Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)

1994-05-30 / 124. szám, hétfő

1994. MÁJUS 25. •ÓI SZÓ- KALEIDOSZKÓP Daxnert „egy kicsit" tűlfizették Olvasóink is értesülhettek arról, hogy május 5-én Rimaszom­batban, a város napján két szoboravatóra került sor. Tompa Mi­hály áthelyezett szobra mellett fölavattak egy új alkotást is: Stefan Marko Daxner mellszobrát. A rimaszombati képviselő-testület ugyanis úgy határozott, e közös szoboravatással demonstrálni és segíteni kívánják a város magyar és szlovák lakosságának békés együttélését. A szoboravató ideje azonban - mint majd olvashatják - nem csupán a város napja volt. Valaki másnak vagy másoknak is jó napja voh a Daxner-szobor leleplezése. Mert ez a szobor „egy kicsit" többe került az eredetileg megállapított árnál. A rimaszombati képviselő-testü­let május 3-i .ülésén impulzívabb véleménycserére került sor Pavol Brndiar polgármester és néhány képviselő között. Erre az okot mindjárt két dolog is szolgáltatta. Az egyik a városi rendelőintézet ügye a voll járási pártbizottság épü­letében. A képviselők szerint a pol­gármestér nem a város érdekeit tar­totta szem előtt, amikor beleegye­zett az épület eladásába. A másik ok - s most ezzel kívánunk bőveb­ben foglalkozni - a Daxner-szobor „túlfizetése" volt. A testület ekkor úgy döntött, a város főellenőre megvizsgálja, túllépte-e hatáskörét Pavol Brndiar, amikor a testület megkérdezése nélkül aláírta a szo­borra vonatkozó új adásvételi szerződést. Miért is e képviselői kifogás? Erről Dániel Brezinát, a városi kép­viselő-testület tagját kérdeztem, hi­szen ő volt az, aki a szoborügyet (egyébként a rendelőintézet ügyét is) szóba hozta az említett testületi ülésen. - Az elején szeretném hangsú­lyozni, hogy törvénysértés nem tör­tént - kezdte Brezina úr. - Senkit nem gyanúsítunk azzal, hogy efféle vétséget követett volna el. Tény azonban, hogy a Daxner tér kivite­lezője azzal, hogy a szoborra vo­natkozóan olyan szerződést kötött, amilyet, szerintünk nem járt el kor­rekt módon. - Miért? - A városnak beterjesztett költ­ségvetésben a szobor fölállítási költségét - a művész honoráriumá­val és mindennel együtt - 440 ezer koronában tüntették föl. Ezt a szerződést a várossal 1992-ben kö­tötték meg. Ugyanabban az évben a szobrászművésszel, a losonci Meli­cherčík úrral is szerződést kötöttek: 290 ezer koronára! - Ki kötötte ezt a szerződést? - Pavol Brndiar polgármester a város képviseletében aláírt egy szerződést a losonci DID céggel, amely (miután a DID-ben érdekelt Juraj Dobrocký építész a losonci Avantnak is igazgatója) számomra nem egészen világos módon ma már az Avantra vonatkozik. Vagyis ez az Avant a Daxner tér kivite­lezője, illetve azóta már arról is tár­gyalnak, hogy a történelmi főtér át­építését is ők végeznék. Ebben a Brndiar úr által aláírt szerződésben szerepelt a szoborra vonatkozó 440 ezer koronás tétel. A szob­rászművésszel azonban már Dob­rocký úr kötötte meg a szerződést. Az egész tehát nem törvényellenes, de szokatlan, hogy a közvetítésért ilyen nagy százalékot kapjon vala­ki: 150 ezer koronát. A szobrásszal kötött szerződésben ugyanis a szo­bor fölállítása is szerepel. - A szobrászművész a szerződés megkötésekor tudott erről a kü­lönbségről? - Nem. Erre csak később jött rá. A DID-del kötött megállapodás ér­telmében a szobrot 1993 nyarára el kellett készítenie. Ezt Melicherčík úr be is tartotta, a polgármester úr és Juraj Dobrocký meg is nézte Lo­soncon az elkészült alkotást. A DID-nek át kellett volna vennie, de különösebb indoklás nélkül ezt visszautasította. Birtokomban van egy levél, melyet Dobrocký úr az idei év márciusában írt a szob­rászművésznek. Ebben hivatkozik arra, hogy a városi vezetéssel tár­gyalt a szobor fölállításának a ter­minusáról, és kéri Melicherčíket, április végéig állítassa föl a Dax­ner-szobrot