Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)

1994-05-31 / 125. szám, kedd

8 KILÁTÓ ÚJ SZÓ 1994. MÁJUS 31. Sztálint is lehallgathatták Meglepő dolgokra derült fény a moszkvai Kreml központi épületének felújításakor. Sztálin egykori dolgozószobája és a volt SZKP Politikai Bizottságának ülésterme alatt titkos alagút húzódott. A rejtekhely felépítése és elhelyezkedése alapján pedig a volt KGB munkatársai nem kevesebbel állítanak, mint hogy Joszif Visszárionovics Sztálint, a rettegett diktátort lehallgatták - írta a Moszkovszkij Komszomolec című lap. A két hónappal ezeló'tt kezdett felújítási munkák során a kőművesek szinte lecsupaszították az egykoron szigorúan őrzött második emeleti dolgozószobát; letépték a tapétát, leszedték a belső falburkolatot, felszedték a padlót. Egyszer csak nem akartak hinni a szemüknek: az egyik sarokban ugyanis a padló alalt két fémfedelet találtak. Felfeszítették, s ekkor érte őket az újabb meglepetés - a fémlemezek két titkos alagutat takartak. Az egyik, egy szellőzőcsatornának álcázott akna, az első emelet és az alagsor megkerülésével egyenesen a pincébe vezetett, majd egy 50 méteres betonalagútban folytatódott, amelyből az elnöki szárny technikai helyiségeibe lehetett kijutni. Ennél is nagyobb meglepetést okozott azonban, amikor a másik aknát kutatták fel, Kiderült ugyanis, hogy az Sztálin dolgozószobájától más helyiségekhez is vezetett: a hálószobához, a fogadószobájához és a titkárságához. Mi több, az egykori SZKP Politikai Bizottságának ülésterme alatt is volt egy alagút, amelyen keresztül szinte napjainkig bárki, aki akárcsak véletlenül is megtudta a titkot, észrevétlenül a hatalmasságok közvetlen közelébe férkőzhetett. A nyugati országok hírszerzői talán még álmukban sem gondolták volna, hogy mekkora lehetőséget szalasztottak el... Az alagutakon kívül más dologra is fény derült. A falakon elhelyezett szellőzőnyílások fele ugyanis összeköttetésben állt az aknákkal, s hiányzott belőlük a ventillátor. A szakemberek kizártnak tartják, hogy az alagút másik végéből, azaz a szomszédos szárnyból fújták volna a friss levegőt Sztálin dolgozószobájába. Felmerült az is, hogy a titkos alagút egyfajta vészkijáratként szolgált az élete utolsó éveiben üldözési mániában szenvedő Sztálin számára. Mivel azonban az akna bejáratát takaró fémlemezeket alulról rögzítették, és feszítővas nélkül nem lehetett (volna) kinyitni, ezt a lehetőséget is kizárták. A legvalószínűbb magyarázatnak az tűnik, hogy az alagutat lehallgatás céljából építették ki a KGB elődjének, az NKVD-nek az emberei. A parketta és a fémlemez ugyanis egyáltalán nem zavarja a lehallgatást, sőt a parketta kiválóan vezeti a hangot. Ráadásul az álszellőzőbe különösebb nehézség nélkül telepíthették a lehallgatóberendezést. Hogy pontosan ki és mikor építette az alagútrendszert, egyelőre rejtély. Eddig nem találtak semmiféle, az építésre vonatkozó írást, s valószínű, hogy nem is létezik ilyen dokumentum. A leszedett falburkolat hátoldalára ragasztva 1933-ból származó napilapokat találtak, köztük egy grúz nyelvűt is. Az alagút egyik járatának falára valaki az 1954-es dátumot írta fel, más, emberi tevékenységre utaló jelet azonban nem találtak. . Sztálin halála után Hruscsov, Koszigin, Rizskov és Pavlov kormányfó'k voltak a dolgozószoba gazdái. (Magyar Hírlap) Összeállította: SIDÓ H. ZOLTÁN Hollywood dollárokban Az amerikai mozipénztárakban több mint 5 milliárd dollárt hagytak tavaly a nézők, s a hollywoodi stúdiókban ismét nagy sikerek születtek. Az év két legemlegetettebb filmje egyazon rendező alkotása: a minden idők legnagyobb kasszasikerét hozó Jurassic Parkot éppúgy Steven Spielberg rendezte, mint a hét Oscart is begyűjtő Schindler listáját. v A sikeres év végi hajrá az USA mozipénztáraiban az amerikai filmek