Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)
1994-11-10 / 260. szám, csütörtök
rju Közúti baleset két áldozattal TA SR-hír Poltáron (Losonci járás) két személy életét vesztette egy közúti baleset során. Egy Škoda gépkocsi Hrnčiarske Zalužany-i vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett. A szennyezett úton felfutott a gyalogjáróra, ahol elgázolta a válkovi 32 éves A. H.-t és a helybéli 45 éves G. M.-et. A két asszonyt kórházba szállították, de mind a ketten belehaltak sérüléseikbe. A gépkocsivezetőt, akinek vérében alkoholt mutattak ki, a rendőrség őrizetbe vette. Csütörtök, 1994. november 10. Ára 3,50 korona XLVII. évfolyam, 260. szám Az államfő nem váltotta le Pittnert és Jamcinat Michal Kováč köztársasági elnök csak azután dönt Ladislav Pittner belügy- és Milan Janičina privatizációs miniszter leváltásáról, hogy választ kap az Alkotmánybírósághoz benyújtott keresetére. Az alkotmány 117. cikkelye szerint ugyanis a kormány az újonnan megválasztott parlament alakuló ülése után mond le, de hivatalban marad az új kormány megalakulásáig. AMERIKAI IDŐKÖZI VÁLASZTÁSOK Taroltak a republikánusok TA SRJelentés Anton Baláž, elnöki szóvivő szerint Michal Kováč úgy véli, mivel a kormány az alakuló ülés után lemondott, és ő elfogadta a lemondást, a lemondott kormány tagjai az alkotmány 117. cikkelye szerint töltik most be hivatalukat. Ebben a helyzetben nem az államfő döntése, a parlament bizalma vagy saját akaratuk alapján, hanem az alkotmány rendelkezése értelmében töltik be posztjukat. Az adott helyzetet egy állami szerv sem változtathatja meg az Alkotmány módosítása nélkül - állapította meg Anton Baláž. Tegnap a délutáni órákban az Alkotmánybíróság átvette az államfő keresetét. Marianna Mochnáčová, az alkotmánybíróság elnöke titkárságának igazgatója bejelentette: tekintettel az ügy fontosságára, a kereset tárgyalását meggyorsít(Folytatás a 2. oldalon) TA SR-hír Teljes mértékben republikánus győzelmet hoztak a keddi amerikai időközi törvényhozási választások, mivel az ellenzékben működő párt mind a szenátusban, mind pedig a képviselőházban elhódította a mandátumok többségét, sőt a legtöbb állam kormányzója is republikánus lesz ezentúl. Habár hivatalos végeredmények még nincsenek, az már biztos, hogy a száztagú szenátusban legalább 52 mandátum a republikánusoké lesz. A 435 tagú képviselőházban is enyhe republikánus fölényt kell eltűrniük Clinton elnök demokratáinak. Korábban itt a Demokrata Párt 256 mandátumot birtokolt, a republikánusoknak tehát legalább negyven helyet kellett elhódítaniuk, ami a CNN, a CBS és az ABC tévétársaságok szerint sikerült is nekik. (Folytatás a 3. oldalon) MARTINEZ SZERINT HULLADEKGAZDALKODAS: TUL A HOLTPONTON Szlovákiai Lakásfejlesztési Beruházási Alap Rt. IČO: 31380921 Cím: Ružová dolina 8 821 09 Bratislava Tel.: 07/214 972,214 992 Magyarul is beszélünk. s VK-1504/B J Tudja, mit jelent aBRIFS ? Pillantson a jobb oldalra! Vagyonjegykönyvért -lakást! VK-1504/A V EZ KELL Identitás és lojalitás Kukabúvárok adózzatok! Ú) Szó-hír Mind Romániának, mind Magyarországnak elő kell mozdítania a nemzetiségi kérdés rendezését - jelentette ki Miguel Angel Martinez, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke a bukaresti Curierul National című kormánypárti lapnak adott interjújában. Martinez