Új Szó, 1994. július (47. évfolyam, 152-176. szám)

1994-07-12 / 160. szám, kedd

1994. JÚLIUS 12. •07SZ0KULTURA Nem teljes a kép Jegyzetek Szitási Ferenc: Egyszerű leltár című verseskötetéről 1. Nincs szerencséjé Szitási Ferencnek. Nekem sincs szerencsém vele. Valakik - mondjuk: a Sors (így nagybetűvel) - nem akarják, hogy megismerjenek egy másfajta, egy erőteljesebb Szitásit. Tehetségét még a hatvanas évek végén, hetvenes évSk elején bizonyította. Azt követően, az Egyszemű éjszaka után, szinte semmit sem tudott bizonyítani. A Hullámverésben című kötete (1975) is megnyirbálva, egy szerkesztői elképzelésnek alárendelve jelent meg. Mintha mindig korlátokba ütközött volna. Ha nem voltak korlátok, állítottak neki. Meglehet, ebben saját - inkább emberi, mint alkotói - korlátai is közrejátszottak. Mindig léteztek emberi szempontok, melyek nem egy esetben kicsinyeseknek, kategorikusaknak, szélsőségeseknek bizonyultak. Korrigálásukra sohasem került sor. Maradt az ítélet, mely legtöbbször nem volt több puszta előítéletnél. Lehet, Szitási még későbbi felfedezésre vár. Volt már ilyen. A korán elhunyt költőkkel vigyázni kell. Valami emésztette őket, tudtak valamit, amit a továbbélők nem tudnak. S ezt nem vitte mind a sírba! Bár nem volt kitárulkozó költő, mégis „leleplezte" önmagát. A „leleplező" versek nem szerepelnek az Egyszerű leltárban. Ez a kötet túlságosan is „egyszerűre" sikeredett. Nehéz posztumusz kötetnek nevezni, inkább csak amolyan szükség-kötetnek. Valakik - talán a Sors? (netán a Madách kiadói) - szükségét érezték, hogy valamit szóljanak a korán elhunyt költőről, aki abban az évben (1993-ban) lett volna ötveDe már hét éve halott. S a megközelítő teljességet ezúttal is megtagadták tőle. 2. Nézem a kötetet, hetek óta nézetegem, forgatom, s nem tudok megbékélni vele. Megtiszteltetés-e ez Szitási Ferencnek, vagy ismét kudarc? Az utóbbira szavazok. Nemcsak azért, mert a posztumusz kötetét én állítottam össze, én próbáltam rendbe szedni hagyatékát örökösei megbízásából - s a felfedezéseimet beleépítettem egy általam elképzelt és összeállított kötetbe, amely terjedelmét tekintve háromszorosa a megjelentnek. Azért is, mert a szerkesztő ismét egyfajta szempontból válogatott: a természetíró és láttató Szitásit mutatta be. Nincs ilyen. Cakis az életet a maga teljességében látó Szitási létezik. Az eddig kiadott műveiben ez nem érhető tetten. Az első kötete is beskatulyázás volt, a második is, sőt a fiatal költők antológiájában is a „féloldalas", a „gutaütéses" Szitási jelent meg. Pedig nem ilyen, csak mások láttatják, vagy óhajtják látni ilyennek. Szomorú vagyok. A Madách egy kortárs költőkéhez hasonló kötetet tett le az asztalra (Ozsvald, Zs. Nagy Lajos, Gál Sándor kaptak hasonló köntösű kötetet). Szitási Ferenc azonban már, sajnos, nem kortársunk. Meghalt. Más besorolást érdemelne. A halál vagy elsötétíti, vagy feloldja a képet. Nem hagyja ugyanolyannak. S hiába erőlködik a kiadó - vagy bárki -, a halott erősebb mint az élő. Ha a kiadó szerkesztője csak azt a terjedelmes verskompozíciót vette volna fel a kötetbe, mely az Irodalmi Szemle 1988-as 10., ünnepi számában jelent meg, még nem fájna lelkem fele. A Tűzpalota című válogatásba (a szlovákiai magyar költők szerelmes versei) Balla Kálmán e nagy lélegzetű vers egy fejezetét nem átallotta felvenni. Nem is beszélve a Ballada című verséről (ugyancsak az Irodalmi Szemle említett számában jelent meg), mely irodalmunk legszebb halálversei közé sorolható. S még mennyi hiányzik! 