Új Szó, 1994. november (47. évfolyam, 253-277. szám)

1994-11-30 / 277. szám, szerda

[2| ÚJ szó hírek - véLeményeK 1994. november 29. HÍRVIRÁGOK Kémbecsület. Egykori híres kémfőnökök, volt ellenfelek ültek egy asztalhoz nemrégen a németországi Aschaffenburgban, s több száz néző előtt beszélgettek - rendkívüli biztonsági intézkedések mellett - szakmájukról és a világpolitikai változások életükre gyakorolt hatásáról. A beszélgetés résztvevője volt többek között Márkus Wolf, az egykori NDK évtizedeken át rendkívül eredményesen dolgozó kémfőnöke, Heribert Hellenbroich, aki az NSZK-ban éveken át irányította a Szövetségi Hírszerző Szolgálatot, valamint Leonyid Sebarsin, aki jó ideig a szovjet külföldi felderítés élén állt, majd a KGB főnöke is volt. Wolf a „győztesek jogalkalmazásaként" értékelte, hogy őt a német egyesülés után hazaárulásért 6 évi szabadságvesztésre ítélték. Egykori ellenfele, Hellenbroich is úgy vélte, hogy Wol fot alkotmányellenesen, a nyugatnémet törvényeket visszamenőleg alkalmazva ítélték el. Szerinte ugyanis felvetődik a kérdés, hogy Wolf melyik hazát árulta el. Az egykori ellenfelek rendkívül udvariasan társalogtak egymással, de Sebarsin nem volt hajlandó szóba állni az asztalnál ugyancsak helyet foglaló Oleg Gordije.vszkijjel, aki kettős ügynök volt. Sebarsin árulónak minősítette őt. Válóok a pucér könyék. EG

Y TEI AVIV-Í RABBI ügy rendelkezett, hogy amennyiben egy feleség nyilvános helyen könyéken felülre gyűri fel ruhája ujját, noé, ebben az esetben a férj akár el is válhat tőle. Az ortodox zsidók nagy része kitart amellett, hogy a nőknek szemérmük jeleként le kell fedniük könyöküket. A ruhaujjnak el kell érnie a könyéket, sőt mi több, takarnia kell a könyök egészét. A szigorú rabbi szerint, ha egy feleség az utcán - akár forró nyári napon is - felfedi a kar ját, férje jogcímet szerez a válásra. Kocsma lett a családi házból. Rövidke hírben számolt be a romániai Catavencu című vicclap, hogy az államelnök elődjének, az első köztársasági elnöknek és volt főtitkárnak múzeummá nyilvánított szülői házában kocsmát nyitottak, azaz jobban hangzó néven bárt. S e jeles műintézményben a diktátor húga, a volt tanárnő, líceumi igazgató és vezértanfelügyelő a csapos. Nem tudni meg a hírből, milyen hangzatos ősi névre keresztelték az oltyán település újabb ivóját, ahol a Ceausescu-vodka a sikk, melynek arcképes címkéjén az ol vasható, hogy „sa facem totu" (tegyünk meg mindent). Részeg volt a kapitány. Még mielőtt komolyabb baj történt volna, a svéd hatóságok arra kényszerítették az Estline nevű észt cég egyik teherhajóját, hogy a stockholmi kikötő közelében azonnal horgonyozzon le - a kapitány ugyanis tökrészeg volt. A kapitányt tisztjei jelentették fel, miután ész revették: a hajó első embere a hajóhídon dülöngélt, motyogott magában. A részeg kapitány nemzetiségét és a hajó bejegyzési számát nem fedték fel. Az Estline társaság, mint ismeretes, az Estonia komphajó szeptemberi katasztrófája kapcsán bekerült a fekete krónikába, amikor több mint 900 ember vesztette életét. Ha feldühítik - mutogat. Minden bizonnyal egy állását vesztett, különc filozófiaprofesszor lesz a kolumbiai főváros új polgármestere, miután a helyhatósági választásokon - még nem végleges eredmények szerint - megszerezte a szükséges többséget a kormányzópárt jelöltjével szemben. A litván származású Mockusról utoljára tavaly lehetett hallani, amikor menesztették egyetemi rektori állásából, mert egyik előadása közben, feldühödve, meztelen hátsó felét mutatta rakoncátlan diákjainak. Zakatoló önbírálat. A kínai kormány elrendelte, hogy legyenek pontosabbak a vonatok, amelyek naponta több mint 3 millió embert szállítanak, s mind gyakrabban késnek. A vasútügyi minisztérium körlevélben rendelte el, hogy az év végéig növeljék 95 százalékra az 1994 első tíz hónapjában 88,5 százalékra süllyedt pontossági