Új Szó, 1994. október (47. évfolyam, 227-252. szám)
1994-10-08 / 233. szám, szombat
1994. OKTÓBER 8. ÚJSZÓ ÉRDEKESSÉG 5 Nyár a habokban Sokunknak okoz anyagi gondot, ha nyári szabadságunkat ott szeretnénk tölteni, ahová vágyunk, s úgy, ahogy ma még csak álmodni merünk róla. Az meg, hogy sátorösszkomfortban, szatyorból nyaralunk, senkit sem érdekel. Másoknak viszont, akiknek pénzük van rengeteg, s meseszép helyeken, luxuskörülmények között barnulnak az. ózonlyuk alatt, épp az okoz gondot, hogy mindenki őket figyeli. Még ott is, ahol úgy hiszik, a madár sem jár. Mert még ott is lesben állnak azok a fránya fotósok, az árnyékként osonó paparazzik. Mintha a föld alól vagy épp a tenger mélyéről bújnának elő. Elmaradt fürdőzés B. B. és a „kétlábú palások" Ök a ludasok abban, hogy a harminchárom éves iljabb John Kennedy, az 1%3-ban meggyilkolt amerikai elnök fia motoros csónakjáról nem tudott beugrani az óceánba. Pedig mindent megtett, hogy élvezhesse a hullámok ölelését. Saját kezűleg vetkőztette le új kedvesét, a huszonhat éves Carolyn Bessette-el. Aki egyébként megszokhatta már, hogy mások öltöztetikvetkőztetik, hiszen Calvin Klein divattervezőnek dolgozik. A Kennedy fiú és Carolyn, miután kihajóztak, szerettek volna megmártózni a habokban. Igen ám, de Carolyn a parton felejtette fürdőruháját. Hosszas rábeszélés után mégis engedett a fiú unszolásának, hogy tenyémi fehérneműjében és fekete trikójában ugorjon fejest a tengerbe. A vetkőztetés rendben meg is történt, John lehúzta Carolynról a szoknyát, az ugrás mégis elmaradt. Carolyn ugyanis, bugyiban a fedélzeten, felfedezte a távolból rájuk szegezett kamerát, és azonnal magára tekerte fürdőlepedőjét. Szó ami szó, nem sokáig búslakodott magában az elhagyott vőlegény. Alig pár hete röppent szárnyra a hír, hogy Daryl Hannah színésznővel felbontották három éve tartó jegyességüket, s máris más oldalán vigasztalódik. A szakítást egyébként azzal magyarázta a sajtó, hogy a Kennedy fiú nem igazán siet házasodni, immár sokadik alkalommal halasztotta el az esküvő napját. Siet vagy nem siet, tény: háromhetes nyári szabadságát édeskettesben töltötte Carolynnal az egyik atlanti-óceáni szigeten. A Kennedy fiú barátai úgy vélik, hogy ez a kapcsolat őszinte érzelmeken alapul, és hosszabb jövőt jósolnak neki, mint az előzőnek. Brigitte Bardol-ró\, aki a napokban ünnepelte hatvanadik születésnapját, régóta az a hír járja, hogy a nagy csalódások, a mindig depresszióval és kiábrándulással végződő szerelmek után végleg elfordult a férfiaktól, s minden szeretetét állatainak tartogatja. Mint mondta, azokban legalább megbízhat, mert az állatok mindig valós érzelmeiket mutatják, nem tudnak hazudni. Ám az. idei nyarat mégsem csak a négylábúakkal töltötte. Érdekes fotók jelentek meg róla a világsajtóban - egy tengerparti nyári flörtről árulkodnak. B. B. egy meg nem nevezett, ismeretlennek mondott férfi mellett fekszik a homokban. Láthatóan élvezi az úriember társaságát, a napsütést és az új módit. a toplesst. Igaz, hogy a fedetlen keblek kultuszát, a „felül semmi"-divatot ő már negyven évvel ezelőtt is bőszen terjesztette. Az. is igaz, hogy akkor még más volt a mellbősége! Bár a Vip című olasz hetilap úgy ír e titokzatos nyári kalandról, mint utolsó flörtről, B. B. esetében nem lehet tudni. Ahogy mondja: „Imádott »ke'tlábú patásaimról«, a férfiakról sohase mondtam le igazán. Mindig is szerettem ó'ket, és még vágyom a szerelmükre." (tallósi) Cliff beteg Miközben a nézők karosszékükből hátradőlve élvezettel nézik hétről hétre a Dallas-sorozat újabb