abból az alkalomból nyilatkozott, hogy Bukarestben részt vett a Nyugat-európai Unió tájékoztatási és dokumentációs központjának ünnepélyes felavatásán. A nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban Martinez egyebek közt hangsúlyozta: „Én azt akarom, hogy ezek az emberek úgy nevezzék el gyermekeiket, ahogyan akarják, olyan nevet adjanak falvaiknak és városaiknak, amilyet akarnak, beszélhessék saját nyelvüket. Az ő nyelvükön működő iskolákban tanulhassanak, legyenek saját újságjaik, (Folytatás a 2. oldalon) (A szerző felvételei) A hulladék nem szemét. Legalábbis nem minden esetben. A hulladékpapír például egyenesen keresett árucikk. Hogy miért? Erre kerestünk választ az Illetékeseknél. Tibor Jančoktól a Nyersanyaggyűjtő Vállalat igazgatójától megtudtuk, hogy 1989 után jelentős csökkenés volt tapasztalható a papírgyűjtésben: 1993-ig több mint a felével - 65 ezer tonnáról csaknem 30 ezerre - csökkent az évi mennyiség. Idén azonban újra fellendülőben van a gyűjtés: 35 ezer tonnás felvásárlásra számítanak. A csökkenés oka egyrészt a felvevő vállalatok fizetésképtelensége, másrészt a papírgyárak korszerűsítése volt. Ugyanis a modernizáció idején a gyárak nem vettek hulladékpapírt, a Nyersanyaggyűjtő Vállalat pedig nem tudta azt tárolni, tehát neki is szüneteltetnie kellett a felvásárlást. - A hulladékgyűjtés pedig nem olyan, mint a kőbánya, ahol bármikor újra lehet indítani a kitermelést - magyarázta az igazgató. - Ha az embereket egyszer leszoktatjuk a papírleadásról, nagyon nehéz őket újra rászoktatni. Nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy nagyban csökkent az állampolgárok vásárlóereje, s ezzel a papírfogyasztás is, ezért aztán a leadni való papírhulladék is kevesebb. Az emberek természetesen csak akkor fogják papírgyűjtőbe vinni a hulladékot, ha megéri. Magyarán: ha jó pénzt kapnak érte. Mint általában mindennek, a papírnak az ára is növekszik. A Nyersanyaggyűjtő Vállalat drágábban adja el a hulladékpapírt a felhasználónak, de a papírgyűjtőknek kifizetendő felvásárlási árakat is emelte. Az utóbbi fél év alatt csaknem a kétszeresére. A kartonpapír kilónkénti ára márciustól októberig 70 fillérről 1,50 koronára, a számítógéppapíré 2-ről 2,50-re, az újságpapíré 1 koronáról 1,50-re, a (Folytatás az 5. oldalon) 0 mennyi adót fog fizetni? CSALADI TRAGÉDIA SZENCEN Az alkohol iátszotta a főszerepet Tragédiába torkollt vasárnap a kora délutáni órákban Szencen egy hosszabb ideje húzódó családi viszály. A szomorú következmény: két halott, egy félárva tízéves kislány és egy nyolc hónapos árva kisfiú. A véres esemény részleteiről az ügy kivizsgálásával megbízott nyomozótisztet, Elena Hesounovát kérdeztük. Új Szó-tudósítás - Sajnos, ahogy az ilyenkor lenni szokott, most is rengeteg a szóbeszéd. Az emberek horrorjelenetekről, szadista gyilkosságról beszélnek. Tény, a tízéves kislánynak, aki ezt a szörnyűséget felfedezte, olyan megrázkódtatásban volt része, amelyet csak nehezen fog kiheverni. A házaspár sokáig csak élettársi viszonyban élt egymással. Az asszonynak első házasságából volt egy leánya, nem egész egy éve született meg a közös kisfiú. I. V., a 35 éves munkanélküli férj sokat ivott. Ittasan mindig belekötött a gyesen lévő feleségébe. A szócsatákat gyakran pofonok, ütések követték. Az asszony az egyik összetűzés után kiadta férje útját. Az el is költözött Majcichovban lakó apjához, ám két hét elteltével hazajött. Tovább folytatta a kocsmázást, és a veszekedések sem maradtak el. A vasárnapi gyilkosság és az azt követő öngyilkosság pontos okát, azt, hogy min kaptak össze V.