Új Szó, 1994. október (47. évfolyam, 227-252. szám)
1994-10-28 / 250. szám, péntek
MOZAIK Ú/SZÓ1994. OKTÓBER 28. Akciómuvészek Kanadában Az érsekújvári Stúdió Erté akcióművészeti társulás - Juhász R. József és Mészáros Ottó képviseletében - idén is fellépett a Mexikóban megrendezett nemzetközi alternatív művészeti fesztiválokon, illetve jelenleg egy ugyanilyen rendezvényen szerepel Kanadában. Mexikóvárosban október 19-26-án az X'Teresa Művészeti Központ volt a színhelye a több mint 5Q akcióművész előadásának. Október 30-áig a kanadai Quebec ad otthont az Interleliu szervezésében zajló alternatív művészeti fesztiválnak. (zalaija) Emléktábla-avató Tornagörgön (Új Szó-hír) A tornagörgői önkormányzat emléktáblát készíttetett az első és a második világháborúban elesett 51 görgői polgár tiszteletére. A táblát, melyet a temetőben, a ravatalozó falán helyeztek el, vasárnap délután leplezik le ünnepélyesen, illetve szentelik fel református és katolikus szertartás szerint. (klinko) KÖZLEMÉNYEK ^ A perbenyiki önkormányzat értesíti a Bodrogköz és Ung-vidék lakosságát, hogy a halottak napja alkalmából október 29-én és 30-án (szombat-vasárnap) 7-től 17 óráig nyitva lesz a Perbenyik és Lácacséke közötti szlovák-magyar határátkelő. A dióspatonyi magyar alapiskola szülői szövetsége felmérést készít a továbbtanulás eredményességéről. Kérjük az iskola volt tanulóit, hogy írják meg az iskola címére, milyen középiskolát vagy főiskolát, egyetemet végeztek. * # * Felsőzellőben a 2. világháború katona- és polgári áldozatai emlékművének leleplezési ünnepsége, valamint a község címerének és zászlajának felavatása lesz vasárnap 13.30 órai kezdettel. Az önkormányzat és a Palóc Társaság tisztelettel várja az áldozatok hozzátartozóit. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség és a budapesti Rákóczi Szövetség holnap ünnepséget rendez Losoncon Szilassy Aladár és Scherer Lajos emlékére. A magyar alapiskola parkjában 10 órakor a cserkészet két neves egyéniségének tiszteletére emléktáblát lepleznek le. Ünnepi beszédet mond Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnöke és Víg h Károly, a Rákóczi Szövetség alelnöke. (P-n) Nézze velünk! A Szlovák Televízió magyar adása szombaton 17.35-kor A tartalomból: • „Szeretnénk, ha véget érne az egymás iránti bizalmatlanság. .." - szlovák-magyar párbeszéd Pozsonyban • Hegedűs a háztetőn - bemutató a komáromi Jókai Színházban • „Köszönet Néktek!" - 30 éves a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa • „Tenni kell a jót, s akkor lassan végigrezeg a világon..." bábjátszás Nagyszarván a Csibészekkel A műsorvezető, Pék Zoltán várja önöket a képernyők elé! PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI (Új Szó- és TA SR-tudósítás) A KERESZTÉNYDEMOKRATA MOZGALOM nem támogatja az. Együttélés felvételét az Európai Demokratikus Unióba, illetve az EDU állandó megfigyelői státusába - jelentette ki a mozgalom tegnapi sajtótájékoztatóján Ján Čarnogurský elnök. Szavait azzal indokolta, hogy az Együttélés már a Liberális Internacionálé megfigyelője, tehát nem lehet megfigyelő másik szervezetben is. - Egyébként is - mondta Čarnogurský - a Magyar Koalíció már az MKDM által képviselve van az. EDU-ban. A szlovák kereszténydemokraták elnöke abban sem biztos, hogy az EPM. amely koalícióban indult a választásokon, elérte-e a tagfelvételhez szükséges 5 százalékot a parlamenti választásokon. A mozgalom elnöke közölte: egyetértenek azzal, hogy az államfő