epizódját, annak egyik sztárja, a Cliff Barnes! játszó, ma 59 éves Ken Kercheval nevű színész a valóságban a hírek szerint tüdőrákban szenved. Micsoda szappanoperai fordulat lenne kár hogy igaz. A színész 13 éven át játszotta Jncky liwing alias Larry Hagman ambiciózus, de nem túl szerencsés sógorát, akivel állandó harcban állt. A valóságban persze jól kyöttek egymással. Egyetlen kivételtől eltekintve. Kercheval ugyanis napi két doboz cigarettát szívott, ami miatt Hagman állandóan a sarkában volt. ö azonban rá sem hederített, hogy édesapja korai halálát is a cigaretta okozta. Egyet viszont megtett: évente rendszeresen eljárt orvosi fiilülvizsgálatra. Minden a legnagyobb rendben volt egészen idén februárig, amikor is a szűrőiéivételen két kis foltot talált az orvos a bal tüdőn. A daganat rosszindulatúnak bizonyult, a tüdőlebeny nagyobbik felével együtt műtéti úton el is távolították. A színész hét hónappal az operáció ahhoz, hogy egyáltalán gondoljon a filmezésre. Egy általa megálmodott tévésorozat megvalósításához keres támogatókat. A színésznek négy gyermeke van két korábbi házasságából, köztiik a legidősebb 36 éves. Jelenleg nagy boldogságban él harminchárom éves színésznő élettársával, Cheryl Ann Parisszel, akivel 13 hónapos kislányukat, Maddie-t dédelgetik Ixts Angeles környéki otthonukban. Bár a műtét óta korteskedik a dohányzás ellen, ő maga a történtek ellenére sem tudott teljesen leszokni róla. Az élet azonban egyelőre újra szappanoperai szépségű számára... (MN) Vélt istenek vére Zinaida Kovaicsuk hosszá éveken kérésziül egy egészen speciális munkahelyen dolgozott. Ma erre talán a legjobb kifejezés a vérbank szó. Az akkor középkorú asszony - munkahelyi ártalom gyanánt hozzászokott az éjszakai telefonokhoz, amelyek alkalmával a hívó fél csupán annyit közöli vele: „Szükségünk van önre!". Hétköznapi szóhasználattal ez azt jelentette, hogy valamelyik magas rangú szovjet vezetőnek komoly baja van, azonnali segítséget igényel. A telefonhívást követő percekben Zinaida kilépett házának kapuján, amely előtt már ott várakozott a fekete szolgálati Csajka. Vezetője számára csak egy közlekedési szabály létezett: a kocsi különleges rendszáma. Még a piros lámpa sem parancsolt számára megálljt, az egyetlen cél csupán az volt, hogy minél előbb az INTÉZET-be érjenek. Zinaida itt tudta meg azt az éppen aktuális kódol, amelynek segítségével kinyithatta az éjjel-nappal fegyveresek által őrzött helyiség ajtaját. Feladata az volt, hogy átadja a Politikai Bizottság tagjainak vérét tartalmazó kémcsövek közül az éppen szükséges sorszámút. (Nevet ugyanis ő sem ismert!) A nagybeteg vezetőknél az autotranszfúzió módszerét alkalmazták. Ez azt jelentette, hogy mindenki a korábban levett - saját vérét kapta vissza, mivel az sokkal hatékonyabb másokénál, és a fertőzés veszélye is a minimálisra csökken. A gyakorlat aztán több esetben is bebizonyította, egyeseket (például Brezsnyevet, Csernyenkót, Andropovot) lényegesen hosszabb ideig sikerült életben tartani, mint ahogy azt a természet törvényei valószínűsítették. A vérbank intézménye a későbbiek folyamán aztán egyre szélesebb körű tevékenységet folytatott; a Szovjetunió Kommunista Pártjának elitje, a legnevesebb sportolók, űrhajósok, az új repülőket kipróbáló szuperpilóták mind-mind rendelkeztek saját vérükkel, amelyet bármikor „visszakaphattak"... Illetékes elvtárs engedélye alapján... A vérbankban természetesen speciális körülmények között, rendkívüli intézkedések egész sorának szigorú megtartása mellett tárolták a különlegesen értékes „nedűt". A