a kijelölt helyen. A képviselő-testület ugyanis akkor már meghatározta a kettős szobora­vatás május 5-i dátumát. A szob­rász valamikor ebben az időben vagy röviddel e levél előtt szerez­hetett tudomást az árkülönbségről. Véleményem szerint a művész, számolva azzal, hogy sürget az idő, nagyobb összeget kérhetett magá­nak. Erre abból következtetek, hogy nem sokkal ezután hozzám fordult segítségért, már egy máso­dik levél kapcsán. Ezt a levelet Dobrocký úr Pavol Brndiarnak írta, de tudomásul vételre a szobrásznak is elküldte. A levél április 15-i kel­tezésű, és ez áll benne: „Tisztelt polgármester úr! Hivatkozva szemé­lyes megbeszélésünkre, kérjük, hosszabbítsák meg a szobor szállí­tásának határidejét 1994 júniusá­ig. A kérelem oka, hogy a szobor el­készítésére új megbízást adunk, és ezt három hónapnál korábban nem lehet megcsinálni. Hajlandók va­gyunk a késedelemmel járó szank­ciók viselésére is." Amikor ezt a le­velet Melicherčík úr megkapta, meg­ijedt, hogy a szobrot mással ké­szíttetik el, és a kész Daxner a nya­kán marad. Ezért kérhetett fel en­gem segítségre. Ez április végén, mindössze néhány nappal a terve­zett avatóünnepség előtt történt. Jó­magam és néhány képviselőtársam azl javasoltuk neki, kezdjen egye­nes tárgyalásokat a város vezetésé­vel. - Korábban ő nem tárgyalt a vá­rossal? - Tárgyalt, de sikertelenül. Úgy volt, hogy ezekre az újabb tárgyalá­sokra Melicherčík úrral mi is elme­gyünk. Ő azonban nem telefonált nekem, csak a tárgyalás után, és el­mondta, ő a szobrot mégis Dob­rocký úr közvetítésével adja el. Ez az ő szuverén joga. Az azonban már egy másik kérdés, hogy a pol­gármester új szerződést kötött a DID-del, azaz Dobrocký úrral 551 ezer koronára. Az ügy fejleménye­iről Pavol Brndiar minket, képvi­selőket egyetlenegyszer sem tájé­koztatott. Ráadásul az 50 ezer ko­ronánál magasabb kiadási tételeket a testület határozata értelmében a polgármester csak a városi tanács jóváhagyásával írhatja alá. Ez eset­ben pedig egy 70 ezer koronás ki­adásemelkedésről volt szó. Sze­rintem az történt, hogy a szobrász megkapta a 440 ezer koronáját, a többi pedig a közvetítőé lett. Tu­dom viszont, hogy ma egy olyan mellszobrot, mint a rimaszombati Daxner-szobor, a szobrászok 300 ezerért szívesen elvállalnak, mert napjainkban nagyon kevés megren­delést kapnak. - Nem kívánok a sajtón keresztül polemizálni a képviselőkkel - uta­sította vissza Pavol Brndiar azon kérésemet, hogy nyilatkozzon a szoborügyről. - Itt nincs semmi probléma, és törvénysértés pedig egyáltalán nem történi - fűzte még hozzá. Törvénysértés valóban nem tör­tént. „Mindössze" annyi, hogy Ri­maszombat város pénztárából 511 ezer koronát fizettek ki egy szobo­rért, melyre - mint kiderült - alig több mint 300 ezer is elég lett vol­na. - Tragikomédia - minősítette a Daxner-szobor május 5-i fölavatá­sát Iveta Nováková asszony, a Ri­maszombati Járási Hivatal nemré­giben leváltott elöljárója. Vélemé­nye közvetlenül az avatóünnepség után, a Szlovák Nemzeti Párt által szervezeti nagygyűlésen hangzott el. Szavait nem a föntebb leírtakra értette, hanem arra, hogy az avatá­son magyar nyelvű beszéd is el­hangzott. A szoboravatón és az azt követő nagygyűlésen is jelen Ievő Ján Slo­ta SZNP-elnök ennél élesebben fo­galmazott: - Amikor hallottam, hogy ott magyarul beszélnek, az a szobor szembeköpése volt. Hát még ha tudta volna szegény pártelnök, hogy egyesek szépen ke­restek Daxneren! Igaz, ezek nem beszélnek magyarul. Szlovákul sem. Inkább hallgatnak az egészről! KLINKO RÓBERT Köberllel a szálloda előtt találkoz­nak. Pesti két polaroid-felvételen örökíti meg az örömteli találkozást, ez jól jön majd még a rendező „élet­ben tartásához". Ezután bemennek a Hyatt halijába, egy kis csevegésre. Az időközben Benes papává lett Pesti a már említett barna aktatáská­ból barackpálinkát