Új Szó, 1994. augusztus (47. évfolyam, 177-202. szám)
1994-08-31 / 202. szám, szerda
1994. AUGUSZTUS 31. BBB SBSBSBBMHWCHBSBB BB raW mszó* RIPORT Egy autős a biciklitúrán Riport verőfényben, árnyas fák alól Ez a nap is jól kezdődik. Állok a sžlovák-magyar határon. Innen Domica, onnan Aggtelek. Se útlevélkezelő, se vámos. Nézegetek erre-arra, vagyis semerre. Hátha észrevesznek. Persze, tudom a módját a figyelemfelkeltésnek, de inkább nem teszem próbára az egyenruhás urak idegeit. Széptn megvárom, míg a magaslesből lefáradnak pecséteikkel és kitessékelnek az autóból. Mindeddig eszembe nem jutott volna, hogy a pozsonyi rendszám kelti a legnagyobb feltűnést, itt ahol a madár se nagyon jár ilyen korareggeli időben. Nekik igazuk van. Mindig és rendszersemlegesen. Aki annyira tökkelütött, hogy nem Rajkánál kel át a határon, hogy Miskolc felé autózzon, az ne ejtsen egy zokszót se, ha Aggteleknél a határon aznap elsőként átkelő utasként átkutatják az autóját. Nem egyedi eset, hiszen ugyanezt megteszik Üjhelyen meg Szentkirályon is... Már afölött sincs kedvem évődni, hogy az útlevélkezelők miért kérdezik meg az utast, merre vette az irányt. Volt eset, amikor Törökországot mondtam, tudomásul vették, s eSzük ágában sem volt figyelmeztetni, hogy Szerbiába csak vízummal engednek be. Mondhatnék akármilyen országot, az sem lepné meg őket, ha este ugyanitt visszatérnék Szlovákiába. Becsatolom a biztonsági övet, s irány Rudabánya, a középkori szabad bányavárosok egyike az egykori Felvidéken. Keringek a kisvárosban, de sehogyan sem sikerül megtalálni a Majálisdombra vezető erdei utat. Aztán egy fiatalember beül mellém, és megmutatja. Két perc alatt kiderül, hogy Pakson dolgozik, Rudabányára csak hazajár, mert itt egyre kevesebb embernek van már munkája. Ugyanaz a helyzet, miňt a határ túloldalán. Elgondolkodtató, hogy a szlovák-magyar határ mentén mindkét oldalon ugyanazok a gondok nyomják az emberek vállát. Ők tudják igazán, mennyire segíthetnének egymáson, ha szaporodnának a régiókat összekapcsoló határátkelőhelyek... Mire felkapaszkodom a dombra, a biciklitúrás tábor lakói ébredeznek. Gyors reggelik készülnek, csomagolják a sátrakat, a hálózsákokat. S legvégül: annyi autó kíséri a túrázókat, hogy senkinek sem kell a csomagjait a kerékpáron cipelnie. Önmagában ez a tény is jelzi, hogy sokat változott a világ. Tértyszerűbben: a résztvevők korátlagával önmaga korához került közelebb a biciklitúra. Ismerősök köszöntenek. Elsőnek Szabó András előadóművész, akit jósorsa a Pozsonyi Magyar Kulturális Központba is elvetett, mint alkalmazottat. Majd Lakner Zoltán, aki a választások előtt még államtitkárhelyettes volt a magyar népjóléti minisztériumban. Pál Sanyi két fiát öltözteti kerékpárversenyző szerelésbe, a túra vezetője nyomban a résztvevők adatait sorolja. Az ébredés pillanataiban nagyjából százhúszan vannak. Többségük régi, edzett kerékpártúrás, bár ilyenkor a vége felé már néhányan inkább az autózást választják, s a jelekből ítélve néhányan Rudabányáról hazafelé fordítják á kerékpár kormányát... Majd egy órába telik, mire felszedik sátorfáikat, s legurulnak a bányavárosba. Múzeumlátogátás előtt még feltöltik a készleteket, majd mintha elveszne a csapat Rudabányán. Egyre melegedik a levegő, s elkezdődik egy a sok kánikulai nap közül. Akkor már világossá válik, hogy ez a formája a kerékpártúrának végtelenül megterhelő, szemben a