Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)

1994-04-07 / 79. szám, csütörtök

8 v -iximm KULTURA ÚJ SZÓ* 1994. ÁPRILIS 7. Mint az élet Bár hitestársammal aránylag békességben élünk, és boldog vagyok a gyerekeimmel is, néha úgy érzem, ki kell törnöm a taposómalomból. Amikor elegem van a második műszak lélekemelő tevékenységéből - a vacsorakészítésből, a kismosásból és kistakarításből, a gyerek táskájának és tudásának ellenőrzéséből, s hadd ne soroljam -, kimenőt kérek. A minap, amikor - kis családom becsületére legyen mondva - ismét egy szabadnaphoz jutottam, elhatároztam, meglátogatom rég nem látott barátnőmet. Mivel tudom róla, hogy az év 365 napjából 360 napon át diétázik, nem desszertet, hanem egy csodaszép virágcsokrot vittem neki ajándékba. A piacra csak késő délután indultam, bízva abban, hogy a kínálat bő lesz. Úgy is volt. Ám mivel a barátnőm kedvenc virága a gerbera, mindenütt azt néztem meg elsőnek. Az egyik pavilonban elbűvöltek a fréz színűek, de mielőtt kiemeltem Volna a tenyérnyi fejjel büszkélkedő szálakat, megkérdeztem, friss-e a virág. - Olyan friss, mint maga, aranyoskám - kedveskedett széles mosollyal az árus. Nyomban elengedtem a kiszemelt portékát... - Nem tetszik talán? - szólt hozzám kissé sértődötten. - Gyönyörű, csak hát ha olyan friss, mint én most... - motyogtam. - Tudja mit, adok másikat - mondta, e's a pult alól egy köteg még szebb virágot húzott elő. - Ez aztán olyan, mint az élet! Választottam, fizettem és még sötétedés előtt átnyújtottam a csokrot a barátnőmnek, aki boldog volt vele. Úgy helyezte el, hogy a beszélgetés alatt is a sz.eme elölt legyen. Késő este ért véget a mi kis pletykapartink. Elmenőben a vázára pillantottam. A gerberák szirma, de a szára is kókadtan lógott alá... - Azt mondta a virágárus, hogy olyan, akár az élet - kiáltottam dühösen, de a barátnőm csak derült. - Mit akarsz, a virágárus igazat mondott: a virág valóban olyan, mint az élet. Véges. (péterfl) Két hír egy körzet Kiállítás Harmac és környéke címmel nyílik kiállítás az idei tájvédelmi napok keretében Harmacon. A tárlat anyagát a helyi önkormányzat kérésére készítették a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet dolgozói. A kiállítás színes és fekete-fehér felvételeken mutatja be a vidék élővilágát. A fényképek a községi hivatal épületében lesznek elhelyezve, és állandó kiállításként maradnak a faluban, ugyanúgy, mint a rimaszombati Gömöri Múzeumból évekkel ezelőtt odahelyezett, az egész tájvédelmi körzet állat- és növényvilágát bemutató kiállítás. A kiállítás célja megismertetni a lakosokkal az egyedi természeti értékeket. A Cseres-hegység Tájvédelmi Körzettől kapott értesüléseink szerint az elmúlt években Harmac környékén volt a legnagyobb természetrombolás, de a bíróság a mai napig még nem döntött az ügyben. Fásítás A tájvédelmi napok során fásítás is lesz, amelyet a tájvédelmi körzet dolgozói szerveznek meg. A rimaszombati körzeti és járási hivatal környezetvédelmi osztályának dolgozóin és a tájvédelmi körzet alkalmazottain kívül valószínűleg néhány medvesaljai község képviselői is bekapcsolódnak. Hogy miről is van szó? A Cseres-hegység tájvédelmi körzethez 45 bánya tartozik, ebből egyet az idén likvidálnak. A terv már korábban elkészült, de sajnos pénz nincs a kivitelezésre. A betakart bányaterület felszínén fákat ültetnek, ezzel a likvidálási terv egy részét, mondhatnánk, leglátványosabb részét, elvégzik. (farkas) Zenei életünk követei A CSMTKÉ Debrecenben A Szlovákiai Magyar Tanítók Énekkara, amelyet akkor még „Csehszlovákiai"-nak és „Központidnak neveztek, két ízben is járt már Debrecenben. 1968-ban a III. Nemzetközi Bartók Béla Kórusfesztiválon ezüstdiplomát, nyolc évvel később, 1976-ban, a VII-en pedig harmadik helyet szerzett a folklór kategóriában. Azóta újabb tizennyolc évnek kellett eltelnie, hogy a kórus ismét bemutatkozhasson Hajdú-Biharmegye közönségének. Igaz, ezúttal nem a Bartók-fesztiválon, hanem a Bárdos Szimpózium '94 elnevezésű szolfézs-zeneelmélet-karvezetés szakmai találkozón. Vass Lajos halála óta Tamási László, a debreceni Kölcsey Kórus karnagya vállalta a CSMTKÉ vendégkarnagyának szerepét, ezért több, mint természetes, hogy a Szlovákiai Magyar Tanítók Énekkara újabb magyarországi testvérkórusának fogadta el a Kölcsey Kórust - nem feledkezve el arról a harminc éve tartó barátságról sem, amely Vass Lajos budapesti kórusához, a Vasas Kórushoz fűzi. A CSMTKÉ március 24-e és 27-e között tulajdonképpen a Kölcsey Kórus vendége volt Debrecenben, amely vendégszeretetből, figyelmességből igazán jelesre vizsgázott: az apró részletekre is odafigyelő szervezők zavartalan környezetet biztosítottak a megszokottnál zsúfoltabb és gazdagabb (még alternatív programokat is kínáló) rendezvény számára. A CSMTKÉ először a Déri Múzeumban lépett fel, a hazahozott Munkácsy-képek előtt, ahol Bárdos Lajos Jeremiás próféta könyörgése című művét Józsa Mónika vezényelte. Néhány perccel később a múzeum dísztermében a Bányai Júlia Általános Iskola tanulói számára adott hangversenyt, amelyet Lukin László műsorvezetése tett igazán érdekessé és gördülékennyé. Nehéz lenne nem beszélni arról, hogy milyen hatással volt - énekesre, karnagyra egyaránt - a gyermeksereg figyelő fegyelmezettsége. Itthoni tapasztalataink alapján már-már hajlamosak vagyunk beletörődni abba, hogy a mai gyermekelőadásokon zaj, beszélgetés, székzörgés kíséri a művészi produkciót; sőt: gyermekeink - a rockkoncerteken kialakult szokásokat követve - nem tapssal, hanem füttyel fejezik ki tetszésüket. Csüggedten nyugtázzuk, hogy ma már ez az általános gyakorlat. A debreceni gyerekeket figyelve jó volt ismét hinni abban, hogy évtizedek múlva sem lesznek üresek a komolyzenei hangversenytermek. A CSMTKÉ három nap alatt ötször lépett fel, és a műsorvezetők szinte minden alkalommal gondoskodtak arról, hogy a közönség megismerje kórusunk „specifikumait". Tehát azt, hogy tagjai nem egyetlen településről, hanem egész Dél-Szlovákiából járnak össze havonta egyszer; hogy tagjaik között karnagyokat, zenetanárokat is találunk, akik nemcsak otthon vezetnek kórust, de időnként a CSMTKÉ elé is kiállnak vezényelni. Így volt ez most is, amikor Janda Iván művészeti vezető és Tamási László vendégkarnagy mellett három énekes is vezényelt (Józsa Mónika, Stubendek István, Horváth Géza). Jól sikerült a tanítókórus és a Kölcsey Kórus közös fellépése is a hajdúdorogi görög katolikus templomban. A hangversenyek művészi színvonalát olyan kiváló művészek növelték, mint Szabó Imre orgonaművész és Duffek Mihály zongoraművész. A Bárdos Szimpózium érdekes színfoltja volt az a kerekasztal-beszélgetés, amelyen a szlovákiai magyarság zenei életéről volt szó. Szesztay Zsolt tanszékvezető főiskolai tanár bevezető szavai után Dr. Duka Zólyomi Emese számolt be a szlovákiai magyarság kulturális életéről, lehetőségeiről és az oktatásügy helyzetéről. Ág Tibor a népzenekutatásról, Pokstaller László a kórusmozgalomról, Józsa Mónika az énekkari fesztiválokról és az Ifjú Szivekről, Stubendek István Komárom zenei életéről, e sorok írója pedig a Szlovákiai Magyar Tanítók Énekkarának történetéről és a szlovákiai magyarság zenei életében betöltött szerepéről tartott beszámolót. A kerekasztalbeszélgetést a magyar zenei élet több rangos képviselője is megtisztelte jelenlétével (Szőnyi Erzsébet, Sapszon Ferenc). Valamennyiünk számára tanulságos volt a szimpózium szombat délelőtti foglalkozássorozata, amelyen elsőként Stiblo Anna adott hasznos tanácsokat a hangképzéshez és az énekkari beénekléshez. Az őt követő Biller István Bárdos Lajos két kórusművét tanította be alig fél óra alatt a javarészt karnagyokból, zenészekből álló közönséggel. A Szlovákiából jöttek számára páratlan élmény volt a zeneiskola előkészítős tanulóinak munkáját figyelni. (A foglalkozást Ludmány Antalné vezette.) A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola tanulói sem okoztak csalódást, akiknek Kéryné Mészáros Margit tartott szolfézs-zeneelmélet órát nagyszámú érdeklődő előtt. Az ELTE Tanárképző Karának hallgatói Kollár Éva tanárnő vezetésével karvezetésből tartottak rövid bemutatót. A CSMTKE Debrecenből hazaindulva a nádudvari református templomban adott hangversenyt, majd meglátogatta a fazekasházat, ahol megcsodálhatta a híres nádudvari feketekerámiát és annak készítését. Harminc

1 éves lesz idén a Szlovákiai Magyar Tanítók Énekkara. Az utóbbi néhány évben csupán fesztiválok vendége volt. (1992ben még Vass Lajossal a Budakeszi Erkel Napokon, 1993-ban Loretóban és az erdélyi Tordaszentlászlón, idén pedig a debreceni Bárdos Szimpóziumon szerzett a szlovákiai magyar pedagógustársadalomnak újabb érdemeket.) Rangját, képességeit azonban nemzetközi versenyeken bizonyíthatná igazán. Kérdés: nem szokott-e el túlságosan a versenyektől? Hiszen az utolsó nemzetközj versenyszereplése 1985-ben volt (Goriziában), ezt megelőzően pedig 1978ban, az angliai Middlesbroughban. A Versenyekre való felkészülés, az „alapozás" mindig a nyári összejöveteleken történik. Nem mellékes tehát, hogy a próbák milyen körülmények között folynak. Ezért is örvendetes, hogy a CSMTKÉ egy nagyon fontos meghívással tért haza Debrecenből: legközelebbi nyári összejövetelét Debrecen környékén tarthatja. HORVÁTH GÉZA A hangverseny után Szőnyi Erzsébet és Sapszon Ferenc gratulál Janda Ivánnak, a CSMTKÉ művészeti vezetőjének. (A szerző felvétele) Önmagukért beszélő tények Minden színpadi alakítás a színház alkotótehetségének érzésvilágán szűrődik át, s finomodik azzá, amivé a szerző és a rendező láttatni akarja. Mégis a színész rátermettsége teszi eleven színpadi alakká és formálja nemessé ezt az érzésvilágot. Ha van átélő tehetsége, akkor „színészlelke" is van, mert akinek nincs lelke, nincsen annak színésztehetsége sem. A színész lelke esetről-esetre; különféle szerepekben jelenik meg, sok örömön és fájdalmon megy keresztül, hiszen a figurát elevenné kell formálnia. De ha nem érzi ezt, személye lélek nélküli figurává, színlelő bábbá minősül. Nem tudja a szerző gondolatát életre segíteni, s így inkább árt, mint használ az előadásnak. Csak az érzések tisztasága juttathatja el a felvetett téma igazához és a helytálló valódisághoz; színpadi énjének megmutatásához. Szerepformáló tehetsége alkotó erőt jelent, amit viszont terelnie kell. Elsősorban szüntelenül ösztönző önműveléssel, hogy felülkerekedhessen az imitáló, lényeget nem érzékeltető külsőséges (ön)ámításain. Ha eszével és szívével kormányozza tehetségét, egyéniségével irányítja szerepbeli jellemét, megteremtheti annak a feltételét, hogy a színpadi eseményt „mint az élet hordozója" tartalmas játékkal, formájában, stílusában is adekvát szerepformálással tegye értékesebbé. A színész személye, emberábrázoló tehetsége létünk érdemi lényegének hatásos érzékeltetőjévé válik, amikor az élet valós rajzát adja, amikor szikrát gyújt, gondolkodtat és szórakoztat. Lényegre törő arculatával, színpadon kivívott tekintélyével egyben közvéleményt is képvisel. Színházunk művészeti reneszánszának vagyunk tanúi. Reprezentatív épületében előnyösen javul szakmai tekintélye, amit a közönség hitelesítő elismerése is rendszerint megerősít. Megérdemli a buzdító pártfogást, hiszen minden bemutatója immár része lett nemes harcának, amelyet továbbra is meg kell vívnia a létezéséért. Ezzel nemcsak a társulat tehetségét fejleszti, hanem a művészetet is szolgálja. Sőt, a bírálóknak is egy kiforrottabb színtársulattal kell már szembenézniük. Kívánatos, hogy a kritikának az elfogulatlan igazság és az érvelő hozzáértés legyen az alapelve. Kísérje figyelemmel a hasznos törekvéseket, tartsa szem előtt az olykor felmerülő kommunikációs rövidzárlatokat. Segítse, hogy eset mény legyen a színházba járás, amely emberi magatartásunk egybehangzó megnyilvánulását, saját érdekeink és nemzeti öntudatunk méltóságteljes jelenlétét egyaránt igazolhatja. Az útkeresés és a misszió mellett legyen jelen a színházcsináló érző-értő támogatása is, mert kishitű emberekkel igazi színházat nem lehet fenntartani. A közönség így vagy úgy, mindig minősít, de nem mindegy, kik és kiket kvalifikálnak, hogyan vélekednek a szerzőről, a rendezőről, a színészekről az előadás után... SZUCHYM. EMIL