Új Szó, 1994. október (47. évfolyam, 227-252. szám)

1994-10-06 / 231. szám, csütörtök

1994. OKTÓBER 10. ÚJ SZÓ KALEIDOSZKÓP 2389 A színház, mint drog Jegyzet fesztiváli tünetekről Néhány napja a drogelvonás tüneteit produkálom. Elsősorban tudati jelenségek ezek, de némi testi kényszerűség is keveredik közéjük. A nagyjából egy hete befejeződött Divadelná Nitra '94 nemzetközi színházi fesztivál műsorán szerepelt huszonnégy előadásból tizenhetet láttam. Naponta három előadást, s a negyediket már csak azért nem, mert vagy nem kaptam rá jegyet, vagy a színházi drog túladagolásának hatását kezdtem érezni. Még szerencse, hogy magamhoz hasonló színházi szenvedélybetegekkel voltam esetenként összezárva a különböző játékterekben. Mert olyan volt ez a nemzetközi fesztivál, mint egy hatalmas gyógyító nagyüzem, ahol azok gyógyultak igazán, akik naponta legfeljebb egy előadást láttak. Mindenki más betegebb lett, mint volt az ideig a világ és az emberiség dolgaitól. Ezek a reménytelen állapotú nézők, naponta össze is jártak, hogy dohányfüsttel keveredett kávé- és teagőzben ücsörögve folytassák egymás kábítását. Mi másért tölthettek el órákat a látott előadások elemzésével, amikor jottányit sem változott véleményük a látottakról? • •• Ezeket az igencsak téveteg beszélgetéseket hallgatva lett egyre nyilvánvalóbb a számomra: a fesztivál igazgatósága és művészeti stábja valamifajta szakmai legitimációt szeretett volna kapni a további létezéshez. Legitimáció azonban volt, van és lesz. Immár ez az egyetlen színházi fesztivál Szlovákiában, amely keresztmetszetét adja mindannak, ami a kommersz célzatú előadásoktól a színházról, illetve általa a világról eredetit mondani akaró alternatív csoportokig, a kőszínházi modern hagyományoktól az esztétikai értelemben posztmodernnek tekinthető rendezői játszadozásokig az elmúlt évadban feltűnt. Helye van itt a rendezői középszer fölé emelkedő kiváló színészi játéknak és a színészt mint puszta eszközt használó rendező szerzői színházának is. Ide végre nem a valamikori ideológiai protokoll helyébe lépett és mégis kommercionalizálódott kultúrpolitikai szempontok alapján hívják meg a külföldi társulatokat. Minőségi garanciát a sokszempontú válogatás jelent, s a döntés ódiumát nem egyedül a fesztivál igazgatója - Darina Kárová (aki mellesleg a nyitrai színház dramaturgja) - vállalja magára, hanem a már említett, egymással szenvedéllyel vitatkozó színházi drogosok csapata. Elvégre ettől lett szakmailag valamilyen értelemben érdekes és izgalmas a Nyitrán idén látott valamennyi előadás. • •• Esztétikai szempontokat, ízlésbeli diktátumokat, színházművészeti felfogásokat mindegyiken számon Pályázat A Németh László Társaság pályázatot hirdet középiskolai tanulók számára, határokon innen és túl. A pályázat célja, hogy elősegítse a modern magyar irodalomban (és Németh László életművében) rejlő szellemi értékek beépítését az ifjúság erkölcsi tudatába, hozzájáruljon a középiskolai tanulók irodalmi műveltségének bővítéséhez, s lehetővé tegye a korosztály legjobbjai számára a tapasztalatgyűjtést a kutató és elemző munka folyamatában és módszereiben, értekező prózai művek készítésében. A pályázat meghirdetésére 1994ben immár a harmadik alkalommal kerül sor a 14-18 éves középiskolai tanulók számára. lehetne kérni, mégis letagadhatatlan eredményeket hozott ez a szakmai találkozó. Ezen belül egy szakmai szeminárium voll hivatott konkretizálni mindazt, amit mindenki tud: a szlovákiai színházművészet struktúrája átalakult, éppen ezért az állami ún. kőszínházak hálózata mellett létrejöttek alapítványi és magánszínházak, amelyek általában kimaradnak az egyelőre központi elosztási rendszerként működtetett finanszírozásból. Valószínűnek látszik, hogy a költségvetési támogatás összege lassú, de folyamatos elértéktelenedésének következményeként átalakítják a színházak állami támogatásának a