csillagtúrázással, amikor nem haladnak könyörtelenül, hanem naponként visszatérnek két-három táborhelyre. A fáradtabbak is könnyebben viselik a megterhelést, s talán a kevésbé edzettek és a gyerekek is több örömet lelnek a maguk számára. Lehet, mindezt csupán az irigység szüli bennem, hiszen képtelen lennék ebben a pokoli melegben tekerni - hegyre fel, völgybe le. Döntöttem: Keleméren várom be a csapatot. * * * Tompa Mihály papi működésének egyik helyszínére igyekezve, letérít az útról egy műemlék templomot jelző tábla. Zubogyban ä tizenkettedik- tizenharmadik században épült késő román alapokon álló, gótikus református templom található. Idilli környzet, a parókia háziasszonya készségesen átadja a templom kulcsát, s ami belül látható, maga a nemes egyszerűségben alkotott tökély.. Még reménykedem, hogy a Rudabányáról egy harmadosztályú útnak minősített meredélyen átvergődve, itt is megáll a fáradt csapat. Ebbéli tévedésemből a papné mozdít ki. Őket senki sem értesítette a látogatók érkezéséről. Bejárom hát a paradicsomi formákat mutató kertet, meghallgatom a tárgyi csoda köré települt falu lakóiról az új lelkész feleségének szavait. A műemlék templom árnyékában magányos lelkek várják a lelkipásztori tetteket, talán nem hiába... Keleméren már tudom, hogy minimálisan három óra előnyöm van a túra résztvevőivel szemben. Jut idő a nézelődésre, a tájékozódásra. Az aprócska vegyesbolt kínálatát mustrálgatva felötlik bennem a határ túloldalán található gömöri falvak lakóinak elhagyatottságból eredő igénytelensége. Persze kólák Ke lemé r az árnyas fák alól. Balra az aprócska régi paplakban rendezték be a Tompa Mihály Emlékmúzeumot. és külföldi jégkrémek már itt is vásárolhatók, mint ahogy az agyonreklámozott mosóporok is eljutnak ide. Ó, boldog egyenlőség a fogyasztásban! Viszont, meleg á szőlőlé, amit végül is kiválasztok az üdítők közül. Hatalmas fák árnyékából mustrálgatom a tenyérnyi falut, amely egykor Tompa Mihálynak református papként megélhetést alig, de mára helyre kis múzeumot adott a régi, aprócska parókián. Mellette a tisztességgel felújított mai paplak, szinte hivalkodni látszik. * * * Az első biciklista Indulás előtti és az utolsó között legalább egy óra különbség van. Putnok - a következő állomás - alig kilenc kilométer egy kisebb hegyen átvivő erdei úton, s tizenkettő a forgalmas, ennél fogva veszélyesebb főúton. A csapat az elsőt választja, miután Puntigán Jóskával megnéztük, hogy két és fél kilométeres emelkedő után, már Csak fékezni kell a kerékpárokat. Pihenő közben arra is maradt idő, hogy a vége felé közeledő túrát értékelje: - Gyakorlatilag az történt, amit vártam. Létszámot tekintve is a 120130-as csapat mozgatása az, ami a közlekedési szabályok szigorú betartatásával még lehetséges. Volt aki csak az első felét, volt aki csak a másikat kerekezte végig. Fizikailag és lelkileg is n<>gy próbatétellé változott az idei túra. Rekkenő hőség volt, bár a déli órákban igyekeztünk hosszú pihenőket tartani, fárasztó volt. Meggondolandó, hogy évente váltakozzon a minden nap más célállomás felé haladó túraforma, a csillagtúrával. Az utóbbi a kisebb állóképességűeknek is élményszerű lehet. A fáradtság ellenére is kialakult a biciklitúrákról oly jól ismert vitaszellem, amely hozzájárult a szlovákiai magyarság helyzetének aktuális megrajzolásához, s a magyarországi politika ehhez való viszonyának az elemzéséhez. Tehettük, hiszen