Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)

1994-05-12 / 109. szám, csütörtök

1994. MÁJUS 12. ÚJSZÓ PUBLICISZTIKA 5 Gyöngytermés Négykezesek a hivatásról és a szeretetről i. (Nőkről lévén szó, s ráadásul fiatal­asszonyokról, a pedagógusi pályájuk időtartamáról nem illik értekezni. Ők az elválaszthatatlan páros, s amit a gyermekszínjátszásban megvalósíta­nak, mint a tenger a kagylók belsejé­ben; a gyermeki lelkek gyöngyeiként naponként észrevétlen gyarapítja a sze­retetet. A fiileki Zsibongó évek óta gyer­mekszínjátszásunk élvonalába tartozik. Folyamatosság, rendszeresség és peda­gógiai szakértelem Kerekes Éva és Szvorák Zsuzsa munkájának jel­lemzői.) K. É.: - Nincs menekvés. Mi egy­mást rángatjuk bele. Zsuzsa azt állítja, hogy én vagyok rá hatással. Én meg bi­zonygatom, hogy ha nem lenne, talán abba is hagynám. Sz. Zs.: - Ha külön lennénk, talán nem is lenne a Zsibongó. K. É.: - Nekünk ezt már a gyerekek kívánságára is csinálnunk kell. Sz. Zs.: - Füleken az ismert Zsák­színháznak nagy hatása van a gyere­kekre, de nem korlátozható a hatás csak erre. Régi hagyomány maga a műked­velő színjátszás, s ugyancsak az iskolai. K. É.: - Valami mindig volt. Vas Jóska bácsira emlékszem, édesanyám is foglalkozott gyerekekkel, Simonné Teleki Mari, majd Szabó Klári, Lend­vay Tibor is működtetett gyermekcso­portokat. Mi ezt folytatjuk. Sz. Zs.: - Addig csináljuk, míg újra nem jön valaki, aki folytatni akarja... Fáradunk már mi is. Minden látszat el­lenére. Tavaly kaptam egy lehetőséget a gimnáziumban. Hálás vagyok a sors­nak, hogy ez bekövetkezett, mert tanár­ként egy olyan szituációba kerültem, amiben a magyar nyelvtant és irodal­mat a diákszínjátszáson keresztül job­ban megszerettethetem. K. É.: - Nekünk már nincs is időnk ana, hogy magunkra figyeljünk. Az otthoni elcsendesedés óráiban ha nem saját gyerekeimre gondolok, akkor ter­vezgetek, vagy új verseket keresek a versmondó gyerekeknek. Erre azonban leginkább csak éjszaka jut idő. Sz. Zs.: - Nekem talán könnyebb, mert el tudok vonulni néhány percre. Ma például éppen azon gondolkodtam, hogy az a kislány hogyan érezhette ma­gát, aki súgóként vesz részt a játékban. K. É.: - Bennem legtöbbször keve­rednek a dolgok. Nem tudom elszige­A remek arcmemóriájú asszonynak erősebben kezd verni a szíVe. Elképzel­hető, hogy megfejtette a titkot? Az „utólagos" rajz és az „előzetes" fény­kép összeülik, s a budapesti helyszín is egyezik. De hát hogy jön ehhez ő, itt. Bad Vöslauban, hogy rájöjjön arra, amire két ország rendőrsége nem ké­pes? A nő egy pillanatig habozik, de a meggyőződése, hogy rátalált az igaz­ságra, egyre erősebb. Hazamegy a gyűrött újsággal, előkeresi a másikat, századszor is összeveti őket. Végül is elszánja magát, a helyi csendőrőrsre si­et, és bejelenti felfedezését. Bad Vösla­uból haladéktalanul értesítik a bécsi biztonsági hivatalt, ahol is beindul a gé­pezet. Még aznap kiszállnak Köberl la­kására, s egy, a mosogatóban talált mo­satlan pohárról ujjlenyomatot vesznek. Egyszersmind Budapestről pontos ada­tokat kémek a feldarabolt holttestről. Tetézi a véletleneket, hogy - miként telni magamban egymástól az érettsé­gire készülő fiam gondjait meg a lá­nyomét, aki a Zsibongóban játszik. Ez érthető, hiszen anyaként pedagógus nem lehetek, s pedagógusként sem játszhatom