3. A költő szerepet vállal. Pózol. Élni próbál. Alkuszik. Számot vet. S ha a költő tanító, még nehezebb az élete: hivatása van, elkötelezete magát. Szerepeltetik. Meg akarják nyerni maguknak a hatalmon lévők. A költő ellenáll. A költő nem áll ellent. Sok hibát követ el életében. Általában nem tud élni. Mindig valami baja van. Meghasonlik. Iszik is. (A mámor segít.) Miben segít a mámor? Szinte semmiben. A költő néz ki az ablakon, a háza ablakán, amelyet maga épített. Á költőnek, hogy házat építhessen, alkudnia kell. Esetleg szolgálnia. Pénzt keresnie. Meg kell élnie. Az ablakon túl van a róna, a csallóközi róna. Éltető ereje. A költő azonban már a szobán belül van. Önmagán belül. Még él, még lélegzik, keresi az italt. A költőnek fájdalmai vannak. Búcsúzik. Fáj, ami volt, fáj, ami elmúlt. Amit tett. Amit nem tett. Elhomályosul a kép, a fény halványul... „Nem értem el semmit. Nem vagyok senki". 4. A sírja fölött értettük meg: erősebb volt nálunk. Volt ereje időben elmenni, időben kiválni közülünk. Nem szólt senkinek. Nem beszélt. Csak írt. De erről nem tudott senki. Én tudtam. Megírta az igazi Szitási Ferencet. Aki élt, aki vállalt, aki hibázott; aki jól látott. Mindent megírt, ami nyomasztotta, ami sötétben tartotta, égette lelkét. A halál nem véletlenül érte fiatalon. Többet szenvedett, mint mi: az élők. A Balladában írja: „mikor a férfi mélybe zuhan / kell-e a szó a felzokogó jaj / érzi már nincs teste / pillanat s aggastyánná válik... " Hol ezek a versek? Az Egyszerű leltárban nincsenek. 5. Vártam, valaki más írjon a kötetről. Aki talán olvasta Szitási Ferenc néhány posztumusz versét, s esetleg számon kéri a kiadón (vagy a szerkesztőn): hol ezek a versek, miért e felületes, hanyag munka, miért nem kerülhettek kötetbe ezek a versek? „Senkim, barátom" mondhatná a költő József Attilával. Ezért nyirbálhatnak meg, ezért taszíthatnak ismét a perifériára; ezért hallgathatnak agyon. A fülszövegben reám is hivatkoznak. Eképpen: „E kötet anyagát szerkesztőségünk abból a terjedelmes kéziratból válogatta, melyet Mészáros Károly és Zirig Árpád állított össze Szitási Ferenc hagyatékából, s bocsátott a kiadó rendelkezésére. " Nem, nem bocsátottuk a kiadó rendelkezésére, legalábbis nem ebben az értelemben. Kéziratot adtunk le kiadásra. Elvártuk volna, hogy egy ilyen lényeges változtatást - kurtítást esetleg megbeszéltek volna az összeállítókkal. Talán nem egyezünk bele, s visszavesszük a kötetet. Vagy más kiadóval tárgyalunk. Vagy oda hatunk, hogy bővebb válogatást jelentessen meg a kiadó. Erre, sajnos, nem került sor. Csak a változtatásra. Az olvasó megint hamis képet kapott Szitási Ferencről. MÉSZÁROS KÁROLY Huszonöt év után: Woodstock II. A woodstocki rockfesztivál úgy került be a rock nagykönyvébe, mint minden idők leglátogatottabb