Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)

1994-11-07 / 257. szám, hétfő

6 j ÚJ SZÓ PUBLICISZTIKA 1994. november 7. BETEGNEK LENNI TORNAUAN Esélyegyenlőtlenség A tornaijai rendelőintézet a múltban nem tarozott, és Jelenleg sem tartozik a Jól felszerelt gyógyintézetek közé. A múltban a Járási székhely, Rimaszombat szippantotta el előle az anyagiakat, mert ugye, úgy dukált, hogy a központ fejlődjön... A perifériára ezért csak morzsák Jutottak. Tornaija esetében ezek a morzsák is szinte a nullával voltak egyenlők. Az anyagiakat főleg az átépítési költségekre kellett fordítani, hiszen a rendelőintézet börtönből lett azzá, ami. így aztán nem csoda, hogy a 27 ezer lakost szolgáló egészségügyi központra, ahová szükség esetén 49 községből érkeznek a betegek, a zsúfoltság a Jellemző. A várótermekben éppúgy, mint az orvosi rendelőkben. Változatlanul szegényen - Ezekben a pénzszűk esztendőkben a rendelőintézet önállósulása nem azt hozta, amit reméltünk tőle. A hat körzeti orvos, a négy gyermekgyógyász, a nyolc fogorvos és a szakorvosok - belgyógyász, sebész, nőgyógyász, illetve a hetente egy-kétszer rendelő ideggyógyász, szemész, bőrgyógyász, orr-fül-gégész és a pszichiáter - munkafeltételei a múlthoz viszonyítva, legnagyobb sajnálatomra, nem változtak. Vagy ha úgy tetszik, hogy ne legyek annyira pesimista, alig változtak. Kivétel Ián a rehabilitációs osztály, ahol ugyan nem a legjobb körülmények között, de 35-40 beteget fogadnak naponta. Minőségi változás viszont csakis a laboratóriumban észlelhető, hála a városatyák nagylelkűségének, mert 800 ezer koronáért véranalizátort vásároltak számunkra. A műszer óriási segítség, s végre megszűnt a vér szállítása Rimaszombatba, ami többek közt anyagi megtakarítást is jelent. A pozitívumok felsorolása ezennel véget ért - tárta elénk a szomorú valóságot dr. Barassó István igazgató. - Műszerezettségünk gyatra, mentőautóparkunk szintén, s nincs egy gyorsmentőnk sem. Pedig a Rimaszombat és Rozsnyó közötti első osztályú főúton, főleg a fügéi kanyarban, nagyon sok a súlyos közúti baleset. Van úgy, hogy Bátkáig a sérültet mi szállítjuk, mert a rimaszombati gyorsmentő csak onnan hajlandó átvenni - egészítette ki a valóságképet dr. Köröcz Sándor sebész, majd a rendelőbe invitált. - Az elhelyezést illetően a kollégáktól eltérően nem panaszkodhatunk, hiszen a sebészet több helyiségből áll: az orvosi szobából, a kis műtőből és a gipszelőteremből, ami egyben raktárként is szolgál. Míg üres a váróterem, addig nincs különösebb gond, ám mihelyt naponta 40-50 beteget látunk el, a helyzet nem annyira rózsás. Főleg, ha a havi 60 kisebb sebészeti beavatkozást is figyelembe vesszük. Gyakran előfordul, hogy míg a kis műtéten átesett beteg a karosszékben piheni ki az ijedséget, azalatt már a következőt „vágom". Némi indulattal a hangjában szóba hozta az életmentésre alkalmatlan mentőautókat, s rámutatott a sterilizátor hiányából származó többletkiadásokra is. - Nemcsak a szállítás, illetve a sebészeti segédeszközök csírátlanítása kerül sokba, hanem a steril eszközök csomagolása is. A rimaszombati központi sterilizálóban nagyban csomagol nak, ami nekünk nem felel meg - egészítették ki az orvost Farkas Márta és Ondrejčák Klára ápolónők. Az intézeti szemle a legkisebb rendelőben ért véget. Bocko Pál fogorvos készségesen mutatta az alig néhány négyzetméteres birodalmát. - Ha magánorvos lennék, ilyen körülmények között a higiénikus biztosan nem adná ki a. működési engedélyt. A munkámat megkönnyítendő és készülve a magánpraxisra, vásárol tam magamnak számítógépet, de ebben a poros környezetben nem használhatom. Elkeserít az is, hogy a betegeimnek, mivel itt helyben nincs fog-RTG, Rozsnyóra vagy Rimaszombatba kell utazniuk. S ez ma már nem csupán idő, hanem pénz kérdése is. Bocko Pál fogorvos rendelője a legkisebb