Új Szó, 1994. szeptember (47. évfolyam, 203-226. szám)

1994-09-16 / 214. szám, péntek

6 OLVASÓINK OLDALA ÚJ SZÓ 1994. SZEPTEMBER 16. X Csupán a ragasztó hiányzik... Folyik a vagyonjegyes privatizácií). A postákon, áe leginkább a regisztrációs helyeken egyre hosszahbb sorok kígyóznak. Vannak befektetési alapok, amelyek megelőlegezik a bizalmat, s a pénzben nem bővelkeáőknek ingyenesen elküldik a vagyonjegykönyvet és a bélyegeket. Ilyen például egy, a nyugdíjasokat támogató alap. A nyugdíj kifizetésekor a kézbesítő hozza a tájékoztatót, v ha az ajánlat elnyeri a kisnyugdíjas tetszését (s miért ne nyerné' el, ha kiadások nélkül tud egy-két ezer koronát szerezni), visszaküldi az igénylést a könyvrebélyegre és vár. Pár hét múlva már sorakozhat is a regisztrációs helyiség előtt. Ha mindezzel megvan, az utasítás szerint vissza kell küldeni a könyvecskét a mellékeli borítékban az alap címére. Nyugdíjasunk örül, de öröme korai, mert ekkor jön a bökkenő. Bármennyire is nyaldossa a borítékot, csak nem akar leragadni. Rövidesen felismeri, hol a hiba: elfelejtették a borító szélét 'ragasztóval bevonni. Arra nem gondoltak, hogy a nyugdíjasoknak nincs saját nevükkel ellátott ragasztószalaguk, mint az alapnak, amely az ugyancsak ragasztó nélküli borítékban elküldte a könyvecskét. Mivel nem akar a pénzhez vezető üt utolsó szakaszán leállni, nyugdíjasunk elballag az üzletbe, s vesz a bélyeg árán ragasztót (a bélyegei ugyanis a címzeit fizeti). A ragasztóval körbekeni a borítékol, hadd dolgozzon már valamit a pénzért, amit kap(hat). KOVÁCS SÁNDOR Mad tovább! Minden iskolában akadnak tehetséges gyerekek. Szüleik örülnek sikereiknek, és boldogan egyengetik útjukat. Vannak azonban olyan lehetséges gyerekek is, akiknek legközelebbi hozzátartozóik a nevelőik, rokonaik pedig mi vagyunk mindnyájan, az egész társadalom. Ilyen gyerek a tizennégy éves Bihari Milan, a Párkányi Gyermekotthon növendéke, aki atlétikai versenyeken jeleskedik. Először a szlovákiai gyermekotthonok versenyén vett részt, s győzött magas- és távolugrásban, valamint súlylökésben is. így került be a gyermekotthonok válogatott csapatába, és részt vett azon a versenyen, amelyen a hazaiakon kívül cseh, lengyel, magyar és osztrák gyerekekkel is összemérhette erejét. Ezen az erőpróbán sem vallott szégyent. A magasugrásban első lett, és tagja volt az ezüstérmet szerzett stafétának. Pedig eddig nem járt edzésekre. Milan szeptembertől más környezetbe került. Nagyszombatban tanul, és csak egyszer havonta jön „haza" az otthonba. Bízni kell abban, hogy új iskolájában felfigyelnek rá, és segítik abban, hogy tehetsége kibontakozzon. HAJTMAN KORNÉLIA Nána Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg, A nézetek sokrétűsége érdekéhen olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Csak így Döntsön a józan ész! (Szóval mégis?, Új Szó, 1994. VIII. 27.) Azt szerelnék egyesek, hogy a nemzeti kisebbségek gyermekei ezután alternatív iskolákban tanuljanak, mivel szerintük nem kielégítő a szlováktudásuk, és így érvényesülni sem tudnának a jövőben. Az egészben az a legrosszabb, hogy ezt tényként állapítják meg. A többségi nemzet talán nem büszke anyanyelvére? Miért nem lehetne akkor a kisebbség is büszke? Mi ebben az államban születtünk, tagjainak érezzük magunkat, de anyanyelvünk csupán egy van, és gyermekeinkhez először mindig ezen a nyelven szóltunk és fogunk szólni! Üres frázis az az állítás, hogy a nemzetiségi iskolák tanulói nem tudnak az életben