Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)
1994-05-05 / 103. szám, csütörtök
MINDENNAPI BŰNÜGYEINK tŰJSEÓ* Megskalpolta áldozatát Rendőrbravúr A múlt héten a pozsonyi krematóriumban vettek végső búcsút a bestiálisán meggyilkolt hat vietnami állampolgártól. A temetésen jelen voltak a prágai vietnami nagykövetség képviselői is, akik már korábban köszönetet mondtak és elismerésüket fejezték ki a belügyminisztérium képviselőinek a tettesek gyors kézrekerítéséért. A rendőri vizsgálat - tekintettel az eset súlyosságára és kivételességére legalább 3-4 hónapot vesz igénybe. Valószínű, hogy a bírósági tárgyalás még ebben az évben elkezdődik. A vádlottak ex offo védőügyvédeket kaptak. A tettesekről, illetve a brutális gyilkosság néhány részletéről dr. Jaroslav Ivor, a szlovák rendőrség vizsgálati osztályának igazgatója és dr. Jaromír Kotulič, a nyomozócsoport vezetője beszélgettek az újságírókkal. A Borsod-Abaúj Megyei Bíróság nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elköveted emberölés bűntette, valamin! nagyobb értékben elkövetett lopás bűntettében találta bűnösnek a 32 éves, többszörösen büntetett előéletű Horváth László miskolci lakost, s ezért életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, míg bűntársát, G. Beáta 24 éves miskolci lakost - az utóbbi vádpont miatt - mint társtettest 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. Saját magát fojtotta meg Horváth és élettársa, G. Beáta 1991 nyarán költözött F. Károly és K. Jánosné miskolci, Pozsonyi úti lakásába. Ott éltek négyesben. Pénzük nem volt, dolgozni viszont nem szerettek, de valamennyien mértéktelenül kedvelték az italt. Elhatározták, betörésekből fedezik megélhetésüket. Éjszakánként betörtek butikokba, ruházati boltokba, s amit betörőkörútjukon szereztek, másnap eladták. Az így szerzett pénzen azonban összevesztek, s emiatt Horváth brutális módon meggyilkolta előbb F. Károlyt, majd később K. Jánosnét. Az asszonyt levetkőztette, kezét hátul összekötözte egy tévézsinórral, s úgy' rögzítette a kötést, hogy átvetette a nyakán is, végül a lábához csomózta, (gy amikor a nő elernyedt, és kinyújtotta lábát, saját magát fojtotta meg. Miközben K.-né küzdött az életéért, Horváth egy késsel még meg is skalpolta. Lehúzta haját a fejbőrével együtt, majd a fülét is le akarta vágni, de végül is elállt ettől. Leöblített szörnyűség A kegyetlen kettős gyilkosságnak szemtanúja volt G. Beáta is, aki miután Horváth befejezte a mészárlást. összepakolta a még el nem adott, lopott holmikat egy sportszatyorba, áldozatukra járták a Pozsonyi utcai lakás ajtaját, ők pedig eltávoztak. Útközben itallal öblítették le torkukat, így próbáltak szabadulni a szörnyű emlék hatásától. Horváth elálmosodott, a Hősök terén ültek le egy padra, ott igazoltatta őket egy rendőrjárőr. Es mivel gyanúsak voltak, előállította őket a kapitányságra. G. Beáta már útközben beszámolt arról a súlyos bűncselekményről, amit élettársa követett el. Horváth a rendőrségen és a bíróságon is azzal indokolta szörnyű tettét, hogy megharagudott társaira, mivel a piacon árult dolgokért kapott pénzt eltették, saját zsebre is dolgoztak. Pedig az egyezség úgy szólt, hogy közösen költik el a pénzt. • Mit tudnak az elkövetőkről? - Mindketten 23 évesek. Robert M. és Viliam H. is elvált szülők gyermeke. Kiskoruktól ismerik egymást. Egy helyen, az Istrochemben (korábban Dimitrovka) dolgoztak, ám a munkafegyelem megsértéséért mindkettőjüket elbocsátották, tehát kegyetlen tettük elkövetésekor már munkanélküliek voltak. Robert H. 1992-ben megnősült, van egy kisgyermeke, de már több mint egy éve külön él családjától. Kétszer folytattak ellene bűnvádi eljárást Viliam H. nőtlen, büntetlen előéletű. • Milyen vétségekért került bíróság elé Robert M? - Különböző vagyon elleni bűncselekményekért, de mivel tette elkövetésekor még nem töltötte be a tizennyolcadik életévét, a bíróság elállt a megbüntetésétől. • A tettesek közül melyik használta a fegyvert? - A vizsgálat eredménye alapján egyértelmű, hogy Robert M. adta le a gyilkos lövéseket. • Milyen büntetés kiszabása várható? - Mindketten a legsúlyosabb