Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)

1994-05-13 / 110. szám, péntek

1994. MÁJUS 13. Esterházy János keresztény embersége •ÚJ SZÓ

1 PUBLICISZTIKA Az elkötelezettséget és elszántságot nem az alkalmak teremtik, hanem a törhetetlen emberi magatartás olyan egyéni sajátosságai, melyek Eslerluízy János végzetesnek látszó, de történelmi súlyú küzdelmeit meghatározták. Közel tél évszázad után múltjának pozitív tulajdonságai szilárd történelmi értékekké váltak. Ezért kell riasztó jelenségnek tekintenünk, hogy múltját és küzdelmeit ma is etnikai előítéletek alapján közelítik meg. Megdöbbentő, hogy egyesek a háború utáni beneši-gottwaldi nacionalista erőszakrendszer népbíráskodásában ma is jogot és igazságot keresnek. A Tiso-rendszerben képviselőként tevékenykedő Esterházy Jánost 1947-ben távollétében mint a Magyar Párt elnökét helyezték vád alá, minden bizonyíték nélkül, kizárólag azért, hogy a rá irányuló csapás megsemmisítő hatású legyen az amúgy is rabszolgasorsban sínylődő, háború utáni szlovákiai magyar társadalomra. Az akkori terrorhullámból idéznünk kell egy sajtónyilatkozatot az Esterházy-per jellegéről: Esterházy

t kötél általi halálra ítélték - mondja a cím, majd következik az ítélet indoklása és értékelése: „Kedden volt K. Bedrna elnöksége alatt a pozsonyi nemzeti bíróság előtt a főtárgyalás Esterházy János ügyében, aki országgyűlési képviselő volt, ismeretlen helyen tartózkodik, valószínűleg a Szovjetunióban. A vádirat bűnéül rótta fel Csehszlovákia szétverését, valamint a szlovák állam idejében képviselői tevékenységét, a Magyar Párt elnökeként. Dr. M. Cikvanová, a hivatalból kirendeli védő a főtárgyalás elnapolására tett javaslatot. arra való hivatkozással, hogy a vádlott nincs jelen, és hogy a védelem anyagát elő lehessen készíteni. A bíróság, tanácskozás után, a védelem ja~vnhntát_ elutasította. Különféle.. bÍ70ság in contumaciam Iwzta meg ítéletét, melyben Esterházy János vádlottat kötél általi halálra, polgárjogainak elvesztésére és vagyonának elkobzására ítéli." (CAS, 1947. szeptember 18.) A Babos Kálmán-féle, 1899-ben kiadott „közhasznú és magyarázó" latin-magyar szótár szerint „ in contumaciam" elítélni azt jelenti, hogy „makacsság következtében" elítélni, de nem a vádlott, hanem a bíróság „makacsságáról" van szó. A jelenséget ma már koncepciós pernek nevezik. A mai jognak és történelemtudománynak el kell döntenie, hogy a történelmi tények érvényesek-e vagy Klement Gottwald koncepciói „in contumaciam". Ezzel lényegében minden magyar vonatkozású ügyben felvetődik a kérdés, hogy a bársonyosnak mondott forradalomhoz akarunk-e társadalmilag és tudományosan igazodni, vagy tétlenül fogjuk nézni, hogy érdekelt csoportok és beteges ideológiák miként írják át „bársonyosra" a nagy Gottwald eszmei szertelenségeil. Mert - sajnos tényként kell megállapítani, hogy a magyar vonatkozások nagy részében a szlovák történelemtudomány ma is a háború utáni eszméket vallja, az emigrációs irodalom viszont vállalta az igazmondást, például František Vnuk megjegyzi Esterházy val kapcsolatban: „A kommunista és a csehszlovák publicisták azt vetik a Szlovák Néppárt szemére, hogy paktumot kötött egyszer Henleinnel, egyszer Esterházyval, esetleg mind a kettővel. De sem az 1945-48-as népbíróságok, sem a későbbi államügyészek nem léptek fel történészi magatartással, semmiféle bizonyítékot nem tudtak előterjeszteni. " (Mať svoj Štát, znamená ?.ivol - Ha hazánk van, az az éleiet jelenti, 158.1.) Amikor a gottwaldi hagyományok átértékelése időszerűvé lett, elképesztő értelmetlenséggé fajul, ha olyan embert nyilvánítanak gonosszá, aki az emberi jogokat védő bátorságában a szlovák nemzetgyűlésben egyedül mert szembeszállni a hitleri