Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)
1994-11-05 / 256. szám, szombat
8 Ú J SZÓ HIRDETES 1994. november 8. NAPTÁR Szombat, 1994. november 5. Az év 308.napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük Imre - Imrich nevű kedves olvasóinkat A NAP kel 06.44 - nyugszik 16.26 órakor A HOLD kel 08.54 - nyugszik 18.06 órakor A DUNA vízállása: Pozsony: 130, változatlan; Medve: 80, apad; Komárom: 115, árad; Párkány: 70, árad . • 1944-ben halt meg Alexis CARREL Nobel-díjas francia származású amerikai sebész (szül. 1673). IDŐJÁRÁS Derült idő, gyenge felhősödéssel, a délelőtti órákban az alacsonyabb fekvésű helyeken köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 11 fok között, 1500 méter magasságban 5 fok körül alakul. Előrejelzés vasárnapra és hétfőre Jobbára derült idő, felhőátvonulásokkal, az alacsonyabb fekvésű helyeken köd vagy vékony páraréteg. Hétfő délután NyugatSzlovákiában megnövekszik a felhőzet, helyenként gyenge eső lehetséges. Az éjszakai hőmérséklet mínusz 5 és 1 fok között, az ország délnyugati részén 0 és 4 fok között alakul, a nappali hőmérséklet pedig 8 és 12 fok között várható. Orvosmeteorológia A frontérzékenyek ma is az időjárás kedvező hatásaival számolhatnak, ennek köszönhetően növekszik fizikai és szellemi teherbíró képességük, javul reagálókészségük. A mély alvás elősegíti a szervezet regenerálódását. A szív- és érrendszeri panaszokban szenvedők azonban óvakodjanak a túlzott megterheléstől és a stresszhelyzetektől. A ködös területeken növekszik a levegő szennyezőanyag-tartalma, és ez főleg a légúti megbetegedésekben szenvedőkre lehet rossz hatással. NAPI VICC Szeptember elején az indián férfiak megkérdezték a törzs vénjét, aki jósolni szokott, hogy milyen lesz az idei tél. - Még nem tudom, de biztos, ami biztos, menjetek fát vágni. Októberben megismétlik a kérdést. - Még mindig nem tudom, de jó lesz, ha sok fát tároltok. Novemberben a jós idegesen hívja föl a meteorológiai intézetet, megkérdi, milyen tél várható. - Még mi sem tudjuk, de biztos kemény tél lesz, mert az indiánok már két hónapja vágják a fát! Jó ÉTVÁGYAT! Mexikói borsos hús Hozzávalók: 60 dkg marha comb, 10 dkg sertésdagadó, 30 dkg hagyma, 20 dkg padlizsán, negyed kg paradicsom, fél gerezd fokhagyma, só, bors, 4 evőkanál olaj, 1 babérlevél, pi rospaprika, másfél dl víz vagy húsleves (leveskockából). A marha- és sertéshúst 2 cm vastag szeletekre vágjuk. A hagymát megtisztítjuk és feldaraboljuk. A padlizsánt felszele teljük, megsózzuk, és állni hagyjuk, majd konyharuhával szárazra töröljük. A paradicsomot forró vízzel leforrázzuk, bőrét lehúz zuk, és 4 részre vágjuk. Az olajat gyorsfőző edényben felforrósítjuk, és a húsdarabokat megsüt jük. A hagymát, a padlizsánt, a fokhagymát (összenyomva) beletesszük, és húslével vagy vízzel felöntjük. Az edényt (kukta gyorsfőzőt) előírás szerint lefed jük, és 25-30 pecig pároljuk. A tetejét levéve tetszés szerint sózzuk. Főtt rizst vagy főtt tésztát adunk mellé. Ml? HOL? MIKOR? POZSONY - HVIEZDA: Ügyfél (am.) 15.30,18,20.30 «SLO VAN: Forrest Gump (am.) 15, 17.30. 