rátát. A minisztérium semmi nemű lazaságot nem hajlandó eltűrni a vonatok pontosságával kapcsolatban. Azoknak a vasutasoknak, akik csalárd módon megpróbálják eltitkolni vonatuk késését, írásban kell önbírálatot gyakorolniuk. Műpártolás. Salvador Dali ezer dollár értékű, aranyból és ametisztből készült szobrának lába kelt Szentpétervárott. A szürrealista művész 20 centiméter magas, ízisz című szobrát a Névaparti város kiállítási csarnokából lopták el. (k-s) VIZSGALAT A RIMASZOMBATI MEZOGAZDASAGI ISKOLABAN Vádaskodásból - kitűnő A rimaszombati mezőgazdasági-élelmezési szaktanintézetben idestova fél éve tart az a vizsgálat, amelyet egy névtelen levél indított el, és még egy ideig eltart, hiszen a rendőrségen kívül egyidejűleg ellenőrzrést végez a földművelésügyi minisztérium, a nyitrai Agroinštitút és a kerületi tanügyi hivatal. S mindez állítólag azért történik, mert az ember roppantul szeret győzni, mások fölé emelkedni - bármi áron. Noha most még korai volna konkrét következtetést levonni az esetből, annyi elmondható, akármi is történt az iskolában, a módszerrel - hátulról hasba szúrni valakit - nem lehet egyetérteni. Amint az alábbiakból kiderül, kollégák közötti „nézeteltérésről" van szó, amely a tantestületen belül is rendezhető. Ami most a szaktanintézetben történik, előbb-utóbb kihat a diákokra is. Pedig a szakközépiskolában közel 800 fiatal tanul. De lássuk, mi is történt? Erről Herényi Béla mérnököt, az intézmény igazgatóját kérdeztük. - Megrágalmaztak, levelükben legfőképpen nemzetiségi kérdéseket feszegetnek. Azt állítják, „elmagyárosítom" az iskolát. • Mire alapozzák ezeket a vádakat? - Hogy emelkedik a magyar anyanyelvű diákjaink száma. Nos, tulajdonképpen ez igaz. De kezdem a legelején. Négy évvel ezelőtt öten pályáztuk meg az állást - köztünk volt a névtelen levél egyik szerzője is. A kidolgozott továbbfejlesztési koncepciók alapján engem választottak igazgatónak. Én a leadott munkámba belefoglaltam - a mezőgazdasági tantárgyak oktatásán kívül, amely már folyt az iskolán pékek, cukrászok, hentesek képzésének a bevezetését is. Abból indultam ki, hogy régiónknak feldolgozóiparának szüksége van szakemberekre. A koncepciót mára sikerült teljes mértékben átültetni, s iskolánkban a korábbi 120, majd 240 diák helyett most 772-en tanulnak. Mindenki a saját anyanyelvén: nagyjából fele-fele arányban szlovákul és magyarul. Tehát minden szakon párhuzamosan nyitottunk szlovák és magyar osztályokat. Természetesen emelkedett a magyar diákjainknak a száma, de a szlovák anya nyelvűeké is, amiről nem tesz említést a névtelen levél. Kü lönben az sem volna csoda, ha valóban jóval több volna a magyar osztályokban tanulóknak a száma, mert a környéken hasonló irányzatokkal magyar szakiskola nincs, szlovák pedig van. Hozzánk járnak Nagykürtöstől Rozsnyóig a magyar iskolák növendékei. • Ki határozza meg, hogy hány magyar és hány szlovák osztály nyílik? Az igazgató lyen jogon javíttattam meg a tornatermünk tetőzetét az üzemeltetési költségekből. Azt mondtam, olyan jogon, hogy beázott, és a kivitelező cég azóta megszűnt, nem tudtam kinél és hol reklamálni. S azért az üzemeltetési költségekből, mert a beruházási összeg elfogyott. Ha nem intézkedem, később a parkettet is ki kellett volna cserélni. Aztán itt van a lukovištei eset. Szerintük kí sérleteket végeztem a szövetkezet pékségében. Én nem kísérleteztem, hanem szerződést kötöttem a helyi szövetkezettel a kihasználat- A beérkező jelentkezőívek alapján mérjük fel az egyes szakok és a tanítási nyelv iránti igényt. Tehát ahogyan a szülők, pontosabban a diákok kérik. De ha megengedi, folytatnám... Névtelen levélről beszélünk, a szövegből kiderül, kik írták. Három kolléga fogai mazta, egyikük velem egyjjtt indult az igazgatói posztért négy évvel ezelőtt. Úgy látszik, ő a mai napig nem nyugodott bele, hogy én kaptam meg az állást. • Ezek