résztvevőnk volt Köteles László képviselő, a magyarországról Bogárdi Zoltán, Lakner Zoltán, akik az MDF színeiben fontos feladatokat látnak el. Az esti tábortüzek mellett azonban igyekeztünk a kapcsolatok politikán kívüliségét is erősíteni. Szabó András versmondása, a folklórral való ismerkedés, a megérkezések eseménnyé avatása és nern utolsósorban egymás megismerése volt a cél. Előfordult, hogy Tajtiban négy falu lakói jöttek össze köszöntésünkre. Külön feladatként vállaltuk, hogy az 1991-ben elkezdett dolgot folytatjuk. Felhívtuk a figyelmet azokra a határátkelőhelyekre, amelyek léteznek, csak éppen zárva vannak. A túra útvonala két ilyen átkelőhelyen vezetett át. Kalonda és Ipolytarnóc, valamint Tajti és Cered között léptük át a határt, aminek sajnos voltak zökkenői, hiszen a romániai és a szerbiai magyar vendégeinknek a nemzetközi átkelőket kellett használniuk. Külön említendő, hogy Cered esetében csupán egyetlen órára nyílt meg a határ, mert az egész napos nyitvatartásért hetvenezer forintot kértek. Végül az egyórás nyitvatartásért ötszáz forintot fizetett a túra a magyar csendélet Rudabányán. (A szerző felvételei) hatóságnak. Mindent egybevetve: közvetlenül tapasztaltuk, hogy ezekben a régiókban a változás feltétele lenne a határátkelőhelyek megnyitása. Elsősorban a személyes kapcsolatokat és a gazdasági, kereskedelmi együttműködést segítené, ha erre sor kerülne. * * * Putnokot tekinthetjük a történelmi Gömör vármegye Magyarországhoz tartozó része székhelyének is. Ezt bizonyítja múzeuma is, amely szinte sűrítve mutatja be DélKelet-Gömör néprajzát, történelmét. Onnan csak egy ugrás a Bánréve-Szentkirály nemzetközi határátkelőhely! Egy ugrás, meg párezer tekerés a biciklipedállal. És még akkor sem lehet teljesen nyugodt az ember. Sinkovits Pétert, az Új Szó újvidéki tudósítóját nem akarták visszaengedni Szlovákiába, mert az érvényes vízuma a kilépéssel elveszítette érvényességét. Kétség nem férhet hozzá: a szolgálatos útlevélkezelő rendőr jószándékát bizonyítja, hogy valamifajta szóbeli kezességvállalásomra, mondván Sinkovits úr az Új Szó munkatársa, a helyszínen kiállította a vízumot. Meg is jegyezte szerbiai magyar kollégánk, milyen nagy tekintélye van napilapunknak. Rövid közjáték után szinte újjászületik a csapat a csízi halastó vizében. Onnan irány Simonyi. Az falu, amelyet a szlovákiai magyar oktatásügy támogatására létrehozott alapítványról ismernek mindenütt. Nemcsak a kedves vendéglátás, de a Simonyi Alapítvány számára a.Mocsáry Lajos Alapítvány részéről felajánlott kétszázezer forint is felderíti a résztvevőket. Ezzel az összeggel a Simonyi Alapítvány alaptőkéje megközelíti az egymillió koronát. Azt az összeget, amelynek elérése után a kamatokból elkezdhetik a szlovákiai magyar oktatás támogatását. * * * Erőhatárok, teljesítményhatárok, országhatárok, pénzhatárok. Van ami elválaszt, van ami összeköt. A XX. honismereti kerékpártúra, hatszor lépte át a magyar-szlovák országhátárt oda és vissza. Lehetett ez akár ráolvasás is a politikai hatalmak tétovázása ellen. De tekinthető a cselekedet olyan gesztusnak is, amely a polgár - a szabad európai polgár - törekvését fejezi ki: a hatóságok ne politikai hatalmakat, hanem őt és szabadságát szolgálják. DUSZA ISTVÁN Zsebből megkontrázott előszerződések (Folytatás az I. oldalról) Rt. konzervgyár előszerződésekkel már tavaly biztosította magának a termelési szinthez