20 • OBZOR: Menekülés Absolonból (am.) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Farkas (am.)_ 15, 17.30, 20 • MLADOSŤ: A szép és a szörnyeteg (am.) 15 • Alkony (am.) 17.30, 20 • CHARLIE CENTRUM: Négy esküvő és egy temetés (ang.) 15, 19 • Ha a férfi igazán szeret (am.) 17, 19.30 • A szomszéd nője mindig zöldebb! (am.) 17, 21.45 • Száll a kakukk fészkére (am.) 18.30 • Két tűz között (am.) 16.30,21 • Gyémántok éjszakája (cseh) 19 • ÍSTROPOLIS: A kicsi Binka problémái (am.) 15.30,18'20.30 KASSA - DRUŽBA: Ügyfél (am.) 15.30,17.45,20 •TATRA: Menekülés Absolonból (am.) 15.30,17.45.20*SLO VAN: Addams család II. (am.) 15.30,17.45.20 • ÚSMEV: A kicsi Binka problémái (am.) 16,18,20 »A sonkák hallgatnak (am.) 15.45,18,20.15 • IMPULZ: Gyilkos (am.) 16.15, 18.15,20.15 • SZLOVÁK NEMZETI SZlNHÁZ: A sevillai borbély (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Já cint úrfi a füllentők országában (15) • ÚJ SZÍNPAD: Vér testvérek (19) • ÍSTROPOLIS: Kis szívügy (19) • MŰVELŐDÉSI ÉS PIHENŐPARK: Meséről mesére (15) • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Fülöp és Rozabela (14.30) • JÓKAI SZÍNHÁZ: Hegedús a háztetőn (Komárom - 19) POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 10.00 Heti krónika - a hét belpolitikai eseményeinek összefog/alója. 10.45 Helyesen szlovákul. 10.50 Angol nyelvlecke. 11.00 Anyanyelvünk. 11.05 Klimits Lajos: Két pisztolylövés, ism. 11.53 Zene. 12.00 Hírek. 12.10 Köszöntő. 13.30 Új HullámHossz. 14.00 Hírek. 4.05 Hazai tájakon, néprajzi összeállítás. 14.35 Jazz-muzsika. 15.00-18.00 SZOMBAT DÉLUTÁN. «> SZTV 1 8.00 Híradó 8.30 Gyermekek szórakoztató vetélkedője a Niké dijaiért 9.10 Marco Polo köve. Olasz kalandfilmsorozat, 26/10 9.35 Juventa expressz. Szórakoztató gyermekmagazin 10.15 Wish Kid. 13/10 10.40 A Flintstone család 11.05 A felfedezések világa. Amerikai dokumentumsorozat 12.00 Autósok-motorosok magazinja 12.35 Portréfilm Jozef Vachálek iparművészről 12.45 \Q-magazin 13.15 Lumen 2000. Keresztény magazin 13.45 A szlovákiai roma irodalom 14.15 MTV-slágerlista 15.10 A Guinness-rekordok szenzációs világa (30.) 15.30 Rhytmick. Videoklipösszeállítás 16.10 Az ezredforduló után. Ausztrál tudományosműszaki magazin 16.55 Ambro. Ifjúsági tévéjáték 17.40 A mi leg.. Szórakoztató vetélkedő műsor Liptószentmiklósról 18.30 Az Addams család. Amerikai sorozat (44.) ff. 19.00 Esti mese 19.10 Tv-bérlet a Beauty Szépségszalonba 19.30 Híradó 19.55 Sport 20.05 Jótékonysági shovműsor 21.15 Apropó TV 13.10 14.00 14.15 21.45 Tele flash divatmagazin 22.05 Gólok - pontok - másodpercek 22.25 David Lanský. Francia bűnügyi filmsorozat 23.40 Misztériák v SZTV 2 17.20 Hírek 17.35 Nemzetiségi Magazin 18.05 Egészségűéi magazin 18.15 Stoptime. Információs tévészerviz 18.30 Esti mese 18.40 Tévékaleidoszkóp 19.00 Stopperóra (44.) ff. 19.30 Híradó 19.55 Sport 20.05 Shingen. Japán történelmi filmsorozat, 12/2 21.00 Európa mellékútjain. Holland útifilmsorozat 21.30 Film & videó. Filmmagazin 21.55 Dzsessz 22.25 Híradó MAGYAR TELEVÍZIÓ vTVl 6.00-8.00 Napkelte 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! Evangélikus ifjúsági műsor 8.10 Kapcsolj be! 11.00 Columbus. Útifilm 11.50 Olimpiai arcképcsar nok. Halassy Gyula lövész 12.05 Vladimír Horowitz Mozartot játszik. Amerikai film 13.00 Mákvirágok. Szenvedély nélkül a szenvedélyekről 13.30 Pódium. XX. századi írónők műveiből 14.30 Magyarok a világ filmgyártásában. Lady X válása. Angol film 16.10 Napjaink 16.25 Müsoroló 16.50 Mesélő cégtáblák. A .Müjég" 17.15 Márkás históriák 17.25 Lottósorsolás 17.30 Szakemberek vitája az új törvényről 18.25 Szerencsekerék 19.00 Telesport 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.15 Sasok repülése. Amerikai tévéfilm, ll/l 22.30 igy írtok ti. Karinthy Frigyes müvének tévéváltozata 23.45 A kába király krónikája. Spanyol film * TV2 6.45 Palackposta 7.30 Gazdaképző. Állattenyésztés 8.00-10.30 Nemzetiségi magazinok 10.30 Humánum. Menekültügyi műsor 11.00 Gyerekeknek 12.25 Zöldhullám, körkép a Balatonról. Különkiadás 13.00 Família-Kft. 13.30 Azok a csodálatos állatok. A kafferbivaly és a csikós gnú 13.50 Musica Historica 14.15 RÉS. Rövid, érdekes. sikeres 14.20 Natura magazin 14.50 Ötvenezer éves kortársaink - A busmanok, Vlll/1. Kik azok a busmanok? 15.30 Az üregi nyúl 16.00 Autó 2 16.30 Gyerekeknek 17.00 Csepel-Kordax - BVSC Dreher bajnoki labdarúgó-mérkőzés 19.05 Família Kft. 19.45 Picasso-K kalandjai 20.05 Friderikusz talkshow 21.20 Szegény Dezső... Máté Gábor Kosztolányiestje 22.30 Omega-koncert DUNA TELEVÍZIÓ 9.05 9.35 10.00 10.20 10.25 10.45 11.10 12.05 12.40 15.00 16.00 17.30 18.00 18.15 19.50 20.15 21.00 21.15 22.20 23.55 Kerekek és lépések, XXVI/5 Lapozó Közép-európai Magazin (ism.) Cimbora - Tallózó Magyar szociofotó. XV/8 Japán kultúrtörténeti sorozat Mese Híradó Nem örökkön, nem örökké. Olasz filmvígjáték Georgik Narbut. Ukrán dokumentumfilm Csenki Imre. Egy magyar muzsikus portréja Híradó Szakíts helyettem! Magyar filmvígjáték A polip. Olasz bűnügyi filmsorozat, V/5 Vers NOVA CST 1 19.00 19.30 20.00 20.15 22.00 22.05 22.35 0.15 1.20 13.25 Autósok-motorosok magazinja 13.55 Az értelem és az erőnlét vetélkedője 15.20 TECX. Angol bűnügyi sorozat (3.) 