szabadtéri seregszemléje. Augusztusban, negyed évszázaddal a rocktörténeti jelentőséggel bíró Woodstock legnagyobb esemény után, a sztárja: Jimi Hendrix fesztivál hasonmását készülnek megrendezni. A híres-nevezetes rockünnepély 1969 nyarán zajlott mintegy félmillió, zömmel hippi érzelmű fiatal előtt. A gigantikus méreteket öltő rock-bappening főszereplőit sem az alsóvárosi kiskocsmák csepűrágói köréből toborozták, hiszen a Beatles és a Rolling Stones kivételével mindenki ott volt, aki számított a szakmában. A zene, a virágok és a szerelem révületében tobzódó közönségnek még a szakadó eső sem tudta kedvét szegni. Hogyan is, hiszen a hippi életérzés tetőzött akkoriban: virággal a hajukban, szabadon szerethették egymást, s közben a világ legjobb bandái bömböltették hangszereiket a színpadon. Olyanok, mint Jimi Hendrix, aki egy esztendő múlva már az örök vadászmezőkre indult, soha véget nem érő turnéra. Rövidre szabott életéből nem sokkal volt több hátra Janis Joplinnak sem, de itt még ő is csillogott. Akárcsak a Mamas And The Papas, a Who vagy Santana. Woodstock repetéje sem ígérkezik kisebb bulinak. Azok közül, akik már a Nagy Fesztiválon is részt vettek, eljön újra Joe Cocker, az Allman Brothers, az egykori szupercsapat, a Crosby, Stills, Nash And Young és Santana. Ott lesz Bob Dylan, az Aerosmith, a Mettallica, Peter Gabriel, a Red Hot Chili Peppers és sokan mások. Szimultán két színpadon játszik, illetve készülődik majd az előadók serege. Balgaság lenne azt remélni, hogy augusztusban a woodstocki farmon újra megtörténik a varázslat. Huszonöt év alatt nagyot fordult a világ. Ahogy mondani szokás: ma minden más. Más van a fejekben, más van a levegőben. De azért a rockínyencek bizonyára megtalálják számításukat. Nemkülönben a szervezők, hiszen a szuperbuli beugrója 135 dollár. alex s. Szvatkó Pál időszerűsége A Szlovákiai Magyar Könyvnapokra jelent meg a Kalligram kiadó gondozásában Szvatkó Pál A változás élménye című kötete, mely a szerző válogatott írásait tartalmazza. A neves publicista, újság- és tanulmányíró íme felfedeztetett! Meglepően időszerű írásaival bizonyítja sokoldalúságát, tehetségét. „A régit lebontani, az újat keresni kell" - írja kötetében. S a ma embere büszke lehet arra, hogy lebontva a régit, újat talált. Cáfolhatatlan igazság: az elmúlt idők tollforgatói rátermettségüket bizonyítandó, hiteles időszerűséget tanúsítva élnek még ma is közöttünk. Amit Szvatkó kimond a Szlovenszkói magyar irodalom című, az 1935-ben megjelent Szlovenszkói elbeszélők kötet előszavában, nem mindennapos igazság. Bár minden alkotónak titkos vágya, hogy elismerés koronázza művét, mégis, gyakran hiányzik az önkritika, és ez oda vezet, hogy felhalmozódnak a silány irodalmi alkotások, ha ezeket egyáltalán irodalmi alkotásoknak nevezhetjük. Szvatkó felveti a gondolatot: vajon a „minél több a magyar író, annál jobb a nemzetnek, annál pezsgőbb a kisebbségi élet, s a minőséget nem szabad túlzottan az előtérbe állítani, nehogy a magyar szó elkedvetlenedve elhalkuljon " megállapításnak van-e létjogosultsága 1935-ben és megállja-é vajon a helyét 1994lben? Ügy gondolom, tovább