Új Szó, 1994. július (47. évfolyam, 152-176. szám)
1994-07-16 / 164. szám, szombat
1994. JÚLIUS 14. á jszó HÍREK - VÉLEMÉNYEK 1655 Egy washingtoni törvénykiegészítésben A V4-ek közül Szlovákiát újra kihagyták (TA SR-hír) Csak Lengyelországról, Magyarországról e's Csehországról tesz említést az a törvénykiegészítés, amelyet a külföldi műveletekre vonatkozóan 76:22 arányban hagyott jóvá a szenátus. A függelék értelmében az USA felesleges haditechnikájának egy részét, ha az elnök úgy látja jónak, átengedheti a visegrádi négyek felsorolt 3 országának, ám Szlovákiát egy szóval sem gmlíti a dokumentum. Az elfogadott szöveg szerint a stabilitás és a demokrácia fenntartása végett a felsorolt három országban elő kell segíteni a haditechnikai felszerelések paramétereinek közelítését a NATO fegyverzetéhez. Hank Brown szenátor a vitában kifejtette, hogy Szlovákia is érdeklődik a NATO iránt és szerette volna, ha említik a másik három országgal együtt a kiegészítésben. Brown szerint azonban a jelenlegi idó'pont nem lett volna megfelelő a törvénykiegészítés szövegének módosítására. A szenátor reményét fejezte ki, hogy a törvényhozás felsőháza a jövőben visszatér a kérdés tárgyalására. A szlovák hírügynökség értesülései szerint azért nem említi a megszavazott kiegészítés Szlovákiát, mert ellenkező esetben több szenátor ellene szavazott volna. Arafat nem tágít Palesztin zászlót Jeruzsálembe Hivatalba lépett a Horn-kormány (TA SR-hír) Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet elnöke tegnap ismét hangoztatta: Jeruzsálemben palesztin zászlókat akar kitűzni. Gázai szállodájában közölte, a palesztinoknak jogukban áll, hogy kitűzzék saját lobogójukat a jeruzsálemi falakra, mecsetekre. > Arafat szerint a palesztin önigazgatás bevezetése a Gázai övezetben és Ciszjordániában az első lépés a független palesztin állam megalakításához, amelynek fővárosa KeletJeruzsálem lehetne. Mint ismeretes, Látogatja őt barátja, egykoron üzlettársa, N. Sándor, aki a letartóztatást követően éppen olyan óvó-támogató kapcsolatba került Pesti szüleivel, mint ahogyan Köberl barátai az árván maradt nagynénivel. -Gábortól én csak jót kaptam. Az én ötletemből közösen építettünk föl egy vállalkozást, de ha ő nincs a pénzügyi zsenialitásával, soha nem virágzott volna föl az üzlet. Három éven keresztül, amióta a vállalat működik, mindennap beszéltünk egymással, nagyon jól kijöttünk. A szakmai irányítást teljesen rám bízta, ő nem ellenőrzött, inkább tanácsokkal látott el. - S hogy meséli a Visegrádi utcában történteket? - Erről soha nem beszélünk. Én nem firtatom, ő pedig, az az érzésem, valahogy kitörölte magától az egészet. - Valami hasonlót mondott a bírósági lélekbúvár is: „El akarja Izrael az 1967-es közel-keleti háborúban annektálta a város arab részét, és egész Jeruzsálemet Izrael örökös fővárosává kiáltotta ki. Arafat közben mindent megtesz annak érdekében, hogy meggyőzze a palesztinokat: Gázában az infrastruktúra kiépítésére hosszabb időre lesz szükség. „Meg kell mondanom, államunk építése során nem számítok a külföldi mecénásokra, bennetek és istenben bízok" - mondotta a város lakosaival megtartott találkozóján. nyomni magában a történteket, kicsorbult az emlékezőképessége." - Nagyon elfoglalt ember vagyok, nincs időm a hülyékre - magyarázza N. keresetlenül. - Gábor társaságát ellenben élveztem. Szellemes, vidám fickó volt, nagystílű üzleti ötletekkel. - Nagystílű?! De hiszen a per folyamán másról sem hallottunk, mint végtelen szűkmarkúságáról! A producer arca felderül. - A mindennapi életben Gábor rettentő skót volt, a fogához verte a garast. Állandóan húztam őt emiatt, ő csak szelíden nevetett, és azt mondta, hogy nem tudom megvágni őt. Pedig olykor sikerült. Előbb felálltam például az éttermi asztaltól, mielőtt a vacsora véget ért, otthagytam őt kettesben a számlával. Az igazság az, hogy velem sohasem volt smucig. Egészen sajátos volt ez a filléreskedés, nem a pénzre hajtott, hanem állandóan (Folytatás az 1. oldalról) múlt időszakban a parlament külügyi bizottságát vezette. A honvédelmi tárcát Keleti György fogja irányítani. A pénzügyminiszteri poszt Békési Lászlóé, aki a Némethkormányban