Új Szó, 1994. december (47. évfolyam, 278-302. szám)

1994-12-13 / 288. szám, kedd

U} ÚJ SZÓ MOZAIK 1994. december 10. Nem betlehemi csillag, hanem Geminidák TA SR-hír Holnap a kora reggeli órákban a Föld pályája egy meteoritraj „út­ját" keresztezi, ezért az égbolton számos felvillanást figyelhetünk meg. Mivel a meteoritok mozgásuk alapján úgy tűnnek, mintha az Ikrek csillagképből (latinul Gemini) érkeznének, ezért a Geminidák elnevezést kapták. A téli időszak egyik leggazdagabb meteoritraját képezik: óránként akár több tucat felvillanást is láthatunk. Záviš Bochníček csillagász közölte: a meteoritok másodpercenként mint­egy 35 kilométeres sebességgel lépnek be a légkörbe, s többnyire 90 kilométeres magasságban égnek el. Göring képen sem kell Nem talált vevőre a nyugat­angliai Ludlow-ban rendezett ár verésen Hermann Göring portré­ja, amelyet a magyar származá­sú Imre Goth (Góth Imre) festett a náci marsallról. A 8000 fontos legalacsonyabb ár sem bírt vonz­erővel. Az arckép, amelynek léte­zése 60 éven át rejtve maradt, 1933-ban készült, röviddel Hitler hatalomra jutása után. Annyira nem tetszett azonban Göring­nek, hogy visszaadta a művész­nek. Göring „azért gyűlölte a portrét, mert azon a szeme hal­vány rózsaszínű". Ez ugyanis azt jelezte számára, hogy még min­dig kábítószer-élvezőnek tekintik őt, s valóban az is volt a húszas években. (N-a) Eladó őrnagy A katonai szolgálat alóli kibú­vás nem divat Izraelben. Talán ezért is vert fel nagy port a 29 éves JoszéfCitit most kezdődött pere. Izraelben általában évente legalább egy alkalommal behív­ják tartalékosnak a férfiakat, és Tiogy a lakóhelytől milyen messzire, az attól függ, milyen az illető egészségügyi minősíté­se. Joszéf Citit makkegészsé­ges. hogy mégis rendkívül ala­csony pontszámot ért el, azt mindenekelőtt annak az ezeröt­száz amerikai dollárnak köszön­hette, melyet készpénz formájá­ban nyújtott át dr. Dvi Marbani orvos őrnagynak. (B-k) Rettegő politikusok A brit közélet éppen kéttucatnyi vezető személyisége nézhet álmatlan éjszakák elé; egészen a jövő nyárig, amikor is megje­lenik majd Oleg Gorgyijevszkijnek a KGB-s múltjukat leleplező könyve. -kk­CIA-átszervezés A CIA volt igazgatója, Robert Gates átfogó javaslatokat dol­gozott ki a szervezet radikális és mélyreható átszervezésére. Gates szerint a Központi Hír­szerző Hivatalnak kizárólag a kulcsfontosságú nemzetbizton­sági ügyekkel kellene foglalkoz­nia. (b) Az élet gyertyái Ashley Fowle gyújtja meg a gyertyákat december 24-én az orlandói Disney World kará­csonyfáján. A négyéves Ash­leyről a brit orvosok már le­mondtak, amikor az Egyesült Ál­lamokban megműtötték. A kisfi­únak agytumorja volt, és úgy tűnik, meggyógyult. (k) Egy 13-szor büntetett munka­nélküli Komáromban pénteken délután Seres utcai lakásában megtámadott egy 38 éves férfit. Késsel a kezében arra kénysze­rítette, hogy