rendszerét. Az Nyitrán is kiderült, hogy amíg a kőszínházak igazgatói munkáltatatói-munkaadói viszonyban lesznek a kulturális kormányzattal, minden ilyen jellegű változást megakadályoz a bebetonozódott hivatali struktúra. Ezt legfeljebb egy szakmailag megalapozott új színházi törvény robbanthatná szét, aminek megszületésére megint csak sokáig nem lesz esély. Annak az irdatlan nagy színházi drogmennyiségnek a hatása alatt élve sem tudtam - és ma sem tudom eldönteni, mitől volt ez a nyitrai fesztivál színházi katarzissorozatot nyújtó, és mitől volt olykor elszomorító. Előadásokat láttam, de hát azok jók és még jobbak voltak. A hiba valahol bennem lehetett, mert annyira lelkesedtem Karol Horák kortárs szlovák drámaíró Csodálatos Jankó című darabjáért, amit a martini színház, mutatott be Roman Polák rendezésében. Számomra a ma is önmaga korlátai között vergődő közép-európai emberről szólt ez az előadás, aminek szövetét át és átszőtték a szlovák-magyar történelmi egymásrautaltságról megfogalmazott írói és rendezői gondolatok. Érthetetlen volt számomra, hogy a jó és a jó között választani kénytelen főhős sorsának szegmensei köré írt általános emberi tragédiát a cseh kritikusok nem észlelték, s keményen ideologikusnak minősítették a darabot. Ráadásul Roman Polák rendezésének formai és tartalmi sajátosságait a hetvenes-nyolcvanas évek színházi törekvéseiként szemlélték a színpadon. Igazából azonban a kortárs európai színház jelrendszeréből építkező rendezőt állították szembe a fesztivál legvitatottabb rendezőjének, a cseh Petr Léhl Divadlo na zábradlí-beli S/ra/y-előadásával. Ebben Lébl minden ismert Csehovértelmezéssel szembefordulva egy felfokozott erejű színészi játékra épített posztmodern paródiát, minden tartalmi értelmezést megkerülő formai bravúrt kreált. Nem többet, nem kevesebbet. Persze, ha manapság ez a cseh színházi élet legizgalmasabb előadásainak egyike, bizony kénytelen vagyok e fölé helyezni a brünni Divadlo na provázku varázslatos szépségű játékát, amit Eva Tálská írt és rendezett Pályatételek: l/a Személyiségrajz Németh László Homályból homályba című önéletírásának első kötete alapján l/b Németh László Gandhi halála című drámája 2/a Móricz Zsigmond A boldog ember című regényének elemzése 2/b Szabó Lőrinc Tücsökzenéjének elemzése 3/a Kedvenc XX. századi magyar költőm 3/b Kedvenc XX. századi magyar íróm egy regénye A pályázat formai követelményei: két gépelt példányban, kettes sorChristian Morgenstern nonszensz verseiből, Akusztófaénekek címmel. Végképp lenyűgöző volt, hogy egy másik versgyűjteményből, a Spoonriver-i antológiából az élet és a halál kérdéseiről szóló katartikus erejű bábszínpadi csodát alkotott a prágai Dejvické divadlo rendezője, Jakul) Krofta. Nemcsak a versre, a líra erejére alapozott színházi törekvés rokonítja ezt a két előadást, hanem a megformálások képi ereje és a színészi csapatmunka is. A szlovákiai résztvevők igencsak vegyes kínálattal mutatkoztak be. A már említett martini produkción kívül az eperjesi Alekszandr Duhnovics Színház, fergeteges Gogol-vígjátékának, A háztűznézőneV. a sajátos változatára fogok sokáig emlékezni.A V. Kozmenko-Delinde kijevi rendező-tanár kézjegyét látva ismét elhittem a történetet, amelyet a klasszikus értékek modern értékeiről mesélnek. Meg azt, amiben két magyar színházunkban csak nehezen tudnak hinni: igenis van mit megmutatni a szlovákiai és a külföldi szakmának még akkor is, ha egy igazából nem minden elemében a bemutatóra emlékeztető Beckett Godot-ra várva előadással mutatkozott be Nyitrán a Jókai Színház. Aki látta, az kiemelte Mokos Attila és Benkö Géza játékát. Kár, hogy szinte a fesztivál záróelőadása volt a Budapesti Kamaraszínház Ruszt József rendezte Marlowe 11. Edward-ja. Ha a színészi játék Gálffi László-i individualitásának és a rendezés gondolati erejének ilyen mértékű intellektuális egymásratalálását láthatjuk, még