Új Szó, 1994. október (47. évfolyam, 227-252. szám)
1994-10-12 / 236. szám, szerda
12 HÍREK - VÉLEMÉNYEK ÚJ SZÓ 1994. OKTÓBER 13. RÖVIDEN J Az agrárkamara nem szeretné, hogy tovább drágulna a tej és a hús - jelentette Jozef Juhász elnök a kamara tegnap Kassán tartott ülését követően. Szerinte szükség van az állam segítségére ahhoz, hogy javuljon a mezőgazdasági termelési költségek megtérítésének a színvonala. „Nem tartjuk a markunkat az állami költségvetésnek, csupán azt követeljük, hogy fizessék ki azokat a támogatási összegeket, amelyekre a kormány ígéretet tett, és amelyeket nem csökkentettek a következő időszakra vonatkozóan" - hangsúlyozta. A kassai képviselőjelöltek jegyzékén megjelent Ján Dcmikátnak, az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága volt elnökének, az ŠtB egykori jelentős szerepet betöltő tagjának a neve is. Demikát jelenleg vállalkozó, két cég, a DERO Kft. és az A1RTRANS tulajdonosa. A parlamenti választások eredményeivel foglalkozott tegnap a Szlovákiai Szakszervezetek Konföderációjának Elnöksége. Állásfoglalásában leszögezi, hogy a parlamenti politikai szubjektumoktól elvárja: a rosszabbodó szociális és gazdasági helyzetben az állampolgárokért viselt felelősségük teljes tudatában folytassák a koalíciós megbeszéléseket. Michal Kováč köztársasági elnök, a szlovákiai fegyveres erők főparancsnoka tegnap jelen volt a hadsereg trencséni vezérkari gyakorlatán. Látogatásának célja az volt, hogy meggyőződjék a testület felkészültségéről, arról, mikép tesz eleget a parancsnokság vezérkarrá való átszervezésével járó feladatoknak. Mikuláš Dzurinda közlekedési miniszter tegnap Pozsonyban megnyitotta a vasúti egészségügyi biztosítót. A biztosító január elsejétől más szlovákiai állampolgároknak is nyújt majd szolgáltatásokat. Feltételezéseik szerint tevékenységük első hónapjaiban körülbelül 100 (XX) személyt vesznek nyilvántartásba. A visegrádi négyek számvevőszékvezetőit fogadta tegnap Michal Kováč. A találkozó kötődött a legfelsőbb ellenőrző szervek képviselőinek tavalyi magyarországi találkozójához, és célja az volt, hogy hozzájáruljon e hivatalok jövő évi kairói világkongresszusára való felkészüléséhez. (TA SR) Budapesten tegnap nyilvánosságra hozták az ún. Keletiné-ügyet vizsgáló parlamenti albizottság jelentését. A képviselők azt igyekeztek tisztázni, hogy a korábbi kormány idején a Katonai Biztonsági Hivatal milyen indokkal figyeltette meg Keleti Györgynét, az akkor már ellenzéki képviselővé választott korábbi honvédelmi szóvivő, ma honvédelmi miniszterfeleségét, aki honvédségi polgári alkalmazott. Következtetésük szerint meg kell alkotni a nemzetbiztonsági törvényt, mert a mai szabályozás emberi jogokat sérthet. A honvédelmi bizottság szerint a korábbi honvédelmi minisztert, Für Lajost terheli politikai felelősség, a nemzetbiztonsági bizottság szerint viszont nem. -vpgOktóber 22-én tüntetést szervez a bősi erőműhöz az amerikai székhelyű Szabad Magyar Hazáért Alapítvány. A szervezet elnöke levelet ír a szlovákiai magyar nemzetiségű képviselőknek, akiknek kifejti: félő hogy a bősi üzemvízcsatorna karbantartását pénzhiány miatt elhanyagolják. Tóth Kálmán szerint például Somorjánál a több mint 10 méter magasan vezetett víz könnyen elöntheti a települést. A elnök szerint csak a Duna visszaterelése, a csatorna lebontása lehet a megfelelő megoldás a bősi kérdésre. Wroclawban megtámadták Wojciech Jaruzelskit, Lengyelország volt államfőjét. Jaruzelski éppen könyvét dedikálta egy könyvesboltban, mikor az érdeklődők tömegéből előugrott egy nyugdíjas korú férfi, és egy kővel fejbe vágta a 71 éves expolitikust. A támadót a helyszínen őrizetbe vették. Jaruzelski az orvosi jelentés szerint nem szenvedett súlyos sérülést, bár egyelőre megfigyelés miatt kórházban marad. (txt) (lapzárta: 22,10 Ján Lupták: Csak a nép érdekében A parlamenti választások eredményei alapján a Munkásszövetség a parlamenti politizálás mérlegének nyelvére került. Hogyan látja a szlovákiai kormányalakítási lehetőségeket Ján Lupták, a szövetség elnöke, aki már többször kijelentette, hogy a kormánykoalícióba semmiképpen nem kíván belépni, de eképzelhetőnek tartja a kormány csöndes támogatását. Vajon milyen feltételekkel. szont úgy gondoljuk, megrabolták az embereket, és még a bőrt is lenyúzták róluk. 