Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)

1994-11-03 / 254. szám, csütörtök

WLmLM Sörpor T« S (í h./ Jan Oliva feltalalta mí oígrítmmo.^ „háromliteres" sört. Nem ámitáa ­a cseh feltaláló ugyanis por formájá­ban kínálja a sórt. A használati uta­sítás szerint a port csupán vízben kell feloldani, s a tizriapow erjedési idd után mar fogyasztható is a sor. Csütörtök, 1994. november 3. Ára 3,50 korona XLVII. évfolyam, 188. szám ULESEZETT A KORMÁNY: U] Sió-tudósítás Vita a regulációról Lemondása előtti várhatóan utolsó ülésén, tegnap elsősor­ban a költségvetésnek szentelte figyelmét a kormány. Rudolf FJIkus pénzügyminisz­ter az ülés után tartott sajtóérte­kezleten elmondta, a költségve­tési hiány jelenleg 15 milliárd ko­rona. A kormány feltett szándé­ka, hogy a vállalt nemzetközi kö­telességeinek megfelelően ez az érték az év végén ne lépje túl a 14 milliárd koronát. Ennek azon­ban komoly akadálya, hogy az év közben bevezetett adóemelések miatt csökkent a felhasználás, így a fogyasztási, illetve a hozzá­adottérték-adóból várhatóan a tervezettnél 5 milliárd koronával kisebb lesz a költségvetés bevé­tele. Ezzel szemben a vártnál jobban alakul a személyi, illetve a társasági jövedelemadóból származó bevétel. Mivel az előző évi tapasztala­tok alapján az év utolsó hónap­jaiban jelentősen megnőnek a költségvetési kiadások, a tegna­pi ülésen szó volt ezen tételek regulációjáról is. Rudolf Filkus szerint a javaslat vitát váltott ki a kormányon belül, ezért a dön­tést a jövő hétre halasztották, KOMAROM Nem választanak képviselőket? A Szlovák Választási Bizottság megállapította, hogy egyes városok és községek megsértették a választási törvénynek a választókörzetekre vonatkozó paragrafusát. Köztük sze­repel többek között Komárom, Galánta és Csallóközara­nyos is. Milyen törvénysértés történt? A kérdést Szomolay Ferencnek, a bizottság alelnökének tettük fel. - A Statisztikai Hivatal azzal fordult hozzánk, hogy egyes váro­sokban és községekben egyman­dátumos választókörzeteket lé­tesítettek, pedig választási rend­szerünk többmandátumos vá­lasztókörzetekre épül. A közsé­geknek 65 nappal a választások előtt el kellett dönteniük, hogy hány választókörzetük lesz, illet­ve hány tagja lesz az önkormány­zatnak. Tizenegy községben, köz­tük hat járási központban nem tartották be a törvény rendelke­zését, és egymandátumos körze­teket létesítettek. A legtöbb eset­ben ez a városhoz csatolt telepü­léseken történt meg. A mandátu­mokat a lakosok száma szerint arányosan osztották el, így aztán például a Komáromhoz tartozó Kavára egy mandátum esett. Nem vették közben figyelembe, hogy egy körzetben minimálisan két mandátumnak kell lennie. • Milyen következményekkel járhat ez? — A legrosszabb következ­mény az lehet, hogy az adott he­lyeken csak polgármestereket választanak, hivatalban marad az eddigi képviselő-testület, és csak a januárban esedékes pót­választásokon választják meg az új önkormányzatot. • Mikor dönt a kérdésben a választási bizottság? - Mindenki tőlünk várja a dön­tést, pedig az nem ránk tartozik. Mi megállapítottuk, hogy törvénytelen­ség történt, de a körzetek kialakítá­(Folytatás a 4. oldalon) KOVAC-GASPAROVIC Újabb levélváltás TA SR-hír Michal Kováč államfő a szlovák parlament elnökének küldött újabb levelében kifejti, hogy nem tud egyetérteni a kormánytag­képviselők parlamenti részvételével, illetve a póttagok meghívásával kapcsolatos álláspontjával. Kifejti, hogy a házelnöknek kötelessége meghívni a póttagokat, úgy, hogy a parlament alakuló ülésén 150 képviselő legyen jelen. Mivel a parlament elnöke nem hívta meg a őket, Michal Kováč megtette a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy jelen legyenek a parlament épületében az alakuló ülés alatt. - Nem vonom kétségbe, hogy a parlament irányítása és tevékenységének megszervezése az elnök és az alelnökök feladata. Ugyanakkor azonban az államfő kötelessége ügyelni arra, hogy az alkotmány és a demokratikus elvek szellemében járjanak el - hangsúlyozza a levél. KERESKEDELMI KÉPVISELŐKET KERESÜNK: KIRÁLYHELMECEN, PÁRKÁNYBAN, NYITRÁN, ZSOLNÁN, LOSONCON, TRENCSÉNBBN, EPERJESEN, BESZTERCEBÁNYÁN, TŐKETEREBESEN. Vállalkozzon velünk ! 