kevésbé adok igazat a kor színházaként aposztrofált prágai Csehov-értelmezés lelkes híveinek. Marlowe az Erzsébet-kori dráma egyik nagy alakja, viszont Ruszt mégis lelket égető aktualitásokat emelt ki belőle a magánszenvedélyek és a hatalomvágyás szenvedélyeinek ütköztetésével. Hol volt a szlovák színházművészet? Mondhatnám azt is, hogy statisztaszerepben, csak hát ez nem felelne meg a valóságnak. Pozsonyi, eperjesi kőszínházak és alternatív magánszínházak mutatkoztak be. A Szlovák Nemzeti Színház és az Üj Színpad a prózai lektűr, illetve a zenés giccs igényelte profizmussal szerepelt. Igazából senki sem tudta megmondani, hogy minek. Sokkal jobban éreztem volna magamat, ha nyitrai vendégszereplésre máskor bizonyára aligha hajlandó kommersz színházak vendégszerepeltetésére költött pénzt az anyagi gondokkal küzdő alternatív magánszínház, a Blaho Uhlár rendezte Stoka kapta volna meg. Legalább két havi költségüket fedezte volna. Mert ezek az arányok is a nyitrai fesztivál jellemzői voltak. DUSZA ISTVÁN közzel, min. tíz, max. huszonöt oldal terjedelemben, tartalom- és irodalomjegyzékkel, ill. jegyzetapparátussal ellátva, jeligésen kell benyújtani a Németh László Gimnázium címére (1558 Budapest 139, Pf. 29), Lami Pál tanár nevére 1995. január 20-ig. Zárt borítékban kérjük mellékelni a szerző nevét, osztályát, lakcímét, magyartanára nevét: a pályázó iskoláját az azonosító lapra nyomott iskolai bélyegző adja meg. Kérjük, hogy a szaktanár a tanuló önálló munkáját aláírásával ugyanitt igazolja. A pályázat győztesei és helyezettjei jutalomban részesülnek. A díjakat ünnepélyes keretek között 1995 áprilisában osztjuk ki. Az eseményről és az eredményről a sajtót és az érdekelt iskolát időben értesítjük. NfiMETH LÁSZLÓ TÁRSASÁG Középiskolai irodalmi tanulmány Lélekben Aradra szállva... Nincs talán egyetlen mozzanata sem a 145 évvel ezelőtti esős, párás aradi hajnalnak, amit fel ne idézett volna a publicisztikai kegyeletadás. A tizenhárom aradi vértanúra emlékezve derül ki olykor, hogy a mártírium milyen mély nyomokat hagyott az utókor áhítatos tiszteletet parancsoló lelkületében. Az egykori közhiedelem szerint az osztrák tábornokok győzelmüket sörrel ünnepelték, s mielőtt kiürítették volna kriglijüket, koccintottak. A magyarok számára megvetésük jeléül vált szokássá e mozdulat kihagyása: sörrel nem koccintunk. S a szokás tovább él, nemzedékrój nemzedékre, nem is gondolva annak eredetére. Az. aradi vértanúk emlékének ébrentartása, az ismert történetek ismétlődő felelevenítésével maga is hagyományteremtés. Főként azóta, hogy a közép- és kelet-európai változások nyomán az egyetemes magyarságot összekötő lelki-közösségi szálak jelképerejeként szolgálhatja térségünk népeinek közeledését és megértését is. Gondoljunk csak arra, mióta erősödhet fel a tágabb közvéleményben is a józan szembenézés azzal a ténnyel, hogy a kivégzett tábornokok közül, csakúgy, mint a szabadságharc honvédseregének egész tábornoki és főtiszti karában, nem mindegyikük született magyarnak. Akik Aradon „port és ólmot" meg kötelet kaptak, azok legalább felerészben idegen nyelvű és származású hazafiak voltak. A hesseni németből magyar szabadságharcossá lett Leiningen-Westerburg gróf egyedüliként a kivégzettek közül honvédtiszti ruhában állt a vesztőhelyre. A nyelvi és hovatartozási különbségeken felülemelkedő magatartás korabeli hazaszeretete könnyen csábíthat a hamis pátoszra, a hasonulás 20. századi visszatetsző vonásainak elhomályosítására és igazolására. De megszólalhatnak a „nemzet tisztasága" miatti aggódás zavaros felhangjai is. S ha azokra gondolunk, akik Petőfi örökbecsű verse szerint nagyobb tiszteletet érdemelnek, mint a hadvezérek, akkor a mai szemlélet a környező népek körében hajlamos, hogy számos korabeli jelenséget a tudathasadás, sőt az árulás címkéjével illessen. Emlékeztessünk csak a honvédseregben harcolt