Új Szó, 1994. június (47. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-20 / 142. szám, hétfő

f 1994. Jú

NIUS 14. KALEIDOSZKÓP Ahol jól vizsgáztak vizsgából „Nem gondolod, hogy a galántai magángimnázium már túl van írva?" - kérdezte tőlem egyik kollégám, amikor megtudta, hogy Tóth Lajos iskolájába készülök. „Tudom, hogy írtak róla - mondtam -, de nem hiszem, hogy »túl lehet írni« egy gyermekközpontú iskolát." A galántai nyolcosztályos magángimnáziumot ugyanis ilyennek ismertem meg, már a levegőjében is van valami, ami megfogja a belépőt. Itt a szünetben nem rohangálnak csoportosan üvöltözve a gyerekek, mosolyogva üdvözlik az érkező idegent, és udvariasságban radni, hanem bejárnak az iskolába, mert ott érzik jól magukat. Hogy ez az iskola, úgymond, menedzseli magát és szereti a reklámot? Bárcsak minden iskolánk megtanulná menedzselni és reklámozni magát, s végre rájönne, hógy ez nem bűn, hanem erény, különösen manapság. A magángimnázium minderre a „renitenskedésre" most rátett egy lapáttal, megint kitalált valamit, ami másutt nincs - a diagnosztikus vizsgát. - Tulajdonképpen mi ez? kérdem Tóth Lajos igazgatótól. - Ezek amolyan belső írás- és szóbeli vizsgák, amelyeket jobb kiegymással vetekedve mutatják az utat a tanári felé. A diákok szabadon használhatják az igazgatói iroda telefonját, a tanterem falára kedvenc popsztárjaik képét is kifüggeszthetik, s ha netán valamelyikük megéhezik az óra alatt, nyugodtan ehet. A tanár ahelyett, hogy megszidná, tányért tesz eléje, hogy ne zsírozza be a padot, és megkéri, étkezés után mosson kezet. Az osztályokban kényelmes, párnázott székeken ülnek a diákok, s ha lankadni kezd a figyelmük, a tanárral együtt relaxációs gyakorlatokat végeznek. Még az sem tragédia, ha a gyerek felteszi a lábát a padra, és sosem hallja a tanártól, ha problémájával hozzáfordul: „Most nincs rád időm, fiacskám." Ügy látszik, itt nemcsak tanítják, hanem szeretik is a gyerekeket, akik ezt érzik, és azzal reagálnak, hogy a tavaszi és téli szünetben sem hajlandók otthon mafejezés híján egyelőre diagnosztikus vizsgáknak hívunk. Céljuk hozzászoktatni a gyerekeket gondolataik írás- és szóbeli megfogalmazásához, hogy a majdani érettségi ne legyen megpróbáltatás számukra, ahol az izgalom gátló tényezőként hat és a saját színvonalán aluli teljesítményre szorítja a gyereket. Ha az izgalom nem is iktatható ki teljesen, pozitív hajtóerővé formálható át, amely épp jobb teljesítményre sarkallja a diákot. A vizsgákra meghívtuk a velünk szorosan együttműködő magyarországi intézmények, a Győri Pedagógiai Intézet és az Öttevényi Általános Iskola igazgatóját és helyettesét, Simon Szabolcsot, a pozsonyi Komenský Egyetem magyar tanszékének módszertantanárát, valamint két hazai iskola igazgatóját. Mindnyájan nagy megelégedéssel nyugtázták növendékeink felszabadult, magabiztos megnyilvánulását, ami pedig magát a teljesítményt illeti, a győriek szerint magasan felülmúljuk az általános iskolák megszokott színvonalát. Több tanulóról megállapították, hogy még a középiskolai érettségin is megállnák a helyüket. Ez az eredmény bennünket igazol, azt, hogy koncepciónk megvalósítható. A magyarországi nyolcosztályos gimnáziumok tanmenetét alkalmazzuk, természetesen a helyi viszonyokhoz igazítva. A budapesti Németh László Gimnázium és az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziuma tankönyveiből tanítunk, de használjuk az itteni tankönyveket is, és nagy súlyt fektetünk a szlovák nyelv oktatására. A diagnosztikus vizsga, amelyet ezentúl minden évben minden évfolyamban megismétlünk, egyfajta kontroll. Rendkívül súlyos hiányosságnak tartom ugyanis, hogy állami iskoláink egységes tanmenet, koncepció, hathatós módszertani segítség és rendszeres ellenőrzés nélkül működnek, ami hosszú távon alaposan megbosszulja magát. Azt sem tartom ideálisnak, hogy az alapiskolában elsajátított anyagot a középiskolában újra tanítják. Például az alapiskolában a gyerekek átveszik a történelmet az őskortól napjainkig, majd ugyanezt újrakezdik a középiskolában. Nálunk minden tantárgyból csak egyszer tanulják ugyanazt az anyagot, s