utasítások hullámzásával. A zsidók deportálásának kérdésében 1942 májusában nemmel szavazott. Ezt a lényt a brezsnyevi kor kizárta a történelemből (Pl. VEDA: Československá revolúcia 1944-48, kiadva 1984.), de kivétel nélkül azonos erkölcsű az elmúll négy évben megjelent minden történelmi mű. Rá kell azonban mutatni, hogy a dubčeki kor demokráciája „bársonyos" mellékíz nélkül is különb volt a történelemírás erkölcseinek megtartásában. Például Ivan Kamenec tanulmányában a Historický časopisban ezt írta: szlovák nemzetgyűlésben aklamációval szavaztak - a kéz felemelésével. Egyetlen képviselő, aki a nemzetgyűlés jelen levő tagjai közül bizonyíthatóan nem emelte fel a kezét, a Magyar Párt képviselője volt, Esterházy János, amiért a Gardista és a Grenzbote azonnal meg is támadta. "(1969. 3. sz. 352.1.) —Nem fr&c április 26-i számában, mert védelmébe veszi a gottwaldista történetírás mai kísérletezéseit, hogy Csehszlovákia 1938-as bomlásáért kizárólag a németeket és a magyarokat tegye felelőssé. Ezérl hasznos idézni az 1947-es, Tiso felett kimondott ítélet indoklásából: „A Csehszlovák Köztársaság szélverésének oka nem a védekezésre való képtelenség volt, hanem a belpolitikai bomlás, melyet a németekkel való együttműködéssel a Hlinka-párl idézett elő." (ČAS, 1947. április 17.). Bohuslav Ečer tábornok, a nürnbergi per hazai jogi megfigyelője ugyanezt vallja könyvében: „Nálunk az ötödik hadoszlop szerepéi a szudétanémetek és Tiso ľudákjai alkották". (Bohuslav Ečer: Norimberský soud - A nürnbergi bíróság, Praha, 1946, 155. 1.) A mai cseh történetírás Esterházy János nevét sem elismeréssel, sem elítélően nem említi, vagyis az „árulás" szerepét elfogadhatatlannak minősíti. A Tiso-uralom idején Esterházy János tagja volt a szlovák nemzetgyűlésnek, joga volt a magyar ncmzeli érdekek védelmére, sőt azt is meg kell érteni, hogy 1938 októberében a történelmi események súlya következtében vállalnia kellett a közvetlen megbeszélést dr. Jozef Tisóval, a Szlovák Néppárt elnökével. Két nappal a zsolnai konferencia elölt, 1938. október 4-én létrejön a találkozás Tisóval, akinek nyilatkozata Pavol Čarnogurský emlékirataiban olvasható: ,.Ezután dr. Tiso ismertette tárgyalásának részleteit Esterházy Jánossal, aki Bánovcében kereste fel 1938. október 4-e'n. Esterházynak semmiféle formális megbízatása nem volt, magánbeszélgetésre érkezett, de ezt valószínűleg előzetesen jól átgondolta... Dr. Tiso eléggé nyíltan megjegyezte, Élni életveszélyes Kocsis Levente, levente majd sorkatona és golyófogó 1943-ban a 2. magyar kerékpáros hadtesttel együtt eltűnt a kanyarban. Fia, László, ki apját egyszer sem látta, 1969-ben tiltott határátlépéssel próbálkozott, s közben beleszaladt egy kósza géppuskasorozatba. - Tarkólövés, így végzed te is állt a sebesült fölé két bakancs, és úgy is vala. Ezzel a Kocsis-akta ad acta. (Méry Gábor reprodukciója) mi érdekelte Esterházyt. A magyarok kísérletet tettek arra, hogy a néppártot elfogadható formában a közös állam megalapítására beszélje rá." (Pavol Čarnogurský: 6. október 1938, VEDA 1993., 105.1.) Függetlenül 1938-39 eseményeitől, Esterházy János mindig a szlovák-maa magyar halalmi szervekkel szemben is fellépett. A háború utáni nemzeti bíróság szakemberei, a tények ellenére, az előregyártott hamis vádak felhasználásával, még törvényhozó tevékenységéi is hazaárulásnak minősítették. Keresztény és emberi magatartását arra a szintre akarták lezülleszteni, ahová később a gottwaldista propaganda hatalmi bűnözése taszította. Döbbenetes jelenségnek kell tekinteni, hogy a gottwaldi hagyományok mai hirdetői sikerrel irányítják az elmúll négy év történelmi irodalmát, amiből érthetően következik a rehabilitáció kérdésének vég nélküli