Vladimír Meiiart bízza meg a kormány megalakításával. Ám véleménye szerint a DSZM elnöke fél a kabinetalakítástól. Čarnogurský alkotmánysértésnek tartaná, ha a legálisan megválasztott képviselők közül valakit is kizárnának a parlamentből. Az ilyen lépésnek kedvezőtlen nemzetközi visszhangja és következménye lenne. Ivan Simko, a mozgalom alelnöke cáfolta, hogy a kormány lemondana a parlament alakuló ülése előtt, azért, hogy 14 tagja - akit beválasztottak az új törvényhozásba -, rendes, tehát szavazóképes képviselőként vehessen részt a törvényhozás november 3ára kitűzött alakuló ülésén. A MAGYAR POLGÁRI PÁRT fontosnak tartja, hogy Vladimír Mečiar kormányra kerülése után az ellenzékbe vonuló politikai pártok közös dokumentumot dolgozzanak ki, amelyei közös programnak lehetne tekinteni. Petőcz Kálmán szóvivő szerint ennek tartalmaznia kellene mindazon minimális gazdasági, szociális és politikai célokat, amelyeket a pártok meg tudnának valósítani, amennyiben kormányzó pozícióban lennének. Leszögezte: az a fontos, hogy az ellenzéki pártok fellépését a közvélemény felé ne az antimečiarizmus jellemezze. Ám ahhoz, hogy ez megvalósuljon, javítani kell a belső kommunikációt - egyrészt a szlovák és a magyar pártok, másrészt a szlovák pártok között. A közelgő helyhatósági választásokkal kapcsolatban elhangzott: az MPP 129 polgármestert és 1743 önkormányzati képviselőt jelöltet, közülük 28 a többi magyar párt, illetve szlovák pártok közös jelöltje. (gágyor) * * * A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom nem is akar kormányt alakítani, és az ellenzékiség mellett döntött - állította Milan Kňažko, a DEMOKRATIKUS UNIÓ alelnöke pártja tegnapi sajtótájékoztatóján. Kňažko szerint a DSZM tudatosan állított fel olyan követelményeket, amelyek a jelenlegi kormánykoalíció számára teljesíthetetlenek. Hozzátette: 1994 márciusa után történelmi tévedésnek bizonyult az, hogy a koalíció pozíciójában hagyta Ivan Gašparovič házelnököt, valamint a Szlovák Televízió vezetőségét. Kassán november 5-én: Kisebbségi kultúra estje (Új Szó-tudósítás) -A kulturális minisztérium két évvel ezelőtt azzal a céllal rendezte meg Pozsonyban a Nemzetiségi Kultúra Napját, hogy a fővárosban élő külföldi diplomaták ezáltal képet kapjanak a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek és az országban működő nemzetiségi kultúrszövetségek tevékenységéről. Tavaly ismét Pozsony volt a helyszíne az említett céllal rendezett seregszemlének. A harmadik, vagyis az idei „bemutatkozás" Kassán lesz - november 5-én este az állami színházban. Amint azt tegnap a minisztérium és a szervezéssel megbízott regionális művelődési központ képviselői újságíróknak elmondták, a több mint kétórás műsorban énekkel, zeneszámokkal, tánccal és szavalatokkal mutatkoznak be a Szlovákiában élő magyarok, csehek, ukránok, ruszinok, kárpáti németek, horvátok és romák. A Csemadok-blokkban Gyurcsó István megzenésített verseit Csömör Magda és Bodonyi András adja elő, majd fellép a kassai magyar alapiskola Árvácska csoportja és a szinai Rozmaring Népművészeti Együttes. (g-f) Nemzetiségi iskola társadalmi érték? (Új Szó-információ) A címben szereplő kérdőjel nem véletlen, ez a címe és témája annak az előadásnak, amely ma hangzik el - számos más előadás mellett - Békéscsabán, a magyar-szlovák fórum IV. találkozóján. A ma kezdődő négynapos rendezvény, amelyen szlovákiai és magyarországi pedagógusok, nyelvészek és történészek vesznek részt, a