Új Szó, 1994. szeptember (47. évfolyam, 203-226. szám)
1994-09-29 / 225. szám, csütörtök
HÍREK - VÉLEMÉNYEK ÚJ SZÓ* 1994. SZEPTEMBER 29. Földrengés Komáromban (TA SR-hír) Gyenge földrengést észleltek a szakemberek szeptember 27-én 22.10 órakor. Epicentruma Komárom térségében volt. A Szlovák Tudományos Akadémia Geofizikai Intézete kéri mindazokat, akik érezték a Richter-skála szerint 2,5 fokos erősségű földlökéseket, jelentkezzenek a 07/375 280as vagy a 07/378 2360as telefonszámon, illetve írásban a következő címen: Geofyzikálny ústav SAV, Dúbravská cesta, 842 28 Bratislava. RÖVIDEN I Adam Struzik elnök vezetésével tegnap Pozsonyba érkezett a lengyel szenátus küldöttsége. A vendégeket fogadta Michal Kováč államfő, Ivan Gašparovič, a parlament elnöke, majd ellátogattak Pöstyénbe. Jozef Moravčík miniszterelnök fogadta Godwin Olu Patrick Obasit, a Nemzetközi Meteorológiai Szervezet főtitkárát, akivel az emberiség időszerű gondjairól és a negatív hatások kivédéséről folytatott eszmecserét. Tudományos konferencia volt Nyitrán, amelynek részvevői az agresszivitás és brutalitás megnyilvánulásaival foglalkoztak a művészetben, főleg a filmekben, tévéprogramokban és irodalmi alkotásokban. Ivan Gašparovič, a parlament elnöke tegnap esti tévébeszédében arra szólította fel a polgárokat, hogy megfontoltan döntsenek arról, kire adják szavazatukat. Hangsúlyozta, hogy a választóknak szabadon kell dönteniük, senki sem korlátozhatja •akaratukat. Rudolf Baláž, a Szlovákiai Püspöki Konferencia elnöke az emberiség megtizedelésére tett javaslatnak minősítette a kairói népesedési konferencia záródokumentumát. Kifejti, hogy senkinek sem áll jogában dönteni a népszaporulat szabályozásáról. Szlovákia tegnap Szlovénia után második országként ratifikálta az Európai Emberjogi Konvencióhoz csatolt 11. számú jegyzőkönyvet, tájékoztatott az Európa Tanács sajtóosztálya. A konvenció akkor lép hatályba, ha a kidolgozásában részt vett valamennyi tagország ratifikálja. Hatályba lépésével megszűnik a panasztevés elbírálásának kétlépcsős rendszere, s egy állandó jelleggel működő bíróság vizsgálja meg az egyének panaszait. Uráncsempészek (TA SR-hír) Újhelyen, a szlovák-magyar határon feltartóztatták egy személygépkocsi négy utasát, aki a hátsó ülés alatt radioaktív anyagot akart átcsempészni a határon. A három férfi és egy nő 1,5 kilogramm 235-ös uránt próbált kivinni az országból. Az ügyben a tőketerebesi hatóságok vizsgálatot indítottak. KÖZLEMÉNY J A Csemadok érsekújvári szervezetének Kassák Lajos Ifjúsági Klubja (KLIK) évadnyitó bulit szervez Válaszd a KLlK-et címmel 1994. október l-jén, szombaton este 20.04 órától az érsekújvári Csemadokszékházban működő pinceklubjában, ahol 22.04 órától a Klinika együttes koncertjét nézheted meg. Legyél ott, hisz „levél közben jön meg a létvágy ". II. ki&.iás Egy jó hír a rossz kapcsán: Kárpátalján nincs kolera (Új Szó-hír) Augusztusban a Kaspi-tenger közelében, Dagesztánban kolera ütötte fel a fejét. Azóta Délkelet-Ukrajnában több helyen észleltek ilyen megbetegedést és egyes hírforrások szerint Romániában, Törökországban, valamint néhány más európai országban is kezelnek koleragyanús betegeket. Mivel ezt a kórt az utazó emberek is terjeszthetik, mi tegnap arra voltunk kíváncsiak, hogy a