Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1994-01-02 / 1. szám

32 oldalas ingyenes színes MAGAZIN Heti tévé­és rádió­műsor Kristályköltészet írásunk a Hang-Kép 6-7. oldalán NÉMETHÉK Riportunk a 16. oldalon Családi magazin 1 1994. január 2. XXVII. évfolyam Ára 7 korona L egalább most, akárcsak egyet­len éjszakára bezárhatnánk házunk és lelkünk ablakát va­júdó világunk minden szennyese, jaj­kiáltása elől... Legalább most feled­kezhetnénk meg minden gondról, rosz- szról, amikor évek fordulóján díszbe öltöztetjük a szívünket! Kesernyésebb a mostani óévbúcsúz­tató pezsgő. Nem is olyan régen abban reménykedtünk, hogy mostanra vala­mivel kevesebb lesz a gond, az aggo­dalom e tájon, s talán-talán valamics­kével több az öröm. Balga em­ber hihetett csak abban, hogy hóna­pok, akár né­hány év alatt kisúroljuk ma­gunkból és társadalmunk­ból évtizedek emberi, er­kölcsi fertőjét, ezernyi dilet­tantizmusát. Ám azt bíz­vást reméltük: verejtékezve, de vér nélkül, bűnein­ket, hibáinkat megvallva, megszenved­ve araszolgassunk már olyan irányba, ahol emberség, szeretet, szakértelem a mérték és az érték. Keserű ez a szilveszteri pohár, mert úgy érezzük, hogy nem kifelé evické- lünk a mocsárból, hanem egyre inkább elsüllyedünk benne. A költő döbben­ten kiált föl: oda jutottunk, hogy ma szinte mindent szabad. Szabad bármi­lyen igazat kimondani, de szabad ha­zudni is, belegázolni bárkinek a becsü­letébe. Szabad harácsolni, bármilyen áron milliókhoz jutni, jószándékú em­bereket becsapni. Szabad sok embert lefizetni, hogy sokféle galádságot ne lehessen a törvény erejével büntetni. Törvény? Tyúktolvajokat, korrupt kis embereket évekre börtönbe zá­runk, milliós sikkasztok gondtalanul ülnek továbbra is. Nem, nem a börtön­ben, hanem nagy pénzeket fiadzó kö­zéleti bársonyszékeikben. S ugyanígy, a hajuk szála sem görbül meg azoknak a politikusainknak, akik arcátlanul és állandóan a szemünkbe hazudnak, s akik éppen egy esztendeje azzal hite­gették a jórészt érthető nemzeti eufó­riában megmámorosodott polgárokat, hogy rövidesen Svájc színvonalára ju­tunk. S hazudoznak ma is, miközben mindannyian, szlovákok, magyarok és mások e hazában a társadalmi és szel­lemi Balkán, a teljes összeomlás felé sodródunk. Talán mégsem... Fröcsköl a felszín, de nem hallgat a mély. Hozzáértést, becsületet, demokráciát alapvető ér­téknek tartó vállalkozók tisztességet, erkölcsöt, áttekinthető törvényeket sürgetnek. Akadnak ebben az ország­ban is becsületes, rátermett politiku­sok. És járjuk csak végig falsainkat, városainkat. Sok a mocsok, a kátyú. Ám az emberek tatarozzák, festik a házaikat, új cégtáblák kerülnek a fa­lakra. Milliók dolgozni, termelni akar­nak. Munkájuk gyümölcséből és nem harácsolásból iparkodnak jobban élni. Egyre többen dobják le magukról a letűnt rendszer legócskább, pióca­ként ránk tapadó kacatját: a tunyasá­got és a tehetetlenséget. Sokan döb­bennek rá arra, ami egyáltalán nem csekély vigasz: hogy apáinknak, nagya­páinknak egy­kor bizony még nehezebb volt: mert ak­kor vér is folyt e térség­ben, a maihoz képest még ki­sebb, keve­sebb volt a mindennapi kenyér... Egy törté­netet hallot­tam a minap, amely több mint csodála­tos. Jelképes. Német vállalkozó érkezett az Ipoly mentére, bőröndjében népi motívu­mokkal hímzett ruhadarabokkal. A ru­hadarabokat éveken át e tájról elszár­mazott asszonyka készítette neki, aki nemrég meghalt. A müncheni üzlet­ember visszatért az elhunyt szülőföld­jére, hátha valaki folytatni tudja ezt a szinte utánozhatatlan míves mester­séget. Az emigráns Ipoly menti asz- szonyka korosztálya közül a legtöbb már eltávozott az élők sorából. Aki meg él, annak reszket a keze, gyenge a szemevilága. A fiatalabb menyecské­ket pedig évtizedeken át elidegenítet­ték szülőföldjük hagyományaitól. Mindezek ellenére gondolt egyet a né­met és összeverbuválta a helybeli fia­talasszonyokat: nézzék meg a minta­darabot, próbálkozzanak meg a hím­zéssel. Órák alatt csoda történt. Az Ipoly menti menyecskék kezdetben csekélyke hibákkal, rövidesen viszont már ugyanolyan tökéletesen dolgoz­tak, mint legfeljebb csak névről is­mert földijük. Génjeikben, ösztöneik­ben, kézügyességükben ugyanis ott szunnyadozott szülőföldjük, őseik szakértelme, értéket megőrző és te­remtő művészete. legyen hát keserű az idei szilveszteri pohár, mert a remény bízvást élhet bennünk és e tájon. Mert élnek, munkálkodnak milliók itt is, akik nagyapáik, elődeik intelmei alapján akarnak építeni és nem rombolni, más népekkel szót értve élni. Adjon az Isten ilyen embereknek lehetőséget. Akkor egyszer talán bol­dogabb évek köszöntenek ránk. Szilvássy József Adjon az Isten Csatádra mindenkin szüksége van, a család mindenkire számít *94 I' a csaláfl éve

Next

/
Thumbnails
Contents