147M1 MA TARTJA A PARLAMENT ALAKULÓ ÜLÉSÉT Csak egy a biztos Végkielégítés Kapjanak-e az újramegválasztott honatyák öthavi fizetésüknek megfelelő végkielégítést? A helyhatósági választások után ugyanígy vo­natkozik majd ez a kérdés a polgármesterekre is. Egyesek szerint nincs min vitatkozni, a tör­vény egyértelműen kimondja: kapjanak. Mások viszont azzal érvelnek: ez a törvény ellentmond a józan észnek. (A szlovákiai törvényhozásban ez, sajnos, nem ritkaság!) Valóban nem logikus dolog, hogy végkielégítést kapjon valaki, ha to­vább végzi eddigi munkáját Ezt még néhány „továbbszolgáló" honatya is kínosnak érezheti, mert nyilvánosan kijelentette: végkielégítését Jótékonysági célra ajánlja fel. Önkormányzati szinten ugyancsak a polgármesterek belátásán múlik, visszautasítják-e a község költségveté­séből a törvény szerint nekik járó plusz öthavi fizetést. Akit viszont nem választanak újra, az természetesnek tartja, hogy jár neki a végkielé­gítés, elvégre „kitették a munkahelyéről". De nézzük meg a dolgot a másik oldaláról! Miért választják újra, akit újraválasztanak? Bizonyá­ra azért, mert helytállt, hasznosan tevékenyke­dett a község érdekében. Hát akkor nem ő ér­demli-e meg inkább a plusz öthavi fizetést? Ha már a törvény ilyen.... (gaál) TRANSZVESZTITÁKNAK Két csekk-kártya TA SR-hír Egy bizonyos kanadai bank engedélyez­te, hogy a transzvesztitáknak két csekk-kár­tyájuk legyen: az egyiket férfiként használ­hatja az illető, a másikat akkor, amikor női „énjébe" bújik. A bank liberális képviselői remélik, ezzel a kezdeményezéssel meg­szabadítják a transzvesztitákat a kellemet­lenségektől, amelyek bizony előfordulhat­nak, ha férfiak női ruhában kívánják átven­ni pénzüket. ROLÓK jjj REDŐNYÖK SZALAGFÜGGÖNYÖK Új Szó-tudósítás Tegnap ismét, Immár har­madszor összeültek a par­lamenti pártok vezetői, hogy tárgyaljanak a tör­vényhozási tisztségek el­osztásáról. A tanácskozás, az előző fordulókhoz hason­lóan, megállapodás nélkül ért véget - magyarán né­hány órával a parlament alakuló ülése előtt Is csak annyi biztos, hogy ma dél­előtt tízkor lesz az alakuló ülés. Ivan Gašparovič házel­nök elzárkózott annak köz­lésétől, hogy meghívja-e a mai tanácskozásra a pótta­gokat is, akik a jelenlegi kormánytagok helyett ül­nek, ülnének majd be a tör­vényhozásba. A házelnök az újságírók kérdésözönét azzal hárította el, hogy „az alkotmánnyal összhangban cselekszik majd". (Folytatás a 2. oldalon) - Mit kíváncsiskodnak, néhány óra múlva úgyis mindent megtudnak... tmmm Kúpeľná 2175/3,4 Dunajská Streda Tel./fax: 0709/249 ; Tel: 0709/212 66 SZEBBET - OLCSÓBBAK j,,:, ;>»-,..,;: A sevillai La Maestranzában igencsak feldühíthette a torreádor a bikát, ha még arra is képes volt, hogy ki­ugorjon az arénából. A menekülő emberek közül senki sem sebesült meg. miközben addig még kétoldalú tárgyalásokat fog folytatni az egyes ágazatok vezetőivel. Hasonlóan a költségvetéssel függ össze annak a 3,5 milliárd koronának a sorsa is, amelyet a Nemzeti Vagyonalapnak kellene az idén biztosítania különféle gazdaságélénkítő programokra. Rudolf Filkus szerint valószínű, hogy ezt a vagyonalap nem lesz képes előteremteni. A jövő hétre mindenesetre számba veszik az egyes ágazatok igényeit, ame­lyek között szerepéi például az idei aszálykárok miatti kárpót­lás, vagy pedig az útépítésre és javításra kért 200 millió korona. Mikuláš Dzurinda közlekedési miniszter beszámolt arról, hogy elfogadták a repülőterek kezelé­sének átszervezésére kidolgo­zott koncepciót. Ennek értelmé­ben hamarosan megszűnik e te­vékenység állami irányítása és a létrejövő nonprofit regionális társaságok várhatóan je­lentősen hozzájárulnak a hazai légiforgalom fejlődéséhez. (tuba)

Next

/
Thumbnails
Contents