Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)
1994-05-18 / 114. szám, szerda
VÉLEMÉNYEK újszó ' Adóemelés - csupán luxuscikkekre? (Új Szó-tudósítás) A Moravčík-kormány hivatalba lépésekor egyik legfontosabb feladatának az összeférhetetlenségi törvény elfogadtatását nevezte meg, és tegnapi ülésén ennek két változatát is megtárgyalta. 2 HÍREK Dunai vízmegosztás Budapest kéri a részleteket is (Budapesti munkatársunk jelentése) Magyarország kész ismét tárgyalásokat folytatni Szlovákiával a dunai vízmegosztás ügyében, de ragaszkodik az Európai Unjó javaslatában rögzített vízmennyiség visszaadásához a régi Duna-mederbe - jelentette ki tegnap szokásos heti sajtóértekezletén Herman János magyar külügyi szóvivő. Megjegyezte, hogy a magyar fél előtt még mindig nem egészen világos az új szlovák javaslatok tartalma. Ezért Budapest úgy véli, indokolt lenne, ha a szlovák fél részletesebb írásos tájékoztatót terjesztene elő. A szóvivő elmondta azt is, hogy az esetleges szakértői tárgyalások időpontjáról még nem esett szó. Mint ismeretes, Pozsony május 18-át és 19-ét javasolta a megbeszélések időpontjának. A sajtótájékoztatón az újságírók kézhez vehették azt a közleményt is, amely Jeszenszky Géza és Zeljko Simics jugoszláv miniszterelnök-helyettes hétfői budapesti találkozójáról szól. A találkozón Simics jelezte: Milosevics elnök és Jeszenszky Géza januári megbeszéléseinek megfelelően rövid időn belül konkrét lépéseket tesznek a vajdasági magyarok problémáinak rendezése érdekében. KOKES JÁNOS Kisebbségi vezetők Boross Péternél (Budapesti tudósítás) Boross Péter magyar miniszterelnök, az MDF alelnöke tegnap hivatalában fogadta a romániai, jugoszláviai és a szlovákiai magyar kisebbségek néhány vezetőjét. A megbeszéléseken részt vett még Für Lajos honvédelmi miniszter, az MDF elnöke, Jeszenszky Géz a külügyminiszter, Surján László népjóléti miniszter. A határon túli magyarokai Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Duray Miklós, az Együttélés Politikai Mozgalom elnöke, Bugár Béla, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke és Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrala Szövetség elnöke képviselte. A szűkszavú hivatalos információ szerint a megbeszélés tárgyát az Európai Stabilitási Egyezménnyel összefüggő álláspont kialakítása képezte. A közlemény nem ad magyarázatot arra, miért vett részt - szokatlan módon - ezen a megbeszélésen két szakminiszter, egy személyben a koalíciós pártok vezetői, s miért nem voltak jelen a kárpátaljai, szlovéniai, horvátországi, valamint a burgenlandi magyarság képviselői. (Kokes) RÖVIDEII 1 Vladimír Randa, a Szlovákiai Vállalkozók Pártjának elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján elégedetlenül állapította meg, hogy a kormány a fejlesztésre szánt pénzügyi keretből lecsíp a szociális programok finanszírozására. Szerinte ez veszélyezteti Szlovákia gazdasági stabilitását. A parlament alkotmányjogi bizottságán kívül az államigazgatási és önkormányzati bizottság is megvitatta az úgynevezett táblatörvény képviselők és a kormány által kidolgozott javaslatát. Mindkét tervezet értelmében legalább 20 százalékos kell hogy legyen a kisebbség aránya. (TA SR) Május 1 l-l5-én tartotta 35. kongresszusát Gdanskban az Európai Népcsoportok Föderális Uniója (FUEV), melyen az Együttélést Batta István külügyi titkár és Flórián László, a külügyi tanács tagja képviselte. A kongresszus küldöttgyűlése elfogadott több nyilatkozatot, melyek közül számunkra a Batta István által előterjesztett, az Európai Biztonsági Egyezménnyel kapcsolatos javaslat a legfontosabb. (Új Szó-hír) Lapzárta: 22.10 Az összeférhetetlenségi törvény célja annak megakadályozása, hogy a parlamenti képviselők és a magas beosztású állami alkalmazottak pozíciójukkal visszaélve különféle gazdasági előnyökre tegyenek szeri. tvan Šimko miniszterelnök-helyettes a kormányülés szünetében tartott sajtóértekezleten