érvényesülni, mert nem tudnak jól szlovákul. Kérdem én: hány szlovák iskolát végzett tanuló nem julolt álláshoz, hány szlovák anyanyelvű munkanélküli? A magyar iskolákban is oktatják a szlovák nyelvet, így ez az állítás üres szócséplés. Miért nem példálódznak azzal, hogy hány magyar anyanyelvű jelentős személyiség él ebben az országban? Aki vinni akarja valamire, az a magyar alapiskola elvégzése után is érvényesülni tud a szlovák nyelvű közép- vagy főiskolán. Az anyanyelv gyakorlásál megvonni valakitől bűn! Sajnos, ezt nemcsak egyes politikusok teszik. hanem - ami a legrosszabb - magyar anyanyelvű szülők is, azzal, hogy gyermekeiket szlovák iskolákba íratják. Milyen indentitástudat alakulhat ki egy kis emberben ilyen esetben? Az anyanyelv használata nem jelenti a többségi nemzet nyelvének ignorálását, és semmiképpen sem kezelhető lázadásként, bárhogy is próbálják ezt egyesek így beállítani. Az erőszakos tiltás viszont csak ezt idézheti elő. Általános jogunk használni anyáink, apáink nyelvét, s ha közben elismerjük és gyakoroljuk a többségi nyelvet is (márpedig ez így van), senki sem foszthat meg ettől. Az sem igaz, hogy a magyar tannyelvű iskolákból kevesen kerülnek szlovák felsőbb szintű iskolákba. Először is: nem mindenki akar felsőfokú végzettséget szerezni, másodszor: aki ilyen iskolába megy. sokszor jobb eredménnyel végzi el már csak bizonyításként is mint a többiek. Ma nehéz az érvényesülésről beszélni, főleg ha figyelembe vesszük a munkanélküliek arányát. Azok a politikusok, akik az alternatív oktatási szorgalmazzák, jobban tennék, ha a munkanélküliség megoldását tartanák elsődleges problémának. Mert bizony ügyködésükkel csak a komolyabb gondokról terelik el a figyelmet. Merem remélni, hogy az tigybuzgó politikusok igyekezete nem talál meghallgatásra az anyanyelvüket becsülő és kincsként kezelő emberek - köztük szlovákok - körében, s hogy majd a józan ész dönt ebben az ügyben. V. B. M. Felsőszemeréd A beteg szemével Rengeteget foglalkoznak a hírközlő szervek az egészségügy gondjaival. Ha az ember megbetegszik, akarvaakaratlanul sok mindent maga is tapasztal, belülről is megismeri a helyzetet, leginkább a negatívumokat. Az utóbbi hónapokban, koromnál fogva is, Kassa több egészségügyi intézetében megfordultam. Mindenekelőtt: ésszerű szervezés esetében mindent egy helyen vagy legalább kevesebb helyen is el lehetne intézni. Az orvosokról és nővérekről általában csak pozitív értelemben beszélhetünk, persze kivételek akadnak. Munkakörülményeik azonban sokszor nem felelnek meg a követelményeknek. Az újabb épületek még eleget tesznek a szigorúbb feltételeknek is, a régebbiek azonban siralmas állapotban vannak. Sőt, mint hallom, az egészségügyi dolgozókat még az is foglalkoztatja, vajon a hónap elteltével idejében megkapják-e fizetésüket? Az embernek el kell gondolkodnia: hová is jutottunk? Úgy tapasztaltam, nem mindig van az orvos a betegért, hanem éppen fordítva. Többségük odaadóan végzi munkáját, de van, aki csak úgy odaveti a betegnek, hogyan vélekedik állapotáról. Ilyenkor a beteg úgy érzi, hogy ő az ötödik kerék, minden fontosabb nála. Ezt érzi a megfáradt beteg akkor is, amikor órákat kell várakoznia, s ha több vizsgálaton kell átesnie, akkor ez rengeteg időt tesz ki. A katonakórházban például nincs hova leülnie a betegnek, hogy cipőjére ráhúzza a védőpapucsot. Külön fejezetet jelentenek a szociális berendezések. A régi kórházban, de a katonákéban is siralmas állapotban vannak. Ezekről