vétségért, többrendbeli emberölésért ülnek majd a vádlottak padján. A kiszabott fegyházbüntetés ideje 1215 év között mozoghat, de elképzelhető a kivételes büntetés, az életfogytiglani fegyház is. • Kevesen hitték, hogy sikerül kézre keríteni a tetteseket. Ez mégis hihetetlenül rövid időn belül sikerült. Minek tudható be a gyors eredmény? - A nyomozók hatalmas erőfeszítésének - sok száz embert hallgattak ki -, a lakossági bejelentéseknek és nem utolsósorban a helyszínen talált ujjlenyomalnak. Az egyik tettes az ajtófélfán hagyta az áruló nyomot, közvetlenül ott, ahol a nyolchónapos Kuj holttestére bukkantunk. • Hogyan viselkedtek a gyanúsítottak az első kihallgatásuk során? - Ügyvédjük jelenlétében több órán keresztül beszélgettünk velük. A bizonyítékok terhe alatt fokozatosan bevallották tettüket. Megjelölték azt a helyet, ahol a bűncselekmény után elrejtették a géppisztolyt. A fegyvert a megadott helyen megtaláltuk. A ballisztikai vizsgáHátborzongató elhatározásra jutott két fiatalkorú dubnicai fivér. Villamosszékhez hasonló szerkezet segítségével akartak végezni apjukkal, mert az állítólag nagyon brutálisan viselkedett veltik szemben, részegségében terrorizálta az egész családot, édesanyjukat többször életveszélyesen megfenyegette. Április 17-én a hajnali órákban, amikor apjuk alkoholmámoros álmát aludta, szigeteletlen villanyvezetéket erősítettek két csuklójára, majd áramot engedtek bele és elmenekültek a lakásból. Az áramütés hatására a 40 éves férfi dobálni kezdte magát. Szerencséjére az egyik vezeték meglazult és leesett csuklójáról, így „csak" hat héten túl gyógyuló, harmadfokú égési sebeket szenvedett és eltörte egyik lábujját. A bűnüldöző szervek a kivégzést kiagyaló fivérek ellen gyilkossági kísérlet tettéért vádat emeltek. A t oldalt írta és ftsszeállítotfcj: ORDÓm VILMOS 1994. MÁJUS 5. latok egyértelműen megállapították: ezzel a fegyverrel követték el az öldöklést. Az elrabolt pénzt Németországban, egyikük ismerősénél helyezték letétbe. A nagy mennyiségű valutát az Interpol segítségével természetesen lefoglaltuk. Az is kiderült, a családnak, amelynél a pénzt hagyták, sejtelme sem voll arról, mit is tartalmaz a titokzatos csomagocska. 9 Milyen állapotban találták meg a gyilkos fegyvert? A tettesek egyszerűen szabadulni akartak tőle, és eldobták az erdőben, netán konzerválták és úgy rejtették el, hogy szükség esetén még használhassák? - A géppisztolyt egy vízhatlan tasakban találtuk, tehát nem kizárt, hogy a későbbiek során még használni akarták. • Elképzelhető, hogy lia a vietnamiak átadták volna összes megtakarított pénzüket, életben maradhattak volna? - Erre legfeljebb csak a lélekbúvárok tudnának választ adni. • Hogy reagált fia tettére a két anya? - Éltek törvényadta jogukkal és megtagadták a tanúvallomást. *• # * Ladislav Pittner belügyminiszter javaslatára a gyors és hatékony munkáért több rendőrtisztet részesítettek kitüntetésben és pénzjutalomban. Az egyik áldozat a hat közül Miss Hekus A pofonosztó Sara Sara Duranti olasz származású, de mint láthatják, a maffia nem számíthat a szolgálataira. Kisportolt, meglehetősen férfias jelenség, annak ellenére, hogy bár rendőrnek rendőr, de mégiscsak hölgy. Ezen persze New Yorkban egyáltalán nem mosolyognak, főleg azok nem, akiknek a fejükön haj helyett vaj van. New York-i rendőrnek lenni egyáltalán nem könnyű, annál is inkább, mert a hírhedt Harlem környékén honos nehézfiúk nincsenek tekintettel az egyenruhát viselő rendőr nemére. Sara huszonnégy éves, és második éve éjszakai járőrözik. Nem hosszú idő, de ahhoz elég volt, hogy a magáénak mondhasson egy bordatörést és a bal karján egy késszúrás nyomát viseli. Á késsel egy prostituált sebezte meg, amikor megpróbálta előállítani. Ez még a kezdet kezdetén történt. Ma már az első gyanús mozdulatra, szemvillanásra meglehetősen keményen reagál. - Nincs mese - mondja vagy ő, vagy én. Néhány napja megállítottam egy gyanús alakot, aki egy papírzacskót szorongatott a hóna alatt. Azt hittem, whisky van benne, de mert az illető egy hirtelen mozdulatot tett, fejen csaptam a tomfával. Szerencsém volt. A zacskóban egy stukker