elmondta, a kormány, illetve a több koalíciós parlamenti képviselő által benyújtott javaslat sok részletében hasonló, különbség köztük csupán az, hogy a képviselői javaslat alkolmánytörvénnyel számol, és keményebb büntetéseket helyez kilátásba. A kormány döntött arról is, hogy a tavalyi 23 milliárd koronás költségve(Üj Szó-tudósítás) A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom üdvözli, hogy a kormány átértékelte az idei költségvetést - jelentette ki az MKDM tegnapi sajtótájékoztatóján Csáky Pál frakcióvezető. A név-, valamint az anyakönyvi törvénytervezettel kapcsolatban megjegyezte: tiltakoznak az ellen, hogy a kérdés politikai problémává váljon. A választásokkal, illetve a hármas magyar koalícióval kapcsolatban elhangzott: - Az MKDM legfelsőbb szervei érdeklődéssel vették tudomásul az Együttélés felhívását a szlovákiai magyar pártok uniójának a megteremtésére. A; ötletet figyelemre méltónak tartják, amelyről tárgyalni kell, ám előbb tisztázni kell az unió létrehozásának és működésének elveit, feltételeit. Csáky Pál elmondta: - A; unió létrehozása csak hosszú távon lehetséges, az őszi parlamenti választásokig erre nem látnak esélyt. A:. MKDM ezért továbbra tési hiány fedezésére államkötvényeket bocsát ki. Rudolf Filkus pénzügyminiszter szerint ez fokozatosan történik majd, mivel ekkora összegű értékpapírt a hazai bankrendszer nehezen tud majd felvásárolni. Tervbe vették, hogy esetleg külföldön is kibocsátanak értékpapírokat. Az akcióba nemcsak a nagybefektetőket, hanem a lakosságot is be szeretnék vonni, és bíznak abban, hogy ehhez kedvező feltételeket biztosítanak. Egy jelentés megállapította: a Mečiar-kormány idején több minisztérium gazdaságtalanul bánt költségvetési keretével. Ez főként az értékesebb fogyasztási cikkek vásárlása során történt, amikor az akciókra nem írtak ki pályázatot. Ily is a hármas magyar koalíciót, a politikai erők önálló politikai státusának a megőrzését szorgalmazza. A frakcióvezető cáfolta néhány szlovák sajtószerv állítását is, hogy a magyar pártok titkos megállapodást kötöttek volna a kormánykoalícióval A sajtótájékoztatón szó volt a lusztrációs törvényről is. Megtudtuk. egyelőre nincs megállapodás arról, hogy kinek kellene a lusztrációs bizonylatokat kiadnia. Az MKDM független bírósági szervet, bizottságot tartana erre a legelfogadhatóbbnak. - A Szlovák Információs Szolgálat túlságosan emlékeztei a pártállami SlB-re - jegyezte meg a frakcióvezető. Elzárkózott annak a sajtóértesülésnek a kommentálásától. hogy a Vladimír Mitro vezette SZISZ egy korábbi kormányhatározat értelmében csak januárig lusztrálhatott volna, ám a szervezet a kormányhatározatot felrúgta. (gágyor) módon 1992 második félévében 544 millió koronát, tavaly pedig 248 milliót használtak fel jogtalanul. Délután a kormány megtárgyalta a költségvetés bevételeinek növelésére tervezett intézkedéseket. Rudolf Filkus szerint ezt főként úgy érik el, hogy néhány termék esetében emelik a fogyasztási adót. Szerinte az intézkedés a jelenleg alacsonyabb adókategóriába tartozó termékek egytizedét érinti, de a napi szükségleti cikkek nem tartoznak közéjük. A kormány tegnapi ülésén döntött több járási hivatal elöljárójának a kinevezéséről, köztük van például Martin Hvozdík (Kassa), Vladimír Franka (Kassa-vidék), Tibor Tóth (Nyitra), Milan Urban (Tőkcterebes) és Jaroslav Lentvorský (Nagykürtös). Néhány járásban - köztük a Komáromiban - új pályázatot írnak ki a poszt betöltésére. (tuba) (TA SR-hír) Michal Kováč tegnap reggel a szlovák nagykövetség munkatársaival találkozott, majd hivatalos látogatásának programját a bécsi városházán folytatta, ahol Helmut Zilk polgármester fogadta őt. Üdvözlő beszédében Zilk kiemelte a Bécset és Pozsonyt összekötő szoros történelmi, kulturális és társadalmi szálakat. A szlovák államfő személyes barátjának nevezte Zilket, és támogatta mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek a jövőben a két