16.40 A Vox populi csillagai 16.45 Időgép. Amerikai film 18.20 Egyszerű emberek rendkívüli dolgokról 18.45 Szandokán 19.13 A cseh sorsjáték nyerőszámai 19.30 Híradó 19.55 Sporthírek 20.00 A ^hetedik század visszatér. Francia filmvígjáték 21.35 Hírek 21.40 Palimadarak 22.05 A haláljegyes férfi. Amerikai film 23.40 Rejtélyes sziget. Erotikus film A brémai muzsikusok, XXVi/22 Kaliforniai Mazsolák, XIII/9 Szórakaténusz Muzzy in Gondoland This is the Way Benji, XIII/13 Ritmus '94 (ism.) Falak a szív körül. A szerelem hiánya. Holland életvezetési sorozat Lesz-e holnap? Töprengés az emberiség jövőjéről Ausztria ma Híradó Kulturális hírek Három szökevény. Amerikai vigjáték Nyársra fűzött Esti sport Ausztria. Csábítás és erőszak Jazz éjféltájt Ex libris PRO 7 13.15 Starsky és Hutch 14.15 A hosszú párbaj. Angol kalandfilm 16.25 Ketten a sárga pokolban. Német-olasz akciófilm 18.00 Utak 19.00 A rendőrfőnök 20.15 Rendőrakadémia III. Amerikai vígjáték 22.00 Az utolsó cserkész. Amerikai akciófilm 0.05 Az űr mélyéből. Amerikai sci-fi SAT 1 12.45 14.30 14.30 16.30 17.00 18.00 19.30 21.30 22.00 23.00 0.20 2.25 Folytassa, doktor! Angol filmvígjáték Tenisz Ne féljünk az éles dolgoktól! Amerikai vigjáték Kockáztass! Menj az egészre! Labdarúgás Szerencsekerék Majomvágy. Szatirikus állatshow Jux és Dalierei Forróvérű szőke a hideg Északról. Amerikai-svéd erotikus film A fal. A Pink Floyd berlini koncertje. Angol-német film Fiatal filmesek RTL 13.05 Simpsonék 13.30 Csillagocskák. Amerikai gyermekmusical 14.45 Az Eliott Szalon. Angol filmsorozat, 12/9 15.40 Újra a Vlachovkán 16.20 Ezer vagy kockázat! 16.30 Népi muzsika 17.10 Receptek nemcsak vasárnapra 17.50 Az 5 a 40ből nyerőszámai 18.00 Hírek 18.20 Őszi divatbemutató 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.15 A tánczene története. Helena Vondráčková, Marta Kubišová és YVeta Prenosilová énekel 21.35 Hírek 21.40 Gólok-pontok-másod percek 21.50 Milan Markovié talkshow-ja 22.40 Blade Runner. Amerikai sci-fi 0.35 .V". Amerikai sci-fi-sorozat, 29/16 1.20 Playboy-magazin I.50 OK POP OSZTRÁK TELEVÍZIÓ v ORFl 9.05 Eszter és a király. Amerikai-olasz történelmi film 10.45 Dunántúli elégia II.00 Angela doktor néni (ism.) 12.30 Helló, Ausztria, helló, Bécs! 13.10 Nincs szükségünk pénzre. Német vígjáték 14.40 Conny mindent elintéz 14.50 Oldalpillantások (ism.) 15.00 Gyerekeknek 17.10 X-Large 18.05 Alpok-Duna-Adria 18.30 Dr. Quinn 19.30 Híradó 20.15 Vad kakukkfű. Osztrák tévéfilm 21.50 Oldalpillantások 22.00 Arany lányok 22.25 A Hold sötét oldala. Amerikai sci-fi 23.55 A velencei nő. Olasz erotikus film 1.20 MacGyver 2.10 Exlibris *ORF2 9.00 Confetti-tévé 11.55 Sport 13.15 Dokumentumműsor 13.50 A holnap mesterei 14.00 Szereti ön a klasszikusokat? 15.30 Menyasszonynéző akadályokkal. Vigjáték 17.00 Mi újság vidéken? 17.45 Ki akar engem? 