tévékészülékét szállítsa el neki az átmeneti la­kásába. Miután a 38 éves férfi eleget tett követelésének, man­kójával fejbe vágta. Ismeretlen tettes hatolt be szombaton éjszaka Zselízen (Lé­vai járás) egy családi házba, s egy sörétes puskát, különféle fo­gyasztási elektronikai cikkeket és két aranygyűrűt vitt magával. Az okozott kár 113 ezer korona. Ukrán turisták szombaton reggel a kassai Európa Szálló­ban durván bántalmazták ide­genvezetőjüket. Megverték, el­vették a pénzét, a kirándulók névjegyzékét, elégették szemé­lyi okmányait, majd a turista­busszal ismeretlen helyre távoz­tak. Az idegenvezetőt súlyos sé­rülésekkel a kassai Egyetemi Kórházba szállították. Kirabolták vasárnapra virradó éjszaka Pozsonyban az Amtex cég raktárrá átalakított gará­zsát. A raktárból 125 autórádió tűnt el. A kár 860 ezer korona. Rendőrjárőrre támadt egy 20 éves férfi szombaton délben Lip­tószentmiklóson egy kocsmá­ban. A rendőr sérülése 10 na­pos gyógykezelést vesz igénybe. (-mb-; TA SR) DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK Deviza ÉRVÉNYBEN: 1994. december 13-án Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép­árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 48,955 49,447 49,201 47,63 50,77 49,20 Francia frank 5789 5.840 5,811 5,65 5,97 5,81 Kanadai dollár 22,658 22.886 22,772 21,99 23,55 22.77 Német márka 19,883 20,083 19,983 19,52 20,44 19.98 Olasz líra (1000) 19.164 19,356 19,260 18,54 19,98 19,26 Osztrák schilling 2,825 2,853 2,839 2.78 2,90 2,84 Svájci frank 23,454 23.690 23,572 23,04 24,10 23,57 USA-dollár 31,381 31,697 31,539 30,84 32.24 31,54 ECU. EU 37,955 38,337 38,146 ECU, CSK 40.053 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Szlovák Takarékpénztár 28,00 33,00 Altalános Hitelbank 29,00 36,00 NAPTÁR Kedd, 1994. december 13. Az év 347. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük Luca, Otília - Lucia nevű kedves olva­sóinkat. A NAP kel 07.36 - nyugszik 15.56 órakor. A HOLD kel 13.21 - nyugszik 02.55 órakor. A DUNA vízállása: Pozsony: 300, árad: Medve: 200, árad; Komárom: 150, árad; Párkány: 120, árad. • 1769-ben halt meg Christian Fürch­tegott GELLERT német író, elbeszélő, költő, a korai német felvilágosodás ki­magasló alakja (szül. 1715) • 1894­ben halt meg XANTUS János természet tudós, néprajzkutató (szül. 1825) • 1944 ben halt meg Vaszlllj Vasziljevics KANDINSZKIJ orosz festő (szül. 1866). IDŐJÁRÁS Az ország déli részén változó­an felhős, északon borult idő va­lószínű, szórványos esővel, a he­gyekben havazással. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 9 és 13, északon és keleten 4 és 8 fok között alakul. Az élénk nyuga­ti, északnyugati szél keleten déli­re fordul, és kissé mérséklődik. Előrejelzés szerdára és csütörtökre Változékony idő, átmenetileg csökkenő felhőzettel, helyenként zivatarokkal, a hegyekben és az ország keleti részén hózáporok­kal. Szerdán a hegyekben a nap első felében tartós havazás vár­ható. A legalacsonyabb hőmér­séklet kedden éjszaka 0 és plusz 4, szerdán 0 és mínusz 4 fok kö­zött, a hegyekben mínusz 6 fok körül, a legmagasabb nappali hol­nap 3 és 7, csütörtökön mínusz 1 és plusz 3 fok között várható. Orvosmeteorológia Főleg északon mérsékelten erősödik majd az időjárás ked­vezőtlen hatása, amit elsősorban a mozgásszervi megbetegedé­sekben, illetve reumában szen­vedők tapasztalnak. Csökken az összpontosító és reagálóképes­ség, fokozódik az ingerlékenység, az idegesség. Éppen ezért főleg a közlekedésben fokozott figyelem­re van szükség. Az ország többi részén az időjárás kedvező hatá­sával számolhatunk, ezt főleg a szív- és érrendszeri betegségek­ben és alacsony vérnyomásban szenvedők tapasztalják. NAPI VICC A rendőrakadémiára felvétele­zik egy fiatal rendőr. Megkérdezi a főhadnagy: - Ki írta a Tőkét? Tíz percet adok a gondolkodásra. Elmegy, de előtte beküldi a ti­zedest, hogy a jelölt nehogy pus­kázzon. Tíz perc múlva visszajön, a ti­zedes agyba-főbe verve fekszik a földön. A fiatal rendőr haptákba vágja magát: - Jelentem, a tizedes bevallot­ta, hogy ő és a bátyja írta a Tőkét! Jó ÉTVÁGYAT! Rakott makaróni Hozzávalók: 1/4 kg makaró­ni, 3-4 tojás, 10 dkg parmezán­sajt, 1 pohár tejföl, só, 1 evőka­nál zsír vagy vaj. A makarónit 2-3 cm-es dara­bokra tördeljük, sós vízben puhá­ra főzzük, zsíron vagy vajon átfor­gatjuk. Kizsírozott tűzálló tálba egy sor makarónit teszünk, meg­hintjük reszelt sajttal, pici sóval, majd egy sor karikára vágott főtt tojással, 3-4 evőkanál tejföllel folytatjuk. Közben olvasztott zsír­ral locsoljuk. Ismét makarónisor következik, amíg a hozzávalók el­fogynak. A végén makarónisorral fejezzük be, és az ételt reszelt sajttal meghintve sütőbe tesszük. Hagyjuk összeforrni. Ha megsült, abban a tálban adjuk asztalra. Ml? HOL? MIKOR? POZSONY - HVIEZDA: Az oroszlánkirály (am.) 13.30, 15.30, 18, 20.30 • SLO­VAN: Csoda New Yorkban (am.) 15, 17.30, 20 • OB­ZOR: A holló (am.) 15.30. 18, 20.30 • MIER: Wyatt Earp (am.) 15. 17.30, 20 • MLADOSŤ: Árnyékország (ang.) 15, 17 • Backbeat (ang.) 20 • CHARLIE CENT­RUM: Imádom a problémá­kat (am.) 17, 19 • Ördögbri­gád (am.) 18, 20.30 • A son­kák hallgatnak (am.) 16.30, 21 • Találkoztam vele a ZOO-ban (cseh) 15, 17 • A sötétség napjai (orosz) 18.30 • Dita Saxová (cseh) 19 • TATRA: A holló (am.) 16, 18.30, 21 • ISTROPO­LIS: Az oroszlánkirály (am.) 15.30,18, 20.30. KASSA - DRUŽBA: A Flints­tone család (am.) 15.30, 17.45, 20 • TATRA: Phila­delphia (am.) 15.30, 17.45, 20 • SLOVAN: Az oroszlánki­rály (am.) 15.30, 17.45. 20 • ÚSMEV: Csoda New York­ban (am.) 16, 19 • CAPI­TOL: Forrest Gump (am.) 15.45. 18. 20.15 • IM­PULZ: Gyilkosság első fokon (am.) 16.15. 