lapult, itt, ha valaki fegyvert hord, az. használja is. Ha nem vagyok elég gyors, könnyen kilyukasztják a bőrömet. Sara napi két órát gyakorolja az önvédelmet, és hetente legalább kétszer lőgyakorlaton vesz részt. Minden reggel fut, és nekünk azt is elárulta, hogy testépítéssel is foglalkozik. Egyenruhában nem látszik, de civilben meglehetősen csinos, annak ellenére, hogy harminchatos bicepsze van. Egy női birkózóbemutatókat menedzselő iroda már több ízben lett ajánlatot neki, de Sara nem állt „kötélnek", annak ellenére, hogy a rendőri fizetésének a többszörösét is megkereshetné. - Kamu az egész, nem igazi verekedés. Se vér, se egy horzsolás. Az emberek csak azért mennek, hogy a formás popsikai nézzék és kiőrjöngjék magukat. Az én fenekem majd csak a férjem nézheti, ha egyáltalán férjhez megyek. Nem igazán vagyok feleségtípus. Nem szeretek úgy ugrálni, ahogy a férfi fütyül. Mindig van egy barátom, de három hónapnál tovább sosem tartott egyik kapcsolatom sem. Az egyik egyszer pofon vágott, mert egy órát késtem. Nem volt igaza, mert szolgálatban voltam. Visszaadtam a pofont és kifizettem a fogorvosát. Ez volt a búcsúajándékom. Sara bámulatos ügyességgel vezet. Iszonyú sebességgel cikázik az autók között. Járőrözés közben helyben megfordul a főúton, ha valami gyanúsat észlel. Autóversenyzőnek sem lenne utolsó. Szinte hihetetlen Copperfield Dávid tanítványai? A címben nem Dickens kis hősére utalok, akit egy bűnbanda tagjai zsebvtolvajlásra kényszerítettek, hanem a nagy mágusra. Arra az ismert „varázslóra", aki csodálói szeme láttára képes eltüntetni hatalmas tárgyakat, többek között egy Boing típusú repülőgépet is. Nos, nálunk is akadnak hasonló képességekkel megáldott egyének, igaz, ők szemtanúk nélkül végzik bűvészmutatványaikat. Némely produkciójuk valóban figyelemreméltó. Néhány tettesnek például úgy sikerüli elemelnie az oroszvári kápolna néhány mázsás harangját, hogy azt senki se vette észre. De ez a lopás csak ártatlan gyermekcsínynek tűnik két másik esethez képest, melyek szinte a Guinness Rekordok könyvébe kívánkoznak. Az egyik eset Kelet-Szlovákiában történt, a másikra a Pozsony-vidéki járásban került sor. A lakásbetörők ezúttal nemcsak az értéktárgyakat, az elektronikát, a bútorokat vitték el, de bármily hihetetlenül hangzik, szőröstül-bőröstül az egész házat. Képzeljék csak el a tulaj meglepetését, aki hazamegy, előveszi a kapukulcsot, aztán csak meregeti a szemét. Egyszer-kétszer megcsípi magát, nem álmodik-e. Ahol a padló volt, ott most fű zöldell, a háztető helyén pedig madarak röpködnek. Az eltűnt ház tulajdonosa húsvétkor értesült a történtekről. Az ünnepeket családjával egyetemben ivánkai ismerősénél töltötte. Reggelizés közben megszólalt a telefon: „Gyere azonnal haza, valami nagyon furcsa dolog történt a házatokkal". A vállalkozó nem habozott, azonnal kocsiba vágta magát, és meg sem állt a tanyasi háza, illetve annak hűlt helye előtt. Mert a tolvajok nem hagytak ott semmit. A téglákat, a kaput, a kerítést, az istállót, sőt, még a kőből épült díszkutat is elvitték. Csak egy lyuk tátongott helyelte. A szerencsétlen férfi azonnal rohant a rendőrségre: „Ellopták a házamat" - mondta kétségbeesetten. A szolgálatos mosolyogva kijavította: „Ugyebár azl akarja bejelenteni, hogy betörtek a házába?" „Nem, nem, az egész házal elvitték" - tiltakozott a károsult. A rendőrök nem hitték el a furcsa történetet, már csak azután adtak hitelt a bejelentő szavainak, amikor kivonultak a helyszíneléshez. Akadt néhány tanú, aki látott a közelben egy teherautót, sőt, egyikük a rendszámára is emlékezett. Ám hamarosan kiderült, hogy a rendszámot a tolvajok egy lopott személyautóról vették kölcsön. Kérdéses, hogyan viszonyul majd az említett furcsa esethez a biztosító. Az ingatlanok ugyanis csak elemi csapások, illetve betörések, nem pedig lopások ellen vannak biztosítva. A másik hasonló eset Eperjes mellett játszódott le. Ott a tolvajok komótosabban dolgoztak. Kél és fél hónap alatt szedték szét és szállították el a tulaj által 200 ezer koronára becsüli, és csak a nyári hónapokban üdülésre használt házat. „Villamoságy" Dubnicán