szlovákokra, akiknek a részvétele aligha tudható be csupán a „toborzás" sajátosságainak. Ennek megvilágításától egyébként még a szlovák-magyar történésztalálkozókon is erős az ódzkodás. Az egymással szembekerült nemzeti érdekek tragédiájának feloldása az utókor számára aligha történhet másként, mint az egymás nemzeti érdekei iránti megértő szándék őszinte és nyílt kifejezésre juttatásával. Mindez ugyancsak befolyásolja október hatodika megünneplésének légkörét, térségünk politikai viszonyaival összefonódva, de önmagában is. S ami ilyenkor az érzelmi emelkedettségben bekerül a köztudatba, hosszú időre szólóan válik le nem becsülhető hatóerővé. Épp úgy nehezítheti beidegződések, tévhitek eloszlatását, mint ahogy előre mutató tartalmakat kapcsolhat a tágabb közgondolkodásban az emlékidézéshez. S ne feledjük azt sem, hogy a szülőföldjükre visszakerült aradi áldozatok sírhelyei közül talán egy sincs Magyarországon. Úgy tűnik, a rendszerváltás magának az 1848—49-es forradalomnak, történelmi jelentőségének is olyan összefüggéseit tárja fel, melyek ugyancsak érintkeznek a polgári értékek kiteljesedésével, ha csak nem újrafelfedezésével és megteremtésével. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy 1848-49 egy olyan átalakulás feltételeit teremtette meg, mely a messzi jövőbe nyúlik. S a polgári értékek kibontakozását kísérő társadalmipolitikai feszültségek, konfliktusok érzékenyebbé tesznek a polgári forradalom számos politikai, politikusi és emberi vonása iránt. Lehet, szinte a ráébredés erejével hat, hogy az akkori fejleményekben felismerhetők a modern politika ellentmondásai és visszásságai is. A rendiséget felszámoló népképviselet, a politikai érdekmegjelenítés és hatalomgyakorló mechanizmus beindulásában önkéntelenül is előképekre bukkanhatunk. Vajon puszta adattár-e például annak a tábornoknak a politikai életútja, akit alighanem csak a külföldre menekülés mentett meg az aradi hitófától? A Jellasics feletti ozorai győzelem hőse, a híres Zrínyi szabadcsapatot megszervező Perczel Mórról van szó, aki a radikálisokhoz tartozott, s hamar szembe is került a kormánypolitikával. Ezt megelőzően viszont ő volt az első felelős magyar kormány rendőrosztályának, vagyis a titkosrendőrségnek a megszervezője és vezetője. A dokumentumok arról tanúskodnak, hogy e minisztériumi szerv jól működött, nyilván használható besúgóhálózatra támaszkodva. A Batthyány-kormányzat aligha nélkülözhette az ellenséges aknamunka és zavarkeltés elhárításához ezeket a szolgálatokat. A kormány számára ilyennek minősült a vele elégedetlen márciusi ifjak magatartása. S Perczel 1848 májusában olyan jelentést tett többek között a miniszter asztalára, amely arról számolt be, hogy a Pilvaxban, ahol a forradalom született, Petőfit nemcsak sikerült lehurrogni, hanem a szószékről is lerángattatott „néhány jó hazafiak és barátim által". Arról biztosította a minisztert, hogy ez oldalról „most már béke lesz". Később Perczel és Petőfi volt az, akik elsőként vállaltak a radikálisok soraiból harci szolgálatot. Perczel az emigrációból hazatérve szembeszegült Kossuth törekvéseivel, a kiegyezés híve lett. Kuriózum, mondanák, ha már kipattant, a történelmi látszatra kényes szemlélet hívei. Főként akkor, ha a mára figyelmeztető eleven párhuzamok sejlenek fel. íme, a politika környörtelensége! Vajon hol húzódik a határ az államérdek védelmezése és olyan intézkedések foganatosítása és kiszolgálása között, melyeket a megátalkodottság erkölcsi megítélés alá helyez, lett légyen szó múltról avagy jelenről? Október hatodikára emlékezve, a meditálás pillanataiba is belehasít a modern politika okozta dilemma. Mert arra kell gondolnunk, hogy ők, a fegyelmezett katonatisztek, még esküjüket is megszegve, micsoda belső tusát vívhattak, amikor az egyéni tisztesség és a történelmi igazság útját keresték. Ettől korunk sem mentesíti a politikát. KISS JÓZSEF