által elért jegyárbevételt 5,24 milliárd dollárra tornázta fel, ami felülmúlja az 1989-es 5,03 milliárd dolláros rekordot. A bevétel emelkedéséhez azonban sokban hozzájárult, hogy - a hatvanas évek óta egymilliárd körül stagnáló nézőszám mellett - az átlagjegyár az elmúlt négy évben 4 dollár 45 centről 5 dollár fölé kúszott. De az 1993-as év sikerré koronázásában kulcsszerepet játszott Spielberg három Oscarral jutalmazott Jurassic Parkja, ami egymaga 339 millió dolláros jegy árbevétel t hozott az USA-ban és Kanadában. Csaknem kétszeresét annak, amennyi (179 millió dollár) a lista második helyezettjétől, a Harrison Ford főszereplésével forgatott A szökevényből folyt be. Rajta kívül még öt film (A cég, Tisztességtelen ajánlat, A szerelem hullámhosszán, Célkeresztben és Mrs. Doubtfire) hozott tavaly 100 millió dollár feletti jegyárbevételt. Ha már a kasszasikereknél tartunk, ne feledkezzünk meg a hét Oscart hozó Schindler listájáról sem. Az Universal filmstúdió még az Oscar-feltételeknek megfelelő időpontban mutatta be Steven Spielberg holocaust-filmjét, a Schindler listáját, amely témaválasztása, fekete-fehér volta, több mint háromórás hossza és körlálozott bemutatókópia-száma ellenére a díjkiosztásig 95,5 millió dollárt hozott. A nyolcvanas évektől kezdődően - a Rambo-filmek, valamint Spielberg és George Lucas mozifantáziái segítségével — mind erőteljesebb az amerikai filmek dominanciája Nyugat-Európában és Japánban. Az eredmény: Nyugat-Európában a bemutatott filmek 81 százaléka amerikai, s az USA és az Európai Unió „kulturális kereskedelmében" 3,5 milliárd dollár az amerikai többlet, ami komoly összetűzéshez vezetett az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény tárgyalásain. Igy aztán ma a hollywoodi bevételek alakulásában egyre döntőbb szerepet játszik a külföldi piac. Már a jegyárbevételek 43 százaléka származik Észak-Amerikán kívüli mozikból, szemben az 1987es 38 százalékkal, s az elemzők szerint 1997-ben már fölülmúlthatja az 50 százalékot is. Egyre több amerikai film sikeresebb külföldön, mint odahaza. Tavaly példáúl Francis Ford Coppola Dracula-filmje az USA-ban és Kanadában 85 millió dollárt, a világ többi országában pedig 140 milliót kasszírozott; a Jurassic Park pedig 339 millió dollárt hozott a „hazai pályán", és 527 milliót a nem észak-amerikai mozikból - ezzel minden idők legnagyobb kasszasikere lett, lekörözve az 1982-es, szintén Spielberg rendezte E.T. mintegy 700 millió dolláros bevételét. Az amerikai filmek tavaly átlagosan már „csak" 26 millió dollárba kerültek, ami kevesebb az eddigi rekordév, 1992 28,8 millió dolláros átlagánál. Az utóbbi években viszont alaposan megnőttek a reklámköltségek: az egy évtizeddel ezelőtt 5 millió dollár helyett tavaly már átlagosan 14 milliót fordítottak egy-egy film hírverésére. Az elérhető nyereség így a hetvenes években megszokott 14-17 százalékról 7-10 százalékra mérséklődött, ám ez még mindig elég ahhoz, hogy a hollywoodi stúdiók újabb merész álmokat szőjenek. (Heti Világgazdaság) lámfilmjei már kifejezetten a tiniket is megcélozzák, sőt, az Opel valószínűleg már az óvodás korúakat is szem előtt tartotta, amikor több milliós kampányának klipjében egy okos-fürge Opel Corsa menti meg a szeretetre méltó Jerry egeret üldözője, Tom kandúr élői. Amúgy a kora reggeli órákban, mielőtt az apró „fogyasztási zsarnokok" elindulnának az egyelőre a szüleik által választott óvodába vagy iskolába, ott ülnek a családi konyhában, eszik az •általuk választott müzlit, nézik az általuk választott márkájú tévékészüléket s benne a rengeteg nekik, a kegyeik elnyerésére rajzolt édes, megkapó figurát: a Mattel babáját, a Nesquik nyusziját, és még sorolhatnánk. Ám az igazi reklámdömping a szombat-vasárnap reggele, amikor a szülők még javában alszanak, és a tévére bízzák a gyermekfelügyelést: ilyenkor olykor a hétköznapi tévéreklám adagjának duplája is belefér egyazon adásidő mennyiségébe. S mivel a hat-tizenhárom év közötti német gyerekeknek csupán a hét százaléka vált .