Kelet-Szlovákiával szomszédos Kárpátalján előfordult-e ilyen megbetegedés. Az Ungváron megjelenő Kárpáti Igaz Szó szerkesztőségében úgy tudják, az említett régióban nincs kolera. Hozzájuk legközelebb Lembergben, vagyis Lvovban jelentkezett. Ott a teijedését megfékező céllal az illetékes egészségügyi hatóságok egy 250 ágyas kórházrészt elkülönítettek a koleragyanús betegek fogadására. Kárpátalján utazáskorlátozást nem vezettek be. A lakosságot a médiumokon keresztül figyelmeztetik a közegészségügyi normák megtartására. A nemzetközi utasforgalomban, azon kívül, hogy a felsőnémeti ukrán-szlovák határátkelőhelyen dolgozó vámtisztek védőoltást kaptak, nincsenek más óvintézkedések, a forgalmat nem korlátozták. (g-0 Jelcin Washingtonban Moszkva kéregetés helyett kereskedni akar Elhalasztották Mitterrand látogatását (TA SR-hír) Ebben az évben már nem valósul meg Francois Mitterrand francia államfő hivatalos szlovákiai látogatása. Erről Jaroslav Chlebo, a külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője tájékoztatta tegnap az újságírókat. A látogatás elhalasztását a francia fél kérte - Mitterrand elnök egészségi állapota miatt. Azzal kapcsolatban, hogy a The Washington Post szerint Szlovákia fegyvereket szállít Boszniába, kijelentette: Szlovákia szigorúan megtartja az embargót. Szlovák nemzeti felkelés tere Tiltakozások az átkeresztelés ellen (TA SR-hír) Huszonegy szlovák történész élesen tiltakozott a pozsonyi képviselő-testület azon döntése miatt, hogy a Szlovák nemzeti felkelés terét Andrej Hlinka térre nevezik át. Véleményük szerint ezzel a lépéssel cinikusan megtagadnák a század történelmének egyik legfontosabb eseményét. Felszólították a város vezetőit, vizsgálják felül a pozsonyiak többsége számára szégyenletes döntésüket. Hasonló álláspontra helyezkedett a Human mozgalom is, hangsúlyozva, hogy a tér átkeresztelése sérti a fasisztaellenes felkelést és az áldozatok emlékét. Ismét kórház Csúcsomban (Új Szó-hír) Amikor két éve a rozsnyói kórház az új, nagy épületkomplexumba költözött, a Rozsnyóhoz közeli Csúcsomban található egykori szanatórium is üresen maradt. Egy időben a Spella Kft. próbálkozott azzal, hogy az erdei környezetben álló épületet azoknak az asztmás gyermekeknek az elszállásolására használja fel, akiket egyébként Gombaszögön barlangterápiás módszerrel kezeltek volna. Ez a vállalkozás azonban kudarcba fulladt. A rozsnyói kórház vezetése most úgy döntött, hogy a volt szanatórium épületében újra kórházi osztályt nyit, mégpedig elfekvőt, amely a tervek szerint hatvan ággyal novemberben kezdi meg működését. (klinko) Nyíltan a prostitúcióról (Folytatás az 1. oldalról) - A konferencia elsősorban a prostitúció társadalmi és politikai vonatkozásait kutatja, hiszen ezt a poblémát nem tudjuk megoldani, mivel több ezer éves ősi mesterségről van szó. Az viszont, ami az elmúlt években Kelet-Közép-Európában a prostitúció tekintetében történt, annak komoly politikai vetületei vannak. Nyilvánvaló összefonódás van a prostitúció és a szervezett bűnözés között, vagy a drogmaffiák és a lánykereskedelem között. Egyre több gyereklány és kiskorú fiú tűnik el egyrészt Nyugat-Európa bordélyházaiban, másrészt keleten, például Törökországban. Ez nem hagyhat hidegen senkit, ennek a politikai