Kétnyelvűség, állampolgári nevelés a magyarországi szlovák és a szlovákiai magyar nemzetiségi iskolákban címet viseli. A találkozót Radó Péter, a Magyar Köztársaság Művelődési és Közoktatási Minisztériuma Etnikai és Nemzeti Kisebbségi Főosztályának vezetője nyitja meg. A Magyar-Szlovák Kulturális Alapítvány, a Magyarországi Szlovákok Szövetségének Kutatóintézete, valamint a békéscsabai Körösi Csorna Sándor Főiskola által rendezett találkozó támogatói a Soros East-East Alapítvány és a Nyitott Társadalom Alapítvány. A találkozó résztvevői a két ország kisebbségi oktatásügyének helyzetéről, a gyermekkori kétnyelvűség pszichológiai vonatkozásairól. a kisebbségi nyelvhasználati jogok és az oktatásügy kapcsolatáról, valamint egy közép-európai történelem tankönyv összeállításnak lehetőségeiről hallanak előadásokat A találkozó első napján bemutató órán vesznek részt a békéscsabai szlovák gimnáziumban. (vk) TEGNAP OLVASTUK Csehországban befellegzett a pénzmosásnak... í Václav Klaus egykori pénzügyminiszternek, jelenlegi cseh kormányfőnek a kijelentése, mely szerint a pénzhalomban lehetetlenség felismerni a piszkos pénzt, már nem érvényes. Az Európai Unió szigorú szabályai ugyanis egyértelműen megszabják, hogy a tagországok bankjai számára törvénynek kell szabályoznia, hogy kötelező minden olyan ügyfél személyazonosságának a megállapítása és nyilvántartása, aki a bankban 18 500 dollárnak megfelelő összeget helyez el készpénzben. Mivel a cseh kormányfő egyik nagy célja, hogy az országot bejuttassa a nyugati struktúrákba, október derekán kabinetjének törvény-előkészítő tanácsa a piszkos pénzek mosása elleni, vagyis a bűncselekményekből származó jövedelmek legalizálásának a megakadályozását szabályozó törvény tervezetét terjesztette elő. Csehországban még most is hatályban van az a szövetségi állam idején hozott törvény, melynek értelmében félmillió koronát meghaladó készpénz elhelyezése esetén a bank köteles azonosítani a pénzt nála elhelyező személyt. Ezt a kötelezettséget az új törvény kiterjeszti a takarékpénztárakra, befektetési társaságokra. kaszinókra, játéktermekre és fogadóirodákra. Ezenkívül valamennyit kötelezné a törvény arra, hogy jelentsék a pénzügyi hivataloknak: gyanújuk támadt, hogy bűncselekményből származó pénzeket akarnak náluk legalizálni. A bűnüldöző szervek megállapításai szerint Csehországba főleg Németországból és Olaszországból kerülnek be mosásra szánt pénzek. E pénzek kedvező befektetéseinek korlátozott lehetőségeire való tekintettel nem maradnak sokáig az országban. Tulajdonosai szorgalmasan keresik a módját annak, hogy gyorsan és eredményesen használják fel e pénzeket valamelyik fejlett vagy gyorsan fejlődő országban. Az előkészületben levő törvénytől -jóllehet a lehető legjobb lesz - nem várható csoda, nem lesz képes teljesen megakadályozni a piszkos pénzek mosását. Hiszen nem sikerült az Egyesült Államokban sem, ahol a világon az egyik legszigorúbb törvény van hatályban e vonatkozásban. A bűnözők találékonyak, és mindig sikerül segítőtársakra lelniük... (Nový čas) AHOGY ÉN LÁTOM Kanis: komisszár Pavol Kanis az utóbbi hét alatt egyfolytában az újságírók érdeklődésének középpontjában áll. Számos esetben nyilatkozott a tavaszi Mečiar-buktatással kapcsolatos különvéleményét értelmezve, de végül is mindig ugyanannál a megállapításnál kötött ki: azért volt, úgymond, történelmi tévedés a márciusi trónfosztás, mert más megoldás esetén négy évig tartó szilárd kormánya lehetett