talán nem is kellene írni. Pénz is kellene a korszerűsítésükhöz, de az emberek kulturáltsága vagy éppen kulturálatlansága sem mellőzhető. Kassán két helyen is van urológiai osztály, az új és a régi rendelőintézetben. Ám nem oda küldik az embert, amelyik a lakóhelyéhez közelebb van. A hozzám közelebbi egy kilométerre van. a távolabbi vagy háromra, de csodák csodájára, engem a távolabbiba küldtek. Az előbbibe gyalog is mehetnék, a másikba csak a zsúfolt és ritkán közlekedő villamossal vagy autóbusszal. Szerintem ez szervezési kérdés. Az egészségügyi alkalmazottak munkája nem foglalkozás, hanem hivatás. Többségük ezt így is értelmezi, néhányuknak még rá kell erre döbbenitik. Ám az intézmények korszerűsítése, javítása halaszthatatlan feladat. Ezért azonban azok felelősek, akik képviselői, miniszteri fizetéseket kapnak. Ők már sokat beszéltek a gondokról, szavaikat kövessék a tettek. IVÁN SÁNDOR Kassa Templom épül Dióspatonyban 4 Szent István király második törvénykönyvének 34. fejezete kimondta, hogy „minden tíz falu templomot építsen..." A dióspatonyi római katolikusok hitéletének központja így a könnyen elérhető Szentmihályfán alakult ki. Dióspatony hívő népességének többsége római katolikus, kisebb részben református. A történelem vagy a sors vihara azonban úgy hozta, hogy mégis a református gyülekezet büszkélkedhetett templommal. Az 1870 karácsonyára felépült református templomot 1969-ben ugyan lebontották, de helyérc rövidesen modern, skandináv típusú, kerek alaprajzú templom épült. Az 1989-es fordulat gyermekeként született meg a gondolat, hogy a falu, pótolva évszázados mulasztását, katolikus templomot emeltessen. A Végh Árpád vezette előkészítő bizottság Ravasz Marian és Ambrus Csaba fiatal mérnököket bízta meg a terv elkészítésével. 1992 októberében készült el, a magyar népi és egyházi építészet hagyományait követi. Az alapok lerakása után immár folyik a falak emelése, s ha a remények beválnak, idén tető alá kerül az épület. Az építkezés önsegélyes alapon folyik, az önkormányzat, a katolikus családok, a helyi szövetkezet támogatásával. Anyagi lehetőségeik azonban végesek, ezért mindennemű segítséget és támogatást elfogadnak. Tisztelettel kérik mindazokat a jószándékú embereket, akik szívesen segítenének, hogy adományaikat a templom építésére létrehozott alapítvány számlájára küldjék el. A számlaszám: 97959-129/0900/ VÚB Dunajská Streda. BERNÁTH SZILVIA Dióspatony Találkoztam a vezérrel Jó dolog a választási kampány. Az istenadta nép találkozhat leendő képviselőivel, összevetheti a sajtópublikációkat saját tapasztalataival. (Ha van különbség, eltűnődhet annak okán). A vezér is kortesúton jár, személyes megjelenésével tünteti ki szimpatizánsait. Pontos beosztással utazik, imponáló módon betartja a megszabott időt. Nem számít, hogy maradt még megválaszolatlan kérdés, menni kell, másutt is várják. Az ember hosszan eltűnődik, már amennyire a forró légkör és az óriási hangerő megengedi. A zsúfolásig megtelt teremben a plebs üdvözült arccal élteti a vezért, áki ebben a gyermeteg országban jelenleg a legnépszerűbb. Papírszeleteket oszlanak szét, a kérdéseket ezekre kell írni. A kis ördög kíváncsi lenne, vajon miért? A kérdezők hangja elcsuklana-a megtiszteltetéstől? Kényelmes a névtelenségbe burkolódzni? Sablonosak a kérdések, magabiztosak a válaszok. A vezér dinamikus, számokat szór, hiszen erről ismeri őt a világ. Jól ismeri népét. Tudja, hogy a nemzeti öntudat lángját kell szítani, ez elnyomja