18.00 Labdarúgás 18.45 Értesítő 12.45 Major Dad 13.15 Bel-Air hercege. Amerikai vigjátéksorozat 13.45 Telt ház. Amerikai vigjátéksorozat 14.15 Lépésről lépésre 14.45 Knight Rider. Amerikai akciófílm-sorozat 15.45 Az A csapat 16.45 Beverly Hills 90210 17.45 Melrose Place. Amerikai családsorozat 18.45 Híradó 19.10 Halló, idesüss! 20.15 Meglepetés-show 22.00 Hoj^an kérem?! 23.00 Gottschalk-show 23.45 Szombat éjszaka 0.45 Éjféli hajsza. Amerikai akciófilm (ism.) Zene. 14.15 Kapcsoljuk a BBC magyar adását. 15.00-18.00 VASÁRNAPI RANDEVÚ. * SZTV 1 8.40 Kuko és a gyerekek 9.50 Hol volt, hol nem volt (2.) Meseműsor 10.35 A mi hobbink az önök hobbija 11.15 A világ képekben. Külpolitikai magazin 11.45 Az emberek és a világ, ff. 12.35 Komolyzene 12.55 A Športka és a Mates nyerőszámai 13.10 A Niké 50 és Niké 10 nyerőszámai 13.25 Lépések. Belpolitikai vitaműsor 14.30 A mi leg... 15.15 Filmmúzeum. A köpenicki kapitány. Német filmvígjáték 16.45 Örömhír 17.15 Wish Kid. Amerikai animációs sorozat, 13/11 17.35 A Flintstone család 18.05 Házikó a prérin. Amerikai filmsorozat, 24/3 19.00 Esti mese 19.10 D mint Dako. Versösszeállítás 19.30 Híradó 19.55 Sport 20.05 Videostop. Szórakoztató vetélkedő 20.45 A Jóreménység-farm. Francia filmsorozat, 13/8 21.45 Trezor. A körmöci hegyek titka 22.10 Gólok - pontok - má sod percek 22.25 Konfrontációk 22.40 Arts spectrum. Az igazi Rembrandt. Doku mentumfilm 23.35 Nagimesterek művei. J. van Ruisdael: Nagy erdő v SZTV 2 POZSONY - HVIEZDA: Ügyfél (am.) 15.30,18,20.30 • SLOVAN: Forrest Gump (am.) 15. 17.30, 20 • OBZOR: Menekülés Absolonból (am.) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Farkas (am.) 15, 17.30. 20 • MLADOSŤ: A szép és a szörnyeteg (am. ) 15 • Alkony (am.) 17.30, 20 • CHARLIE CENTRUM: Négy esküvő és egy temetés (ang) 15, 19 • Ha a férfi igazán szeret (am.) 17, 19.30 • A szomszéd nője mindig zöldebb! (am.) 17, 21.45 • Száll a kakukk fészkére (am.) 18.30 • Két tűz között (am.) 16.30,21 • Gyémántok éjszakája (cseh) 19 • ISTRO POLIS: A kicsi Binka problémái (am.) 15.30,18,20.30 KASSA - DRUŽBA: Ügyfél (am.) 15.30,17.45,20 • TATRA: Menekülés Absolonból (am.) 15.30,17.45.20 • SLOVAN: A cég (am.) 15.30, 17.45,20 • ÚSMEV: Négy esküvő és egy temetés (ang.) 16,18,20 • A sonkák hallgatnak (am.) 15.45.18.20.15 • IMPULZ: Gyilkos (am.) 16.15, 18.15,20.15 • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Jácint úrfi a füllentők országában (10,15) • KIS SZÍNPAD: Mi az igazság (19) • ÚJ SZÍNPAD: Vértestvérek (19) • ÍSTROPOLIS: Kis szívügy (19) • JÓKAI SZÍNHÁZ: Hegedűs a háztetőn (Komárom -19) 16.15 17.45 18.30 18.40 19.00 19.30 19.55 20.05 21.00 21.40 22.30 Ifjúsági magazin Társastánc Eb Esti mese A humanitás útjai. Magazinműsor A világ ünnepei. Pápua Új-Guinea. Ausztrál dokumentumfilm Híradó Sport Tango. Labdarúgómagazin Rhytmick. Videoklip összeállítás A kriminalisztika kalandjai. Cseh tévésorozat, 26/19 • Híradó 8.35 Muzzy in Gondoland. A BBC rajzfilmsorozata gyerekeknek 