0 Ha az önök tizenkét pontja egyik párt számára sem lenne elfogadható, akkor - képletesen szólva - maradnak egyedül a harctéren? - Mi nem azért politizálunk, hogy mindjárt bársonyszékeket szerezzünk. Pártunk világosan kifejtette: azért csináljuk ezt a politikái, hogy a nép érdekében dolgozzunk. Mert minket ez a nép választott. Mi valóban az emberek érdekeit védjük, és azt valljuk, hogy ha reformpolitikát kell folytatni, akkor ezt a kéviselő, a kormánytag, a bankár is a saját bőrén érezze meg. A nemzet kilencvenöt százalékát nem söpörhetjük le a fedélzetről: most már ússzatok - a szegénységben. Hiszen mi egész életünkben dolgoztunk! 0 Mint mondta, elképzelhetőnek tartja a kormány csöndes támogatását. Tanácsokkal is tudnának segíteni? - Ez mindegy! Mi tanácsokkal is segíthetünk, van elegendő tehetséges emberünk, csak éppen nem dicsekszünk velük. A többi párt nagyra van a szakembereivel, és nézze csak meg, hogy 1989 óta hová juttatták ezt az. országot! 0 Már kellett vohui talákozniuk a magyar pártok vezetőivel. Miért nem jött létre ez a találkozó? - Nagyon sajnáljuk, hogy ez eddig nem jött össze, de nem jutott rá időnk. Nem zárkózunk el a magyar pártok elől sem, mi mindenkivel tárgyalni fogunk. GAÁL LÁSZLÓ Elmaradt a posztosztás (Folytatás az I. oldalról) sem, hogy ki legyen az új házelnök. Mint azt Duray Miklós lapunknak elmondta, a legtöbb vita a parlamenti bizottságok struktúrájáról folyt. BugáiBélától megtudtuk: a Magyar Koalíció elutasította a házelnök javaslatát a mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottság összevonására, támogatta viszont azt az indítványt, hogy önálló költségvetési bizottság alakuljon. A koalíció javasolta, hogy a peticiós ügyekkel ezentúl ne a védelmi bizottság foglalkozzon, hanem kerüljön más, esetleg ú j bizottság hatáskörébe. Duray Miklós szerint ezzel többé-kevésbé a többi párt is egyetértett. Még egy javaslattal álltak elő a magyar pártok, éspedig: alakuljon meg a kisebbségi és embeijogi bizottság. A DSZM elnökén kívül ezt senki sem utasította vissza. Vladimír Mečiar azzal érvelt, hogy ehelyett inkább az ombudsmanrendszert kellene bevezetni. A. Nagy László lapunknak azt nyilatkozta, hogy 1992-ig volt ilyen bizottság, és eredményesen működött. A magyar pártok helytelennek tartják, hogy a '92-es választások után megszüntették, illetve a közigazgatási bizottsággal vonták össze. Ivan Gašparovič állítása szerint a résztvevők többsége egyetértett azzal, hogy három alelnöke legyen a szlovák törvényhozásnak. A magyar koalíció négy alelnöki posztot javasolt, azzal, hogy az egyikre igényi tart. A tanácskozás állítólag nyugodt légkörben zajlott, Mečiar azonban ez alkalommal sem szalasztotta el, hogy megkérdőjelezze a Jozef Moravčík vezette DU létjogosultságát a parlamentben. Ján Čarnogurský szerint a DU képviselői az alakuló ülésen leteszik az esküt, amennyiben az alkotmánybíróság addig nem mond véleményt a párt indulásáról a választásokon. Egyébként az alkotmánybíróság tegnap délután kapta meg a DSZM és az SZNP erre vonatkozó beadványát. (gágyor-gaál) Ülésezett a Moravčík-kabinet Folytatódik a privatizálás (Új Szó-tudósítás) A kormány tegnapi ülésén folytatta a magánosításra váró állami vállalatok privatizációs tervezeteinek elbírálását. A 12 jóváhagyott tervezet között szerepel a Galántai Teherfuvarozási Vállalat közvetlen eladása a Transgalanta Rt.-nek, a sztropkói Tesla Rt. állami vagyonrészének eladása a Tesal Kft.