a hétköznapok nyomorúságát, az emberek hiányérzetét. A vezér résen van, kissé előrehajtott nyakkal éberen figyel, minden villanást, zörejt regisztrál. Számon tartja a támadási felületekel. GYŐRI SAROLTA Szepsi Panaszládánkból A tilosban gyorsabban — iMkásunkban rengenek a falak, megrepedeznek - panaszolta Nagy Géza rimaszombati olvasónk -, mert a Cukorgyári utcán 80-90 kilométeres sebességgel robognak keresztül a teherautók. Elmondta azt is, hogy néhány évvel ezelőtt lakossági összefogással lezáratták az utcát, de a járművezetők többsége nem veszi figyelembe a tiltó táblát. A rendőrség pedig nem ellenőrzi az. utcát, ezért száguldozhatnak azon keresztül a város másik végére igyekvő teherautók. A panaszos közlése szerint az utca lakói feljegyezték azoknak a járműveknek a rendszámát, amelyek behajtottak az utcába. A listát leadták a rendőrségen, ahol nem vették figyelembe, nem bírságolták meg a kihágást elkövető sofőröket. Ezt annak alapján állítják, hogy néhány járművet azután is láttak behajtani az utcába. A rimaszombati közlekedésrendészeten Kovács Sándor századost kérdeztük meg az esettel kapcsolatosan. - Ismerem az esetet - mondta a rendőrtiszt -, a panaszos nálunk is járt ez ügyben. Megjegyezte, valamikor talán előfordulhatott, hogy a járási építőipari vállalat teherautói használták az utcát, azóta azonban a vállalat elköltözött. Most egyszerűen nincs is úticéljuk arra a járműveknek, esetleg csak azoknak, amelyek élelmiszert szállítanak az üzletekbe, ezekre pedig nem vonatkozik a tiltó tábla. A rendőrtiszt továbbá elmondta, hogy a listán szereplő járművek vezetőit behívatták, többségüket megbírságolták. Kivételt képeztek azok, akik árut szállítottak az üzletekbe, valamint a személyszállításra gyártott Avia kocsik. Különben a járművek rendszáma bármikor visszakereshető, hiszen a kihágás elkövetőinek nevével együtt számítógépbe táplálják. A százados néhány példával cáfolta azt is, hogy a bírság minden esetben jobb belátásra bírja a járművezetőket. Az alábbi szélsőséges esetnek ő is tanúja volt. - Tornaiján bemértünk egy Mercedes típusú személygépkocsit - emlékszik vissza. - Százharminc kilométeres sebességgel száguldott végig a városon. Kérték a járművezető jogosítványát, azt mondta, nincs nála, már Brünnben elvették. Igazai mondott, igazolással bizonyította, s közben a beszélgetésből az. is kiderült, hogy Tornaijáig ötször büntették meg gyorshajtásén. De visszatérve a Cukorgyári utcához, természetesen minden útszakaszt ellenőrzünk. Számunkra minden városrész fontos, s ha kihágást észlelünk, minden esetben megbírságoljuk az illetőt. (farkas) Kampány és etika Hallgatom a Szlovák Rádió magyar adását, éppen az egyes pártok választási reklámszövegei mennek. Elhangzik a magyar koalíció hirdetése, majd a 14-es párt felháborító és nagyon etikátlan szövege következik. Ha valaki nem tudná, a 14-es szám a Szlovák Nemzeti Párté, a magyarok, helyesebben a szlovákiai magyar nemzetiségű polgárok „nagy barátjáé". Erről a szövegről azóta már mindenféle magyarázatot olvastam, azt is, hogy mindenkinek joga van hirdetni az újságokban, rádióban, de sokan elmondták, hogy a hirdetésnek etikai szempontból kifogástalannak kell lennie. Rosszul értettem azt a szöveget? Azt hiszem nem. Szerintem etikátlan. Elegendő, ha megemlítem, hogy többször emlegetnek benne egy bizonyos koalíciót, ami alaposan megtévesztheti mindazokat, akik már eldöntötték, hogy csakis a magyar hármas koalícióra adják voksukat! P.M. Komárom