el az anya szerepét. Mindez együtt van jelen a lelkemben. Sz. Zs.: - Talán jó is ez így, mert a gyerekeink egymásra sokkal érzéke­nyebben figyelnek. Nemrég megtör­tént, hogy az egyik fiúval összeütkö­zésbe kerültek a lányok, s maguk oldot­ták fel a konfliktust azzal, hogy elmen­tek a fiút meglátogatni... Ezt a készsé­get kellene átörökíteniük a felnőttko­rukba. Bevallom, ha nekem ilyen összeütközésem támadna, három napig nem ennék a lelkiismeret-furdalástól. Ők meg egykettőre túltették rajta ma­gukat, s azóta is szent a béke. K. E.: - Lassan már nyolc esztende­je tesszük a dolgunkat. Apróbb kiha­gyásokkal ugyan, de folyamatosan. Sz. Zs.: - Együtt csináltuk az Elvará­zsolt boszorkányt, A Pál utcai fiúkat... K. É.: - A Toldit, majd a Tom Sawy­er-t, a Pinocciót. Sz. Zs.: - Régebben volt Évának a Ludas Matyija és még egy Pinocchio. K. É.: - Ha arra gondolok, hogy négy évvel ezelőtt egy-egy járási feszti­válon tíz csoport is szerepelt, szomorú­an állapíthatjuk meg az idei gyér létszá­mot. Sz. Zs.: - Szomorú, hogy csak ennyien vagyunk. Nem tudom, miért hagyták abba. Mindig tanultunk egy­mástól, hiszen még a kezdő csoportok is nyújtottak valamiben kiemelkedőt. Egy ötletes jelmez, két-három jól meg­választott eszköz, s mindenekelőtt a gyerekek. K. É.: - Az iskolában mostanában kicsit jobban megbecsülnek bennün­ket. Na, nem lett több a bérünk, dicsé­retet se kapunk mindennap, de legalább a kollégák elfogadnak partnerként, s a hétköznapokban súlya lett annak, amit csinálunk. Azt szeretnénk, ha az isko­lánkban aktívabb lenne az élet. Sz. Zs.: - Érdekesebbé kellene tenni az iskolát. Ne csak mindig a matemati­ka, fizika és a magyar legyen a közép­pontban. Ne csak mi, pedagógusok érezzük szabadabbnak magunkat, ha­nem a gyerekeket is igyekezzünk meg­szabadítani az iskola ún. kényszerítő terrorjától. K. É.: - Bármennyire is szeretnénk elkerülni, a feladatok növekedésével erről a magyar lapok beszámoltak - az eset idején az egyik budapesti klinika egy olyan különleges számítógépet kap tesztelésre, amelyet plasztikai műtétek segédeszközeként alkalmaz­nak. A csodagép arra használatos, hogy aki mondjuk új orrot szeretne magának vagy a meglévőnél keske­nyebb szájat, az már a műtét előtt lát­hassa, milyen lesz a műtét után. A gép arra is képes, hogy a fej legkisebb da­rabjának ismeretében az egészet kiraj­zolja. Nos, ezt a kompjulert sikerül be­vetni a Budapesten feldarabolva talált férfi arcának rekonstruálására. A téve­dés kockázata persze fennáll, ugyanis nem találták meg a tetem valamennyi arccsontját. Arra az esetre, ha a szuper­technika nem lenne elég, egy zseniális kezű rajzoló is segíti a nyomozást. Skicceiről utóbb több ízben igazoló­dott, hogy mennyire eltalálta a valósá­got, micsoda megérzéssel, anatómiai rengeteg olyan tényező is működik a gyerekek ellen, amit nekünk kötelessé­günk semlegesíteni. Ebben nagy segít­ségünkre van a színjátszás, meg az ez­zel kapcsolatos drámajáték. Sz. Zs.: - Ez némely esetekben ne­künk is segítséget jelent. Bennünket is ér igazságtalanság, mondjuk egy nagy országos megmérettetésen, legyen az adott esetben a vers- és prózamondó­verseny. K. E.: - Olykor elegendő vigasz len­ne, ha igazságos döntések születnének, s a szülők legalább egy halk köszö­nömmel nyugtáznák munkánkat. II. (Nemcsak új iskolák, de