Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)
1994-04-25 / 94. szám, hétfő
SPORT ÜJSZÓ* 1994. ÁPRILIS 25. A DAC harmadszor nem bírt a Žilinávai Szombati pontosztozkodások (Új Szó-összeállítás) Szombaton egy hazai győzelem, három döntetlen és egy vendégsiker született az I. labdarúgó liga 24. fordulójában. A DAC ősszel Zsolnán (3:0), tavasszal odahaza (2:0) győzte le a közép-szlovákiaiakat. Hiába játszottak végig fölényben a sárga-kékek, harmadszorra nem sikerült a bravúr. Šefčíkék kétszer is vezettek, a beteg Pinté és a sérült Vytykač nélkül futballozó hazaiaknak nem sikerült fordítaniuk. Az Inter egy pontért utazott Kassára, s ezt az eredményt könnyen hozta a csapat. A B csoportban meglepetésnek számít a Lokomotíva besztercebányai diadala. A katonák nagy mellénnyel léptek pályára, és ez megbosszulta magát. Homonnán sokáig úgy tűnt, a hazaiak szerzik meg a két pontot, ám nem sokkal a lefújás előtt Plevka mesteri szabadrúgásából egyenlített a sereghajtó privigyei gárda. Közepes színvonalú meccset láthattak a nézők Nyitrán, a szurkolók csak a győzelemnek örülhettek. DAC - SK Žilina 2:2 (0.0) Radványi (6-oS számmal) viaskodik a védőkkel egy korábbi bajnoki mérkőzésen ' (Örzsik Ödön felvétele) Dukla B. Bystrica-Lokomotíva Košice 1:2 (0:1) Kellemes tavaszi időben került sor a mérkőzésre, a vendégek már a 3. percben megszerezték a vezetést: Lesniak kitűnően ugratta ki Popovecet, aki biztosan lőtt Juračka hálójába. A gól megzavarta a Duklát, ám később egyre nagyobb fölénybe került. Nem sokkal a szünet után Semeník fejjel talált a kassaiak kapujába. Ekkor úgy tűnt, csak idő kérdése, mikor szerzik meg a vezetést a katonák. Azonban éppen az ellenkezője történt: Urban 40 méteres lövését Juračka csak kiütni tudta és Bordás beállította a végeredményt. Játékvezető: Mušák, 1000 néző. Góllövők: Semeník (47.), ill. Popovec (3.), Bordás (54.). Sárga lap: Karásek, Kozák, Hrnčár, ill. Sabol, Jantek, Sovič. FC Nitra-Spartak Trnava 2:1 (2:1) A hazaiak kezdtek jobban, Kolár, Vrábel és Sovič előtt adódott gólszerzési lehetőség. A 7. percben Sovič Kolár elé tálalt, aki nem hibázott, és megszerezte a vezetést. Az első negyedóra után feljöttek a vendégek, főleg a középpályánjeleskedtek. A nyitrai védelem nagy hibáját követően a fiatal Adamčík egyenlített. Az első félidő hajrájában mezőnyfölényben játszottak a vendéglátók és Vrábel egy kapu előtti kavarodás után Fišan kapujába lőtt. Szünet után elkeseredetten támadtak a nagyszombatiak, ám helyzeteiket rendre elpuskázták. Játékvezető: Kopča, 2000 néző. Góllövők: Kolár (7.), Vrábel (40.), illetve Adamčík (34.). Kiállítva Hadviger (Trnava - 78.), sárga lap: Pauk, Lieskovský, ill. Paulus, Malatinský, Hadviger. Chemlon Humenné-MFK Prievidza 2:2 (1:0) Jól kezdett a Chemlon, szinte kapujához szegezte ellenfelét. A 15. percben Soták futott el a jobb oldalon, Valkučák elé játszott, aki nem hibázott. Később Gőgh és Lubarszkij próbálkozott meglepni Magdoleni, ám a portás a helyén volt. Az első fél óra végén Balon büntetőt hibázott. Fordulás után Gőgh 11-esből növelte a hazaiak előnyét. Még ünnepeltek a vendéglátók, amikor gyors kontra után Jakubisról elfeledkeztek a homonnai védők, és a csatár nyugodtan szépített. Amikor már mindenki elkönyvelte a hazai győzelmet, Plevka 18 m-es szabadrúgása a hálóban kötött ki. Játékvezető: Fašung, 3000 néző. Góllövők: Valkučák (15.), Gőgh (46. - 11-esből), ill. Jakubis (48.), Plevka (89.). Sárga lap: Valkučák, ill. Chudík. 