a pedagógusok még itt tanítanak? - Kettő már nem. Az egyik jobb fizetéssel más iskolában helyezkedett el. A másik olyan dolgokat követett el, amilyeneket egy pedagógusnak nem szabad. Inzultálta a gyerekeket. A szülők levelet írtak, figyelmeztettek, hogy a kolléga megpofozott, megrugdosott gyerekeket. Elbocsátottam. A harmadik kolléga itt tanít. • Mint igazgató hogy érzi, kit támogat a tantestület? - Mint ahogyan az lenni szokott, a tantestület - érzésem szerint - két táborra oszlott. De azt hiszem, a többség engem támogat, nekem ad igazat. • Találtak valami törvénybe ütközőt az ellenőrök? - Nem. A földművelésügyi minisztérium befejezte a vizsgálatot, az Agroinštitút ellenőre úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg most jött utoljára. • Idén szeptemberben költöztek be az új épületbe. Az iskola építését tulajdonképpen Ön irányította. Anyagi visszaéléssel nem vádolták? - De igen. Azzal, hogy mi- A pékségben... (A szerző felvételei) Ian pékségre. Az iskola péksége nem készült el időre, a diákoknak nem volt lehetőségük hol gyakorolni. Ezért kötöttem meg a szerződést a szövetkezet elnökével. Egy szakoktatónk szállította Lukovištébe a pékjeinket, megsütötték a kenyeret, bepakolták az autóba, és itthon kedvező áron értékesítették a nyugdíjasok között. Úgy látszik, a kollégák nem tájékozódtak jól az esetről. Mellesleg ez tanulság a számomra, ezek után a munkámba mélyebben be kell avatni a kollégákat. • Zárszóként mit lehet még elmondani? - Én hoztam be a koncepciót a régióba, a városba, az iskolába, én vezettem be a gyakorlatba, az itt élők, az itt tanulók, az itt tanítók látják hasznát, mégis megtörtént az eset. Nem vártam, mert lelkiismeretesen végeztem a munkámat. Azon igyekeztem, hogy elvégezzük a tennivalókat, most már saját földdel is rendelkezünk. Nagy kedvvel jöttem az iskolába, nagy lelkesedéssel dolgoztam. Van látszatja, mégis meghurcoltak. Ne haragudjon, ezek után nem tudok mit mondani, azt hiszem, nem is lehet mit mondani. Gyakran hangzik el a vád, hogy mi, magyarok nem tudunk (jól) szlovákul, sőt nem is akarunk megtanulni. S ezt nem csupán a mellveregetők hangoztatják, hanem a velünk párbeszédet kereső, kimondottan jóindulatú szlovákok is. Érv akad: általában a véletlenszerű személyes tapasztalat. Ilyen példát persze én is fölhozhatok, de vajon általánosítható-e néhány egyedi eset? És egyáltalán: mit jelent, jól bírni egy nyelvet? Mi a kritérium: a kiejtés, a nyelvtani helyesség, a szókincs, a stílus? Attól vagyunk jó állampolgárok, ha anyanyelvi szinten bírjuk az állami nyelvet - nemzeti hovatartozásunktól függetlenül? Sok a kérdés, de miről is van szó, milyen célt szolgál a nyelv? A nyelv a kommunikáció eszköze, tehát az információk cseréjére szolgáló rendszer. A nyelvtanilag legpontosabban közölt gondolat is értelmetlen, ha süket fülekre talál. Van még egy fontos kérdés: vajon miért olyan fontos (az államnak, a társadalomnak), hogy olyan tökéletesen beszéljük a szlovák nyelvet? Hordószónoki szinten - úgy látszik - nincs is ennél fontosabb, ezen múlik emberségünk, állampolgári hűségünk, megbízhatóságunk. Miközben a kollektív jogok itt vöBarátok nélkül a Priateľ rös posztóként hatnak, ugyanakkor kollektív kötelességet hárítanak ránk: hogy tökéletesen bírjuk a szlovák nyelvet. Ideológiája is van az ilyen törekvéseknek: hol aktív bilingvizmusnak nevezik, hol alternatív iskolát kínálnak, ránk erőszakolva, mitől legyünk boldogok. Jellemző, hogy hiányos szlováknyelvtudással elsősorban azok vádolnak, akik vajmi keveset értenek a pedagógi ához, a magyar tannyelvű iskolákat csak hírből ismerik, fogalmuk sincs a szlovák nyelv oktatásának szintjéről. A pedagógusok nagyon jól tudják, hogy a magyar gyerekek szlováknyelv-tudása napjainkra a magyar iskolák létkérdésévé fajult. A Priatel'ben közölt cikkek nyelvi igényessége is bizonyítja: a szlovák nyelv tudásának