18.15, 20.15. iM .Ciliiig • SZLOVÁK NEMZETI SZlN­HÁZ: Tannháuser (19) • HVI­EZDOSLAV SZÍNHÁZ: Mi előtt a kakas megszólal (19) • KIS SZÍNPAD: A hamis szolgálóleány (19) • ISTRO­POLIS: Radírozd ki, és írd le (19) • KASSAI ÁLLAMI SZÍN­HÁZ: Külvárosi Cyrano (19) • THÁLIA SZÍNHÁZ: A makran­cos hölgy (Kassa - 19). POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 14.00 Hirek 14.10 Angol nyelv-lecke (ism.) 14.20 He­lyesen szlovákul. 14.25 Ze­ne. 14.30 Kölyökvilág (ism.) 15.00 Hírek 15.05-18.30 PAVILON. Ma Luca napja van. Ezért a műsor első részében e nap­hoz kötődő hagyományokról és népszokásokról is szó­lunk. Egyébként egész műsorunkban téma lesz a jóslás, a babona. Meghall­gatjuk ezzel kapcsolatban a lelkipásztor véleményét, de kíváncsiak vagyunk arra is. hogyan látják ezt a témát hallgatóink. A Pavilon továb­bi részében szó lesz arról, hogy 5 éves a Szenei Molnár Albert Alapítvány. A család­évről, annak rendezvényeiről beszélgetünk a mai műsor vendégével, Sárközy Klárá­val. Kedd lévén ma is lesz rá­dióbörze. és mint minden nap, játék és kívánságműsor is. Délután három után 5 perccel Pék Zoltán várja önö­ket a rádiókészülékek mellé. NB SZLOVÁK TELEVÍZIÓ eSZTV 1 8.30 Híradó 9.00 Kalendárium. Miklós­napi szokások itthon és külföldön (ism.) 9.10 Fúvószene 9.50 Zenés beszélgetés Ladislav Holáskával (ism.) 10.20 Vidéki eset. Videófilm (ism.) 15.35 Hírek 15.40 Állatvilágunk. Angol természetfilm-soro­zat 16.05 A Ligával a rák ellen. Ismeretterjesztő kis­film. A tüdő és a do­hányzás 16.15 Kontaktus Stüdió. If­júsági magazin 17.15 Céhek és kézműve­sek. Takácsok 17.35 A kovácsműhelyben. Kisfilm 17.50 Második utunk a Mi­mi fedélzetén. Ameri­kai ifjúsági kaland­filmsorozat, 12/7 18.25 Kulturális magazin 18.45 Mesterművek 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... Hana Heŕmánková főzöieckéje 19.30 Híradó 19.57 Sporthírek 20.05 Matlock. Amerikai bűnügyi filmsorozat, 23/4. Kísértés 20.55 Rendőrségi tájékozta­tó 21.00 Cliff Richard. Zenés portréfilm 22.00 Híradó 22.30 Sporthírek 22.35 A Kassai Állami Szín ház épülete. Doku­mentumfilm © SZTV 2 18.05 Hírek 18.20 Regionális műsor 18.30 Esti mese 18.40 What does it mean. Harvepíno? I saved your bacon 18.55 Honvédelmi magazin 19.30 Híradó 19.57 Sporthírek 20.05 900 másodperc köny­vekről 20.20 Üzletkötésen Francia­országban. Riportfilm 20.55 Extra sportműsor 21.45 Trezor 22.10 Márió, fütyülj...! Tévé­játék 23.25 Híradó MAGYAR TELEVÍZIÓ ®TV1 6.00-9.00 Nap kelte 9.00 KÉK. Közéletről, élet módról, kultúráról 9.35 Játék 9.45 Hagenbeckék. Német tévéfilmsorozat 11.20 Játék 11.30 Helena. Olasz tévé­filmsorozat 12.05 Üzlet délidőben. Gaz dasági hiradó 14.10 Falutévé (ism.) 14.30 Sorstársak. Rehabili­tációs magazin 14.45 Fűben-fában. Termé­szetgyógyászati ma­gazin 15.00 A sokarcú kultúra. Amerikai ismeretter­jesztő filmsorozat 15.30 Repeta - Fizika 16.00 Hírek 16.05 Telis-televideó '94 16.10 Tessék hívni! Telefo­nos videójáték 16.30 A kisaszony. Brazil té­véfilmsorozat 