8.40 This is the Way. Jilly Viktor tanít (ism.) 9.00 Óz, a nagy varázsló. Japán rajzfilmsorozat 9.20 Huckleberry Finn és barátai. Amerikai filmsorozat 9.45 Icurka-picurka ikrecskék. Japán rajzfilmsorozat, XIII/2 10.00 A repülő ház. Amerikai rajzfilmsorozat 10.35 Foxi Maxi. Amerikai rajzfilmsorozat 10.40 Eszterlánc 11.00 12 hónap az erdőn. November 11.25 Évmilliók emlékei 12.00 Cigányzene a Margitkert vendéglőből 12.15 „Mily kedves a te hajlékod..." Az istentisztelet kánonja 12.45 Tévémagiszter. Közművelődési hetilap 14.25 Újdonságok. Könnyűzenei magazin 14.55 Csízió 15.05 Váratlan utazás. Kanadai filmsorozat, XI11/9 16.00 Sportműsor 17.10 Szívesen látjuk... 17.40 Gyerekeknek 18.10 Tranzit. KözépEurópa ii POZSONY (magyar adás a 927 ós 1017 kHz-en): 10.00 Hírek. 10.15 Kölyökvilág. 10.45 Mese. 11.00 Cserkész híradó. 11.10 Irodalmi mozaik. 11.30 Zenei körséta. 12.00 Hírek. 12.10 Köszöntő. 13.30 Világosság, egyházi magazin. 14.00 Hírek. 14.05 MAGYAR TELEVÍZIÓ « TV1 7.20 A varázskorona. Spanyol rajzfilmsorozat, XXVI/2 7.50 „így szól az Úr!" A Biblia üzenete 7.55 PC-abc. Számitógépek a napi gyakorlatban 8.30 Leporelló. Vasárnap délelőtti magazin 11.00 Zenebutik - zenehid 12.05 XXI. század. Élet a Földón (1.) 12.35 Foo-Foo, Gogo és Mimi. Angol rajzfilmsorozat 12.50 A kisasszony. Brazil tévéfilmsorozat 14.45 Protestáns napok 15.40 Delta. Tudományos híradó 16.05 Örömhír. A református egyház műsora 16.30 Walt Disney bemutatja... 17.35 „Nevetni kell, ennyi az egész". Kabaré-összeállítás 18.25 Szerencsekerék. Szó rakoztató vetélkedőmüsor 18.55 Esti mese 19.30 Híradó 19.50 Kedves versem. Weörös Sándor Boldogság 20.00 Sasok repülése. Amerikai tévéfilm, 11/2 21.40 Vigyázz magadra... Mezei Mária sanzonfelvételeiből 21.50 Élő Hócipő 22.00 A Hét 22.50 Mahler-Bernstein-ciklus. Il.c-moll szimfónia «. TV 2 7.35 Hol-mi? Ifjúsági szolgáltató magazin 8.00 Juli-suli 18.40 Mini klip-mix. Videoklipösszeállitás 19.00 A revizor. Komédia két részben 21.35 Telesport DUNA TELEVÍZIÓ 9.05 Cape Rebel. Délafrikai filmsorozat, XXXI11/17 10.00 Sportképek 12.05 „A család a szeretet, az élet iskolája". Összefoglaló a nemzetkőzi családév zárógálájáról, Rómából I. 13.05 Németalföldi kolostorok, XI/2. Ismeretterjesztő filmsorozat 13.35 Dini, a kis dinoszaurusz 13.50 Baywatch. Amerikai tévéfilmsorozat, XXII/10 14.40 Csak ha ugatok. Munkakutyák 14.55 Kapcsok. Ismeretterjesztő magazin 15.55 Don Quijote, XXXIX/25 16.30 Postabontás 16.45 Emlékképek - régi híradók 17.00 Mozgó kép. Filmmamagzin 17.30 Mese 18.00 Heti hírmondó 19.00 Füst Milán: Máli néni. A Játékszín előadása, felvételről 20.50 Művészek a leukémiás gyerekekért I. 21.55 Rejtélyes ügyek. Spanyol filmdráma 23.25 Vers NOVA 13.00 14.00 15.25 15.45 15.50 18.10 19.00 19.30 19.51 20.00 21.50 21.52 22.05 23.35 7, azaz Hét nap Filmmúzeum: Én, gyászos Isten! Cseh film Bajnokok találkozója Vox populi Anna és a szimámi király. Amerikai film, ff. Beverly Hills 90210. Amerikai filmsorozat Gumipofák. Politikai showműsor Híradó Sporthírek Fekete bárók. Cseri film Hírek Labdarúgó-magazin Hét óra az ítéletig. Amerikai film Playboy-magazin sodpercek 22.00 Hírek 22.05 Vincent, Francois, Paul és a többiek... Francia film o.oo A falu 0.15 Vitaműsor I.15 Dance Ranch OSZTRÁK TELEVÍZIÓ * ORFl 9.30 Dokumentumműsor 10.15 Univerzum 11.00 A sajtó órája 12.00 Heti körkép 12.30 Tájékozódás (ísmj 13.10 Arany lányok (ism.) 13.35 Mennyei kutya. Amerikai film 15.15 Gyerekeknek 17.10 Montevideo 18.05 X-Large-riport. Ifjúsági magazin 19.30 Híradó -20.15 Szerelem, ahogy a napkönyvben meg van írva 21.05 KI 21.55 Műtársak 23.05 Ádám oldalbordája. Amerikai film, ff. 0.40 Végakkord. Csajkovszkij: CHJúr hegedűverseny op. 35 1.25 Ezer mestermű v ORF 2 9.00 Gyerekeknek 10.15 Pan-optikum 10.25 Sífutó-vb II.30 Lucky Luke. Belga-francia rajzfilm 14.15 Oldalpillantások 14.45 Sportdélután 16.30 A Merian család 17.15 Idősek klubja 18.00 Vasárnap 6-kor 18.30 Osztrák képek 19.00 Ausztria ma 19.30 Híradó 20.15 Egy forró-hideg páros. Ausztrál thriller 21.55 Autopilot 22.15 Sport 22.25 A rendőrség hívószáma: 110 23.55 Az ördög vetése. Amerikai horrorfilm 125 MacGyver 2.15 Ezer mestermű PRO 7 12.45 Furcsa pár 13.15 Kalandos utakon Malcolm Douglasszel 14.10 Cat Ballopu legendája. Amerikai western• komédia 15.55 Az Ezüst-tó kincse. Jugoszláv-német film 18.00 Matlock 19.00 Superman 20.15 Helyettes feleség. Amerikai film 21.55 River Café 23.00 Szenvedélyes bűnök, bűnös szenvedélyek. Amerikai krimi 1.10 Kettős megoldás. Amerikai vígjáték SAT1 13.00 Barikád. Amerikai western 14.25 Tenisz. ATP-torna 14.25 Fekete Villám 15.00 Emeljétek ki a Titanicot! Amerikai kalandfilm 17.05 Baywatch 18.05 így készül a Rex felügyelő. Dokumentum fi/m 18.15 Szerencsekerék 19.00 Híradó 19.15 Focishow 20.00 Labdarúgás. Borussia Dortmund-SV Werder Bremen 22.15 Talkshow a toronyban 23.30 24 óra 0.05 Játszd újra, Sam! Amerikai vigjáték CST 1 13.00 14.00 14.15 15.05 15.20 15.50 16.30 18.00 19.10 19.30 20.05 20.45 21.45 RTL Vitaműsor A falu Gyémánt eső. Cseri film Kupé. Anekdoták, történetek Magasan az Andok hegységben. Dokumentumsorozat, 4/2 Keresztény magazin Filmmúzeum Hírek Esti mese Híradó Videostop. Szórakoztató vetélkedőmúsor Remek szezon. Cseri tévéfilmsorozat, 5/1 Gólok-pontok-má13.00 Forma-1. Japán Nagyíj! 14.50 A rút tacskó. Amerikai vigjáték 17.05 Én a vízilovakkal vagyok. Olasz kalandfilm 18.45 Híradó 19.10 Három szerelmes 20.15 Tate, a csodagyerek. Amerikai filmdráma 22.15 A Der Spiegel tévémagazinja 22.55 Prime Time 23.15 Éjszakai híradó 0.15 4. csatorna 0.50 Kojak. Amerikai bűnügyi filmsorozat 1.50 Gyilkosság a hobbija (Műsorváltozás lehetséges!) s