-ék, már sohasem fogjuk megtudni, hiszen a történet egyetlen szemtanúja egy csecsemő volt. Tízéves nővére reggeltől kint játszott, és amikor hazaért, borzasztó látvány fogadta. Anyja vértócsában a földön feküdt, felette térdelt súlyosan sebesült mostohaapja, aki miután leszúrta feleségét, önmagát is szíven döfte. Szerencse, hogy a sokkos állapotban lévő gyereknek volt annyi lelkiereje, hogy riasztotta a szomszédokat. Ok, látva a tragédiát, azonnal hívták a mentőket és a rendőrséget. A férfit a ružinovi kórházba szállították, ám a gyors orvosi beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni az életét. - Rendkívül örülök - mondotta befejezésképpen a nyomozótiszt -, hogy nem sokkal a tragédia után jelentkezett a kislány édesapja, és magához vette őt. A gyereken is látszott, ragaszkodik apjához, és boldog, hogy érte jött. Öccse egyelőre intézetben van, ám az apja fivére már jelezte: szeretné örökbe fogadni. (ordódy) EGY PANASZ NYOMABAN Nem fognak fázni a szesztaiak A Kassa-vidéki Járásban levő Szesztát most gázművesítlk. Ezzel kapcsolatban egy ottani olvasónk - néhány szomszédja nevében Is - felhívta kassal fiókszerkesztőségünket és elpanaszolta, hogy a munkálatok lelassultak, így félő, hogy néhány házban gond lesz a fűtéssel. Tudniillik a szénkazánokat a háztulajdonosok már félreállították, mert az építkezésért felelős intézmények őszre ígérték az átadást... Mivel a gerincvezeték építésében a községi önkormányzat a beruházó, megkérdeztük Fedor József polgármestert, vane okuk az aggodalomra a szeszt a I lakosoknak. U] Szó-tudósítás - A községben a gerincvezeték elkészült. Jelenleg a házak rákapcsolása folyik. Rövidesen az is befejeződik, hiszen már csak tizenöt házban kell elvégezni ezt a feladatot. Mi tagadás, a gerincvezeték átadása szeptember vége helyett csak október közepén történt meg, ugyanis a kivitelező olyan ütemben dolgozott és dolgozik itt, ahogyan a mi pénzkészletünk engedi. Köztudott, hogy ma az anyagiak rendezése, a pénzek átutalása a cégek, üzemek fizetőképességétől függ, és nem megy zökkenőmentesen. A házak rákötését a gerincvezetékre a kassai gázművek rendelte meg a kassai Plytep cégnél. Persze, ez a művelet is csak fokozatosan történhet, vagyis időbe telik, amíg a szerelők az egyik faluvégről a másikra érnek. Úgy tudom, a gázművek és a Plytep közötti egyezség szerint ezzel a feladattal a kivitelezőnek decemberig kell megbirkóznia. Természetesen az önkormány zat arra törekszik, hogy ezt a határidőt lerövidítsük. Nos, a gázművektől ígéretet kaptunk, hogy ez a kérésünk teljesíthető A legutóbbi tárgyalásunkon a gázművek és a Plytep cég is úgy vélekedett, hogy november 15ig minden házat rákötnek a gerincvezetékre, s 17 vagy 18-ára a gázórákat is felszerelik. Remélem, így lesz - mondta a polgármester. Beszéltünk a kassai Plytep cég ügyvezetőjével, Jozef K/sssel is. Megerősítette: a munkákat a beruházó anyagi gondjai fékezték le, ám a gondok az utóbbi napokban megoldódtak, így semmi akadálya a kivitelezés folytatásának és mielőbbi befejezésének. (gazdag)