konzekvenciáit le kell vonni. Konferenciárfk ehhez szeretne hozzájárulni. - Milyen témakörökre tagolódnak a szakelőadások, és milyen nevekkel találkozhatunk az előadók listáján? - Szlovákiából, Magyarországról és Csehországból a legnevesebb szakértőket - pszichológusokat, pszichiátereket és újságírókat - hívtuk meg. Közülük nem egy az olvasók előtt is ismert - Lux Elvira, Gerevich József, Karel Hampl, Ladislav Siska. A témakörök is érdekesek lesznek: a prostitúció, drogok és alkohol, a prostitúció és bűnözés, a prostitúció és AIDS, valamint a fiatalkorú prostitúció kérdései. Ezenkívül további aktuális vonatkozásokkal is foglalkozunk, köztük azzal, hogy a prostitúció tekintetében hogyan lehetne megoldani olyan nagyvárosok problémáit, amilyen Prága, Budapest és Pozsony. Tarthatatlan az a helyzet, hogy Budapest és Prága központjában fiatal gyerekek turistáknak kínálkoznak fel. A prostitúcióval kapcsolatban legiszlatív hiányosságok is vannak. Nincs törvény, amely meghatározná, milyen keretek között működjön a prostitúció, kit tekintsünk prostituáltnak, kit lehet felelősségre vonni amiatt, hogy áruba bocsátja saját vagy mások testét stb. Márpedig ott, ahol joghézagok vannak, teret nyer a maffia. - A nyilvánosságot érdekelnék az említett előadások. Bárki részt vehet a konferencián, vagy csak a szakemberek kiválasztott csoportjának szól? - Az előadók névsora és a témakörök is jelzik: ez nem egy szigorú értelemben vett tudományos konferencia, hanem félig-meddig a nyilvánosság számára készült. Eddig 150 jelentkezési ívet kaptunk, de nagyon örülnénk, ha minél több érdeklődő jönne el. Az a tény, hogy számos külföldi újságíró is eljön, jelzi: külföldön is tudatosították, hogy egyfajta kapcsolat létezik Közép-Kelet-Európa megoldatlan gondjai és a Nyugat között, és ezek nagyon könnyen exportálhatóak a fejlett országokba. Jó lenne, ha ezt a mi szakembereink, a mi nyilvánosságunk is felismerné, és minél többen jönnének el a Pozsonytól nyolc kilométerrere fekvő Stomfára, pontosabban a Stupava Szállóba, ahol pénteken és szombaton zajlik a konferencia. HORVÁTH GABRIELLA (TA SR-hír) A kétnapos washingtoni amerikai-orosz csúcstalálkozó második, zárónapján Borisz Jelcin először kongresszusi képviselőkkel találkozott, akikkel elsősorban a kétoldalú kereskedelemmel összefüggő kérdéseket vitatta meg. Jelcin előttük is hangsúlyozta azt, amit Bili Clintonnak előző nap mondott, nevezetesen, hogy nem kérni jött a Fehér Házba, hanem azt javasolja: kereskedjenek. Az orosz elnök szerint jó projekteket kell kidolgozni, és olyan feltételek megteremtésére van szükség, amelyek közepette az amerikai üzletemberek nyereséges beruházásokra vállalkozhatnának Oroszországban. Az amerikai elnök úgy vélte, a nehézségek ellenére Jelcinek gazdaságpolitikája igazolta, hogy a pesszimista jóslatok nem váltak be. A Fehér Ház szerint kétezerig a duplájára emelkedhet a jelenleg 4,7 milliárd dollárt elérő kétoldalú kereskedelem, ha megszüntetik az útjában álló korlátozó intézkedéseket. Ennek érdekében a két elnök tegnap újabb lépést tett azzal, hogy aláírták a Partnerséggel a gazdasági haladásért nevű programot. Amerikai részről biztosították Jelcint, hogy továbbra is támogatják az orosz reformfolyamatot. A washingtoni díszvacsora előtt a két