szomszédos állam javát szolgálhatják. Kijelentette, nem titok, hogy Auszria és Bécs követésre méltó példa Szlovákia lakossága számára. Michal Kováč beírta nevét Bécs Arany Könyvébe, majd a parlamentbe ment, ahol megbeszéléseket f'oly(Új Szó-tudósítás) Az 1989-es változás után a szlovákiai magyar sajtó jobban megtalálta a helyéi, mint a politika és közélet élvonala általában - jelentette ki tegnap A. Nagy László, az MPP elnöke a párt, illetve a hazai magyar sajtó képviselőinek baráti találkozóján. Véleménye szerint a sajtónak nem feladata közéleti vagy politikai döntések meghozása vagy kierőszakolása, de ezekkel kapcsolatban leleplezheti a sanda szándékokat. Ezért is megengedhetetlen, hogy rendezetlen a sajtótermékek anyagi helyzete. Az MPP javasolja, hogy a legfontosabb sajtótermékek támogatását vonják ki a pártok befolyása alól, és főleg a külföldről érkező támogatásokat intézményes formában osszák el. Az MPP hamarosan nyilvános vitára bocsátja az ezzel kapcsolatos elképzeléséi. Ennek lényege, hogy a Csemadok kezdeményezésére jöjjön létre egy véleményezési joggal bíró alapítvány, amelyben képviseltetnék magukat a hazai szervezetek, és ez végre hozzáértő módon fogalmazná 1994. MÁJUS 1166. Merénylet Nagykaposon (Folytatás az L oldalról) A Favorit közelében gyújtózsinór maradványára bukkantunk, s ebből arra következtetünk, hogy a robbanást nem távirányítással idézték elő. Szerencsére a detonáció pillanatában a gépkocsi közelében nem tartózkodott senki. A károsult a kihallgatás során nem tudott megnevezni olyan személyeket, akiknek érdekében állt volna a merénylet. A véres családi tragédiák zöme esetében általában az alkohol játssza a főszerepet. Nem volt ez másképp vasárnap délelőtt a Dunaszerdahelyi járásban levő Csilizradványon sem, ahol egy 45 éves férfi szóváltás után ittas állapotban fejszével támadt feleségére. A nő fejére mért ütések „súlyosak" voltak, de szerencsére „csak" hat héten túl gyógyuló sérüléseket okoztak. (ordódy) tátott Heinz Fischerrel, az osztrák törvényhozás elnökével. Délután Thomas Klestil államfő kíséretében feleségével együtt Grazba utazott. Stájerország fővárosában Josef Krainer, a tartományi kormány elnöke fogadta a vendégeket, akik megtekintették a nagy múltú város nevezetességeit, majd a Vorau kolostorban egy orgonahangversenyen vet- " tek részt. A kora esti órákban Michal Kováč és felesége a közeli Mürzstegbe, az osztrák államfő nyári rezidenciájába utazott. Thomas Klestillel itt folytatták tárgyalásaikat a mindkét ország érdeklődésére számot tartó időszerű kérdésekről. A szlovák államfő ma reggel Grazból helikopteren érkezik haza Pozsonyba. meg a hazai magyar kultúra és közélet igényeit. A jelen levő újságírók nagy része arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben nem jön létre a három jelentős magyar párt választási együttműködése, az akár a magyar választók komoly kiábrándulásához és passzivitásához is vezethet. Az együttműködés kapcsán Tóth Károly alelnök elmondta, hogy nem a forma, hanem a tartalom a lényeg, az MPP ezért tette közzé a sajtóban a koalíciós javaslatát. Szeretnék az esetleges koalíciós szerződést is nyilvánosságra hozni, hogy ezáltal a közvélemény ellenőrizhesse, ki milyen mértékben tartotta magát a megegyezéshez. Lapunk kérdésére, hogy miként lehetne elkerülni azt az információs zűrzavart, amely a két évvel ezelőtti sikertelen koalíciós tárgyalásokat kísérte, Tóth Károly azt válaszolta, hogy a közvélemény tájékoztatása érdekében az MPP hajlandó nyilvános koalíciós tárgyalásokat folytatni a másik három magyar párttal. (tuba) Új választmánnyal Tisztújító közgyűlést tartott az SZMIT (Uj Szó-tudósítás) Míg két éve még úgy szólt a kérdés, lenni vagy nem lenni, tegnapi tisztújító közgyűlésén a Szlovákiai Magyar írók Társasága bizonyos eredményeket is konstatálhatott. A kétéves tevékenységet értékelő beszámolókban többek közt elhangzott, hogy egyrészt a politika már nem