elodázása. Az igazmondáshoz ugyanis olykor bátorság kell. Egyesek ma is tanulhatnának Esterházy János képviselői magatartásából, a helyben maradás kockázatának vállalásából. Számunkra az is az igazsághoz tartozik, hogy keresztény és emberi mivoltának súlyát csak a helyben maradás biztosíthatta, ha 1945-ben elhagyja szülőföldjét, emléke csak egy névként maradt vplna fenn. JANICS KÁLMÁN Elbitangolt Barangoló Akár a mesében: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy... Voll egyszeregy gyermeklap, amelynek Barangoló volt a címe, s amelyet a Kárpát-medencében élő összes magyar gyermeknek szerkesztettek. Lapunk is bemutatta valamikor az év elején, indulása idején, érthető örömmel üdvözölve a kezdeményezést, amely (gondoljunk csak Benedek Elek apó gyermeklapjára, a Cimborára) nem voll gyökértelen, sem hiábavaló. És mégis. Úgy tűnik, minden csoda három napig tart. A felvidéki gyerekek hiába keresik a Barangolót, amelyei a Tücsök mellékleteként ingyen kaptak. Pedig a múlt idő nem helyénvaló, meri a Barangoló tovább él és készül, csak éppen hozzánk, Szlovákiába nem jut el, egyszerűen azért, meri szerkesztői meggondolták magukat, s elvetve az addig lapasztalt nagylelkűséget, 550 dollárt kérnek a Szlovákiába küldött számokért, ami tizenhétezer koronának felel meg. S ez a Tücsöknek, illetve kiadójának túl nagy falat. A határon túli (szlovákiai, erdélyi, vajdasági, kárpátaljai, szlovéniai) gyermeklapok szerkesztőségeinek együttműködésével készüli tallózó gyermeklap minőségét, tartalmát figyelve az embernek voltak fenntartásai, volt, amire jólesően bólintott, s arra gondolt, egy idő után (mondjuk fél év elteltével) majd húzhat egyfajta mérleget. Mérlegvonás helyett a szomorú tényt kell konstatálni, hogy gyermekeinkhez egyelőre - rövid pünkösdi királyság után - nem jut el a Barangoló. Lehel, persze, hogy a magyarországi szerkesztőség úgy gondolja, behozza közvetítő nélkül is, s majd rendes pénzéri árulja. El tudom képzelni azt a terjesztői árat, amely a magyarországi relációból indul ki, s hogy hány szlovákiai magyar szülőnek telik majd szűkös keresetéből a hazai két gyereklap mellett egy külföldről behozott harmadikra. Pedig jő lenne tudni, milyen verseket olvasnak az erdélyi gyerekek, mit írnak a kárpálaljai kisiskolások, hogyan rajzolnak a vajdasági nebulók, hogy a láthatatlan, határokon keresztülhúzódó köldökzsinórról ne is beszéljünk, amelyet balga felnőnek vágtak el. Az alapítványok és szponzorok korában mindeneseire elgondolkoztató, hogy valakiknek havi csekély tizenhétezer koronányi összeg jelentse a boldogságot. Talán mondjunk esti mesét a gyerekeknek a konjunktúráról? -kövesdi1948-ban Szabó Pétertől elvették három cséplőgépét, 10 hold földjét és az életkedvét. Szabó ezután még korrigálta nemzetiségét, majd cigaretta helyett a házára gyújtott. Béke poraira. Tíz évvel később, 1958-ban édesapám megkapta élete első piros nyakkendőjét, és a szomszédban a „ falutévé" előtt végigizgulta élete első labdarúgó-világbajnokságát. 1949-ben Lakatos Pál, akkoriban fél éve ostravai lakos Csatán a saját házában leszúrta Františék B.-t, a ház urát. Arról nem szól a jelentés, mit keresett Lakatos a saját házában. Talán a javait. „Honszeretet, ha azt ki tudnók mondani" - dörmögte magában Nagy István hazafelé ballagva vadonatúj személyi igazolványával és állampolgárságával a zsebében. De nem tudta. Kiss Sándor 1963-ban kinyitotta élete első könyvét. Kiss Sándor 1982ben becsukta élete első könyvét. Bevallása szerint nem érez bűntudatot. (Mi az?) Juhász Károly közlegény 1968 augusztusában letette katonai esküjét: ha kell, utolsó csepp véréig védi hazáját a betolakodók ellen. Három hónap múlva újabb esküjében örök barátságot fogadott a Szovjetunió