Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)
1994-05-25 / 120. szám, szerda
HÍREK - VÉLEMÉNYEK •OF SZÓ" 1994. MÁJUS 25. Módosul a költségvetés Peter Weiss Prágában tárgyalt (Új Szó-tudósítás) A szlovák kabinet tegnapi, 12. ülésén jóváhagyta azokat a pénzügy-minisztérium által javasolt intézkedéseket, melyek a Nemzetközi Valutaalap ajánlásainak megfelelően az államháztartás bevételi és kiadási oldalának korrekciójára irányulnak. Rudolf Filkus pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a költségvetés bevételi oldalának növelését célzó intézkedések közé tartozik a fogyasztási adó emelése a dohány, az alkohol és az olajtermékek esetében, ami félmilliárd korona pluszbevételt jelent majd az állam' kasszának. Július l-jétől szigorúbban pönalizálják a jövedelemadó befizetésének elmulasztását, miáltal 100 millió koronás bevétellel számolnak. A költségvetéssel szembeni adóhátralékokat három évre visszamenőleg kívánják behajtani, amelytől 1,5 milliárdos bevételt remél a kormány. Rudolf Filkus rámutatott, az említett intézkedések, valamint a hozzáadottértékadó emelése révén 5,4 milliárd koronás bevételre tesz szert a költségvetés. Ami az államháztartás kiadási oldalának korrekcióját illeti, itt egyebek között 10 százalékkal csökkentik a gáz-, villanyenergiaés hőszolgáltatás- támogatását, és hasonló arányban csökken a távolsági közlekedés támogatása is, amit a viteldíjak emelésével kívánnak ellensúlyozni. A kiadási oldalon történő változások a mezőgazdaságot is érintik, éspedig úgy, hogy a kormány hatékonyabbá kívánja tenni a dotációk felhasználását, illetve 0,4 milliárddal csökkenteni az ágazatba irányuló kiadásokat. Az ország védelmére előirányzott költségvetést 5 százalékkal kurtítják meg, ami 500 000 koronás megtakarítást jelent. A tervezett intézkedések a számítások szerint együttesen 7,6 milliárd koronával csökkentik majd a költségvetés deficitjét. Arra a kérdésre, hogy az elkerülhetetlen áremelések milyen hatással lesznek az infláció alakulására, Rudolf Filkus kitérő választ adott, ugyanakkor leszögezte, nem tartja valószínűnek, hogy az infláció növekedése meghaladná a 4 százalékot. . Jozef Moravčík miniszterelnök megerősítette, a kabinet foglalkozott az érdekegyeztető tanács hétfő éjszakába nyúló tanácskozásának eredményeivel is, konkrétan a szociális alap létrehozására vonatkozó megállapodással. A miniszterelnök kijelentette: kabinetje egyetért a munkavállalókkal abban, hogy a szociális alap létrehozására veszteséges vállalatoknál ne kerülhessen sor. Ami pedig a szociális alapot képező pénzeszközök felhasználását illeti, ez, mint mondta, egy korábbi háromoldalú tanácskozáson született megállapodás értelmében kollektív egyezkedés tárgyát fogja képezni. A sajtóértekezleten ismételten megerősítették, nincs változás a kabinet által jóváhagyott táblatörvény tervezetében, melyei májusi ülésén vitat meg a parlament. A törvényjavaslat elfogadása esetén azokon a helyeken, ahol legalább 20 százalékos a kisebbségek aránya, kötelezővé teszik a kétnyelvű helységnévtáblák használatát, (horváth) Krími válság: megoldás békés eszközökkel (TA SR-hír) Oroszország és Ukrajna kormányfője tegnap folytatta a krí- mi válságos helyzetről megkezdett tárgyalásokat. Viktor Csernomirgyin és Jefim Zvjagilszkij megbízott ukrán miniszterelnök hétfőn hajnalig zárt ajtók mögött tárgyalt a fekéte-tengeri flotta megosztottságának problémájáról. Az ukrán fél véleménye szerint a flotta megosztásának sikeres megoldása hozzájárulhatna a feszültség enyhítéséhez. Kravcsuk ukrán elnök tegnap ingerülten utasította vissza Borisz Jelcin kijelentéseit, aki a tévében óvta ukrán kollégáját attól, hogy erőt alkalmazzon a krími válság megoldására. Kravcsuk szerint Jelcinnek csak arra van. joga, hogy saját kormányát figyelmeztesse, nem pedig más országok államfőit. Csernomirgyin orosz kormányfő kijelentette: Moszkva Londonhoz és Washingtonhoz hasonlóan úgy ítéli meg, hogy a Krím Ukrajna