17.00 Kalendárium 1994. Ismeretterjesztő ma gazinműsor 17.40 Álljunk meg egy szó­ra! Nyelvművelő műsor 17.50 TS - Nagykarácsony 17.55 Katolikus krónika 18.15 Üzlet. Gazdasági hír adó 18.30 Zsákbamacska. Ve­téikedő 19.00 Telesport 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.15 Miért éppen Alaszka? Amerikai tévéfilm so­rozat, 29/8 21.05 Stúdió '94 21.50 Az 1848/49-es ma­gyar forradalom és szabadságharc em­lékhelyei 22.40 A falmászó. Svéd té­véfilmsorozat, iH/1 23.40 BBC-htradó @ TV 2 9.30 Parlamenti Napló. Ri­portműsor 10.00 Közvetítés a parla­ment üléséről 16.35 Gyerekeknek 17.05 Az ifjú Indiana Jones. Amerikai - francia-né­met-olasz-osztrák tévéfilm 17.50 Csízió 18.00 Körzeti híradók 18.13 Körzeti magazinok 18.45 Holocaust Magyaror szágon 19.20 Magnum. Amerikai bűnügyi filmsorozat 20.15 Zene. zene. zene... 21.05 Mindent vagy sem­mit! 21.40 Mini klip-mix. Videó­klip-összeállitás 22.00 Objektív 22.35 Múzsa. Kulturális hírműsor 22.45 Környezeti hírek 22.50 TS - Sportvarázs DUNA TELEVÍZIÓ 8.00-14.00 Képes krónika 14.00 Lapozó 14.15 Váltó. Gazdasági ma­gazin 15.00 Tom és Jerry 15.25 Feláldozott lápvilág. Finn ismeretterjesztő film 15.55 Kapcsok, ismeretter jesztő magazin (ism.) 16.50 Fábri Zoltán-em­lékműsorozat. Vízivá­rosi nyár. Magyar film, I. rész 17.45 Mese 18.00 Hiradó 18.15 A csendőr és a csendőrlányok. Fran­cia filmvígjáték 19.55 Az út. Animációs film 20.00 Gazdakör 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.15 A piacere (Tetszés szerint). Magyar kisjá­tékfilm 21.35 Öszi versenyek. Ma­gyar film 22.45 Vers NOV A 14.25 így múlik az idő. Ame­rikai filmsorozat 15.10 Springfieldi történet 15.55 Vox populi 16.50 Találd ki, ki jött regge­lire! 17.00 Nova-expedició 17.20 Szeánsz Tomáš Pfeif­fer biotronikussal 17.20 Zsaruk. Angol filmso­rozat (4.) 18.00 Mindent vagy sem­mit! 18.25 Tim mester. Amerikai vigjáléksorozat 18.50 D i nosza u r uszok. Rajzfilmsorozat 19.13 A cseh sorsjáték nyerőszámai 19.30 Híradó 19.56 Sporthírek 20.00 Palimadarak 20.55 Módos asszony. An­gol filmsorozat (5.) 21.55 Hírek 22.00 M. A. S. H. Amerikai filmvígjáték-sorozat 22.45 Trópusi hőség. Ameri­kai kalandfilmsorozat 23.40 Tabu (ism.) 0.20 így múlik az idő. Ame­rikai filmsorozat (ism.) CST 1 13.50 Countryzene 14.45 A repülő Čestmír. Cseh sci-fi-sorozat, 6/6 15.30 A vadon birodalma. Természetfilm-soro­zat 16.00 Hirek 16.05 Aerobik 16.10 Sportissimo 17.00 Vega 18.00 Hírek 18.20 A kis fehér lovacska. Ifjúsági filmsorozat, 6/2 18.45 Mezőgazdasági ma­gazin 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.08 Gyilkosság az Excelsi or Szállóban. Cseh film 22.05 Magasfeszültség nél­kül. Vladimír Misik és az ETC... Band együt­tes koncertje 23.00 Karel Kyncl észrevé­telei 23.05 A polip V. Olasz bűnü­gyi filmsorozat, 5/5 0.45 Hírek OSZTRÁK TELEVÍZIÓ © ORF 1 9.05 Csendes kis ottho­nunk (ism.) 9.30 Bruckner