összes népével. Másfél év elteltével ismét esküdött, ezúttal örök hűséget a becses nejének, de adott szavát már sikerült visszavenni egy válóper során. Mostanra megfáradt, nem esküdözik és nem érdekli ez az egész. „Én, kis szikra fogadom...", daráltam 1978-ban, és megkaptam édesapám első piros nyakkendőjét, ő már nem hordta, én meg a papír- és a gesztenyegyűjtés felelőseként tagja lettem az Oleg Kosevojról elnevezett rajnak, akit nagyon bántottak a németek, meg is halt, azt hiszem, de előtte még végigizgúltam életem első labdarúgú-vb-jét. Éjjel kettőkor apám „Góóól!" üvöltözéseire ébredtem, egyik keze a magasban, a másikkal engem ráz. Nézd már. fiam, verjük az argentinokat! - hitte ő. Apám hitte. A bíró nem. - Apu, te is párttag vagy? - kérdeztem őszinte gyermeki kíváncsisággal 1982-ben, és megkaptam életem első pofonját (de akkorát), amelyről nem tudtam, miért kaptam. Mindenesetre a komcsikat rögtön megutáltam, mert sejtettem, ők vannak e mögött a pofon mögött (is), de igyekeztem továbbra is jő pionír lenni, ha már úttörő nem lehettem, és mindig megettem a tízóraimat az. utolsó morzsáig, dc mindig csak az enyémet. Ja, és kinyitottam életem első könyvét, lepipálva ezzel Kiss Sándort. 1982-ben kinyílt a 26-os cella ajtaja is, hogy aztán gyorsan becsukódjék Halas Antal mögött, aki május l-jén meglátta a járási párttitkárt hol felváltva, hol egyszerre sört és virslit hányni a dísztribün mögött, és tett egy epés megjegyzést a zöldes produktumra, meg az is kiderült, hogy náthás, vagy chartás, vagy valami ilyen betegsége van, így hallottam, de aztán kigyógyították. És ebben az. évben halt meg a nagyapám (az, amelyiket ismerhettem), anélkül, hogy bármelyik nagyhatalom bocsánatot kért volna tőle, és akinek, ha megérezte az étel illatát, nyomban megindullak a rágóizmai, mert régen, amikor én még nem is éltem, sokáig éhezett valahol, és késeibb a cukorgyárban dolgozott, amíg bírt, és még utána is egy kicsit, és egyszer azt mondta nekem, a cukorrépát is meg lehet enni. - Tovariscsi, kcmyec - mormolta f átyolos szemmel Tóth István a távozó szovjet tankok után, és elindult egy szebb jövő felé, de aztán nagy örömében az. első kocsmánál leitta magát a sárga földig. Most otthon ül, és visszasírja az átkosl, a régi szép időket, a nagy sört (2,70-ért), az orosz katonákat, akik egy liter tiszta szeszén a fél kaszárnyát eladták, és csak iszik és iszik a szintén munkanélküli. P. .1.-vel (aki részegen agyoncsapta az anyját húsz koronáért, és tejecske helyett cigarettát vett, de azóta már kiszabadult). - Nem voltam beszámítható állapotban! - mutogatja a drága papírt fűnek-fónak, és néha mind a kettő elveri az asszonyt. Néha nagyon elverik és néha közösen és szakszerűen, és egyiküket sem érdekli ez az egész. Ez az egész rohad! élet. Vasárnap éjszaka P. községben kiraboltak egy családi házat. A betörő a betört ablakon tört be, tiszta sé'vvel és 200 ezer koronával távozott. Nem. szabad lett volna hagyni ennyi pénzt otthon. (Ezt meg nem szabad lett volna hagyni írni le, megjelenni Sző Új. Mert én olvastam. Legalább mi beszéljünk magyart. Új Szórend?) Kovács János, T.-i lakos pontosan emlékszik, hol állt a magyar nyelvű helységnévtábla, és ezt bármikor hajlandó megmutatni. (Újságírók elc'ínyben, kéretik, Méry úr ne feledje otthon a készülékét, roppant fotogén vagyok, és imádok szerepelni.) 1994. május 13-án Pásztor József magányos rokkantnyugdíjas kezébe vette a kölcsönkért Új Szót, megnézte, mit írt a lap 45 meg 30 éve, aztán elolvasta: Élni életveszélyes. Aztán még némán üldögélt egy darabig, meredt a nagy büdös semmibe, szx) nélkül visszaadta az újságot, és két mankóján kivánszorgott a temetőbe beszélgetni. HOLOP ZSOLT (Borzi László fel vétele)