szükséges nyersanyagmennyiséget. Igaz, hogy ez jóval több tárgyalásba és utánjárásba került, de bevált, s így az idén nincs különösebb gondjuk a nyersanyagellátással, tájékoztatott Keszegh Pál, a konzervgyár igazgatója. Uborkából ugyan a kisebb terméshozamok némi gondot okoznak, de a kiesést pótolni tudják más zöldségfélékkel. Jelenleg a paprika és paradicsom felvásárlása folyik, ezekből mégfelelő termés mutatkozik. S noha az idén magasabb a konzervgyár által felvásárolt termékek árszintje, a hosszabb távra tervező vállalatnak ez nem okoz különösebb gondot, hiszen a termékek értékesítését előzetes keretszerződésekbe foglalt irányárakkal szintén biztosították. Sőt, megtörténik, hogy az alkalmi vásárlókat nem is tudják kielégíteni, hiszen amint azt az igazgató elmondta, céljuk egy olyan hosszú távú kölcsönös biztonságon alapuló kapcsolatrendszer kialakítása, amelyben mind a termelő, mind a feldolgozó, mind pedig a kereskedő megtalálja a maga számítását. Ezt próbálják megvalósítani a rimaszombati RSK konzervgyárban is, sajnos a termelők eléggé rapszodikusan tesznek eleget az előszerződésben vállalt kötelezettségeiknek. Elég, ha megjelenik náluk néhány ügyeskedő felvásárló, aki pár fillérrel többet fizet, s máris viszi az árut. Gyakran azt is, amit a hetenként pontosított szállítási harmonogram szerint a konzervgyárba kellene szállítani. Hegedűs László, a konzervgyár termelési osztályának vezetője bizony neheztel ezért a termelőkre, s azt is kilátásba helyezte, hogy emiatt a koraőszi fagyok idején is kénytelenek lesznek tartani magukat a szállítási harmonogramokhoz. Lehet, hogy ez majd akkor csalódást okoz a termelőknek, de a konzervgyárnak is megvan a saját termelési ciklusa, amit be kell tartania. Jelenleg ilyen okok miatt nem tudják beindítani a lecsókészítést, mivel paprika ugyan lenne, de a paradicsom hiányzik, mivel még a piacon is eladható, s így a termelők inkább oda viszik. Uborkából 65 tonna mennyiséget konzerváltak, gyakorlatilag a teljes mennyiséget lengyel behozatalból fedezték. Zöldbabot és borsót saját bérelt parcelláikon termelték, így ezzel nem volt gondjuk. A gyümölcsfélék közül július végéig barackból 180 tonnát tartósítottak, a napokban még folyik a hullott alma felvásárlása. A szilvatermés az előrejelzések szerint változó, belőle is mintegy 150-200 tonna konzerválását tervezik. A konzervgyár egyébként most készül becserkészni a piacot a „nagymama receptje" szerint készített csipkelekvárral. A hazai nyersanyagpiac fent említett problémái az érsekújvári Novofruct - TV Slovakia konzervgyárban is gondokat okoznak, de amint azt Štefan Dudáš, a konzervgyár vezérigazgatója elmondta attól nem kell tartani, hogy a hazai élelmiszerpiacon hiány alakulna ki a konzervfélékből. Kétségtelen, hogy a szárazság miatt a terméshozamok jóval alacsonyabbak voltak a tervezettnél, így aztán uborkából és csemegekukoricából ők is behozatalra szorultak. A Novofruct úgyszintén előszerződésekkel próbálta magát biztosítani a szükséges nyersanyagokból, azonban tapasztalataik szerint ezek a szerződések jelenleg fabatkát sem érnek, hiszen alkalmi felvásárlók zsebből fizetve az orruk elől viszik el az árut. A jelenlegi pénzügyi helyzetben részben meg is értik a termelőket, hiszen aki előre fizet, azé az áru, de úgy vélekednek, hogy a kölcsönösen megbízható kapcsolatok minden bizonnyal több lehetőséget nyújtanának mindkét fél számára. tszl