first ladyt nem éppen előnyös szemszögből kapta lencsevégre a fényképész, viszont férjeik vitathatatlanul elegánsak. Jelcin elnök békésen tűri azt is, hogy neje igazítson egyet a nyakkendőjén. Kukán találkozói az ENSZ-ben (TA SR-jelentés) New Yorkban az ENSZ-közgyűlés általános vitáján részt vevő Eduard Kukán szlovák külügyminiszter kétoldalú tárgyalásokat folytatott több kollégájával, köztük az indiai, algériai, jordániai, kambodzsai és máltai külügyminiszterrel. A napirenden a kétoldalú politikai és gazdasági kérdések, valamint az időszerű nemzetközi problémák szerepeltek. Kukán ugyancsak találkozott ukrán partnerével, Gennagyij údovenkóval, aki tájékoztatott arról, hogy az új ukrán kormánynak sikerült lecsillapítania a robbanásveszélyes krími helyzetet, s ehhez nagymértékben hozzájárult az Oroszországi Föderáció magatartása is. Nagyon jónak nevezte az ukrán-szlovák viszonyt. Síkraszállt a gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztéséért, amihez véleménye szerint hozzájárulhatnak az újabb határátkelők. Kukán egyebek közt tájékoztatta partnerét arról, hogy Szlovákia 1977ben az ENSZ-közgyűlés elnöki tisztségére pályázik, s ezzel kapcsolatban kért ukrán támogatást. Léggömbös békeüzenet (TA SR-hír) Izraeli békeaktivisták Hafez Asszad szíriai elnöknek arab nyelven léggömbökön küldött üzenetben akarták tudatni, hogy támogatják az 1967-es közel-keleti háború idején szerzett területek visszaadását. A baloldali Merec párt több tucat híve gyűlt össze ebből az alkalomból a szíriai határ közelében. „Olyan ponthoz érkeztünk, amikor döntenünk kell. Ha békét akarunk, vissza kell adnunk a Golan-fennsíkot" - hangsúlyozta a találkozón Naomi Hazán, a párt képviselője. Csak néhány kilométerrel távolabb izraeliek ezrei látogatták meg azt a 13 telepest, akik szeptember I l-e óta tartanak éhségsztrájkot, tiltakozva az izraeli csapatok kivonása ellen a Golan-fennsíkről, ahol mintegy 13 ezer zsidó él. Az izraeli rádió tegnapi közlése szerint a Rabin miniszterelnök által vezetett Munkapárt néhány képviselője törvénytervezetet kíván előterjeszteni, amely elfogadása esetén megnehezítené a kormány döntését a csapatkivonásról. A törvény szerint a kormányfőnek a 120 honatya közül több mint 70-et kellene rábírnia a Szíriával kötendő békemegállapodás elfogadására. Rabin koalíciójának azonban csak 60 mandátuma van a parlamentben. Mégis lesz hadgyakorlat? (TA SR-hír) Az Egyesült Államok és a Koreai Köztársaság valószínűleg a jövő héten dönt arról, megtartják-e a Team Spirit fedőnevű közös hadgyakorlatot, amelyet a KNDK irányába tett gesztusként többször elhalasztottak. A szöuli külügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint William Perry amerikai védelmi miniszter október 6-án és 7-én tart találkozót koreai partnerével, akivel biztonsági kérdésekről folytat megbeszéléseket. A konzultációk keretében tárgyalnak a közös hadgyakorlatról, amelyet Phenjan az Észak-Koreával szembeni invázió gyakorlásának minősít. Washingtonban bejelentették: a vitás phenjani nukleáris programról szóló genfi tárgyalásokon nem történt semmilyen előrelépés. Bár a megbeszélések folytatódnak, ÉszakKorea a napokban többször is hangsúlyozta, hogy az amerikai katonai jelenlét a Japán-tengeren kudarcra ítélheti a tárgyalásokat.