része, s tiszteletben kell tartani az ország területi integritását. Ő is úgy vélte, hogy a krími konfliktust a Kijev és Szímferopol közötti tárgyalásokon kell rendezni.Ugyanígy fogalt állást tegnap Kijevben az ottani látogatáson tartózkodó brit külügyminiszter is. Moszkva nem kap kiváltságokat (Folytatás az 1• oldalról) Az amerikai miniszter miután megérkezett a NATO brüsszeli központjába, ahol tegnap összeültek a tagállamok védelmi miniszterei, újságírókkal közölte: a Partnerség a békéért programban az összes csatlakozó állam azonos jogkörökéi kap, illetve egyetlen országot sem ruháznak fel vétójoggal. Kérdésre válaszolva kifejtette: ma még nehéz .megmondani, hogy Moszkva végül is csatlakozni fog-e a Békepartnerséghez vagy sem. Perry egyébként tegnap találkozott orosz partnerével, Pavel Gracsovval, aki ismertette a Békepartnerséggel kapcsolatos orosz álláspontot. A NATO egyébként elvárja Oroszországtól, hogy kinyilvánítja együttműködési szándékát, s majd kötelezi magát a csatlakozásra a Békepartnerség programhoz. Brüsszeli diplomáciai források szerint az atlanti tömb azt akarja, hogy Oroszország a politikai dokumentumot abban az eredeti formában írja alá, mint ahogy azt a többi kelet-európai állam tette. Lapzárt m 22.10 PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI (Új Szó-tudósítások) Az EGYÜTTÉLÉS holnap nyilvánosságra hozza az unióról szóló javaslatát - hangzott el a mozgalom tegnapi sajtótájékoztatóján. Lapunk kíváncsi volt Duray Miklós véleményére, hogy szerinte nyélbe üthető-e a választásokig az Együttélés által szorgalmazott unió. Annál is inkább, mert az MKDM szerint erre minimum 5-6 hónap kell, s az MKDM tárgyalódelegációját a mozgalom országos tanácsa csak a hármas koalícióról való tárgyalásra hatalmazta fel. A mozgalom elnöke válaszában kifejtette: - Az unió nagyon gyorsan létrehozható, mert a pártok legfelsőbb vezetői fel vannak hatalmazva szerződések, szövetségek megkötésére. Szerinte országos k/izgyűléseket csak akkor kellene összehívni, ha az. uniót irányító önálló politikai szerv tagjait nem az azt létrehozó pártok delegálnák. Egy másik kérdésre, amely azt tudakolta, vajon a választási törvény lehetővé teszi-e az unió létrehozását, az elnök megjegyezte: a szlovák jogrend hasonlít a csehszlovák jogrendre, amely ezt nem zárta ki. A szövetségi parlamentben is volt néhány unió. - A hatályos választási törvény is leheléivé leszi ezt- mondta Duray Miklós, aki a továbbiakban kifejtette az unió előnyeit a koalícióval szemben. -/4c unió a választásokon önálló jogi szubjektumként szerepelne, amelynek elegendő átlépnie az 5 százalékos határt. A koalíció a választások után jogi következmények nélkül szűnhetne meg, ellenben az Együttélés szeretné elejét venni annak, hogy ez bekövetkezzen. A sajtótájékoztatón Duka Zólyomi Árpád frakcióvezető tájékoztatott a ma kezdődő parlamenti ülésről, illetve az úgynevezett táblatörvényről és az anyakönyvi törvényről. (írása a 4. oldalon olvasható.) Szó volt továbbá a stabilitási paktumról is, amellyel kapcsolatban Duray Miklós sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Szlovákia álláspontja a bilaterális megállapodásokat illetően ugyanolyan, mint Mečiar kormányzása idején volt. (Lásd az interjút lapunk 3. oldalán.) (gágyor) A VÁLLALKOZÓK PÁRTJÁNAK tegnapi sajtóértekezletén Pavol Hagyari, a Demokrata Párt elnöke is részt vett, amit az a múlt héten hozott döntés indokolt, hogy a két párt közös választási blokkot alakít ki, s a jövőben a Demokrata Párt-Vállalkozók Pártja néven fog szerepelni. Pavol Hagyari hangsúlyozta: nyitottak más, magukat jobbközépnek, illetve jobboldalinak nevező pártok felé is. Ezt bizonyítja, hogy hétfőn írásban tájékoztatták a -Kereszténydemokrata Mozgalmat, a Ľudovít Černák vezette Nemzeti Demokrata Pártot és a Szlovákiai Demokratikus Uniót egy-közös, egyenrangúságon alapuló választási koalíció létrehozásának ajánlatáról, melyet a nem baloldali pártok szerdai találkozóján kívánnak megvitatni. — Amennyiben a Kereszténydemokrata Mozgalom azt hangoztatja, hogy nem szeretne veszni hagyni egyetlen jobboldali szavazatot sem, el kell ismernie, hogy ez az optimális megoldás - jelentette ki a DP elnöke. Vladimír Randa, a Vállalkozók Pártjának elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy az öt párt választási összefogására reális esély van. (horváth) Elégedetlenek a nagysurányiak (TA SR-hír) Ivan Gašparovič, a parlament elnöke tegnap Pozsonyban fogadta a dél-szlovákiai szlovákok hat nagysurányi találkozójának képviselőit. Eva Garajová. Andrej Strýček és Emil Bajaink a parlamenti elnökkel való találkozó megszervezését amiatt tartotta indokoltnak, hogy a parlament a közeli napokban vitatja meg azokat a : törvényeket, melyek szövegével ők nem értenek egyet. A nyelvtörvény és az anyakönyvi törvény módosításáról van szó, miközben a táblatörvény első módosítási javaslata egyszer már nem nyerte el a parlamenti többségei. Emil Bajaník szerint a mostani módosítási javaslatok sem oldják meg teljesen a problémakört, ezért a DélSzlovákiában élő szlovákok az államnyelv védelméről szóló törvény elfogadása mellett állnak ki. Szerintük ez a törvény nemcsak a nyelvi jogokat és kötelességeket oldaná meg, hanem fejlesztését és tudományos kutatását is. A szlovákok nagysurányi találkozóinak képviselői szerint meg kell ismerni Dél-Szlovákia valamennyi lakosának véleményét e kérdésben, mert ^szerintük a törvényjavaslatok elkapkodottak, rossz minőségűek. A sajtóirodához is eljuttatott felhívásukban egyebek között hangsúlyozzák: a törvényjavaslatok megvitatását el kellene halasztani, s demokratikus és természetes lenne, ha ezekről az érzékeny és komoly kérdésekről nemcsak a politikai pártok döntenének, hanem valamennyi itt élő lakos. (TA SR-hír) Peter Weiss szlovák parlamenti alelnököt hivatalos prágai munkalátogatása során tegnap fogadta Alexander Vondra külügyminiszter-helyettes, majd Josef Lux miniszterelnök-helyettes, mezőgazdasági miniszter, akivel a két ország koalíciós kormányának tapasztaltairól, valamint a Szlovákia és Csehország közti együttműködésről cserélt véleményt. Tudomásunkra jutott, hogy Peter Weiss találkozott Varga György prágai magyar nagykövettel is. A tárgyalásokat követő sajtóértekezleten Weiss kijelentette: a szlovákiai. kormánykoalíciónak érdeke a kölcsönösen előnyös, kiemelten kezelt kapcsolatok fenntartása Csehországgal. A tárgyalópartnerek, foglalkoztak az élelmiszerek minőségét tanúsító bizonylatok kérdésével is, amelyet szerintük emóciók nélkül kell megoldani.' írásban nem röpített összefogás Lezsák a „nemzeti erők" együttműködéséről (Budapesti tudósítás) A magyarországi parlamenti választások második fordulója előtt egyre erőteljesebben körvonalazódik „az írásban nem rögzített összefogás a Magyar Demokrata Fórum, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Független Kisgazdapárt között" - jelentette ki tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Lezsák Sándor, az MDF ügyvezető elnöke. Lezsák szerint mintegy száz MDF-es képviselőjelölt határozottan számít a még begyűjthető szavazatokra a többi jobboldali párt támogatóitól is. Elmondta, hogy az MDF és a KDNP erről a kölcsönös támogatásról megegyezett, s ezt az MDF betartja még annak ellenére is, hogy egyes KDNP képviselőjelöltek élve törvény adta jogukkal nem léptek vissza. Az MDF-et ez például Nógrád megyében, ahol a párt színeiben Szendrei László, a honvédelmi minisztérium államtitkára indul, igen érzékenyen érinti. A kisgazdákkal megállapodás nem született, mert ezt Torgyánék elutasították. Torgyán ugyanakkor többször is kijelentette, hogy az FKGP szeretne vezető szerepre szert tenni „a nemzeti jobboldalon", mert szerinte az MDF eljátszotta hitelét, s rosszul politizált, s már nem képviseli hitelesen a nen> zeti érdekeket. Bár az FKGP sehol sem léptette vissza saját jelöltjét az MDF vagy a KDNP javára, az MDF 42 helyen támogatni fogja a kisgazda