és három poharat húz elő, s tölt a barátságra. - Nem találta Köberl különösnek - kérdezte Pestitől a bűnperben a bí­ró -, hogy egy olyan helyen, ahol italokat szolgálnak fel, táskából előszedett pálinkával kínálják? - Magyarországon a kitüntető ba­rátság jele, ha valakit házi főzetű itallal vendégelnek - magyarázta Pesti szolgálatkészen, elengedve a füle mellett az ügyész megjegyzését, miszerint Pestinek nem is volt saját főzetű itala. Köberl csak keveset iszik. Pesti semennyit, s amikor Biljána az ajká­hoz emeli a poharát, a szigorú nagy­bácsi durván megfogja a karját és rá­ripakodik: - Nőnek nem illik nyilvános he­lyen alkoholt fogyasztania! A lány Köberl poharának alján fe­hér port vél felfedezni. Miközben ar­ra várakoznak, hogy Köberl a szállo­da elé hozza autóját, megosztja ész­leletét Pestivel, de a férfi elsöpri az aggályokat, a fehér porszerű marad­ványt a barackpálinka különleges tu­lajdonságai közé sorolja. Végre a Hyatt elé gördül kocsijá­val a rendező. A barátnője mellé ül, a lány „bácsikája" pedig hátul foglal helyet. Pesti mutatja az utat, megbe­szélik, hozzá mennek, hogy folytas­sák a kellemesen indult ismerkedést. Alig haladnak néhány utcát, amikor Pesti rászól „Bili"-re, hogy itt száll­jon ki, s a nagynénjével együtt jöjjön utánuk a Visegrádi utcába. Novakov engedelmesen szót fogad. Mint utó­lag elmondta, fogalma sem volt róla, hol van. Több embert leszólít, s út­baigazításukkal visszatalál a Hyatt­be. Kifizeti a 300 forintot a csomag­megőrzésért, taxival a pályaudvarra hajt, s az öt órás vonattal visszaindul Bécsbe. Biza megtette kötelességét, Biza mehet. Az újsütetű jó barátok megérkez­nek „Benes" otthonához, a Visegrá­di utcába. Köberl a házzal szemben lévő oldalon állítja le fehér Nissan­ját, ott talál helyet. Gyalog mennek föl a harmadik emeletre, ahol - Pes­ti elbeszélése szerint - Frodl nyit nekik ajtót. A szürke melegítőt vise­li, szőke paróka van rajta és bajusz. Külsejét annyira elváltoztatta, hogy a barátja sem ismeri meg. Pesti tel­jesen meg is zavárodik. Csak ami­kor Frodl halandzsanyelven utánoz­ni kezdi a magyar beszédet, akkor ismeri fel Pesti a hangjáról. Utóbb elmondta, hogy Frodl zseniálisan tudta elváltoztatni a külsejét. Egy­szer egy szállodában pincérként ko­pogott be hozzá, s Pesti mindvégig nem jött rá, hogy kit rejt a maszk. A tehetséges karakterfigura eltűnik a színről. Pesti betessékeli Köberlt a nagyszobába. Barackkal, pezsgővel kínálja, s a Lukács cuk­rászda jobb sorsra érdemes, Rohypnollal és magyar altatókkal meghintett süteményeivel. A később összerakott elbeszélések alapján szerfelett bizarr módon folyhatott a vendégség. Pesti foly­ton kínálja a rendezőt, miközben ő makacsul koplal. A kezdetben kö­tetlen, szabadon választott társal­gás egyre inkább kihallgatás for­máját ölti. A nagybácsi Biljána jö­vendőbelijének életkörülménye­iről, anyagi helyzetéről érdeklődik, s állítólag a beszélgetés közben jegyzeteket készít. Még az a gyanú is felmerült, hogy fondorlatosan megszerezte Köberl aláírását is, ezt azonban az adótanácsadó határo­zottan cáfolja, a vádnak pedig nem sikerült egyértelműen bizonyítania. A türelmetlen Pesti ki-be járkál, s a krs szobában rejtőzködő Frodlt rendszeresen tájékoztatja a dolgok állásáról. (Köberl vajon mit gon­dolhatott a lakásban tartózkodó másik férfiról?) Aztán visszatér vendégéhez, s folytatódik a „kihall­gatás". Közben Pesti elfárad, s megkérdezi a vendégét, nem zavar­ja-e, "ha ő kicsit ledől a díványra. Az egyre álmosabb Köberlt ez nem zavarja, sőt maga is elbóbiskol. Pesti elszunnyad, aztán felriad, s tovább beszélgetnek. Ekkor már Köberlnek is kóvályog a feje az ál­mosságtól, házigazdája készsége­sen felajánlja neki a másik ágyat. Édesdeden elalszanak. (Folytatjuk) Kié lesz a kassai borüzem? A közelmúlt mindannyiunkat érintő eseményei közül