színvonala több mint megnyugtató. Ne feledjük:' a magyarok számára a szlovák nyelv nem kifogásként idegen. Teljesen más nyelvcsoportba tartozó nyelvről van szó, más nyelvtani rendszerről, olyan kategóriákról, amelyek a magyarban nem léteznek. Ettől függetlenül jobb eredmények is elérhetők, de ez szakmai, módszertani kérdés. Nem rajtunk múlott, hogy e téren kőkorszakbeli viszonyok uralkodnak. Ha valaki nem ismerné: a Priateľ a magyar tannyelvű alapiskolákat látogató gyerekek számára készült, hogy hozzájáruljon a tanulók jobb szlováktudásához. A lapot eredetileg az iskolaügy adta ki, majd hosszas vajúdás után nekem adta át a kiadási jogot azzal, hogy dotációt kérhetek. A lap ráfizetéses. Úgy vélné az ember, hogy annyi megható gondoskodás mellett nem lesz gond a lap dotációja, hiszen szlovák nyelvre oktatja a magyar tanulókat, s ezt amolyan elsőrendű állami érdekként tüntetik föl. Tavaly, tehát 1993-ban még megoldódott a Priateľ kiadásához szükséges anyagiak fedezése. Erre az esztendőre már bonyolultabb volt a helyzet. „Kiderült", hogy nem tartom meg a szerződést, amelyben benne volt ugyan az is, meddig lehet dotációért folyamodni, de „be kellett látnom", hogy nincs költségvetés, ilyen-olyan probléma van, majd meglátjuk, talán a jövő héten, forduljak ehhez meg ahhoz stb., magyarán: az orromnál fogva vezettek egészen májusig, amikor az új kormány képes volt, legalább részben, előteremteni a dotációt. Az ígérgetések folytak tovább, hogy majd lesz még pénz, hiszen az alternatív oktatásra szánt 100 milliót újrafölosztják stb. S közben folytatódtak a fúrások is: nevezetesen, hogy a Priateľ kiadására jóval kevesebb is elég (ezt állítólag két bizottság egymástól függetlenül állapította meg, de hogy ki volt a bizottságban, miből állapította meg, az államtitok maradt), a Slovenská republika című lapból pedig megtudtam, hogy a Priateľ főben járó bűnöket követ el, mivel a történelmi Magyarország történetét, valamint a női nevek ovátlanítását propagálja. Végül pedig kerekperec elmondta az államtitkár, hogy az ügyben nem kíván lépéseket tenni. Ellenérvek persze vannak, s lesznek is: miért nem szereztem pénzt máshonnan? Megpróbáltam. Többnyire választ sem kaptam a kérésre. Tárgyaltam a Matica slovenská elnökével is, többek között a magyarországi szlovák gyerekek számára megrendelt példányszám emeléséről is - az eredmény az lett, hogy a meglévő megrendelést is törölték anyagi gondokra hivatkozva. Kinek érdeke hát, hogy a magyar gyerekek megtanuljanak szlovákul? Amikor ezt verbálisan hangoztatni lehet, a melldöngetőknek négy kezük is akad, amikor tenni kell az ügy érdekében, csak egy ujjuk marad, hogy azzal másra mutogassanak. Míg a magyar iskolákon örömmel és nagy szakmai érdeklődéssel várták a Priatel't, mivel fölismerték a benne rejlő lehetőségeket, addig az állam csak gáncsoskodni tudott, csak kelletlenül adott pénzt ahhoz, amit hivatalosan olyan fontosnak tart. Ismerem a helyzetet, nekem ugyan mondhatják, hogy a Szlovákiában élő magyarok nem akarnak megtanulni szlovákul. Sajnos, az ellenkezője igaz: a Szlovák Köztársaság, nevezetesen az iskolaügy az, amely nem az ügy érdekében cselekszik, hanem alternatív iskolákon töri a fejét. Szélmalomharc volt ez részemről. Mert a Priateľ, legalábbis az én nevemmel fényjelzett Priateľ megszűnt. AICH PÉTER Mivel az ügy még nincs lezárva, nem volna szerencsés dolog egyetlen beszélgetés alapján állást foglalni. Az iskolában járva azonban megkérdeztem néhány szlovák anyanyelvű pedagógust, mit gondol a történtekről. Valamennyien az igazgatónak adtak igazat. Elmondták, hogy nem csoport, hanem négy-öt személy (idézem őket: mind megrögzött vádaskodó) fordult az igazgató ellen. De nem azért, mert magyar, hanem azért, mert nálunk ez így „természetes". Továbbá elmondták, hogy petíciót írtak az igazgató támogatására, és azt a többség aláírta. FARKAS OTTÓ