jelöltet, jelentette ki Lezsák. A kormánypárti politikus úgy vélekedett, hogy a Magyar Szocialista Párt és a Szabaddemokraták Szövetségének kapcsolataiban jelenleg „zűrzavar tapasztalható", mivel a. két párt az elmúlt napokban nem a programját egyeztette, hanem százalékokat számítgatott, ki mennyit szerez a második fordulóban, Mindezek ellenére Lezsák reméli, hogy minél előbb megalakul az új kormány és megkezdi „a választási ígéretek teljesítését". A sajtótájékoztatón szóba kerültek az őszre tervezett önkormányzati választások is. Lezsák kifejtette, hogy az MDF-nek még nincs végleges álláspontja a választások időpontját illetően. Szerinte sok érv szól az őszi választások ellen, éppúgy, mint elhalasztásuk mellett. KOKES JÁNOS Június elején: Rendkívüli MSZP-kongresszus (Budapesti tudósítás) A Magyar Szocialista Párt június 4-én Budapesten rendkívüli kongresszust tart, amelyen megnevezi miniszterelnök-jelöltjét, jelentette be tegnap esti budapesti sajtótájékoztatóján Szekeres Imre, a szocialisták ügyvezető alelnöke. Megjegyezte: elképzelhető, hogy a jövő hónap végére egy újabb kongresszust is összehívnak a koalíciós megállapodás jóváhagyására. Az MSZP-politikus szerint a koalíciós tárgyalások után rövid távon az új kormánynak gyorsleltárt kell készítenie a költségvetés helyzetéről. Kérdésre válaszolva Szekeres közölte: nem tud arról, hogy az MSZP bármelyik politikusa tárgyalt volna Németh Miklóssal a politikába történő esetleges visszatéréséről. (K. J.) Ciprusi modell Boszniának Izetbegovic elutasítja az 51:49-et (Újvidéki tudósítás) Alija Izetbegovic muzulmán elnök teljesen elfogadhatatlannak tartja Bosznia-Hercegovina 51:49 százalékarányú felosztásának tervét. Az RFI francia rádiónak kijelentette, ha a világ ragaszkodik ehhez a tervhez, az a háború folytatását jelenti. Izetbegovic szerint Boszniát nem lehet fele-fele arányban felosztani az áldozat és az agresszor között. A muzulmánok közölték követeléseik „alsó határát": az agresszor nem kaphatja meg azokat a területeket, amelyeken a háború előtt a muzulmán lakosság volt többségben. A muzulmán és a horvát delegáció még hétfőn este, a szerbek tegnap elutaztak Genfbe, ahol a nemzetközi összekötő csoport Owen és Stol tenbe rg társelnökökkel tanácskozik. Londoni diplomáciai forrás-ok szerint az összekötő csoport még a héten a franciaországi Taloire városkában közzé teszi az új térképet, amelyet Washingtonban rajzoltak meg. Á The Guardian londoni lap értesülése szerint az új felosztás a ciprusi modellt veszi mintául. A köztársaság régi határai között eszerint két állam alakul, a horvát-muzulmán föderáció és a szerb állam, s Ciprustól eltérően a világközösség elismeri ezt a felosztást. Nem tudni, mi lesz a sorsa Szarajevónak. A legvalószínűbb, hogy a fővárost, akárcsak Cipruson, kettéosztják. Nyugati diplomáciai körök szerint ez a felosztás azok számára, akik a muzulmánokat támogatják (USA, Németország), „igazságtalan béke" lesz, az angolok, a franciák és az oroszok számára „az egyetlen békés megoldás", a szerbek számára pedig „édes győzelem". Persze az igazságos vagy igazságtalan békét nemcsak Izetbegovic • elutasítása hátráltatja (mellesleg a szerbek sem lelkesednek érte), ha- nem a Boszniában élénkülő harcok is. Brckót most már szinte minden nap támadás éri, a szerbek hol a horvátokat, hol a muzulmánokat vádolják. Dacre Holloway, az Unprofor szóvivője megerősítette, hogy ezúttal a muzulmánok hajtották végre a támadást az észak-boszniai szerb hadállások ellen, s a robbanásokból súlyos harcokra következtet. E hírforrás szerint hétfőn este tíz, más források szerint tizenhét harckocsi gránátot lőttek ki Brckóra, vannak sebesültek a, polgári lakosság körében. Tizenkét nap alatt négyszer lőtték Brckót, a támadásokban öt civil életét vesztette, legalább huszonöt megsebesült. Az ENSZ szóvivői egyetértenek abban, hogy élénkülnek a harcok. s elsősorban Bosznia északi részében veszélyeztetik a béketárgyalásokat. GYARMATI JÓZSEF