felfigyelhettünk arra is, hogy a március derekán kinevezeti új kormány felülvizsgálta az elődje ál­tal február 15-e és március 14-e között szentesített olyan privatizálási eljáráso­kat, melyek során volt állami cégeket közvetlen úton vettek meg magánsze­mélyek. Tizenhármat törvényellenes­nek minősített közülük, mert a hona­tyákból kinevezett ellenőrző csoport több rendellenességet állapított meg. Egyes esetekben például kiderült, hogy a privatizációs minisztérium a 92/1991. törvény 9. paragrafusához csak részben igazodva úgy is beleegye­zett egy-egy cég nem versenytárgyalás útján történő, hanem közvetlen eladá­sába, ha arra több érdeklődő is pályá­zott. Előfordult az is, hogy az illetéke­sek nem tették közzé a privatizációs tervek előterjesztésével, benyújtásával kapcsolatos információkat. A kormányrostán fennakadt tizen­három új magáncég között van a kassai Víno bortermelő és -forgalmazó rész­vénytársaság is. A kelet-szlovákiai cég elindított pri­vatizálását leállíttatta a kormány, s mint állami vagyoni visszaadta a földművelési minisztériumnak. Leg­alábbis papíron. Ugyanis hiába nevez­ték ki a „ visszaállamosított" cég élére az új igazgatót, a részvénytársaság el­nöke törvénytelenségre hivatkozva nem volt hajlandó azon nyomban átad­ni neki a céget. Sőt a kinevezett utód hiába érkezett rendőri segítséggel, né­hány napig mégsem engedte őt be az irodába, nem adta át neki a hivatalát. Egy ideig elméletileg kettős igazgatás alá tartozott a cég, míg a valóságban fe­lemás helyzet uralkodott. Volt, amikor semleges pályán, a földművelési mi­nisztérium regionális információs iro­dájában folyt az egyezkedés, s volt, amikor a pozsonyi minisztériumok hi­vatalaiban. A borüzemet megvásárló négy sze­mély (egyikük a volt igazgató) a maga igazát védve azzal érvelt, hogy ők a törvényes tulajdonosok, hiszen kezük­ben a Nemzeti Vagyonalappal ez év március I4-én kötött hivatalos privati­zációs szerződés. A cég márciusban el­kezdett privatizálását leállítok szerint az adásvétel nem érvényes, ugyanis a március 29-i kormányrendelet meg­előzte a szerződés bejegyeztetését. Szerződésbejegyzés nélkül pedig az említett adásvétel nem érvényes. Az állami szervek ugyan pontot tet­tek az ügy végére, ám úgy tűnik, még nincs mindenütt lezárva. Az áprilisban kinevezett Bartolomej Jaššo igazgató már részben átvette a céget, annak ingó és ingatlan vagyonát, sőt elkészült az újból privatizálási listára került cég egyik magánosítási tervezete (82 alkal­mazott, a cég kereskedelmi-marketing társasága és egy külföldi partner lenné­nek a részvényesek), ám a hivatalosan félreállított márciusi tulajdonosok ne­vében Pavol Dudrík volt igazgató, majd elnök azt állítja, nem privatizál­hatják újból a céget, hiszen annak ők a jogos tulajdonosai. A kérdés tisztázása érdekében bírósághoz fordultak... Nos, elképzelhető, hogy a bíróság még napirendre tűzi ezt az esetet. Más dolog, hogy kinek a javára billen majd a mérleg nyelve. Tudniillik úgy hírlik, hogy a megszüntetése ellen tiltakozó részvénytársaság rövid ügyviteli tevé­kenységében is előfordult néhány tör­vényellenesség. A Slovenský východ regionális napilap minap azt írta, hogy az ügyészséghez eljuttatott jelentés konkrét tényeket felsorakoztatva anya­gi visszaélésekkel gyanúsítja a Víno Részvénytársaság négy tulajdonosát. Például azzal, hogy a részvénytársaság ügyviteli teendőinek hivatalos felfüg­gesztését követően a tulajdonosok a cég bankszámlájáról közel 4 millió ko­ronát privát számlájukra akartak átutal­tatni. Meg azzal is, hogy a volt igazga­tó utasítására - az előírt szakindoklás nélkül - a cég állítólag több mint két­millió koronát fizetett ki a Lúč újság­nak. A legolcsóbb regionális napilapról, a Lúčról sokan azt állítják: kimondottan Mečiar-párti. GAZDAG JÓZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents