Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)
1994-05-11 / 108. szám, szerda
11 HÍREK - VÉLEMÉNYEK ÚJSZÓ 1994. MÁJUS 16. A szakszervezetek a szociális alapról (TA SR-tudósítás) A Szakszervezeti Szövetségek Konföderációjának tegnapi elnöki ülésén megtárgyalták a szociális alapról szóló, a kormánnyal folytatandó egyezkedés további stratégiáját, valamint megvitatták az aktív foglalkoztatáspolitika egyes kérdéseit, többek közt annak finanszírozását. „Tekintettel arra, hogy a kormány mind a mai napig nem készített elfogadható javaslatot a szociális alap képzésére, megkértük Jozej Moravčík miniszterelnököt, hogy a kabinet május 14-i ülésén ezt a problémakört zárja le" - nyilatkozta Alojz Engliš, a konföderáció elnöke. Szerinte azok a szakszervezeti szakemberek, akik a háromoldalú érdekegyeztető' tanács május 5-i ülésén elutasították az 1994-rc szóló Általános Egyezményt, erre rá voltak kényszerítve. Meglátása szerint azért, mert az ülésre a kormány képviselői felkészületlenül érkeztek, érveik elégtelennek bizonyul tak, és néhányan saját pártjuk nézeteit akarták elfogadtatni. „ Úgy gondolom, hogy szombaton győzedelmeskedik a józan ész, és a kormány a lakosság érdekében dönt, amit a kormányfő egyértelműen megerősített" - tette hozzá Alojz Engliš. A szombati kormányülés után a Szakszervezeti Szövetségek Konföderációja rendkívüli közgyűlést hív össze. Nelson Mandela elfoglalta hivatalát (Folytatás az I. oldalról) Sowetőból érkezeit szerelvényeket azonban útközben megállították és alaposan átkutatták - esetleges bombamerénylettől tartva. A hivatalos eskütétel előtt elhangzott az új himnusz és felvonták az új dél-afrikai lobogót. Először a kél alelnök, Frederik de Klerk eddigi államfő és a színes bőrű Thabo Mbeki tette le az esküt, majd pedig Nelson Mandela. Beiktatási beszédében hangsúlyozta a megkezdett demokratizálás folytatásának szükségességét. Az. ünnepi eseményen jelen voltak az országban élő vallási felekezetek és törzsek, valamint negyvenkét ország képviselői, köztük számos államfő is. Az ünnepélyes beiktatáson Szlovákiát Michal Kováč köztársasági elnök képviselte. Hulla a csomagtartóban (Folytatás az. í. oldalról) lányi lakosok aznap valamin összekülönböztek. Mégis együtt ültek az autóba és indultak a fővárosba. A gépkocsivezető útközben többször felszólította útitársát, szálljon ki a kocsiból, ám az nem volt erre hajlandó. Trstín előtt M. H. megismételte követelését, és hogy nagyobb nyomatékot adjon szavainak, kétszer a levegőbe lőtt. E figyelmeztetés ellenére sem szabadult meg nemkívánatos utasától. Tovább veszekedtek, mire M. H. megállt, és megpróbálta kilökni társát az ajtón. Ez nem sikerült, ezért ismét meghúzta a Black Power Only típusú pisztolya ravaszát. A golyó az ablaküveget érte, ám a következő figyelmeztető lövés már a konok utas fejébe fúródott. A halálosan megsebesült férfi a félig nyitott ajtónak dőlt és kiesett. M. H. ekkor a csomagtartóba rejtette. Nézeteltérésük okát és a tragédia további részleteit még vizsgálja a rendőrség. (ordódy) KÖZLEMÉNY A Pozsonyi Magyar Kulturális Központ tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt 1994. május 12én, csütörtökön, 15.30 órakor a PoMKK-ba (Smolenického l/a) a Magyar Iparművészet folyóirat bemutatójára (Budapest). Duray az unióról: Felhívás, nem konkrét javaslat (Üj Szó-tudósítás) Az Együttélés a szlovákiai magyar pártok és mozgalmak közös unióját, vagyis egy közös választási párt megalakítását javasolja, amely önálló jogi szubjektivitással rendelkezne, ugyanakkor nem szüntetné meg az uniót alkotó pártok szubjektivitását - jelentette ki Duray Miklós az Együttélés tegnapi sajtóértekezletén. Az unió hasonló lenne a csehországi Liberális-Szociális Unióhoz, de a választási lista összeállítása, valamint az unió alapelveinek a kidolgozása további tárgyalások témája lesz az érintett négy párt között. Duraynak nincs tudomása arról, hogy a többi párt hivatalosan állási foglalt volna az unióval kapcsolatban. Az Együttélés jelenleg az MKDM-mel a szoros együttműködésre és a választási koalícióra vonatkozó szerződésről tárgyal. Ha úgy dönienek, hogy az együttműködésbe más pártokat is bevonnak, akkor a többi magyar pártnak is javaslatot tesznek az unió létrehozására, mivel az Együttélésnek a pénteki Új Szóban megjeleni felhívása egyelőre csak kezdeményezés, nem konkrét javaslat. Kitérő választ adott arra a kérdésre, ha az unió nem jönne létre, elképzelhetőnek taitja-e a hármas koalíciót. Mint mondta, erről az országos tanácsnak kell majd döntenie. Amennyiben az unió létrejön, azt egyetlen frakció képviseli majd a parlamentben, és ez a frakció természetesen ugyanazon név alatt szerepel majd, mint az unió; az új elnevezésre az Együttélés egyelőre nem tett javaslatot. Duray az unió és a koalíció közötti különbséget úgy magyarázta, hogy a koalíció egyetlen célja a parlamentbe való bejutás és a választásokra kapott állami támogatás elosztása. A koalíciós szerződés többi eleme szerinte csupán költői, nem kötelező érvényű, és semmilyen jogi következményei nem lehetnek. Ezzel szemben, nézete szerint, az unió a választások után is szavatolná a közös politikai fellépést. (gaál) A kormány jóváhagyta a táblatörvényt (Új Szó-tudósítás) A szlovák kormány tegnapi ülésén jóváhagyta az ún. táblatörvény tervezetét, amely lehetővé teszi a kétnyelvű helységnévtáblák használatát azokban a községekben, ahol 20 százalék feletti a nemzeti kisebbségek aránya. A törvény mellékletét képezi a hivatalos szlovák, valamint a nemzeti kisebbség nyelvén szereplő helységnevek listája, melynek tartalmát Ladislav Pittner szerint a Szlovák Tudományos Akadémia és több egyetemi fakultás szakértői is jóváhagyták. A táblatörvény a szlovák belügyminiszter szerint kb. 560 községet érint majd. A Republika ismét támad Gatyamadzag és sok hűhó... Lapzárta: 22.10 (Üj Szó-összeállítás) „A Moravčík-kormány Duray gatyarnadzagján függ" - ezzel a Vladimír Mináč nyilatkozatából kölcsönzött idézettel kezdi „leleplező" cikkét a volt kormánylap, a Republika tegnapi száma. Az idézet arra utal, hogy a parlamentben a magyar koalíció szavazatai nélkül a kormánypártok tehetetlenek lennének. (A Republika cikkét bő terjedelemben a 4. oldalon ismertetjük.) Duray Miklós az Együttélés tegnapi sajtóértekezletén reagált a Republika állításaira. Elmondta: a nyolc ponlol tartalmazó szerződés nem titkos, arról egy márciusi sajtóértekezleten már beszéltek, és akkor a sajtó rendelkezésére bocsátották a szerződésben foglaltakat. Elmondta, becsületbeli, szóbeli szerződésről van szó, úgynevezett „gentlemen's agreement"-ről, ezért annak aláírására nem is kerülhetctl sor. Tehát semmiféle titkos szerződés nem létezik. - Úgy tapasztaltuk, a jelenlegi kormánynak tisztességes szándékai vannak, és mi támogatjuk őket ezek megvalósításában -jelentette ki az EPM elnöke. Jozef Moravčík kormányfő rádiónyilatkozatban szintén reagált a Republika cikkére: - Mi egyszerűen megegyeztünk az együttműködés alapelveiben, és amit a nemzetiségi politika terén megvalósíthatónak találtunk, azt belefoglaltuk a kormányprogramba. Ezen kívül semmi más nem köt bennünket. A Repu bl i kában az alternatív oktatással és a minisztériumi osztályok létrehozásával kapcsolatban megjelentekről így nyilatkozott: - Bizonyos apró szervezési változtatásokat ugyan eszközöltünk, de ez teljes mértékben összhangban van azzal, amit az oktatásügy és a kultúra terén tenni akarunk. Ez a minisztériumok munkájának megkönnyítésére szolgál, és nevetséges lenne ezeknek az intézkedéseknek egyéb jelentőséget tulajdonítani. A kormányfő hozzátette: - Megszokhattuk már, hogy a Republikában gyakran jelennek meg f élrevezető információk. Megjegyezte, hogy a magyar mozgalmak részéről eddig sem hangzottak el különös követelések, s ezután sem számítanak ilyenekre. (gl) Ugyancsak elfogadta a kabinet, még ha módosításokkal is, a képviselők egy csoportjának azon törvénytervezetét, amely novellizálná a szlovák parlamenti választásokról szóló 1990. évi törvényt. A változtatások mindenekelőtt a választási szervek tevékenységére, valamint az aktív választási jogra vonatkoznak, de nem érintik az alkotmányos választójog alapelveit. A módosítások egyebek között lehetővé tennék, hogy azok a szlovák állampolgárok, akik Szlovákiában nem rendelkeznek állandó lakhellyel, bármely választási körzetben élhessenek választójogukkal. A szavazás tényét a körzeti választási bizottság bejegyzéssel igazolná az illető szlovák uliokmányában. További változást jelent az eddigi gyakorlathoz képest az, hogy a választási listákat a választásra jogosultak a választási helyiségekben kapják kézhez, tehát az eddigiektől eltérően nem napokkal a választások előli. A kormány ugyanakkor nem hagyta jóvá az okiratok és aláírások hitelesítéséről szóló törvénynek a magyar képviselők által előterjesztett novellizálását, mert úgy vélte, e tekintetben a közjegyzői rendtartás kielégítő megoldást nyújt. Rudolf Filkus pénzügyminiszter a kormányülést követő sajtóértekezleten ismertette a vagyonjegyes privatizáció második fordulójára vonatkozó kormányrendelet tartalmát, melynek elfogadásál a kabinet szombati ülésére halasztották. A rendelet Filkus szerint technikai kérdésekkel foglalkozik, egyebek között azzal, hogy a vagyonjegyes privatizáció első fordulójában 1000 korona értékű vagyonjegybélyegekhez a második fordulóban a lakosság szociálisan érzékeny csoportjai olcsóbban juthassanak hozzá. A pénzügyminiszter többek között tájékoztatott az 1993-as állami zárszámadás tervezetéről is, minek kapcsán elmondta: a költségvetési hiány 31, 8 milliárd korona volt. Filkus szerint e kedvezőtlen helyzet megoldását elsősorban hosszú lejáratú államkötvények kibocsátásától és a külföldi tőke bevonásától remélik. (horváth) Zsirinovszkij Belgrádból fenyegeti a NATO-t (Újvidéki munkatársunk jelentése) Mindössze három napig (vasárnap estétől tegnap reggelig) élvezhette Belgrád vendégszeretetét Vlagyimir Zsirinovszkij, az ellenzéki orosz politikus, de ez is felejthetetlen volt vendéglátói, a szerb szélsőségesek számára. Az orosz szellemi testvér a tiszteletére, illetve „a közelgő szerb győzelem" jegyében tartott belgrádi nagygyűlésen ugyanis épp azt mondta, amit emezek hallani akarlak. Nevezetesen, hogy Oroszország hamarosan új kormányt és új elnököt kap, ezt követően felújítja kapcsolatait Szerbiával, és mindenféle segélyt küld, természetesen katonai segélyt is. „Hamarosan új győzelemnapot ünnepelünk, amikor az utolsó idegen katona is elhagyja a Balkánt" - harsogta Zsirinovszkij Belgrád főterén, majd rögtön megtoldotta: „.lesz orosz katona a Balkánon százezerszámra, ha a szerb nép Részvényeskesergo a vasműben (Folytatás az í. oldalról) hogy a gyáróriás új vezetőgárdájának gyors ütemben létrehozott Manager Kft.-je a kormány és a privatizációs minisztérium jóváhagyásával a Nemzeti Vagyonalaptól (a vasmű részvényeinek 37,5 százalékát birtokolta) jutányos áron megvette a gyár részvényeinek 9,52 százalékát. Sokan furcsállották ezt a módszert még azután is, hogy a vasmű új elnöke, Peter Hrinko kifejtette, e részvények után járó részesedést a gyár vezetősége nem magának szánja, hanem a gyáróriás üzletembergárdájának a jutalmazására. Már foglalkozott az esettel a mostani kormány is. Jozef Moravčík kormányfő kassai látogatásakor a városháza nagytermében összegyűlt többszáz ember előtt kijelentette, hogy a Manager Kft. megalakítása és részvényvásárlása jogilag ugyan rendben van, viszont erkölcsi szempontból kifogásolható. Visszatérve a vasgyár részvényeseinek március 17-én tartott rendkívüli közgyűléséhez: az onnan elégedetlenül távozó kisrészvényesek egyike megjegyezte szintén bosszankodó szomszédjának: Ne búslakodjunk! Ha az új kormány megváltoztatja a Nemzeti Vagyonalap elnökségének és ügyvezető testületének az összetételét, akkor ez a tanács is megváltozhat... Nos, tegnap délelőttre rendes, délutánra pedig rendkívüli közgyűlési hívott össze a vasmű vezetősége. Az utóbbit a közelmúltban megváltoztatott összetételű Nemzeti Vagyonalap elnökségének kérésére. Egyes részvényesek „számlarendezésre" számítottak tegnap. Volt, aki abban bízott, hogy az új vezetőség kiteregeti elődjének a szennyesét, rámutat az atomizálásnak nevezett program hiányosságaira; volt, aki azt hitte, a Nemzeti Vagyonalap új lépése következik. Nos, a dolgok csak részben alakultak így. A tavalyi gazdasági elemzésekből kiderült, hogy a vasgyár csupán 82,7 százalékra teljesítette tervét, s így a várt 236 milió korona értékű haszon helyett végül is 195,5 millió korona nyereségre tett szert. A mostani vezetőség az idén a tavalyi nyereségnek a kétszeresét akarja elérni, s az állammal szembeni kötelességeit is teljesíteni akarja, adósságait törleszteni szeretné. A rendes gyűlésen megjelent mintegy háromszáz magánrészvényes és befektetésialap-megbízott a 163,5 milió részvénynek a 63 százalékát képviselve úgy döntött, hogy a részvényeseknek a tavalyi évért járó részesedést ez év október közepéig kell kifizetni. Egyúttal a Nemzeti Vagyonalap kezdeményezésére elutasította a vasmű vezetőségének azt a javaslatát, hogy részesedést mindenki kapjon, aki 1994 szeptember utolsó napjával bezárólag lelt rézvénytulajdonos. A döntés úgy szól, hogy csak azoknak jár részesedés, akik 1993. december végén már részvénytulajdonosok voltak. A délutáni rendkívüli közgyűlés is a sportcsarnokban volt. Azon szintén kevesen vettek részt, ám az. általuk képviselt részvények száma (s ez a fontos) meghaladta a 66,32 százalékot, tehát a gyűlés határozatképes volt. Rövid ideig tartott az egyetlen napirendi pont megtárgyalása. A résztvevők 99,9 százalékos támogatással elfogadták a Nemzeti Vagyonalap javaslatát Dušan Kolár és Varga Olivér helyét a vasmű ellenőrző tanácsában Eva Mihalidesová és Štefan Šulek foglalta el. (gazdag) képviselői segítséget kérnek az orosz parlamenttől". Kifejtette azt a véleményét, hogy amennyiben a NATO és a muzulmán világ megkezdi a harmadik világháborút, a jövőben a szlávok „... a Nyugat városaiban ünneplik majd május 9-ét, a NATO-tagállamok fővárosaival pedig az történik, ami Berlinnel 1945-ben". Zsirinovszkijnak megvan már a haditerve is erre az esetre: az oroszoknak nem is kell harcolniuk, elég lesz, ha a meghibásodott atom-tengeralattjárókat elindítják Nyugat felé: „ez lesz Nyugat-Európa vége". A boszniai hadszíntéren közben a szokásos provokációktól, kisebb összecsapásoktól eltekintve hallgatnak a fegyverek, de mintha pihenne a diplomácia is. A Biztonsági Tanács elnapolta a vitát a Brckóra vonatkozó francia javaslatról, s elnapolták a nemzetközi összekötő csoport május 13ára tervezett genfi értekezletét is. Csak a horvát-muzulmán tárgyalások folynak Bécsben, vasárnap óta azonban ott sem történt komoly haladás. GYARMATI JÓZSEF A csehek szerint Szlovákiának Együtt jobb volt (TA SR-hír) Szlovákiában romlott az életszínvonal a közös állam felbomlása óta. Legalábbis így ítéli meg a helyzetet a cseh polgárok mintegy 64 százaléka. A megkérdezettek ugyanilyen hányada véli úgy, hogy a sziovák belpolitikai helyzet is rosszabbodott. Ezek az adatok amelyeket tegnap hoztak nyilvánosságra - a prágai Közvélemény-kutató Intézet áprilisban végzett felmérésében szerepcinek. A megkérdezettek alig egynegyede látja úgy, hogy Szlovákiában nem változott a helyzet önállóvá válása óta. A felmérésbe bevont személyek nem egészen három százalékának az a véleménye, hogy a szlovák helyzet azóta javult. Elenyészően kevés, az egy százalékot is alig éri el azoknak a hányada, akik szerint jobb a gazdasági helyzet, és a külföld kedvezőbben vélekedik Szlovákiáról.