vérbank létezését mind ez ideig a legnagyobb titok övezte, s csak néhány hónappal ezelőtt szerezhetett róla tudomást a közvélemény. Ekkor derült ki, hogy az intézmény - a maga „műfajában" - Európában a legnagyobb. Napjainkban is működik, de már sokkal szélesebb körben hozzáférhető módon. Ma csaknem húszezer személy számíthat saját vérére. A napi „mozgás" megközelíti a százat, vagyis ennyien tesznek be, illetve vesznek ki vért. Az intézmény vezetője, Georgij Gurija - Zinaida Kovalcsukhoz hasonlóan - kizárólagos jogot élvez; csak ő ismeri a kémcsövek kódszámát, de arról neki sincs fogalma, kinek a vére található az üvegcsében. A vérbank egyik, magát megnevezni nem kívánó munkatársa szerint valamelyik trezorban még ma is megtalálható Brezsnyev elvtárs vére, sőt magának a „nagy" Sztálinnak sem kellene sokáig keresgélnie, ha saját testnedvét kívánná felhasználni. Mivel a vért speciális fémdobozokban, mínusz 1% fokon tárolják, így a „szavatossági idő" lényegében sohasem jár le. Amennyiben hinni lehet a már említett forrásnak, akkor azt is elkönyvelhetjük, hogy a Szovjetunióban már a húszas évek elején alkalmazták az autotranszfúzió módszerét. A bolsevik vezetők meglehetősen nagy összegeket áldoztak erre a célra. Ők ugyanis eleinte az örök élet elixírjét vélték meglelni a módszerben, s azt gondolták, hogy a kommunizmusban az (ateista!) istenek halhatatlanságát szerezhetik majd meg maguknak. A mai hatalmasok talán már nem mennek ilyen messzire, de azért valamennyiüknek ott van a vérbankban a maga kis fiolája. Jelcinnek kettő is! (HPR) Tar Ford Hollywoodi értesülések szerint Harrison Ford titkos vágya, hogy teljesen kopasz legyen! A Csillagok háborúja és az Indiana Jones-sorozatok, valamint több más kasszasiker sztárja megerősítette az erről szóló híreket: „Evekkel ezelőtt egy forgatás során le kellett nyíratnom a hajamat, s a nők megőrültek értem. Legszívesebben teljesen leborotválíaínám. Hát nem lenne egyszerű kopaszon az esőben?" - nyilatkozta Ford. Az 52 éves Sztár azt tervezi, hogy amint wyomingi tanyájáról visszatér Hollywodba, örökre búcsút mond hajfürtjeinek. Új filmjét, a Clear and Present Danger! (Teljes és azonnali veszély) hamarosan egész Európában játszani fogják a mozik. Tehát figyelem! Talán most láthatjuk utoljára Harrisont - hajjal együtt... (mn) Türelmetlen Cindy Gere nem akar gyereket Alig kél hónappal azulán, hogy a híres házaspár, a filmszínész Richard Gere és a szupermodell Cindy Crawford egy londoni napilapban igen hatásos nyilatkozató! tett, hogy elejé! vegyék a bajba jutott házasságukról terjengő pletykáknak - az átmeneti csend után újra beindult a szóbeszéd. Ezúttal - igaz, névtelenül - azok szivárogtattak ki híreket a harmadik házassági évfordulójukat ünneplő házaspárról, akik jól ismerik mindkettőjüket. Azt beszélik, hogy bár a 45 éves Gere-nek esze ágában sincs elválni a gyönyörű Cindytől, a gyereknemzés nem szerepel a tervei között. Márpedig éppen ez az oka házasságuk elhidegülésének. A 28 éves Crawfordnak rá kellett döbbennie arra, hogy ha féije bele is egyezik a gyermekáldásba, közel 50 éves lesz, mire a baba megszülethet. Mindez egyelőre természetesen csak spekuláció, melyre az érintettek mély hallgatással reagálnak. Megfigyelők szerint a bájos Cindy egyébként mostanában gyakran mutatkozik a New York-i éjszakában egy Rande Gerber nevű, 30 év körüli jóképű bártulajdonos társaságában. Hiába, vannak még örök életű mondások, mint az idevágó: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél... (M-p) Az oldalt szerkesztette: GÖRFÖL ZSUZSA