volna Szlovákiának. Természetesen Mečiar miniszterelnökségével. És - mondani se kellene - a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom túlsúlyával a kormányban. Úgy gondolom, ezen a nyomvonalon, ezt figyelembe véve kell elindulnia annak, aki Kanis politikai ízlését, elsősorban pedig gazdasági elképzeléseit próbálja vizsgálni. Ugyanis azt, hogy a négyesztendős parlameti ciklus Mečiarral való végigkormányzása milyen eredményeket hozott volna a Demokratikus Baloldal Pártja számára, azt főképp a gazdaság eredményessége döntötte volna el. Tehát a privatizálás, majd a korszerűsítés. Pavol Kanis nem annyira tapasztalatlan és képzetien politikus, hogy ne vette volna észre, mennyire ódzkodik a DSZM a privatizálástól. Még ha nem akar, akkor is fel kellett volna figyelnie arra, hogy Mečiar és vezető pártbelijei a népgyűléseken hányszor kijelentették: nem hagyják kiárusítani Szlovákiát, nem engedik meg. hogy idegen kézre kerüljön a gyár, a föld, a bank. Tehát nyilván tisztában volt márciusban is, és tisztában van ma is azzal, hogy kivel akart és kivel akar együtt kormányozni. Mindezt tudatosítva már azt sem nehéz elképzelni, hogy milyen tantaluszi kínokat állhatott ki a Mečiarral kiegyezésre oly kész Pavol Kanis, pártjának elnöke valahányszor kijelentette: a Demokratikus Baloldal Pártja a privatizációt illetően jobboldalibb, mint az. eleve jobboldalinak minősíthető Kereszténydemokrata Mozgalom. Meglehetősen pontosan kiszámítható, hogy milyen eredményeket ér el Szlovákia, ha Mečiar országlásával megy végbe a legközelebbi négy esztendőben a modernizálás. Ennek alapján azt sem nehéz felmérni, hogy mi várható el a DSZM-mel való kiegyezésre törekvő Kanistól. Nyilatkozataiban általában két szempontra hivatkozik: Szlovákia érdekeire és a Demokratikus Baloldal Pártjának a helyzetére. Hazafiként, úgy tűnik, inkább Nemzeti Front-bázison tudná még ma is elképzelni az ország politikai struktúrját, pártjában pedig oármikor kész lenne bármilyen engedményt tenni a belső „munkásellenzéknek". Peter Weiss számos esetben (még március után is) nem kis büszkeséggel hirdette: a Demokratikus Baloldal Pártjának egységét nem sikerült Mečiarnak megbontania. A lakosság rendszerváltást óhajtó része ezt szívesen elhitte. Szívesen elhittük, hogy a DBP a Szocialista Internacionálé felé menetelve egy emberként szociáldemokratává válik. Ügyet sem vetettünk arra, hogy közben a „független" Ján Lupták valóban függetlenítette magát. A demokratikus baloldaliak vezetőit október l-jén látszólag váratlanul, hidegzuhanyként érte a vereség, és úgy tettek, mintha nem iš sejtették volna, hogy fél év alatt a potenciális DBP-választók közül hányan sorakoztak fel Lupták mögé. A választások után még sokan elhitték a munkásvezérnek, hogy pártja egyik kormány mellett sem kötelezi el magát a lehetségesek közül. Ma, nem egészen négy héttel az eredményhirdetés után már csak a vak nem látja, hogy Luptákék fél évvel ezelőtti színre lépését Mečiarék ihlették. Tehát - enyhén szólva -jiem egészen volt megalapozott a DBP elnökének büszke kijelentése a párt szilárd egységéről. Az egységbontás, igaz, sokkal rafináltabban ment végbe, mint például a Szlovák Nemzeti Párt esetében, de végül is nyélbe ütötték Mečiarék. A DBP kettészakadása már úgyszólván kész tény. És bármiben lehet fogadni, hogy Kanis a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom komisszárjaként még fényes karriert fut be a Szlovákiai Munkásszövetségben. TÓTH MIHÁLY