Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)
1994-05-11 / 108. szám, szerda
1994. MÁJUS 11. ÚJ SZÓ kultúRa 11 Az 58. jégkorong-világbajnokság után Mindketten aranyérmet érdemeltek volna Alaposan felborult a papírforma a vasárnap késő este befejeződött 58. jégkorong-világbajnokságon. Az a kanadai válogatott végzett az élen, amelyet csak elvétve emlegettek az esélyesek között. A nagy favoritot, az olimpiai bajnok svédeket éppen a juharlevelesek lépték le az elődöntőben. A vb meglepetéscsapata kétségkívül a finn együttes volt, hasonlóan a két évvel ezelőtti, prágai seregszemléhez, most is a döntőig menetelt. Itt aztán vereséget szenvedett, ezúttal büntetőlövésekkel. Goerge Kingston remek együttest hozott össze, a Stanley Kupa első fordulójában kiesett nyolc csapat játékosaiból állította össze a kanadai válogatottat. Csak egy ún. amatőr lépett jégre a juharleveleseknél, mégpedig a 19 éves Paul Kariya-, ötödmagával a viadal második legeredményesebb korongozója lett. Rajta kívül még igazi vezéregyéniségnek számított Sakic, Shanahan, Ricci, valamint Robitaille, akinek a büntetőlövések hatodik sorozatában elért találata jelentette a vb-győzelmet. És nem szabad megfeledkezni Bili Ranford kapusról sem, szinte őrületbe kergette az ellenfél játékosait, gólnak látszó lövések egész sorát hárította. A tengerentúliak látványos, gyors, kombinatív hokit produkáltak, és ami a legfontosabb, a múlthoz képest jóval kevesebbel szabálytalankodtak, s remekül használták ki emberelőnyös helyzeteiket. Kingston edző a milánói diadal margójára csak ennyit mondott: „Harminchárom e'v hosszú idő, hihetetlen, hogy ennyit kellett várni huszadik aranyérmünkre... " A kanadaiakhoz hasonlóan a finnek is magabiztosan korongoztak a csoportmérkőzéseken, csupán a csehek elleni összecsapáson veszítettek egy pontot. A szakemberek nagy része az elődöntőben mutatott látványos játék (USA 8:0) alapján már a dobogó tetején látta Suomi válogatottját. A fináléban is remekeltek az északiak, a büntetőlövéseknél viszont elpártolt tőlük Fortuna. Pedig ha nyernek, akkor a játékosok fejenként 50 000 márkát kaplak volna. Szép kis összeg... A szerencsésebb kanadai gárda sportszerű trénere megjegyezte: „Mindkét válogatott aranyérmet érdemelt volna! Nem tartom szerencsés megoldásnak a büntetőlövéseket. Addig kéne játszani, amíg nem születik gól a hosszabbításban. " Ideje lenne már, ha a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) módosítaná a play off-sorozat szabályait. Magabiztosak voltak a svédek, annál is inkább, mert Lillehammerben ők nyerték az olimpiai tornát, s ismét erős csapattal utaztak az olaszországi világbajnokságra. A négy között azonban nagy „zakót" (0:6) Harminchárom év után lett aranyérmes a kanadai hokiválogatott... kaptak a későbbi győztes kanadaiaktól. Fáradt csapat benyomását keltették a skandinávok, a tengerentúliak második gólját követően tejjesen összeroppantak. A bronzcsatára rendezték soraikat, s éremmel térhettek haza. Rossz emlékeik lesznek Olaszországra