyóntatója lett, s kifelé már nem tudta magát megmutatni. Talán nem is akarta. Csupán a tüskéit meresztette a világra, és dühös horkanásait hallatta. A cserbenhagyottak Valahogy így élt idősebb Nagy István, amikor az a hihetetlen horror vele a tóparton megesett. Azon a napon a szokottnál is harapósabb volt a hangulata. Levelet kapott. Fia, lánya közölte: ezen a nyáron se jöhetnek haza nyaralni. Unokái inkább a tengerpartra vágyakoznak. Összeszorult a szíve, az asztal közepére dobta a levelet, szedte a cók- mókját, horgászbotját, vedlett táskáját, elindult a tópartra. Útközben bekukkantott a kocsmába, de azok közül, akikkel szót szokott váltani, nem volt ott senki. Rendelt egy sört s melléje egy rumot, hogy hamarabb jusson a kegyelem állapotába. Táskájába is pakolt néhány üveget, és gyászos hangulatban indult a tóhoz. A bokrokkal tarkított park és a tágas strand most néptelen volt. Már napok óta hűvös szellők fújdogáltak, az égen bolyhos felhők kergetőztek. Szokott helyére, a bozótosba telepedett, ahol jó időben is kevés volt a zajos fürdőző, visongó gyerek, pimasz csónakázó. Most senki se zavarta. Háborítatlan madárként telepedett le magányának fészkére, és a szíve még inkább elnehezült. Úgy érezte, bánatot, csalódást hoz minden nap. Lassan összeomlik körötte a világ, akár a kártyavár. Nézte a tó apró hullámait, a külvilágból szinte semmit nem észlelt. Azt a két kisfiút se vette észre, akik néhány bokorral arrébb a vízbe simuló kavicsos parton apró játékvitorlásokkal bíbelődtek, megpróbálták azokat vízre bocsátani. De a szél itt a part árnyékában erőtlen volt, csak néha kapott a pici vitorlákba. Az egyik kisfiú belegázolt a vízbe, egyre mélyebbre merészkedett apró vitorlása után, s egyszer csak kicsúszott lába alól a talaj. A másik kisfiú a partról nézte, csak annyit látott, hogy a társa eltűnik a víz alatt, aztán levegő után kapkodva fel-felbukkan a tóból. Egy ideig értetlenül nézte kapálózását, aztán rémülten futni kezdett. Úgy emlékezett, hogy néhány bokorral arrébb egy horgász ül. Hozzá szaladt.- Bácsi, segítsen!... Pisti fuldokol a vízben - kiáltotta.- Menj a francba! - mordult rá idősebb Nagy István, s nagyot húzott a sörösüvegéből. A kisfiú kerekre nyílt szemmel döbbenten meredt rá, aztán továbbfutott segítséget keresni. így történt. Idősebb Nagy István akkor se mozdult ki magányának fészkéből, amikor kíváncsiskodó emberek gyűrűjében a kisfiú holttestét a vízből kiemelték. Magában fortyogva, keserűen feleselt a világgal, s ha a fiának, lányának, unokáinak képe megjelent előtte, úgy hessintette el őket, mint a bokorból reá támadó szúnyogokat. Értetlenül meredt a mögötte megjelenő csendőrökre is, akik arról faggatták, miért nem sietett a kisfiú segítségére, hiszen az kötelessége lett volna. Valami mentegetőzésfélét motyogott, amiből a csendőrök mitsem értettek, aztán közölték vele, hogy vádat emelnek ellene a kötelező segítségnyújtás elmulasztásáért. A bírósági tárgyaláson is csak a hangok jutottak el hozzá, az értelmük nem. Félévi feltételes szabadságvesztésre ítélték, s a bíró utolsó, megrovó mordulására úgy indult az ajtó felé, mint aki a világból megy ki. A zóta még inkább magába roskadt. Élete végleg kiüresedett. Mindent és mindenkit elfeledett. Gyermekei többé meg nem látogatják. Szégyellik apjukat. A faluban sem állnak vele szóba, a halat nem fogadják el tőle a kocsmában. Macskáknak dobja... Szőke József 'S € 1 «fl I * I s I Ä 'S 1 I I
