Új Szó, 1994. július (47. évfolyam, 152-176. szám)

1994-07-07 / 156. szám, csütörtök

1994. JÚnIUS 6. ÚJ SZÓKALEIDOSZKÓP 5 5 Keleti szél Lisszabonban Nálunk, ha negyven percet késne az előadás, a színházigazgató a haját tépné, Japánban talán harakirit követne el. Portugáliában senki sem idegeskedik, ha az előadás meghirdetett időpontjában, este tízkor, teremtett lélek sincs a nézőtéren, és az egész színház kong az ürességtől. Lisszabonban ugyanis tíz óra után tíz perccel kezdenek szállingózni a nézők, először csak egyesévei-kettesével, majd negyed tizenegykor egyre sűrűbben. Itt, úgy látszik, a közönség a primadonna, akire várni kell. Várat is magára, mert első útja a büfébe vezet, ahol ráérősen szürcsölgeti a kávéját, azt a pici, de méregerős adagot, amitől egy nem portugál hajnalig álmatlanul forgolódna az ágyában. A portugáloknak azonban meg sem kottyan, csak felfrissíti őket az ébren töltött következő órákra, hisz náluk nyáron este tízkor, amikor már alábbhagy a kibírhatatlan hőség, kezdődik a társasági élet. A téren utcabál zajlik, a pálmafákkal szegélyezett sétányokon hullámzik a tömeg. Szórakozásban nincs hiány, különösen az idén, hogy az UNESCO jóvoltából egy álló évre Lisszabon lett Európa kulturális fővárosa. Hatalmas falragaszok hirdetik mindenütt a jobbnál jobb színházi produkciókat,. kiállításokat, hangversenyeket. A legkényesebb ízlésű ínyenc is csettint egyet a gazdag kínálat láttán. Marc-Antoine Charpentier 1693-ban komponált és most újra feltámasztott operája, a Médea, Hieronymus Bosch képei, Európa nagy mestereinek grafikái Dürertől napjainkig, a Grúz Állami Népi Együttes műsora, Wyspianski Menyegzője Andrzej Wajáa rendezésében, a Kölni Szimfonikusok Mahlerkoncertje a magyar Peskó Zoltán vezényletével, Nicolai Gedáa és Siegfried Jerusalem dalestje, angolai népi iparművészeti kiállítás, a Tokiói Szimfonikus Zenekar hangversenye, fotókiállítások, filmbemutatók, és ki győzné még felsorolni, mi miden között válogathat a nagyérdemű. Az utcai falragaszok között fel-feltűnik a Miqueú Montanaro Vents d'Est (Keleti Szél) zenekarának koncertjét hirdető nagy piros plakát. A bemutató színhelye Lisszabon legrégibb kőszínháza, az idén épp százéves, 900 férőhelyes Teatro San Luíz. Vajon megértik a portugálok Montanaro üzenetét, amely a legkülönbözőbb égtájak hagyományos zenei alapanyagát modem elemekkel ötvözve hirdeti a zene határtalanságát és a kis népek, kisebbségek egyetemes kultúrát gazdagító erejét? Es vajon a 15 főnyi együttes, amely ugyan már négy év óta szerepel Vénts d'Est néven és játszik megközelítőleg azonos felállásban, képes-e tudása javát adni éjjelnappal autóbuszban töltött, 3 napos fárasztó utazás és másfél napos kimentő próba után? Megközelítőleg azonos felállást írtam, mivel a szlovákiai Ghýmes és a magyarországi Vujicsics zenekar, valamint Écsi Gyöngyi, az állandó szólista mellett folyton váltakoznak a további közreműködők. Montanaro ugyanis mindig meghív a koncert színhelyéül szolgáló ország zenészei közül egykettőt, akik először életükben találkoznak a zenekarral, mégis úgy kell hozzáidomulniuk, hogy ne lógjanak ki a produkcióból. Van, akinek ez egycsapásra sikerül, van, akinek nehezebben megy, mint Júliának, a portugál szólistának. Julia amatőr énekes és jóval szerényebb zenei kísérethez szokott, mint az, amellyel most készül fellépni. Rettenetesen izgul, többször is elvéti szólamát, s ahogy a nézőtérről figyelem, azon töröm a fejem, összeáll-e egyáltalán a produkció? Egyelőre semmi jele, teljes a káosz, úgy tűnik, mintha minden zenész más koncertre készülne, pedig másnap lesz az előadás. Hallatlan merészség kell ahhoz, hogy két teljesen különböző stílusú zenekar, amely csak alkalmanként találkozik, két ritkán és két először látott közreműködővel színpadra