már egyszer ült ebben a bársonyszékben. Az államtitkárok hivatalos névsorát ugyan még nem hozták nyilvánosságra, de úgy tudni, hogy a miniszterelnökségi államtitkár Tabajdi Csaba lesz, s őhozzá fognak tartozni a magyarországi kisebbségek, illetve a határon túl élő magyarok ügyei. Horn Gyula megválasztása után újságíróknak nyilatkozva leszögezte: „Akkor lennék elégedett, ha négy év múlva azt mondhatnám: sikerült megakadályozni a gazdasági válság további mélyülését és elviselhetőbbé tenni az emberek életkörülményeit". A kormányprogramról szóló kétr napos vita nem hozott meglepetést. A parlamenti demokráciákban szokásos módon az ellenzék minden felszólalója bírálta a kormányprogramot, míg a kormánypártiak magyarázták, támogatták. Tabajdi Csaba néhány ellenzéki bírálatra reagálva, miszerint az új kormány feladná a magyar kisebbségek támogatását, hangsúlyozta, hogy a kabinet törekedni fog a szomszédokkal való viszony megjavítására, mert ez alapfeltétele annak, hogy javulhasson az ottani magyarság helyzete is. Leszögezte, (TA SR-hír) Tegnap a németországi Dormagenben végre sikerült elfogni a múlt vasárnap elszabadult aligátort. Sammy, az 1,20 méter hoszú, 8 éves hüllő nagy izgalmat okozott, s öt napig foglalkoztatta a helyi rendőröket és tűzoltókat. Tulajdonosa, a 21 éves Joerg Zars maga vezette el „kedvenckéjét" a dormageni tóhoz, hogy egy kicsit felfrissüljön. Sammynak több se kellett, megszökött, és a pánikszerűen menekülő mintegy okoskodott, mindig ki akart valami rafinált dolgot találni. - S mégis, hogyan magyarázza Pesti részvételét a véres borzadályban? - Nincs rá magyarázat. Gábor az a típus, akinek felfordul a gyomra, elájul, ha valaki megvágja a kisujját. Szerintem nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is . alkalmatlan arra, hogy egy darabolást végigasszisztáljon. Azt el tudom képzelni, hogy a vagyonmegszerzéshez, a szervezéshez ötleteket adott, de mást nem. Az a fajta ember, aki mániákusan segíteni akar másoknak. Elintézi, megszervezi, bízzák csak rá. Vállalkozik rá, hogy X-et összehozza Y-nal, amikor egyiket sem ismeri. Egy nagy gyerek, aki folyton segíteni, bizonyítani, kitűnni akar. *** Fölvillannak bennem a bírósági tárgyalás képei. Egyetlenegyszer sem hogy az alapszerződések megkötése nem cél, hanem eszköz, amely nem sérti a magyar kisebbségek érdekeit. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kisebbségek kérdését nem szabad belpolitikai vitatémává tenni, mert ez árt maguknak a kisebbségeknek is, akiket meg kell nyugtatni. A kormányprogram vitáját értékelő, mintegy félórás felszólalásában Horn úgy vélekedett, hogy az ellenzék több esetben is félremagyarázta a kormányprogramot, kihasználva azt, hogy a nagyközönség azt nem ismeri részletesen. Kifejtette, hogy a programban természetesen még lesznek változások, módosítások, de az alapelvek változatlanok maradnak. Hangsúlyozta, hogy kabinetje, ha felismeri, hogy valahol hibázott, rossz úton indult el, akkor fog tudni változtatni, beismeri hibáját, fog tudni bocsánatot kérni. Ismét hangsúlyozta, hogy a feladatok igen nagyok, s ezek megoldásában a társadalom minden rétegének részt kell vennie. Horn hangsúlyozta, hogy kormánya Bős ügyében igyekezni fog kétoldalú megegyezésre jutni a szlovák féllel, amíg nem késő, amíg nem alakul ki visszafordíthatatlan helyzet, amely hatalmas károkat okozna Magyarországnak. Az új miniszterelnök a koraesti órákban nemzetközi sajtóértekezletet tartott a parlament épületében. KOKES JÁNOS 8 ezer fürdőző között a tóban keresett menedéket. A rendőrség előbb le akarta lőni az állatot, de végül mégis úgy döntött, hogy élve fogják ki. Sammy ugyanis időközben óriási népszerűségre tett szert, a német sajtóban a futballsztárokat is a háttérbe szorította. Dormagen polgármestere szerint Sammynak még nagyobb sikere volt, mint Mihail Gorbacsovnak, aki két évvel ezelőtt állt meg rövid időre a városban. fedeztem fel a legkisebb kommunikációt, kapcsolódást sem a vádlottak között. Nem hogy nem beszéltek egymással, de még csak egy pillantásra sem méltatták egymást. Ültek egymás mellett, csak egy rendőr választotta el őket, de mégis annyira messze voltak egymástól, hogy