nehézkedik rá az irodalomra, ugyanakkor íróink sajnálatos módon kivonultak a közírásból. Szeberényi Zoltán értékelte a tavalyi könyvtermést, amely egybehangzó vélemények szerint jó színvonalat prezentált mind a prózában, mind a költészetben, de az esszé műfajában is. A társaság leköszönő választmánya eredményes munkát végzett. Bár a közgyűlésen a részvétel mindössze egyharmados volt, az új alapszabály szerint a közgyűlés így is határozatképesnek bizonyult, s ennek megfelelően meg is választotta az új testületet, amely a következő két évben irányítja majd a társaság szervezeti életéi. Az új választmány tagjai: Bereck József, Csanda Gábor, Hizsnyai Zoltán, Mayer Judit, Szeberényi Zoltán, Tóth László, Z. Németh István. A „megfiatalított" választmány feladatul kapta a közgyűléstől, hogy évente két alkalommal hívjon össze rendes közgyűlést, hogy egyezzen meg a Madách Posonium Kft.-vel az Irodalmi Szemle folyóirat átregisztrálásának a módjáról, mivel a lapot a társaság kívánja átvenni. k-y Csak anyagi fedezettel (Uj Szó-tudósítás) Az első lépésben az államigazgatási szervek hatásköreit kell átruházni a községiekre, a második lépés az adórendszer decentralizálása lenne - egyebek mellett ezeket mondta Michal Sýkora, a Szovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke tegnap A hatáskörök átruházása a városokra és falvakra című szakmai szemináriumon. A rendezvényt azzal a céllal hívták össze, hogy azon az önkormányzat és az államigazgatás képviselői megvitassák: az oktatásügy, kultúra, egészségügy, valamint a pénzügy területén milyen hatásköröket kapjanak a községek. A szeminárium szünetében tartott sajtóértekezleten Michal Sýkora az. SZVFT IV. kongresszusa óta kifejtett tevékenységről tartott beszámolójában elmondta: tárgyalnak az egyes minisztériumok képviselőivel. így például a szociális tárcával közhasznú munkahelyek teremtéséről. Ezenkívül az oktatási minisztériummal az óvodáknak és alapiskoláknak a községek igazgatásába történő áladásáról folytattak eszmecserét. Az oktatási tárca - egyelőre nem hivatalos - álláspontja szerint az óvodákat 1995 szeptemberében, az alapiskolákat egy évvel később vehetnék át a községek. Michal Sýkora újra megerősítette a szövetség álláspontját, hogy a hatáskörök átruházását csak az annak megfelelő anyagi fedezet biztosítása esetén fogják támogatni. Az elnök arról is tájékoztatott, hogy a legutóbbi közgyűlés óta lemondott Alexander Slajkovský alelnök, s helyébe az első alelnöki posztra Csanda Endrét, Érsekújvár polgármesterét választották. (gaál) MKDM: Az unió csak hosszú távon lehetséges Ausztria és Bécs a követendő'példa Franciaország megértő' Moravčíkot Mitterrand elnök is fogadta (TA SR-jelentés) Hivatalos látogatásának második napján Jozef Moravčík szlovák kormányfő tárgyalt Alain Juppé francia külügyminiszterrel, aki a megbeszélések után kijelentette: azt szeretnék, ha Szlovákia ismét csatlakozna a nemzetek európai családjához, és ebben támogatni fogják. Ami a kétoldalú kapcsolatokat illeti, véleménye szerint különösen a gazdaság és a kultúra terén vannak nagy tartalékok. Moravčík kormányfő szerint főleg külpolitikai kérdések kerültek szóba, kiemelten Szlovákia új státusa a Nyugat-európai Unióban. A Stabilitás Paktum kezdeményezésével kapcsolatosan azt mondta, Franciaország megérti és akceptálja Szlovákia politikáját. A tárgyalásokon részt vett Alain Lamassoure, az európai ügyekben illetékes miniszter is, aki elsősorban a magyar kisebbség helyzete iránt érdeklődött. Mint mondotta, „gyakran előfordul, hogy a kisebbségek visszaélnek jogaikkal". Szerinte a Stabilitás Paktum bizonyos garanciákat nyújthat ebben a vonatkozásban is. A szlovák kormányfő találkozol! Valéry Giscard d'Eslaing volt államfővel, a parlament külügyi bizottságának jelenlegi elnökével és néhány miniszterrel is. Az esti órákban pedig Francois Mitterrand államfő fogadta Jozef Moravčíkot. Az MPP javaslata: Nyilvános döntéshozatalt