szerencsére új pedagóguspárosok is születnek. Pá­lyakezdők? Attól függ, miben. A Gútai Nagyboldogasszony Gimnáziumban ta­nítanak és a drámajáték eszközeivel ké­szített színpadi játékuk bizonyára ér­deklődést kelt majd az idei Duna Men­ti Tavaszon. Zsélyi Katalin a budapesti Színművészeti Főiskola Drámapeda­gógia szakos hallgatója. Jóba Hajnalka pedig magyartanár, és diákként az or­szágos vers- és prózamondóversenyek résztvevője volt.) Zs. K.: - Jó a közérzetünk. Ugye, Hajnalka? J. H.: - Jó... Okai? Elsősorban a gye­rekek. Igazából nem tudom, milyenek, de nekem fontosak, s talán mi is azok vagyunk az ő számukra. Zs. K.: - A magam részéről annyit tudok mondani, hogy világéletemben tanító, tanár szerettem volna lenni. Most adatott meg a lehetőség nekem, hogy gyerekek közé kerüljek. Az külön plusz, hogy ezt éppen egy katolikus egyházi gimnázium adta meg számom­ra. Mert ide válogatott gyerekek járnak. Felvételi van, s a negyediket elvégző gyerekek közül a legrátermettebbek jönnek hozzánk. Előfordulhatott volna velem, hogy a harmincegynéhány gye­rekből egy állami iskolában a többség fittyet hány azokra az értékekre, ame­lyekre mi itt nevelni szeretnénk őket: J. H.: - Nekem harmincnégyen van­nak az osztályomban. Nagy létszámú csapat, de nincsenek közöttük kiemel­kedőek, sem nagyon gyengék. Mind­annyian együttműködésre képesek, tel­jesítményeik nagyjából azonosak, s ezek a dolgok végtelenül megkönnyítik a munkánkat. Nagyon jó őket tanítani. Persze, be kell vallanom, hogy pálya­ismerettel tette teljessé a hiányos vo­násokat. Amennyire véletlen volt, hogy az utcán sétálgató nő meglátta a szemétbe dobott újságot, és történetesen még ma­gyarul is tudott, annyira nem volt az, hogy a rendező eltűnéséről a Täglich Alles tudósított. A barátok és a hozzá­tartozók ugyanis, bár még semmi biz­tosat nem tudtak, rosszat sejtettek, s az ő kérésükre jeleni meg a figyelemfel­keltő írás. Fritz Köberl a végtelenségig pontos, megbízható ember volt, aki a filmszakmában éppen szavahihetősé­gének köszönhette rendszeres megbí­zásait. Nagynénjének, egyetlen élő ro­konának, akihez nagyon szoros érzel­mi szálak fűzték, s aki előtt magánéle­tének titkait sem rejtette el, azt mondta, hogy május 21-én, csütörtökön csupán egy napra utazik Budapestre, még az­nap visszatér, hogy másnap hajnali 6 órakor pontosan megjelenhessen a kezdőként nem tudom, milyen lenne másokat tanítani. Zs. K.: - Biztos vagyok benne, hogy nem ilyen, mint nálunk. Igyekszünk többet adni mindabból, ami a köteles­ségünk. Nem csodás teljesítményekre törekszünk, hanem közvetlen, oldott légkörű kommunikációra. J. H.: - Vegyük csak ezt a mai talál­kozásunkat. Mi felkészítettük őket erre. Ez a bemutatkozás nem tét nélküli do­log volt, s ezt ők tudták. Erre készül­tünk, ugyanúgy, mint minden más egyébre. Ha itt komolyan gondoljuk a céljainkat, s ehhez a drámapedagógiát és a dramatikus játékot választottuk eszközként, akkor ki is kell próbálni az elsajátított készségeket. Zs. K.: - Egy óriási előnye van az is­kolának, s nem tudom, mennyire és mennyi ideig fogjuk tudni megtartani. A családiassága. Ez az iskola egy csa­ládként él. Egyelőre még, mert száz ember lehet egy család, de kétszáz vagy háromszáz miként fog viseltetni egymás iránt, ezt nem lehet megmon­dani. Mi a magánéletüket is