elképzelhetetlennek tűnt a régi barátság. Talán az egymás ellen tett vallomások fagyasztották meg közöttük a légkört? Tán haragszanak egymásra, mert a közös fantáziálás végveszélybe sodorta őket? Netán ügyvédi fortélyról lenne csak szó? Pedig Pesti nagyon is hűséges barát tudott lenni. Sikerült meglelnem azt a magyar lányt - ma már ő is 12 éves fiát nevelő felnőtt asszony -, akinek Pesti hat éven át udvarolt, s ha nem jön közbe a lány részéről egy viharos szerelem, feleségül is vette volna. Olaszországba vitte a lányt magával, a hetvenes évek közepét írtuk, s ahogy dukál, megkérte a kezét. A kapcsolatnak csaknem húsz esztendeje vége szakadt, Edit szeme ma is könnybe borul az emlékektől, s a gyilkosságtól, amit nem szívesen nevez nevén. - Az a Gábor, aki a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején egyetemistaként sűrűn Budapestre járt (nem kis feltűnést keltett bécsi rendszámú Skodájával), s hozzácsapódott a mi hét évvel fiatalabb gimnáziumi bandánkhoz, soha nem követett volna el ilyen szörnyűséget. Szelíd volt, kedves, mindig viccelt. Nagyon szeretett Magyarországra járni, a lányok futottak utána Bécs meg a pénze miatt, de ő erre fütyült, belém volt szerelmes. (Vége következik) ARCKÉPCSARNOK 1 Horn Gyula Horn Gyula, aki tegnaptól Magyarország miniszterelnöke, 1932. július 5-én született Budapesten. Angyalföldi munkáscsaládból származik, édesapja, Horn Géza szállítómunkás volt. Illegális kommunista tevékenysége miatt 1944-ben a Gestapo kivégezte. 1956 óta nős, felesége, Király Anna statisztikus. Gyermekeik: Ánna (1956) tisztviselő és Gyula (1969) egyetemi hallgató. Általános és középiskoláit Budapesten végezte. 1943-1946 között a Budapesti Tisza Kálmán téri Dobozgyárban volt kifutófiú. Szakérettségit 1948-ban a dolgozók esti iskoláján szerzett. Pályáját műszerész ipari tanulóként kezdte a budapesti Siemens Műveknél, s onnan javasolták 1949-ben az Oleg Kosevoj Előkészítő Kollégiumba, ahol négy osztályt végzett el egyetlen év alatt. Utána Rosztovba ment, s a Don-Rosztovi Közgazdasági és PénzUgyi Főiskolán szerzett diplomát 1954-ben. Ezután 5 éven át a Pénzügyminisztérium Forgalmiadó Főosztályán dolgozott főelőadóként. 1956. október vége, november eleje között nemzetőr, majd 1956. decembertől 1957. júniusig az MSZMP KB felkérésére a karhatalmi őrszolgálatnál volt állományban. 1959-ben átkerült a Külügyminisztériumba, a szovjet osztály attaséja lett. Két évre rá attasé Szófiában, majd 1963-tól Belgrád következett. Á nyolc évi szolgálat során egészen a nagykövetségi titkári, tanácsosi rangig vitte. Ezután az MSZMP KB Külügyi Osztályán közel 16 éven át volt politikai munkatárs, konzultáns, osztályvezetőhelyettes, majd egy évig irányította is az osztályt. 1970-ben elvégezte az MSZMP Politikai Főiskoláját. 1985-ben került vissza a külügyi tárcához, négy évig volt külügyminisztériumi államtitkár, a magyar-finn kulturális vegyes bizottság magyar tagozatának elnöke. 1987-től egy évig a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságában.. dolgozott. 1989. májustól egy esztendeig külügyminiszter. Nevéhez kapcsolódik a kelet-európai változásokat elindító, történelmi tettnek minősíthető határnyitás az NDK-beli menekülők előtt. 1954 és 1956 között az MDP tagja volt. 1956-tól az MSZMP tagja. 1985 és 1989 között bekerült a KBbe. 1988-tól az MSZMP megszűnéséig a Politikai Intézőbizottság tagja, valamint az MSZMP KB mellett működő nemzetközi jogi és közigazgatáspolitikai bizottság titkára. 1989 októberében egyike az MSZMP alapítóinak, beválasztották az Országos Elnökségbe. Az 1990. évi választásokon egyéni jelöltként indult, a második fordulóban második lett, mandátumát pártja Somogy megyei listáján szerezte. 1990. májusa óta az MSZP elnöke. A legutóbbi májusi parlamenti választásokon született MSZPgyőzelem eredményezte, hogy az ő vezetésével alakulhat meg a szocialista-szabad demokrata kormánykoalíció. A Di e c.-essc :oze s- Vn.^ýói Gyötrelmes szlovák nyelvleckék A Die Presse című osztrák napilap tegnapi száméban kissé ironikus> . .' í. csokid a magyar kommunisták elől Szlovákiába szökött - Jozef csak : - ' Sammy aligátor esete népszerűbb a német focistáknál