meijen állni, másfél napos próba után. Montanaro szuggesztív és szintetizáló egyénisége kell ahhoz, hogy ez menjen. No meg olyan kitűnő zenészek, mint a Ghýmes és a Vujicsics tagjai. Montanaro, a mágus, nélkülük nem lenne mágus, jól tudta, miért választotta éppen őket. Az első napi, este hatig tervezett próba csaknem tízig húzódik el, másnap délelőtt kezdődik minden elölről, majd hosszabb ebédszünet után este hatig folytatódik. Vacsoraszünet és egy kis lazítás után, tízkor kezdődik a koncert. A zenekar alig lát valamit a csodálatos portugál fővárosból, azt a keveset is jobbára csak a szálloda és a színház között pendliző busz ablakából. Lisszabonba hat országon keresztül érkezett, de az autóbusz mindvégig az autósztrádán haladt, amely nem sok látnivalót kínál. A műút a városokon kívül vezet, s azok, mintegy bosszúból, a legelőnytelenebb arcukat mutatják: gyártelepeket, raktárakat, vasúti teherpályaudvarokat. Csak az olasz és a francia Riviéra volt kegyesebb, távolról fel-felkéklett a tenger, de nemsokára besötétedett, és a zenészek a buszüléseken félig ülve, félig fekve aludni próbáltak. A sok zsugorított póz után megváltásnak tűnt végignyúlni a lisszaboni koncertet szponzoráló Penta hotel kényelmes ágyain. Reggel kitűnő a hangulat, bennem mégis ott motoszkál a félsz: a több mint 40 fokos hőség, az idegfeszítő próbák nem kezdik-e ki az együttes állóképességét? A patinás Teatro San Luíz nézőterének csak háromnegyed része telt meg. Hiába, így van ez, ha annyira gazdag a programkínálat, a színházak, mozi- és koncerttermek egymástól szippantják el a közönséget. Rengeteg a külföldi, főleg angol, a korösszetétel vegyes, tinédzsertől nyugdíjasig. Már az első számot is zajos tetszéssel fogadják. Montanaro francia-okszitán-portugál nyelvű összekötő szövegének humoros anekdotáin jókat derülnek, néha bele is kiabálnak, újabb kacagáshullámokat provokálva. Előttem egy idős házaspár önfeledten ringatódzik a zene ütemére, s noha a klasszikus portugál viccekben mindig a rivális spanyolokon csattan az ostor, szinte tapinthatóvá válik a csönd, amikor fölcsendül Pedro tragikusan szilaj spanyol dala. A szünetben az utolsó darabig elfogynak az előcsarnokban árusított Vents d'Est CD-lemezek, s mivel az én nyakamban is Vents d'Est embléma lóg, sokan megszólítanak, nem tudnék-e még pár lemezt szerezni. Sajnálkozva tárom szét a karom, miközben magamban azon dühöngök, mire is hozta magával a Ghýmes a saját lemezeit, ha azok ott maradtak a buszban, a busz pedig a Penta hotel előtt vesztegel, hogy a sofőrök még aludjanak egyet a hosszú út előtt. „Formidable!" - mondja franciául egy magas, őszes, kifogástalan eleganciával öltözött néger férfi, és nem fogy ki a szuperlatívuszokból, miközben magyarországi újságíró kollégámat arról faggatja, kik is ezek a zenészek. • A szünet után még fokozódik a hangulat. Ez a szólisták parádéja, Veréb Misié, a Vujicsics csupatűz, virtuóz módon rögtönző szaxofonistájáé, Szarka Tamásé, a Ghýmes prímásáé és Béhr Lacié, a cimbalmosé. Jobban mondva, valamennyiüké, az egész zenekaré. A zenészek szinte egymás játékából merítenek erőt és sziporkázó ötleteket újabb és újabb bravúros improvizációkhoz. Julia portugál dalát kórusban énekli az egész nézősereg, az Écsi Gyöngyi előadásában hallott két dalt pedig, a mindig újra kizöldellő magyar fűről szóló L'erbo d'Ongrio-t és a Canson d'amour-t akkor is zümmögik, dalolják az emberek, amikor a ráadások utáni nagy taps végeztével kifelé tódulnak a nézőtérről. Még az utcán is sokáig ez hallatszik, ahogy lassan szétoszlik a tömeg. Viszi magával emlékbe a két fülbemászó trubadúréneket, ki tudja, hányszor fogja még énekelni, emlékezetébe idézve ezt az estét. VOJTEK KATALIN A Ghýmes és a Vujicsics tagjai két próba közt egy lisszaboni vendéglőben (Bárány János felvétele) Georg Bauer beszél, beszél, az egyik esküdt a szája elé emeli a zsebkendőjét. Helmut Frodl, ahogyan azt a tárgyalás második napjától tette, úgy viselkedik, mint aki nincs is jelen. Hideg és távolba tekintő. Pesti Gábor a jegyzeteibe merül, s szüntelenül jelzi, hogy csaknem béna bal keze még az iratok emelésére is alkalmatlan. Erre a némajátékra azért van szükség, mert Pesti ügyvédje közölte, hogy balkezes védence az autóbaleset következtében képtelen megbénult bal karjával erőt kifejteni, tehát nem lehetett képes sem a fűrész forgatására, sem pédig a pisztoly elsütésére. Zessin ügyvéd ortopéd szakértőt szeretne az esküdtek elé állítani, Bauer professzor viszont „kézből" kontráz: a Köberl. feldarabolásához nyújtott segítséghez elég volt Pesti Gábor jobb keze is. - Lehetséges-e, hogy a darabolás közben a vágók nem tocsogtak a vérben, hogy Pesti Gábor ruhája megkímélt maradt? - hangzik a gyilkossági szakemberhez az újabb kérdés. Ha hullát vágtak, s nem élő embert, akkor a vérkeringés már leállt, a vér nem spriccelt. Kétszáz ember émelyeg. Az ügyész ekkor említi először, hogy Frodl tréningje közelében bécsi kórházi köpenyt találtak. - Mondja, Herr Pesti, mikor is volt a kezelése? Közvetlenül a magyarországi kirándulás előtt? A szakértők a Visegrádi utcai lakásban próbát végeztek, és megállapították, hogy a lakás, a fürdőszoba és a vendégszoba fekvése alapján elképzelhető, hogy a szomszédok sem az elektromos fűrész hangját, sem a pisztoly dörrenését nem hallották. Lehner ügyvéd háromszor is megkérdezi a patológust, hogyan lehet határozottan állítani, hogy a halált a fegyverből leadott lövések okozták, amikor sem a pisztolyt, sem a lövedékeket nem találták meg, továbbá a testen is csupán egy lövés tényét tudták csaknem biztosan megállapítani. A kitartó okvetetlenkedés célt ér, a tekintélyes szakértő hosszasan magyarázza, hogy ebben az ügyben semmit sem lehet egyértelműen kijelenteni, csupán feltételezéseknek van helye. Arra az ügyvédi kérdésre viszont még feltételes válasza sincs, hogy miért nem találtak Frodl kezén a lövésből származó nyomokat. Lehner a magyar elemzések hiányosságait firtatja. A professzor némi szakmai vaksággal válaszol, azt mondja, hogy öröm együttműködni a magyarokkal közúti baleseteknél, az osztrákokat Magyarországon ért balesetekről dicséretes alapossággal, szakmai hozzáértéssel adnak mindig számot. A bírósági tárgyalás hetedik napján kétszáz ember garantáltan kihagyta az ebédet. De az elszivárgók is visszamennek a terembe, amikor a bíróság által kirendelt három pszichiáter-pszichológus, tehát az emberi lelket a lélek és a test felől is vizsgáló szakembertrió adja elő megállapításait a tettesekről. Talán most kiderül a titok a báránybőrbe bújt farkasokról! A lélek búvárainak azonban a bíróságon nem igazán' a titkok megfejtése a dolga, hanem mindenekelőtt annak a megállapítása, hogy a felelősségre vonás szempontjából normálisak-e az elkövetők, azaz számonkérhető-e rajtuk a tettük. Nos, mind a három szakember mindkét férfi esetében egyértelmű határozottsággal jelenti ki, hogy beszámíthatók, tettükért felelősségre vonhatók. Mindegyikük több ízben megvizsgálta Frodlt és Pestit, s találtak bennük közös tulajdonságokat. Intelligenciájukat jóval átlagon felülinek értékelték, Frodl intelligenciahányadosát 122-ben mérték, Pesti sem sokkal maradt el tőle a maga 118 pontjával. Feltételezhető, jegyezte meg az egyik tudós, hogy a balesetét megelőzően Pesti még ennél is nagyobb teljesítményre volt képes. - Azt én nem mondhatom, hogy Frodl hazudik - magyarázza az esküdteknek dr. Quatember egyetemi tanár -, nem ez a tisztem. Ázt viszont határozottan állíthatom, hogy a bűncselekmény minden pillanatában pontosan tudta, mit csinál. Olyan részegen, úgy bekábítózva, ahogyan