figyelem­mel kísérjük. Ez teszi lehetővé, hogy megkeressenek akár vasárnap is, s el­mondják, kinek, miről írtak levelet. J. H.: - Vigyáznunk kell egymásra. Zs. K.: - Meg az iskolára, mert egy­re több oktalan és jogtalan támadás éri. Még olyan személy részéről is, akinek segítenie, támogatnia kellene. Mi ugyanazt akarjuk, mint amit névadónk. Szeretetet. Lehet-e ennél nemesebb cél? Valakiknek mégsem tetszik. J. H.: - Együtt meg tudjuk védeni nevelési elveinket, elgondolásainkat. Végül is mindenki, aki rossz szemmel nézi munkánkat, beláthatja: rövid há­rom esztendő alatt sikerült egy más­képpen működő iskolát létrehozni. Zs. K.: - Minden kétségem ellenére is érzem, hogy a gyerekeinkkel megal­kotott A világszép Magyar Miklós tör­ténete sokkal többet ad a keresztény hit alapjaiból, mint sok egyhangú hittanó­ra. Az ő játékukban az önfeláldozás, a tévedés, a tudatos jóvátétel és a szeretet magától értetődő része az életüknek. Kétely sem merül fel, hogy másképpen is lehet viselkedni. J. H.: - Márpedig ez nemcsak a drá­majátékban jelenik meg, hanem a ma­gyarórán vagy a fizika szakkörben is. Szeretnénk nem elválasztani egymástól a dolgokat. Ehhez kellenek a pedagó­gustársak, a megértő kollégák. Szeren­csés vagyok Katival... Zs. K.: - Valóban? Ez biztosan csak a sajtó nyilvánosságának szól.. J. H.: - Aligha, mert akkor nem csi­nálnám veled, amit csinálunk. Zs. K.: - Itt akár be is fejezhetjük a csevegést... A többit majd a Duna Men­ti Tavasz után. Lejegyezte: DUSZA ISTVÁN Semmeringen tervezett filmforgatás helyszínén. A történések szempontjából lénye­ges, hogy Köberl macskabolond volt, nyolc cicát tartott a lakásában, amelye­ket a nagynéni etetett, ha gazdájuk oly­kor távol volt. Ezúttal azonban Fritz megnyugtatta a tantét, csak egyszer kell eljönnie. A nagynéni érthetően nyugta­lan lett, mert az unokaöccse sem aznap, sem másnap nem jelentkezett. Amikor pedig végre felhívta telefonon, akkor egy szóval sem említette az „apa" nél­kül maradt négylábúakat. Fritz nem le­het szabad akarata birtokában, gondolta a 72 esztendős asszony, csak valami kényszer hatása alatt cselekedhet. A nagynéni a legrosszabbra még jó darabig nem gondol, a rövid telefonhí­vást egy második távbeszélgetés köve­ti, majd egy Pozsonyban feladott ké­peslap érkezik. Azfán egy hosszabb, géppel írott levél jön a barátoknak Lon­donból, az aláírás eredetinek látszik. Mindez napokkal azt követően törté­nik, hogy Budapesten nyomára buk­kannak egy feldarabolt férfitetemnek. A nagynéninek tudomására jut a bor­zalmas budapesti eset, de a gyanút, hogy az áldozat az unokaöccse lehet, egyelőre elhessegeti. Hiszen ő már jó­val a gyilkosság után kap üzeneteket Fritztől. Az aggasztó jelek azonban ar­ra késztetik az anyaként aggódó asszonyt és Köberl kollégáit, barátait, hogy a rendőrséghez forduljanak. Mi­vel a hivatalos szervek eleinte nemigen adnak hitelt a nyugtalankodóknak, megkeresik a bécsi újságot. (Folytatjuk) 1 Az UJ SZO írta \ 45 éve Olvasóink bizonyára keveset hal­lottak Micsurinról, a híres szovjet tu­dósról, aki Szovjetoroszországban végzett kutatásai során valósággal új növényeket teremtett. Micsurinban ötlött fel a gondolat, mi is volna, ha a nemesgyümölcs szépségét, zamatát valahogy összhangba hozná az orosz fák végtelen szívósságával. Micsu­rin határtalan türelemmel