át másik adóra, ha reklámblokk fut, sőt, negyven százalékuk eleve szívesen, szinte önálló műsorként nézi ezeket, aligha túlzó az a vélekedés, hogy a holnap, legalább havi 900 reklámbejátszást fogyasztó nemzedéke valóban „nem az iskolának, hanem az életnek tanul". Persze, az élet alatt a gyártókat, az ipar nagy óriásait kell érteni. A szülők mindennapos panasza lett, hogy a régi gyermekdalocskák helyett a Maggi és a Knorr bugyuta nótácskáit éneklik az iskolában, óvodában egymásnak, hogy valóságos konkurens „márkabandák" alakulnak ki a tinédzserek között (a legélesebb a Nintendo- és a Sega-hívők rivalizálása, hogy melyikük gyárt jobb számítógépjátékokat). Úgy látszik, az új generáció fogyasztási szokásai már gyökeresen eltérnek szüleik vásárlási módszereitől. (Heti Világgazdaság) A legkisebbek a fogyasztásban Nem játék ez, gyermek! Évi több milliárd márka fölött rendelkeznek a német gyermekek - nemcsak zsebpénzüket költik el szabad belátásuk szerint, hanem olykor már-már lelki terrort is gyakorolva, lényegesen befolyásolják családjuk fogyasztási szokásait is. Nem véletlen hát, ha a nagy cégek piackutatói szemében ők ma az egyes számú elérendő célcsoport. A szórakoztatóelektronikai óriáscég, a Sony pár éve hatalmas gombokkal ékesített, élénk színű, szemkápráztató készülékek sorozatával rukkolt elő, „My first Sony" - Első Sonym - néven. Ez a példa is mutatja, hogy a világcégek marketingesei immár nem elégszenek meg azzal, hogy kifejlesztett és piacra dobott termékeiknek verbuváljanak reklám útján vásárlókat, hanem arra törekszenek, hogy a még nem igazán vásárlóképes, hiszen önálló keresettel nem is rendelkező legifjabbakat eleve a reklámozott márka hívének, sőt, rajongójának neveljék. Igaz, a legapróbbak valóban nem rendelkeznek önálló keresettel, mégis nem elhanyagolható vásárlóerőt jelentenek. Egyrészt azáltal, hogy szüleiken valóságos fogyasztói terrort gyakorolva nemegy esetben meghatározzák, hogy bizonyos termékcsoportból mely márkát vásárolja meg a család, másrészt végső soron üzletágakat lehet alapozni arra a zsebpénztömegre, amely először hozzájuk, onnan pedig a boltok kasszáiba vándorol. A hamburgi Der Spiegel hírmagazin évi 2 milliárd márkára taksálja azt az összeget, amely a legkisebbek, a 15 évnél fiatalabbak zsebébe vándorol. Becslések szerint Németországban összesen évi 23 milliárd márkára rúg az a summa, amelynek elköltése fölött a gyerekek rendelkeznek vagy közvetlenül, vagy a családi döntést közvetetten befolyásolva. így aztán érthető, hogy Németországban is akárcsak a fejlett országok mindegyikében gőzerővel kutatják e csak testméreteiben apró korosztály fogyasztási szokásait. Intézetek szakosodtak annak felmérésére, mivel lehet a kegyeikbe férkőzni, a választásukat befolyásolni, milyen színre és formára fogékonyak különösen, és milyen szöveg kúszik be szinte észrevétlenül a fülükön úgy, hogy meg is tapad az agyukban. A kutatóintézetek pontosan tudják, mit szeretnének a kicsinyek, milyen autóval jöjjenek eléjük az iskolába (Ferrari), és milyen típussal járnak a legszívesebben szüleikkel bevásárolni (Volkswagen Golf), hány százalékuk (37) dönti el, hogy bizonyos élelmiszerekből, például kecsupból milyenfajtájút is fogyasszon a család. „A gyerekek óhaja, mi készüljön reggelire és miből - írja egy, az élelmiszerekre szakosodott német folyóirat - nemegyszer kifejezetten parancs a szülők számára." Sokszor döntőnek bizonyul véleményük a hifi-vásárlások során is. Az eladók szintén azt mondják, a kisiskolás korúak többnyire hamarább megértik, milyen funkciót töltenek be az egyes