állítja, képtelenség lett volna a darabolás óráit végigcsinálni. (Folytatjuk) Az UJ SZÖ írta j 45 éve Július 2-án szomorú hírt röpített világgá a moszkvai rádió: meghalt elvtársunk és testvérünk, Georgij Michajlovics Dimitrov. Egész élete elválaszthatatlanul egybeforrott az európai munkásosztály életével és harcával. Halála nemcsak a bolgár nép vesztesége, de az egész világ dolgozóinak egyik legjobb fia ment el közülünk, aki érettünk harcolt, az emberiség szebb, új korszakáért, a haladó szocialista erők győzelméért az egész világon. A haladás és Dimitrov egyet jelentenek, hősi harca a reakció sötét erői ellen példakép és útmutatás a szabad holnapért harcoló százmilliók előtt, (...) Amikor a második világháború szele végigsöpör a világon, Dimitrov ott áll a nemzeti felszabadító harc bölcsőjénél. Hirdeti, hogy hasztalan a reakció minden törekvése, a történelem kerekét nem lehet visszafordítani. Hirdeti, hogy Marx, Engels, Lenin és Sztálin tanait össze kell kapcsolni a munkában és a harcban, sztálini kitartással és erővel az osztályellenség ellen, a fasizmus elleni engesztelhetetlen gyűlölettel. 30 éve Cowboy-téma sajátos feldolgozásban avagy limonádétéma reálisan... szó szerint - Limonádé Jocó. Ezt a filmet azonban már címénél fogva sem vehetjük szó szerint. Így Joe nem lehet Jocó, sem Józsi, sem Jóska, csak „limonádé jo-e"... És nemcsak azért „limonádé", mert limonádéügynök, társgyáros és örökös, hanem Jo-e, amint neve is elárulja, maga is „limonádé" csupán - olyan, amilyennek a ponyvaregényekből kiolvastuk, és ahogy olvastuk: jo-e...! A különbség csak annyi, hogy nem komolykodik, nem lesz a Vadnyugat „igazi" hőse, s a néző mindvégig tudatában van a limonádéíznek... A filmben semmi olyasmi nem történik, ami a cowboyfilmekben már elő nem fordult volna. Van benne igazhű kocsmai verekedés, bankrablás, álarcos bandita, erényes cowboy, olyan „magános farkas"-féle, nő, whysky, pénz és lövöldözés... Mi kell még? 20 éve „Az orosz Fiat jobb, mint az eredeti" - állapítja meg az NSZK népszerű technikai magazinja, a Hobby ez évi 10. számában egy ötoldalas, sok képpel illusztrált cikk. Onnan idézzük a fenti címet és a kezdő sorokat. „Ezt az iszaptengert a fejnagyságú kövekkel, félméteres gödrökkel, amelyeket áttör az ott kipróbált Zsiguli (Schiguli), alig győzte volna le egy eredeti szériagyártású Fiat'' - mondja a német nyelvű bevezető. A folytatás pedig azt igazolja, hogy a Fiat-124 licence alapján gyártott szovjet kocsi jól bírta ezt a kíméletlen próbát is. A szovjet kocsi mostanában került forgalomba az NSZK útjain, és ezzel kapcsolatban jelent meg a Hobby ismertetése, megjegyezve azt is, hogy az oroszok robusztusabbá, tartósabbá alakították át az alapmodellt. A továbbiakban a mindenképpen figyelmet érdemlő cikk arra is kitér, hogy sem kívül, sem belül nemigen vesz észre eltérést a szakember. Legalábbis addig, amíg a műszerfal cirillbetűs feliratáig nem jut el. Szerintük ez az első biztos jel arra, hogy a kocsi a távoli Togliattiból származik, és ott Zsigulinak nevezik. Az NSZK-ban viszont éppúgy, mint a legtöbb más exportpiacon a Lada névre hallgat. 5 éve A szocialista Csehszlovákia nyugati „tanácsadói" ismét hallatták hangjukat. A Szabad Európa Rádió pár nappal ezelőtt közvetítette a Néhány mondat című dokumentum szövegét, mutat rá a TASZSZ hírügynökség jelentése, amelyet tegnapi számában közölt a moszkvai Pravda: A napilap azt írja: a dokumentum követeli a Charta '77 szocialistaellenes csoport hivatalos elismerését, a felforgató tevékenységhez szükséges feltételek megteremtését, a szakszervezetek és más társadalmi szervezetek felszámolását, a magánvállalkozáshoz való visszatérést. A Szöveget az illegális csoportok számos képviselője írta alá, s több művész is csatlakozott hozzájuk.