-nek, valamint a nyugat-szlovákiai Zdroj egy részének közvetlen eladása a Nitrazdroj részvénytársaságnak. A Satur. a losonci húskombinát és a lúčkyi gyógyfürdő privatizációs tervezete hiányosságai miatt lekerült az ülés napirendjéről. Elhalasztották a közös határátkelőhelyek működtetéséről és a határátkelőkön való együttműködésről szóló szlovák-magyar szerződés tervezetének a megtárgyalását is. A halasztás oka: az igazságügy-miniszter kérésére néhány jogi kifejezés kiegészítésre szorul. A kormány felmentette tisztségéből Július Hausen, a Duna Bizottság szlovák képviselőjét és helyettesét, Ján Kellé!. A megüresedett posztokra Eva Mitrová budapesti szlovák nagykövetet, illetve Tomáš Hrbáčol nevezték ki. A Duna Bizottságban a szakfeladatok teljesítésére felügyelő képviselő Vojtech Sláčik lett. (horváth) A magyar lépések nem maradtak észrevétlenek Kovács László Budapest és szomszédai viszonyáról (Budapesti tudósítónktól) Az új magyar kormánynak szándéka, hogy rendezze kapcsolatait a szomszédos országokkal, elsősorban Szlovákiával és Romániával. Ezt mindjárt a beiktatása után megfelelő módon jelezte. Az üzenetei a szomszédok vették és pozitívan értékelték - jelentette ki KovácsLászló külügyminiszter tegnapi sajtóértekezletén, amikor röviden áttekintette az új kormány külpolitikáját. Kovács szerint a kormány világosan jelezte, hogy kész a szomszédok által igényelt alapszerződésekről is tárgyalni, azokat megkötni azzal a feltétellel, hogy azokban a határok sérthetetlenségének deklarálása mellett konkrétan garantálva lesznek a magyar kisebbségek jogai is. Míg az első kérdés a szomszédos országoknak, addig a második kérdés Budapestnek fontos, s enélkül a dokumentumok aláírása a magyar fél részéről elképzelhetetlen - szögezte le a miniszter. Szerinte Magyarország minden fontos partnere Budapest értésére adta. hogy pozitívnak tekinti a kormány lépéseit. Kovács elmondta, az Európai Unió egyik vezető személyisége, Hans van den Brook úgy fogalmazott, hogy „ezek a magyar lépések sehol sem maradtak észrevétlenek". Kifejtette: ez nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy az Európai Unió a térség országainak értésére adta: csak azután számolhatnak a szervezetbe való fetvélellel, ha rendezik kétoldalú kapcsolaíaikal. Azt a kérdést, hogy a kisebbségi jogok garanciáit egyenesen az alapszerződésben vagy pedig egy vele jogi egységben álló külön dokumentumban fogják rögzíteni, Magyarország csak technikai jellegű problémának tartja. A külön dokumentum, melyet egyszerre írnának alá az alapszerződéssel, talán azért lenne jobb megoldás, mert abban bővebben ki lehet fejteni a témát. Román, illetve szlovák részről a kérdésben nem foglaltak állást. Kérdésre válaszolva Kovács elmondta, hogy bár Magyarország a jövő évben az EBEÉ elnöke lesz, ezzel a pozícióval nem akar visszaélni, nem akarja ezt felhasználni a kétoldalú kapcsolatok befolyásolására. Ugyanakkor ha Budapest jól fogja betölteni tisztségét, akkor ez növeli presztízsét, s nyilvánvalóan jótékony hatással lehet a kétoldalú kapcsolatokra is. KOKES JÁNOS Díjazott békepolitika Arafat és Rabin kap Nobel-békedíjat? (TA SR-hír) Az idei Nobel-békedíj két várományosa Jicchak Rabin izraeli kormányfő és Jasszer Arafal palesztin vezető, írta tegnap az Aftenposlen norvég lap a díj odaítélésével megbízott öttagú bizottságra hivatkozva. A végleges döntést pénteken közlik a norvég fővárosban. Meg nem erősített hírek szerint a bizottság egyik kereszténydemokrata tagja lemondásával kíván tiltakozni Arafat kitüntetése ellen. A két közel-keleti politikus kitüntetését már azóta rebesgetik, hogy tavaly aláírták a kétoldalú békemegállapodást. Az előző évben szintén két politikus részesült ebben a megtiszteltetésben, méghozzá a Dél-afrikai Köztársaságból Nelson Mandela és Frederick de Klerk. Ugyancsak Arafat és Rabin, harmadikként pedig Husszein jordán uralkodó kapja az idei Szabadságdíjat, amelyet Ronald Reagan volt amerikai elnök alapított. A díjat első ízben 1992-ben ítélték oda, ezt Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő kapta. Tavaly Colin Powell korábbi amerikai vezérkari főnök volt a kitüntetett. Mečiarék kormányozni akarnak Tárgyalnának a magyar pártokkal is (Új Szó-összeállítás) A parlamenti választásokon legtöbb szavazatot szerzett