gombok, mint apáik-anyáik, így aztán végül nem kis beleszólásuk van a választásba. Olykor még a gépkocsi vásárlás esetén is, így aztán nem véletlen, hogy a BMW vagy az Opel új rekA Schneider-birodalom csődje Tízmilliárd márkás csalás A háború utáni gazdaságtörténet legnagyobb csődje tartja izgalomban a német közvéleményt. J ürgén Schneider építési és ingatlanbirodalmának kártyavárként való' összeomlása azonban több egyszerű csődnél. Persze a csőd nem ismeretlen jelenség Németországban sem. Azonban a Schneider-csoport összeomlása minden példát felülmúl. A történet olyan, mintha valamiféle vulgármarxista parnflel illusztrációjaként szogálna: íme, ilyen a kapitalizmus farkaspofája. Jürgen Schneider elsősorban ingatlanban utazott, áttekinthetetlen összefonódásokkal teli impériuma különösen a szanálásokban, felújításokban jeleskedett. A nagyvállalkozót húsvétig a német egység egyik hősének tekintették, követendő példaképnek, önfeláldozó vállalkozónak, akinek szíve az új tartományok talpraállításáért dobog. Lipcsében például minden valamire való építkezés az ő részvételével folyik - azaz folyt -, a belváros rekonstrukciójától az új iparterületek kiépítéséig. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy az egész birodalom homokra épült. Míg első pillanatban azt hihette volna az ember, hogy Schneider csupán „túlvállalta magát", ma már minden amellett szól, hogy minden idők egyik legnagyobb csalójáról van szó. Akárhogy is, a hajdani milliárdos nagypénteken kereket oldott, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. S aligha szűkölködik: becslések szerinl legalább 300 millió márkát vitt magával... A meglepő csupán az, hogy a csőd meglepetést keltett. Hónapok óta rebesgetik ugyanis, hogy a Schneider-csoport ingatag lábakon áll, hogy a mágnás nemcsak műemlék kastélyokat és háztömböket renovál dicséretes műgonddal, hanem légvárakat is épít. Ám mindez nem zavarta a bankokat; míg 1992 márciusában összesen két és fél milliárd márkát hiteleztek Schneidernek, adóssága egy évvel később már csaknem 4 milliárdra nőtt, s mostanra meghaladta az 5 milliárd márkát, de a várható valós veszteség a szakértők szerint 9-10 milliárd márka körül lesz. Közben pedig a mindenki által káprázatosnak vélt Schneidervagyon lefoglalható része legfeljebb ha másfél, két milliárd márkára rúg. Má persze már mindenki okos, és szinte minden újság felhívja a figyelmet, egy pillantás elegendő lett volna a milliárdos adósságokról tájékoztató bankközi közlönybe. Ám nem tették ezt a pénzintézetek, amelyek egyébként hónapokig vizsgálódnak, ha valaki mondjuk, 10 ezer márka személyi kölcsönt kér. Schneider a zseniális szélhámosok elegenciájával vezette orránál fogva a legnagyobb bankok vezetőit. A Deutsche Banknak 400 millió márkája úszott-így el, és összesen mintegy 50 pénzintézetnek tartozik. A bankok valósággal rátukmálták a pénzt a szélhámosra, aki nem kapálódzott, hanem köszönettel elfogadta, egyik adósságával a másik kamatait törlesztgetve. Most aztán kiderült, hogy ugyanazt a bevásárlóközpontot több banknak is zálogul ajánlotta, de azok csak integettek, hogy úriemberek között az ilyesmi nem.szükséges. Valóságos társadalmi problémát rejt magában, hogy a Schneider-csőd emberek ezreit rántja magával. Nemcsak a több ezernyi Schneider-alkalmazottról van szó, hanem alvállalkozó kis- és középvállalatok sokaságáról is. Különösen a keleti tartományokban került rengeteg állás veszélybe. Ezek az emberek, kőművesek, bádogosok és egyéb építőipari vállalkozók egy-két éve alapítottak céget, természetesen hitelből. A Schneider•féle építkezések biztos boldogulást ígértek. Most folyik a felelősök lázas keresése. Ki mit mulasztott, ki mit hibázott. Tartani lehet tőle, hogy bűnbakot könnyebb lesz találni, mint hiányzó márkamilliárdokat. (Magyar Nemzet)