olvasva a szerző sorait, a jelenre is vonatkozik a válasz, miszerint, „ e mennyiségi irodalmi elvvel szemben, a minőségi elv hívei nagyon helyesen rámutattak arra, hogy a sok rossz és tökéletlen irodalmi alkotás ellenkező hatást ér el, mint amit terveztek vele: a közönség unatkozva elfordul a gizgaztól, és jobb híján más nyelvű, értékesebb könyvet vesz. kezébe. Elvégre a cél nem az, hogy kétszáz vagy ötszáz író daloljon magyarul, s összesen kétszáz vagy ötszáz olvasó olvassa, hanem az, hogy két vagy öt írjon, de úgy írjon, hogy húszezer vagy ötvenezer ember olvassa, lelkesedjen érte, és rajta keresztül megszeresse a magyarságot. Nem az írók statisztikáját kell felállítani, hanem az olvasókét, s az utóbbit csak a jó minőségű író tudja a magasba szöktetni. " Nem kívánom itt felhalmozni az idézeteket, hisz gyenge érvelésnek bizonyulhatna más soraival alátámasztani a nem éppen mindig „minőségi" irodalom, a „gizgaz" bírálatát, melyből, úgy tűnik, ötvenkilenc esztendő távlatából, napjainkban is akad számos egyed. És ha a közelmúltban megjelent Piknik a Szaharában, Nyugtalan indák, valamint a Kapufa a parnasszuson antológiakötetekre gondolok, jelenünk időszerű kérdései jutnak eszembe.Téves az a nézet, amely szerint a lakodalmas rock hosszú távon tömegeket gyűjt maga köré. Időre van szükség ahhoz, hogy divatjamúlt legyen a „pudingzene", és az édes, nyálkás giccs. De szükség van azonban némi fejlődésre is, hogy Bachot hallgassunk, vagy Dosztojevszkijt olvassunk. Fel kell nőnünk a művészethez, hiszen el kell ismernünk, amit már Broch is kimondott: a giccs a tiszta funkcionalitásra, tiszta tudományra, tiszta törvényre, tiszta művészetre törekvő ráció terméke." És gyengén áll annak önmagába vetett hite (a szvatkói mondat!), aki úgy érzi, ez nem így van. A cselekvésre vonatkozó jogosítvány még nem jelent alkalmasságot. Ma ugyan az apák korát éljük, de a fiúk ideje jött el. Ez viszont nem jogosít fel bennünket arra, hogy azt gondoljuk, alkalmas a fiú, vagy helyes az apa útja - európai átlag, és nem több! Fél kellene már végre mérnünk, ki, mit, hol és mikor tud csinálni ! Legyen számunkra példaértékű az „oda tedd a munkádat, ahol eredményt hoz!" gondolat. „De ha így van, ha ily egyszerű problémákkal jelenünk meg a színen most megkésve, miben áll szerepünk, mi predesztinál arra, hogy mégis előrekerüljünk, és szavunkat meghallgassák vagy hogy jobbat tegyünk, mint mások?" - kérdezi Szvatkó a Lyukas kád nemzedéké-ben, jelenünk időszerű kérdését is feltévé ezzel. Az, hogy mindannyian beismerjük, pontosan megfogalmazzuk önmagunkban a régen tudatosított hiányosságainkat, csak éppen kimondani nem merjük. Nem tudom, vajon mi késztet bennünket arra, bogy eltitkoljuk ország-világ előtt a kénytelen-kelletlen mindenütt jelen lévő dilettantizmust?! Sőt, ma már a szlovákiai magyar irodalom tiszta alkotásait sem méltatjuk kellőképpen. Nem szidjuk a rosszat, de a jót sem dicsérjük. Megemlítjük ezt is, azt is, csak éppen arról feledkezünk meg, hogy nem ez a helyes út. Goethe szerint a „helyes út az, amit az egyszerű ember az ösztönénél, a komplikált intellektus gondolkodásánál fogva előbb-utóbb