rendelke­zett és érzéke volt a növények titkai iránt. Kertjében és faiskolájában so­ha nem látott és nem létezett gyü­mölcsfajták keltek életre. Az új gyü­mölcsöknek már nem ártott a fagy. A földkerekség minden tájáról össze­hordatta Micsurin a szebbnél szebb fajta gyümölcscsemetékel, és addig keresztezte, oltogatta őket, míg az orosz ég alatt is termést hoztak. Mi­csurin úgy gondolkodott: a termé­szet nem lezárt könyv, a természet átalakítható, formálható, s miért ne formálhatná az ember saját akarata szerint. Kapta magát és az orosz al­mát körtével, eperrel keresztezte, és kertjében eddig ismeretlen, furcsa gyümölcsök jelentek meg az ágakon. 30 éve Az angolok évszázadokon keresz­tül örülhettek kiváltságos helyzetük­nek, szigetországuk kitűnő elszige­teltségének az európai kontinenstől. A repüléstechnika fejlődésével azonban a La Manche-csatorna átha­tolhatatlan védőfal szerepe megszűnt. Az utóbbi időben komoly lépések történtek az Angliát Francia­országgal összekötő tengeralatti alag­út megépítésére. A gondolat nem új­keletű. Az utolsó másfél évszázad­ban már nagyon sokszor szóba ke­rült. Most 5-6 éven belül megvaló­sul, s üzembehelyezését 1972 utánra tervezik. Már a tervrajzok előkészí­tése előtt sok bírálat érte az etgondo­lást. A legkedvezőbb találgatások is megegyeznek abban, hogy az alagút 25-30 évnél tovább nem teljesítheti küldetését. Ennyi időre pedig nem fizetődik ki a megépítése. Az új alag­út ugyanis a vasúti közlekedés, nem pedig az egyre fejlődő gépkocsi­közlekedés számára készül. 20 éve Képes Tibor, az ipolysági pionír­ház igazgatója így nyilatkozott a pio­nírvezetők munkájáról: a pionírve­zetőkről csak jól mondhatok, s mi is mindent megteszünk annak érdeké­ben, hogy munkájuk még iobb és eredményesebb legyen. Ezért rende­zünk pl. az instruktorok részére ta­nulmányi kirándulásokat. A múltév­ben Szlovákia fővárosába látogat­tunk cl együtt, ahol megnéztük a központi pionírházat és elbeszélget­tünk Viola Kavesanová elv­társnővel, a kerületi pionírtanács el­nökével. Megígértük neki, hogy a fi­úkat is beszervezzük pionírve­zetőknek. Nos, a fiú pionírvezetőink száma valóban emelkedett, és ezzel a munka is színesebbé váll. Idén az Alacsony-Tátrába látogatunk el, fel­keressük azokat a helyeket, ahol a Szlovák Nemzeti Felkelés harcai folytak. Elbeszélgetünk idős elvtár­sakkal, akik részt vettek a felkelés­ben, és saját élményeiket elevenítik fel. 5 éve Szlovákiában főleg 1970-től in­tegrálták az iskolákat. Azóta meg­szüntettek 1526 kisiskolát, többnyire adminisztratív módon, megfeledkez­ve a pedagógiai, a kulturális, a népművelési és a politikai vonatko­zásokról. Szlovákiában jelenleg 905 kisiskola van, 14 088 tanulóval. Szükségesnek tartjuk, hogy a járási nemzeti bizottságok felülvizsgálják a kisiskolák megszüntetését, s a nép­szaporulatnak, a gazdasági és a ká­derfeltételeknek megfelelően, főleg a nemzetiségileg vegyesen lakta te­rületen, konkrétan megítéljék visszaállításuk lehetőségeit. Fontos gondoskodni megfelelő iskolai ter­mekről és tanítólakásokról. Az alap­iskolákban feltétlenül le kell küzdeni a tekintélyelvűséget, ki kell alakítani a kollektív tevékenységnek, az új is­meretek ösztönző és örömteli elsajá­tításának légkörét. Földvári Zsuzsa JJa j*lib L>1 d Uyli-k D , 4.rész

Next

/
Thumbnails
Contents