a cseheknek. A mostanit megelőző két vb-n, 1934-ben és 1956-ban egyaránt az ötödik helyen végeztek. Ezúltal a 7. helyen kötöttek ki, s ez nagy csalódásnak számít. Ivan Hlinka azon nyomban lemondott, s több játékost is megvádolt azzal, hogy nem korongozott teljes erőbedobással. Már a norvégok elleni szerencsés 2:2 után sejteni lehetett, ezen a világbajnokságon leszerepelnek a csehek. Egyedül csak Bfíza kapus nyújtott átlagon felülit. Elbuktak az oroszok és a németek is. A szbornaja a negyeddöntőben az amerikaiaktól kapott ki, annak ellenére, hogy végigtámadta a 60 percet. A németek be sem jutottak a nyolc közé, s ez az utóbbi évek leggyengébb teljesítménye. Nem kis meglepetésre mind Borisz Mihajlov, mind pedig Ludék Bukač továbbra is a válogatott edzője maradt. Feltétlenül említést érdemel a poprádi Anton Danko játékvezető, aki legtöbbször, hélszer bíráskodott az 58. világbajnokságon. Méghozzá kitűnően. Ezt bizonyítja az is, hogy az IIHF őt választotta ki a fináléra... ZS1GÁRDI LÁSZLÓ TIPPVERSENY FARMERKÉSZÍTfiS 070792/3376 Kétezer korona! Legutóbbi tippversenyünk túl nehéznek bizonyult olvasóink számára: egyetlen telitalálatos szelvény sem akadt. A helyes tipp: Slovan-FC Košice 3:0 (3:0). Az e hétre átvitt nyeremény 2000 korona. (sr) EREDMÉNYEK-ESEMÉNYEK • Az MLSZ vezérkara úgy döntött, hogy az 1994/95-ös idényben a labdarúgó NB l-ben három pont jár a győzelemért. • Két eredmény a jégkorong Stanley Kupából (negyeddöntő): New York Rangers-Washington 4:3, 4:1es összesítéssel a Rangers jutott az elődöntőbe. New Jersey-Boston 2:0 (az állás 3:2). • Ezúttal is erős csapattal vesz részt június l-jén Pozsonyban a Slovnaft '94 atlétikai versenyen az orosz együttes. Csak néhány név a nevezettek közül: Galina Malcsugina (100 és 200 m), Olga Bogoszlovszkaja (100 m), Jeleňa Mizerova ( i00 m), Okszana Jacsenko (200 m). • Góllal mutatkozott be a doppinghasználat miatt 14 hónapra eltiltott argentin labdarúgó, Claudio Caniggia. River Plate-AS Roma 1:3 (0:1), góllövők: Caniggia, ill. Festa, Cappioli és Scarchilli. Alfio Basile szövetségi kapitány Caniggiát nevezte a vb-re készülő bővebb keretébe. • Meglepetéssel kezdődött az athéni nemzetközi labdarúgótorna. Görögország-Kamerun 0:3 (0:2), góllövők: Mfede, Tataw, Loga. • A cseh Tomáš Dvofák az első európai tízpróbázó, aki ebben az évben több mint 8000 pontot teljesített (8002). A spanyolországi Valladolidban sorra kerülő versenyen a legjobb eredményt a távolugrásban érte el (771 cm). • A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján: Kispest- Siófok 2:1 (1:1). Mivel az első meccset is a Kispest nyerte (3:1), bejutott a fináléba. Schumacher mint koronatanú? (Új Szó-összeállítás) Az olasz bíróság, amely intenzív nyomozást folytat Roland Ratzenberger és Ayrton Senna Forma-I-es pilóták halála esetében, néhány versenyzőt is ki akar hallgatni. Szerintük Michael Schumacher, aki közvetlenül a háromszoros világbajnok mögött autózott az imolai pálya végzetessé vált Tamburello kanyaréban, kulcsfontosságú