gazda. Né­met népi film (ism.) 10.55 Vér és homok. Ameri­kai film (ism.) 13.00 Híradó 13.10 Mi - vitálisak (ism.) 13.35 Jog a szerelemhez 14.00 A házmesterné 14.50 Oldalpillantások 15.00 Confetti-tévé 17.00 Mini híradó 17.10 Wurlitzer 18.00 Híradó 18.05 Mi - piac 18.30 A Hohenstein-kastély 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Univerzum 21.05 Selfman 21.15 Oldalpillantások 21.25 Fitness 21.50 Ambo terno 22.00 Elszabadult indula­tok. Amerikai thriller 23.30 Majdnem futball. Amerikai vígjáték ® ORF 2 9.55 Sport 11.00 Sportaréna 14.50 Művészek egy szebb világért 15.00 Hársfa utca 15.30 Közelkép 16.00 Kirándulás a tegnap­ba 16.15 A szenvedély hatalma 17.00 Csehország várai és kastélyai 17.30 Tájékozódás 18.00 Csendes kis ottho­nunk 18.30 Micsodák 19.00 Tartományok ma 19.30 Híradó 20.15 Selfman 22.00 Hiradó 22.35 Klub 2 24.00 Sophie választása. Amerikai dráma PRO 7 9.20 Álom luxuskivitelben (ism.) 11.30 Kőr bubi két dámával 12.00 A szívélyes ügynöknő 13.00 Charlie angyalai. Amerikai bűnügyi filmsorozat 14.00 Arabella Kiesbauer show 15.00 A Denver-klán 16.00 A mi kis farmunk 17.00 Az igazi szellemirtók 17.30 Animániások. Rajz filmsorozat 18.00 A Flintstone család 18.30 Simpsonék 19.00 Most mind együtt 19.25 Alf 20.15 Folyóparti közjáték. Amerikai tévéfilm 22.00 A riporterek 23.00 A Palm Beach-i duó. Amerikai krimisoro­zat 0.05 Az éjszakai sólyom 1.05 Az X dossziék SAT 1 9.15 Szomszédok 9.45 Az én napom 10.15 Érezze jól magát 10.45 Nők! 11.45 Németország ma dél­ben 12.00 A szerelem útjai. Amerikai családsoro­zat 12.30 Kalifornia napja alatt 13.25 Falcon Crest 14.25 Tarzan. Amerikai ka­landfilmsorozat 14.55 Az Enterprise űrhajó. Amerikai sci-fi-soro­zat 15.55 MacGyver 17.00 Kockáztass! 18.00 Menj az egészre! 19.00 Híradó 19.15 Napi „ran" 19.30 Szerencsekerék 20.15 A Király. Német krimi­sorozat 21.15 Hunter. Amerikai bűnügyi sorozat 22.15 Fellebbezés! 23.10 Der Spiegel-tévéma­gazin 23.45 Minden szerelem... vagy mi? 23.30 Majdnem futball. Amerikai vígjáték RTL 10.00 Gazdagok és szépek 10.30 Életünk napjai 11.00 Megéri az árát 11.30 Családi párbaj 12.00 Pont 12. Déli maga­zin 14.30 Springfieldi történet 13.15 A kaliforniai klán 14.10 Gyilkosság a hobbija (ism.) 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser. Kerek asztal-beszélgetés 17.00 Kockázat! 17.30 Egymás között 18.00 Gazdagok és szépek 18.30 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Kettős bevetés. Né­met krimisorozat 21.15 A törvény nevében 22.15 Quincy. Amerikai kri­misorozat 23.15 Gottschalk-show 24.00 Hírek (Műsorváltozás lehetséges!) IV. ZOBORALJAI KULTURÁLIS NAPOK Énekkari hangversenyek: 1994. december 13. ­pogrányi templom - fellép: - Nyitrai Pedagógiai Főis­kola Női Kara, Józsa Mónika vezetésével - Nagykéri alapiskola gyermekkara, Kazán Jó­zsef vezetésével - Pogrányi Éneklőcsoport

Next

/
Thumbnails
Contents