ezáltal jelentős óraszámot takarítunk meg. Az így nyert időt arra használjuk fel, hogy az utolsó két évfolyamban a diákokat alaposan felkészítsük a főiskolai felvételikre. Távlati terveink között szerepel főiskolai tanárok meghívása, hogy az utolsó osztályokban ők adjanak elő bizonyos témaköröket. Ez az egész egy nagy szellemi vállalkozás, amelyhez olyan pedagógusok kellenek, akik egyetértenek koncepciónkkal, és mindent megtesznek megvalósítása érdekében. Nem könnyű azonban régi beidegződésektől mentes, önálló gondolkodású, koncepciózus pedagógusokat találni, pedig személyiségeket csak személyiségek képesek nevelni. Elképzeléseink megvalósításának még csak az elején tartunk, tulajdonképpen mindnyájan tanulunk. Amit nagyon fontosnak tartok, az az, hogy a gyerekeket ne negativista szellemben neveljük. A negativizmus az utóbbi időben nagyon eluralkodott az iskolákban. És ez nagy veszély, mert gondoljunk csak bele, hogy ilyen hatásnak kitéve milyen szellemiségű generáció nő fel. A gyerekeknek biztos támaszra, pozitív példákra van szükségük. Vajda Barnabás magyartanár szerint ma már nem divat azt mondani, hogy a pedagógus legyen példakép a gyerekek számára. - Pedig igenis, a saját példánkkal tudunk a legjobban hatni - mondja, majd így folytatja: - Nem hiszem, hogy mi valami különleges eset lennénk. Lehet, hogy nem csinálunk többet, mint amit normális körülmények között egy iskolának csinálnia kell. Talán csak több türelemmel és odafigyeléssel közeledünk a gyerekekhez. Űgy osztjuk be az időnket, úgy rendszerezzük a dolgokat, hogy mindig jusson idő a gyerekre, bármivel fordul is hozzánk, akár a szünetben is. Nincs idegesség, kapkodás, bizonytalansági tényező. Ha a gyerek az első feladattól kezdve pontosan tudja, hogy mi lesz a következő lépés, látja mindennek az értelmét és célját, akkor jól tud teljesíteni. Ezt bizonyította a mostani vizsga is, de azért nem becsüljük túl a diagnosztikus vizsgarendszer előnyeit. Most úgy látjuk, működik, de ha két év múlva kiderül, hogy van ennél jobb is, akkor váltunk. Vannak tizennégy éves gyerekeink, akikkel olyan huszadik századi irodalmi témákról lehet beszélgetni, amilyenekről sok felnőttel is csak nehezen vagy sehogy. És ezeknek a gyerekeknek még mindig van négy évük. A határ a csillagos ég, ahová még megfelelő körülmények között fejleszthetők. A felsőoktatásnak pedig ezt előbb-utóbb tudomásul kell vennie. Mert ha magasabb tudásszintű gyerekek kerülnek ki a középiskolákból, ez meghatározza a főiskolák, egyetemek színvonalát is. Szakái László matematikatanár szerint az iskola nagy előnye, hogy van lehetőség a tehetségek menedzselésére, ami az állami iskolákban szinte lehetetlen. Mint elmondja, két kiugró tehetség is akad növendékei között, Farkas Gábor már két matematikai versenyen lett első helyezett, és a sokoldalú Árendás László is kitűnően megállta a helyét. Velük és jó képességű társaikkal Mészáros József, az állami gimnázium tanára - aki életét tette a tehetséggondozásra - külön foglalkozik. Hazafelé a vonaton átböngészem a magyarellenességéről hírhedt Zmena egyik cikkét, amelyre galántai vendéglátóim hívták fel a figyelmemet. A cikkíró így kommentálja azt a tényt, hogy az idei nyitrai országos matematikai versenyen az első öt helyezett közül négy magyar iskola tanulója volt: „Az ázsiai barbárok utódai páratlan okosságra tettek szert a vérkeveredés folytán." A vérkeveredésről a továbbiakban nem esik szó, annál inkább a szlovákiai magyar iskolák növendékeinek „megmagyarázhatatlan" sikersorozatáról. Ez a fröcskölő írás azt igazolja, amit a galántai magángimnázium tanárai a beszélgetés során többször is hangoztattak: - Számunkra az elitképzés nem hivalkodás, hanem létkérdés. Csak így tudunk érvényesülni a gazdaságban, a tudományban, kultúrában és az élet minden egyéb területén. VOJTEK KATALIN l.ln.ľF^'* HU" -íj