szemtanú. „Néhány pilótát megkértem, hogy mint szemtanúk álljanak a rendelkezésünkre. Szoros együttműködést várok a sportemberektől" - nyilatkozta Maurizio Passarini vizsgálóbíró. A kiszivárgott hírek szerint Schumachert, Gerhard Bergert és Danton Hillt szeretnék elsősorban kihallgatni. Lehetséges, hogy szokatlan lesz a rajt Monte-Carlóban, a vasárnapi nagydíj helyszífinén. A Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) elképzelései szerint úgy tisztelegnének Senna és Ratzenberger emléke előtt, hogy az első két rajtkockából, azaz az első sorból senki nem indulna. Egyébként mind a Simtek mind a Williams csapatok közölték: Monacóban csak egy :egy versenyzőt indítanak. Ayrton Senna halála előtt sem feledkezett meg hazája szegényeiről. Végrendeletében Brazília éhező gyermekeire hagyta azt a százmillió dollárt, amelyei halála esetén a biztosítótársaságok fizetnek. Nemrég derült fény arra is, hogy korábban százezer dollárt adományozott egy rehabilitációs kórháznak, de ragaszkodott a névtelenséghez, nehogy reklámfogásnak vélje lépését a közvélemény. (só) Kézilabda Szlovák Kupa Hatgólos vereség (TA SR-hír) - Tegnap délután Simonyban játszották a női kézilabda Szlovák Kupa döntőjének első mérkőzését. Színvonalas összecsapáson a bajnok Partizánske diadalmaskodóit a Co-impex ellen, és hatgólos előnnyel várhatja a nyárasdi visszavágót. Partizánske-Co-Irnpex 22: / 6 (12:6). Legeredményesebbek: Tomašovičová 7/2, Valachová 7/1, ill. Kiss 5, Lépes 4/1. Játékvezető: Korec, Móza, 350 néző. Vélemények - Tomáš Kuťka, a Partizánske szakvezetője: „Rengeteg helyzetet elpuskáztunk, több mint tíz góllal kellett volna nyernünk."Németh Pál, a Co-Impex edzője: „Nem tudtuk megismételni az utóbbi meccseken nyújtott teljesítményünket, főleg a védekezésben gyengélkedtünk. Gratulálok ellenfelünknek, de a visszavágón szeretnénk fordítani." Romário hálája (TA SR) A világbajnoki döntőben lőtt gólokkal szeretné meghálálni Romário azt az együttérzést, amit a brazil néptől kapott azokban a nehéz napokban, amíg édesapját emberrablók tartották fogságban. A Earcelona sztárja világbajnoki címet ígért a szurkolóknak. Egy kérdésre válaszolva pedig elmondta: könnyen lehel, hogy csapattársával, a bolgár Sztoicskovval együtt mondanak igent a brazil Vasco de Gama ajánlatára, ha a katalán klubnál lejárt a szerződésük (1996). 4 800 000 Sk AMENNYIBEN LESZ I. DI J. A KŐVETKEZŐ NYEREMENYEK VARHATOK A 20. JÁTÉKHÉTÉN: ŠPORTKA,!, húzás ŠPORTKA, II. húzás 3 300 000,550 000,MATES LEHETŐSÉG 550 000,400 000,1 Éliii? FIGYELEM!!! A ŠPORTKA Rt. „NYARALÁS A SLOVAKOTURISTTAL" CÍMMEL JUTALOMSORSOLÁST TART A18-21. JÁTÉKHÉTEN. A SORSOLÁSON AZOK A SZELVÉNYEK VEHETNEK RÉSZT, MELYEKEN MIND A HAT OSZLOPOT KITÖLTÖTTÉK, S A LEHETŐSÉGET IS MEGJÁTSZOTTÁK (46 KORONÁÉRT). HA MEGEGYEZIK AZ UTOLSÓ HAT SZÁMJEGY, AKKOR KÉTSZEMÉLYES VILÁGKÖRÜLI UTAT NYERT, HA AZ UTOLSÓ ÖT; AKKOR KÉT SZEMÉLY EXKLUZÍV NYARALÁSRA MEHET, HA PEDIG AZ UTOLSÓ NÉGY, AKKOR UGYANCSAK KETTEN AZ ADRIAI TENGERPARTON NYARALHATNAK. VK-722 éjiPORTHfl /jfrg^