mozgalom kormányt akar alakítani. Legalábbis ilyen döntés született a DSZM hétfői politikai grémiumán, amelynek központi témája a parlamenti választások, valamint a belpolitikai helyzet értékelése volt. A testület jóváhagyta azt is, hogy a DSZM tájékoztató jellegű megbeszéléseket folytasson a magyar pártokkal. Dušan Kleiman, a DSZM sajtótitkára azt nyilatkozta lapunknak: - Az ulóbbil ellenvetés nélkül szavazta meg a polilikai grémium. Hangsúlyozta, hogy (egyelőre) mindössze tájékoztató jellegű találkozóról van szó, hasonlóról, mint amilyet már a többi parlamenti párttal is folytattak. Kérdésünkre, vajon mindhárom magyar párttal hajlandók-e asztalhoz ülni, Kleiman ezt válaszolta: - A grémium ülésén magyar pártok megjelölés hangzói! el. A DSZM ezen a héten el kívánja indítani a tárgyalások második fordulóját. A sajtótitkár szavai szerint az SZNP-vei biztos koalíciós partnerként, esetleg nyílt vagy csendes támogatóként számolnak. A Munkásszövetséggel kapcsolatban elhangzott: Luptákék azon két követelését tartják elfogadhatatlannak, amely a kft.-vé transzformálódott állami vállalatok azonnali felszámolását szorgalmazza, illetve azoknak a képviselőknek a törvényhozásból való kizárását, akik (a sajtótitkár szavai szerint csak állítólag) sértően nyilatkoztak a munkásokról. Megkérdeztük azt is, hogy kivel szeretne vagy kivel hajlandó a DSZM kormányt alakítani. A Munkásszövetség már jelezte támogatását, és azt is, hogy a DSZM-DBP koalíciót tartja elfogadhatónak. - És a DSZM-nek ki, illelve mi felelne meg? kérdeztünk vissza. A sajtótitkár válaszában jelezte: egyelőre még nyitottnak tartják azt a lehetőséget is, hogy a KDM szintén belép a kormányba. A DSZM-nek nem az államfő, illetve hivatala ellen vannak kifogásai, hanem Michal Kováč személye ellen. - A DSZM-nek az az érdeke, hogy ne Mi(ihal Kováč töltse be ez.! a tisztséget hangoztatta Kleiman. A magyar koalíció pártjai megerősítették, hogy tegnap délelőtt a DSZM Duray Miklósi kereste meg egy, a tárgyalások megkezdését indítványozó javaslattal. A javasolt időpont kedd volt. A három magyar politikai erő vezetése rögvest megvitatta a kérdést, és a következőkre jutott: - Mivel jelenleg csak a kormányalakításról lehel lárgvalni, a Magyar Koalíció nem látja érteiméi annak, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a DSZM-mel. Az ilyen találkozó mindaddig nem időszerű, amíg a kormányalakítási tárgyalások nem érnek végei. A magyar pártok továbbra is tartják nuigukut a koalíciós szerződésben megfogalmazottakhoz, hogy csak koalícióként hajlandók részi venni bármilyen tárgyaláson. Hozzátesszük, hogy a DSZM nem a Magyar Koalíciót, csak az Együttélést mint önálló politikai erőt szólította meg. (gágyor) - Követeléseinket a tizenkét pontban már nyilvánosságra hoztuk, és azt gondoljuk, hogy ha a kormány a nép érdekében fog dolgozni, hajlandók leszünk a nép számára elfogadható összes törvénytervezetét támogatni. Amelyik ellene irányul, az nem számíthat a támogatásunkra! Egyelőre előterjesztettük a követeléseinket, és voltak olyan visszhangok, hogy lehet róluk tárgyalni. • Egyik követelésük szerint a parlamentből ki kellene zárni azokat, akik a múltban sértő módon beszéltek a munkásokról. Tör\'ényes keretek között hogyan képzelné el ezeknek a képviselőknek a menesztését? - A képviselőknek saját maguknak kellene tudatosítaniuk, hogy ha nyilvánosan megalázták a munkásokat, akkor nincs keresnivalójuk a parlamentben. Ha lemondanának, automatikusan mások lépnének a helyükre. 0 És ha nem? - Akkor a pártok elé teijesztjük az ügyet, és meglátjuk, mit mondanak. • Egy másik követelésük az, hogy az állami vállalatokból alakult kft.-ket számolják fel. Ügy tudom, ez ellen kifogások hangzottak el más pártok részéről. - Ha a kft. törvényes úton jött létre, akkor törvényesen meg is szüntethető. Mi kizárólag az állami vállalatokból létrejött kft.-ékről beszéltünk, a természetes személyek által létrehozott társaságokat ez nem érinti. A kft. állami vállalatból történt létrehozásáról vi-