7 fbr / Illái "e/tvényújsóg Az első hazai magyar rejtvényújság! Ha megfejti és beküldi - tízezret nyerhet!!! Bugár Bélával, Duray Miklóssal, A. Nagy Lászlóval - másképp Sok-sok érdekesség, humor, krimi, fociforgácsok Szórakoztató társ a pihenés óráiban Mától kapható az újságárusoknál és a magánterjesztőknél! (VKX) Ebben az időszakban Frodl rendkívül rossz lelkiállapotban van. Fogva tartásának kezdetétől szellemi tevékenységgel, írással próbálja magát életben tartani a filmes szakember, a gyötrő órákat enyhíteni. A gyerekmeséken kívül kezdettől fogva szövi a Köberl-gyilkosság meséjét is, eleinte csak önmaga számára, egyre merészebb fordulatokkal. Az alkotást olykor hetekre abba kell hagynia, remegés, szorongás vesz rajta erőt. Időnként elvonásos tünetei jelentkeznek, mint egy kábítószeresnek. Állandó pszichiátriai kezelés alatt áll, nyugtatókat szed, több ízben kórházi ápolásra szorul. „Itt, a börtönben az ember egyetlen számmá változik, nem több, mint egy leltári tárgy. Egyszerűen kétségbeejtőnek tartom, hogy van újság, amely a Kávé és sütemény a bűnözőknek címmel jelentet meg sorozatot. Egyet mondhatok: itt nagyon-nagyon rossz." Egy váratlan ajánlat zökkenti ki apátiájából, még 1992 késő nyarán. Michael Jeanneé, az idő tájt a Neue Kronen Zeitung sztárriportere felajánlja az egykori Sonnyboynak, az ÓRF üdvöskéjének, hogy papírra veti az életrajzát. Frodl nem fogadja el a felkérést, ehelyett saját maga ragad tollat, mondván, írni ő is tud. Nyilván nem kívánja kiengedni a kezéből a szenzációs sztoriban rejlő üzleti lehetőséget. A regény alakját öltő önvallomás, ahogyan Frodl illeti a 315 oldalas könyvet, az Out of Control angol munkacímet viseli, ezen jelenik meg belőle frissiben három folytatás 1993 nyarán a News című, nagy példányszámú osztrák hetilapban. Az elsőkönyves szerző teljes munkája, immár a német Ausser Kontrolié címmel 1993 karácsonyára kerül a könyvpiacra, nagyszerű időzítéssel a szeretet ünnepére és az éppen folyó bírósági tárgyalásra. A piros fedelű, 378 schillingért kínált könyv a pszichothriller, azaz a lélektani krimi megjelölést viseli. A könyv borítóján két fénykép látható, a gyerekszínész „édes kis Helmuté" és a meggyötört arcú „felnőtt" Frodlé. A „kulcsregény" kulcsfigurája az a valóságban is létező Javor Gurkoff, alias Bakalov, aki állítólag Frodl 600 ezer schillingjét, Pestinek pedig csaknem kétmillióját tüntette el a Jane Bond című, soha el nem készült film ürügyén. A könyv első 90 oldala Gurkoffé. Az olvasó minden oldalról megismerheti a túlsúlyos, jellemében is minden hájjal megkent, minden aljasságra kész bolgár férfiút, aki azért köt barátságot a mit sem sejtő ifjú bécsi rendezővel, Herbert Frieddel (Frodl regénybeli megfelelője szerényen csak a 91. oldalon bukkan fel először) és annak atyai jó barátjával Hollywoodból, hogy bűntényből, kábítószer-kereskedelemből, fegyverüzletből szerzett pénzét a filmcsinálással tisztára mossa. Nem kell sokáig várni, felbukkan a könyvben egy még Gurkoffnál is elvetemültebb bűnöző, az orosz KGB-ügynök, Borisz Pjetkin, aki bolgár társával együtt romlott üzelmeinek színhelyét Afrikából Bécsbe helyezi át, kihasználva Kelet-Európa tőszomszédságát. Mivel is üzletelhetnének ezen a tájon? Hát kábítószerrel, orosz atommal. Persze visszaélnek a tiszta lelkű Fried és barátja, az adótanácsadói és vagyonkezelői jogosítvánnyal rendelkező magyar származású Lazio Kotay jóhiszeműségével. (Ha Pesti még beszélő viszonyban lett volna a regény írása idején Frodllal, biztosan nem tűrte volna, hogy Lászlóból Lazio név legyen.) Kotay régi, kipróbált barátja Friednek, akinél (a szerzőt nem hagyja el hiúsága) „csak tíz évvel idősebb, de az ifjonc küllemű rendező mellett úgy nézett ki, mintha az apja lenne". Frodlnak a hömpölygő regény előrehaladtával egyre kevésbé van szüksége Pestire ahhoz, hogy elragadtatottan írjon önmagáról. „A kívülálló számára Fried a kiegyensúlyozott, sikeres Sonnyboy. A karriercsináló prototípusa, anélkül azonban, hogy valaha is igénybe venné a könyöklés technikáját. Az ember ilyen vőt kíván magának", írta az egyik újság az ifjú filmesről. Frodl kimerítően, de gyengéden ecseteli a főhős erősödő kábítószer-függőségét. Megemlíti, hogy a drogok lelki problémákat okoznak Friednél, aki külföldön, és csakis külföldön meg is kísérli, hogy kezeltesse magát. (Folytatjuk) Magyaróra - számítógéppel (Tóth Lehel felvétele)