Dr. Barassó István igazgató Pénzhiány Az igazgató és dr. Csuhaj Pál helyettes nyíltan beszéltek az anyagi nehézségekről. - A rendelőintézet 140 alkalmazottjának havi bére 870 ezer koronát, a rendelők havi rezsije 1600 000 - 1900 000 koronát tesz ki. Nincs anyagi fedezet arra, hogy éjszakánként két orvos ügyeljen, így ha a beteget történetesen kórházba kell szállítani, ezalatt Tornaiján nincs senki, aki segítene a bajban lévőn. Végső esetben hívni lehet a 30 kilométerre eső rimaszombati mentőket... A fent említett okok miatt fogászati ügyelet sincs. Az áldatlan helyzeten nem segítene az általános orvosok privatizációja? - kérdeztük, ám beszélgetőtársaim csak legyintettek. - A politikában sok szó esett az egyenlő startról. Az egészségügyben is ezt szorgalmaztuk: ha egyenlő szintre emelnék a műszerezettséget, s ezáltal az orvosok és a betegek is egyenlő esélyt kapnának, szinte biztos, hogy a 32 rendelőintézeti orvos megkezdené a magánpraxist. Az esélyegyenlőség, sajnos, álom csupán... Itt jelenleg sokan attól tartanak, hogy a privatizáció akár a rendelőintézet felszámolásához is vezethet(ne). A rezsiköltségek elviselhetetlenek, a város viszont, bármennyire is szeretne segíteni, anyagi okokból nem tudja vállalni az intézet fenntartását. S ráadásul itt áll az új rendelőintézet félig kész épü(M

éry Gábor felvételei) lete, ezidáig 11 millió koronát fektettünk bele, s nincs pénz a munkálatok befejezésére. Megtudtuk, hogy a tornaijai egészségügyi intézet azon kevesek közé tartozik, amelynek nincs ultrahang-készüléke sem. Dr. Soboňa minisztersége alatt kérvényezték ugyan, ám pénzhiány miatt igényüket nem teljesítették. Hogy közben a miniszter más, jobban felszerelt intézeteknek a Siemens hitelből juttatott egyet s mást?! A magyarok lakta területek valahogy kimaradtak az adakozásból... Sajnos, noha a rimaszombati és a rozsnyói egészségügyi intézetek műszerezettségét gyakran központi problémaként kezelték, Tornaijáról - talán éppen ezért - eddig minden miniszter megfeledkezett. Az orvosok a sok tennivaló miatt, és egy kicsit talán félelemből is, belenyugodtak az áldatlan helyzetbe, a régió lakosai úgyszintén. Pedig ha valaki, épp ők lehetnének azok, akik elutasíthatnák az egyenlőtlen elosztást. Épp ők ragadhatnák meg az alkalmat és követelhetnék a peremvidék egészségügyi ellátásának minőségi változtatását. Úgy, mint pl. a Dunaszerdahelyi, vagy a Komáromi járásban. Azt gondoljuk ugyanis, hogy manapság nem csupán az orvosoknak kell harcolniuk a betegekért, hanem a régióban élőknek az orvosaikért is. Mindezt nem árt tudatosítani, hiszen huszonhétezer lakos érdeke így kívánja. PÉTERFI SZONYA Kisfalvak éhkoppon (Folytatás az 1. oldalról) gulatom is kerekedne a hűvös koraesti órában a Jebochlebo nevű magánpékség udvarán. Bentről árad a kenyérillatú meleg. Az udvaron láncát rázza egy hatalmas németjuhász. Jeliga István társtulajdonos láthatóan nem örül a látogatásomnak. Tulajdonosként maga is a dagasztógépeknél, a kemencéknél dolgozik. Rövid tájékoztatást azért mégiscsak ad. A cég irodájában egyetlen perc alatt megjelenik a számítógép képernyőjén a pékség adósainak sora. Látszólag sokan vannak, de a tételek összegzése után kiderül, hogy a pénz döntő hányadával a rimaszombati Jednota Fogyasztási Szövetkezet tartozik. Szám szerint: 333 ezer koronával. Egy ekkora összeg hiányába sok kisvállalkozás belerokkant már. Meglepetésemre Jeliga István egyetlen mondattal válaszol: - Mi mindenkinek sütünk kenyeret, de nem vagyunk előnyös hiteleket nyújtó bank. xxx Tibor Fekete, a rimaszombati Jednota Fogyasztási Szövetkezet elnöke bizalmatlanul fogad: - Nagyon bonyolult a pénzügyi helyzetünk, ezért kényszerülünk népszerűtlen intézkedések meghozatalára. A járásnak közel 150 községében volt vagy van üzemegységünk, s ezekben a falvakban 35 főtől 200 főig terjed a lakosság száma. így igen gyenge a vásárlóerejük, tehát nem érjük el még ai általunk igen alacsonyan meghatározott nyereséget sem. Hozzájárul ehhez, hogy nem tudjuk ellátni elegendő és széles választék kai valamennyi üzletünket. Jelenleg, ha egy bizonyos boltunk nem éri el a 100-110 ezer koronás havi forgalmat, bizony veszteségesnek mondható. Nem áll érdekünkben valamennyi üzlet bezárása. Szeretnénk bérbe adni ezeket, s a bérleti díjban megegyezhetünk az érdeklődőkkel. Egy magánkereskedő akkor tudja ellátni ezt a feladatot, ha a faluban más tevékenységet is folytat. Gazdálkodik, amiből megél. Egy családi vállalkozás jövedelmező kereskedelmet folytathat. A rendszerváltás előtt 420 üzemegységünk volt, jelenleg már csak 185 áll irányításunk alatt, s a most elkezdett karcsúsítás után 90-95 marad a tulajdonunkban. Azokat az üzleteinket tartjuk meg, amelyekben az árukészletet gyorsan forgathatjuk. Ehhez terrooeretésen elegendő árutőkével kell rendelkeznünk. Jelenleg nem tudok arról, hogy üzleteinkben ne lenne áru. Voltak vitáink a szállítóinkkal, de sikerült megegyeznünk. Az az állítás, hogy kenyeret egyes falvakba már nem szállítanak, valójában nem bizonyított , ezért nem is tudok róla. Feltétlenül ellenőrzöm majd a helyzetet. Mindenekelőtt a falvak ellátásának a megőrzését tartjuk fontosnak. így a megvásárlást vagy a bérleti szerződést azoknak az alkalmazottainknak kínáljuk fel, akiket már ismerünk, s tudatában vagyunk szakértelmüknek. Mindenesetre, ezek a dolgok nem egyik napról a másikra történnek. Az áruk elszállítására akkor kerül sor, ha nem sikerül eladni vagy bérleti szerződést kötni senkivel. Nekünk is kevés árunk van, így a bezárt üzletekből a megtartott egységekbe visszük át a tulajdonunkban lévő árut. Kénytelenek vagyunk a karcsúsító intézkedéseket meghozni, hiszen a kilenc legrosszabb eredményt elérő fogyasztási szövetkezet közé tartozunk. Tény, hogy azok a polgárok, akiket ez érint, nehéz helyzetbe kerülnek. Itt láthatnak lehetőséget a magánkereskedők. Mozgóárusok, rendszeresen szállító magánpékségek akár nagyobb haszonnal is dolgozhatnak. A Jednota nem képes ilyen tevékenységet folytatni. Esetleg, ha az ilyen települések ellátását szorgalmazva, az állam adókedvezményeket adna, erre azonban aligha csak mi alapozhatnánk. xxx Miről is van szó? A Jednota bezárja veszteséges boljait, s azt szeretné, ha magánkereskedők megvásárolnák vagy bérbe vennék azokat. Vagyis: valamilyen hasznot továbbra is szívesen bezsebelne. Maradnának ők, ha az állam adókedvezményt adna annak fejében, hogy a kisfalvakban élők ellátáséról gondoskodnak. Csak hát az ilyen fajta állami támogatás az alkotmány szerint a magánkereskedőnek is járna, ha mára tulajdonformák egyenrangúak. Most végül miért is veszteségesek a kisfalvak boltjai? Meggyőződtem több helyen is, hogy az áruhiány az oka. Az egyik község alig nagyobb falu, mint Jéne. Eléri az üzlet a bűvös százezres bevételi határt, de olykor az üzletvezető saját költségén megy az áruért a Jednota raktárába. Külön érdekesség, hogy a szúrópróbaszerűen meglátogatott hat kisbolt egyikében sem vásárolhattam csokoládét, jobb minőségű (nem márkás!) szeszesitalokat, legfeljebb rumot és olcsóbb vodkát. Találtam viszont olyan üzletvezetőt, aki félve a megtorlástól, megtagadta a nyilatkozatot. Ezért végül egyikük nevét sem hozom nyilvánosságra, de még a bejárt falvakét sem. Azt ugyanis gyanítom, hogy a jéneiek sem viszik el szárazon, hogy ellenálltak a Jednota hatalmasainak. Elegendő megtorlás lesz számukra, ha a fizetésképtelenséggel küzdő Jednota egyszerűen nem szállít árut, a kierőszakoltán fenntartott üzletébe. Mert törvény nem tiltja, s az önkormányzatok kiszolgáltatottak. A kisfalvak lakói meg gondolkodhatnak: buszozzanak a drága kenyérért, a mindennapi élelemért, vagy maradjanak éhen. DUSZA ISTVÁN