Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-02 / 1. szám
32 oldalas ingyenes színes MAGAZIN Heti tévéés rádióműsor Kristályköltészet írásunk a Hang-Kép 6-7. oldalán NÉMETHÉK Riportunk a 16. oldalon Családi magazin 1 1994. január 2. XXVII. évfolyam Ára 7 korona L egalább most, akárcsak egyetlen éjszakára bezárhatnánk házunk és lelkünk ablakát vajúdó világunk minden szennyese, jajkiáltása elől... Legalább most feledkezhetnénk meg minden gondról, rosz- szról, amikor évek fordulóján díszbe öltöztetjük a szívünket! Kesernyésebb a mostani óévbúcsúztató pezsgő. Nem is olyan régen abban reménykedtünk, hogy mostanra valamivel kevesebb lesz a gond, az aggodalom e tájon, s talán-talán valamicskével több az öröm. Balga ember hihetett csak abban, hogy hónapok, akár néhány év alatt kisúroljuk magunkból és társadalmunkból évtizedek emberi, erkölcsi fertőjét, ezernyi dilettantizmusát. Ám azt bízvást reméltük: verejtékezve, de vér nélkül, bűneinket, hibáinkat megvallva, megszenvedve araszolgassunk már olyan irányba, ahol emberség, szeretet, szakértelem a mérték és az érték. Keserű ez a szilveszteri pohár, mert úgy érezzük, hogy nem kifelé evické- lünk a mocsárból, hanem egyre inkább elsüllyedünk benne. A költő döbbenten kiált föl: oda jutottunk, hogy ma szinte mindent szabad. Szabad bármilyen igazat kimondani, de szabad hazudni is, belegázolni bárkinek a becsületébe. Szabad harácsolni, bármilyen áron milliókhoz jutni, jószándékú embereket becsapni. Szabad sok embert lefizetni, hogy sokféle galádságot ne lehessen a törvény erejével büntetni. Törvény? Tyúktolvajokat, korrupt kis embereket évekre börtönbe zárunk, milliós sikkasztok gondtalanul ülnek továbbra is. Nem, nem a börtönben, hanem nagy pénzeket fiadzó közéleti bársonyszékeikben. S ugyanígy, a hajuk szála sem görbül meg azoknak a politikusainknak, akik arcátlanul és állandóan a szemünkbe hazudnak, s akik éppen egy esztendeje azzal hitegették a jórészt érthető nemzeti eufóriában megmámorosodott polgárokat, hogy rövidesen Svájc színvonalára jutunk. S hazudoznak ma is, miközben mindannyian, szlovákok, magyarok és mások e hazában a társadalmi és szellemi Balkán, a teljes összeomlás felé sodródunk. Talán mégsem... Fröcsköl a felszín, de nem hallgat a mély. Hozzáértést, becsületet, demokráciát alapvető értéknek tartó vállalkozók tisztességet, erkölcsöt, áttekinthető törvényeket sürgetnek. Akadnak ebben az országban is becsületes, rátermett politikusok. És járjuk csak végig falsainkat, városainkat. Sok a mocsok, a kátyú. Ám az emberek tatarozzák, festik a házaikat, új cégtáblák kerülnek a falakra. Milliók dolgozni, termelni akarnak. Munkájuk gyümölcséből és nem harácsolásból iparkodnak jobban élni. Egyre többen dobják le magukról a letűnt rendszer legócskább, piócaként ránk tapadó kacatját: a tunyaságot és a tehetetlenséget. Sokan döbbennek rá arra, ami egyáltalán nem csekély vigasz: hogy apáinknak, nagyapáinknak egykor bizony még nehezebb volt: mert akkor vér is folyt e térségben, a maihoz képest még kisebb, kevesebb volt a mindennapi kenyér... Egy történetet hallottam a minap, amely több mint csodálatos. Jelképes. Német vállalkozó érkezett az Ipoly mentére, bőröndjében népi motívumokkal hímzett ruhadarabokkal. A ruhadarabokat éveken át e tájról elszármazott asszonyka készítette neki, aki nemrég meghalt. A müncheni üzletember visszatért az elhunyt szülőföldjére, hátha valaki folytatni tudja ezt a szinte utánozhatatlan míves mesterséget. Az emigráns Ipoly menti asz- szonyka korosztálya közül a legtöbb már eltávozott az élők sorából. Aki meg él, annak reszket a keze, gyenge a szemevilága. A fiatalabb menyecskéket pedig évtizedeken át elidegenítették szülőföldjük hagyományaitól. Mindezek ellenére gondolt egyet a német és összeverbuválta a helybeli fiatalasszonyokat: nézzék meg a mintadarabot, próbálkozzanak meg a hímzéssel. Órák alatt csoda történt. Az Ipoly menti menyecskék kezdetben csekélyke hibákkal, rövidesen viszont már ugyanolyan tökéletesen dolgoztak, mint legfeljebb csak névről ismert földijük. Génjeikben, ösztöneikben, kézügyességükben ugyanis ott szunnyadozott szülőföldjük, őseik szakértelme, értéket megőrző és teremtő művészete. legyen hát keserű az idei szilveszteri pohár, mert a remény bízvást élhet bennünk és e tájon. Mert élnek, munkálkodnak milliók itt is, akik nagyapáik, elődeik intelmei alapján akarnak építeni és nem rombolni, más népekkel szót értve élni. Adjon az Isten ilyen embereknek lehetőséget. Akkor egyszer talán boldogabb évek köszöntenek ránk. Szilvássy József Adjon az Isten Csatádra mindenkin szüksége van, a család mindenkire számít *94 I' a csaláfl éve