megtalál". Bízzunk benne, mi is megtaláljuk... TURCZI ÁRPÁD Az együttzenélés öröme Bemutatjuk a JEL együttest Egy Apollinaire-től kölcsönvett verscím jelöli még ma is az együttest, amely azzal a szándékkal alakult meg tavaly tavasszal, hogy induljon a népszerű magyarországi Ki mit tud? vetélkedőn. A megzenésített verseket és rockklasszikusok közszájon forgó dalait játszó ötösfogat néhány válogatón sikeresen túljutott, de a televíziós kamerák elé a bírálóbizottság tagjai már nem engedték őket. Nyilvános szerepléseik azonban elégségesnek bizonyultak ahhoz, hogy néhányan felfigyeljenek a nagyon tehetséges fiatal zenészekre. így néhány számukat már a Szlovák Rádió magyar nyelvű adása is sugározta, de találkozhattunk velük több művelődési táborban és koncerten is. A legutóbb két másik zenekar társáságában Komáromban, a XXXI. Jókai Napok előestéjének hangulatos műsorában kaptak helyet. Azon az estén készült az alábbi beszélgetés is. - Mi az az erő, amely összetart egy olyan zenekart, melynek tagjai Szlovákia legkülönbözőbb helyeiről származnak? Varjú Attila: - Bennünket az együttzenélés határtalan öröme tart össze, nem pedig a szinte havonta egymást váltó divatos zenei áramlatok. Nem szeretnénk valamilyen stílusnál leragadni, mert a monotonitás bizonyára felőrölne bennünket. A legszívesebben megzenésített verseket játszunk, úgy, hogy a zenét mi komponáljuk. Nagyon szeretjük a szlovákiai magyar költőket - Bettes István és Mihályi Molnár László verseit állandóan műsoron tartjuk, de azért más ország költőit sem vetjük meg. Megzenésítettük már Apollinaire, Verlaine és Baudelaire verseit is. Miért is írnánk dalszövegeket, ha azt nálunk sokkal rangosabb költők már megtették? Márpedig a verseknél szebb szövegeket én nem tudok elképzelni. - Hogyan vélekednek erről a szlovákiai magyar költők ? Pszota Szilárd: - Azt hiszem, a költők csak örülnek annak, hogy verseik népszerűsítéséhez mi is hozzájárulunk. Hál' Istennek nagyon jó kapcsolatban állunk a velük. Például Mihályi Molnár László volt olyan kedves és segítőkész, hogy a ritmus kedvéért, kérésünkre, az egyik versét át is írta. - Milyen lehetőségei vannak egy megzenésített verseket játszó zenekarnak ma Szlovákiában? Varjú Attila: - Dalaink megszólaltatásához olyan hangszereket használunk, amelyek erősítés nélkül is elfogadható hangzást nyújtanak. Ebből következik, hogy ahova hívnak bennünket, mi oda megyünk - a legszívesebben iskolákba és diákklubokba, illetve művelődési táborokba. Szeretnénk azoknak is kedveskedni, akikhez a rockzene is közel áll, ezért néhány rockklasszikust is műsoron tartunk. - Távlati tervek, további elképzelések... ? Gál Jenő: - Lehetőségeinkhez mérten szeretnénk Szlovákia összes magyar tannyelvű középiskolájába ellátogatni, ezért minden egyes meghívásnak örömmel eleget teszünk: Ma még csak ábrándozunk egy saját kazettáról, esetleg lemezről, de remélem, hogy szponzorok segítségével hamarosan az sem lesz annyira elérhetetlen. A JEL együttes tagjai: Stofko Tamás (gitár), Takács Róbert (fúvós hangszerek), Varjú Attila (ütőshangszerek), Gál Jenő (ének, gitár), Pszota Szilárd (basszusgitár, ének, szájharmonika). (Kosár)