1. FC Košice-lnter Bratislava 1:1 (1:1) Többet vártak a szurkolók ettől a találkozótól. A 9. percben Kasana 25 m-es bombája a bal kapufáról a meglepett Molnár mellett a hálóba vágódott. Nem sokkal később Solár távoli lövésénél alaposan elaludt a kassaiak portása, Svantner, s a nézők csodálkozására kiegyenlítettek a pozsonyiak. Ekkor kevesen gondolták, hogy már több gól nem születik az összecsapáson. A kassaiak támadgattak, ám játékukba sok hiba csúszott. A vendégek elégedettek voltak a pontosztozkodással. Fordulás után a hazaiak brazil légiósa, Prates a kapufát találta el, a túloldalon Medveď és Prokop hagyott ki egy-egy ziccert. Játékvezető: Gádoši, 2000 néző. Góllövők: Kasana (9.), illetve Solár (16.). Sárga lap: Cifranič, Vágner, Svantner, Jovanovics, Simon, ill. Schulcz. Magyar labdarúgó NB I - 23. forduló Váci győzelem a rangadón 6 Tornász vb Supola ezüstérmes (TA SR-hír) Az ausztráliai Brisbane-ben $ szerenkénti döntőkkel befejeződött az idei tornász világbajnokság. A viadal legeredményesebb sportolója a fehérorosz Vitalij Scserbo lett, háromszor állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára. A magyar Supola Zoltán a zárónapon ezüstérmet szerzett nyújtón, honfitársa, Fajkusz Csaba ugyanezen a szeren az ötödik helyen végzett. Csollány Szilvesztet gyűrűgyakorlata csak a 7. helyhez volt elegendő. Shannon Miller a nők mezőnyében az összetett verseny után a gerendán is a legjobbnak bizonyult. GYŐZTESEK - férfiak. Gyűrű: Yuri Chechi (olasz); talaj: Vitalij Scserbo (fehérorosz); lólengés: Marius Urzica (román); ugrás: Vitalij Scserbo; korlát: Huang Li-ping (kínai); nyújtó: Vitalij Scserbo. Nők felemáskorlát: Luo Li (kínai); ugrás: Gina Gogean (román); gerenda: Schannon Miller (amerikai). Olympique Marseille: Kizárás az élvonalból (TA SR-tudósítás) Claude Simonét, a Francia Labdarúgó Szövetség elnöke bejelentette, hogy az 1993/94-es bajnoki évad után kizárják az élvonalból, és a 2. osztályba sorolják az Olympique Marseille csapatát. A szigorú és váratlan döntés 11 hónappal azután történt, hogy a francia élklub megvesztegetési botrányba keveredett, és BEK győztesként kizárták a nemzetközi kupaküzdelmekből. Ugyanakkor megbüntették Bernard Tapie klubtulajdonos elnököt is, vezetőként ezután már nem tevékenykedhet a francia labdarúgásban, akárcsak Jean-Pierre Bernes egykori klubtitkár. A megvesztegetésben érintett három játékos, JeanJacques Eydelie (Marseille), Christophe Robert és Jorge Burruchaga (mindkettő Valenciennes) 1996-ig nem játszhat. A szövetség 20-tagú döntőbizottsága egyelőre nyitva hagyta a Marseille szereplését az európai kupákban. Ha kiharcolja az indulás jogát, akkor nem gördítenek akadályokat rajtjához. Az OM tulajdonosa bejelentette, fellebbezni fog a szövetség döntése ellen. Tegnap érkezett Franciaországból a hír, hogy az 1992/93-as bajnoki címet senkinek sem ítélik oda. SPORTFOGADÁS J A ŠPORTKA 17. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 12, 16, 25, 34, 42, 44 pótszám: 32 II. húzás: 19, 22, 28, 33, 36, 38 pótszám: 41 LEHETŐSÉG: 373244 A MATES 16. és 17. játékhetének nyerőszámai: 3,6, 7, 23,24 A magyar ötös LOTTÓ nyerőszámai: 7, 8, 19, 29, 53, JOKER-szám: 221182 NYEREMÉNYEK: öttalálatos nem volt, a négyesek 109 364, a hármasok 1477, a kettesek 98 forintot émek. Az átvitt nyeremény: 10 225 557 forint. Telitalálatos JOKER nem volt, az átvitt nyeremény 4 626 526 forint. A magyar hatos LOTTÓ nyerőszámai: 4, 9, 13, 15, 18, 27 pótszám: 35 NYEREMÉNYEK: hattalálatos szelvény nem volt. Az öt + l-esek 2 560 259, az ötösök 28 032, a négyesek 1445, a hármasok 137 forintot érnek. Az átvitt nyeremény: 15 654 042 forint. (A számok helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelősséget!) (TA SR + TXT) (Új Szó-tudósítás) Negyedik pontját vesztette otthonában a DAC ( Inter 2:2, FC Košice 0:0, Slovan 1:1), és nem tudott elhúzni a bajnoki dobogóra „tolakodó" zsolnaiaktól, akik ugyan bátrabban játszottak, mint legutóbbi dunaszerdahelyi szereplésükkor, de nem kis szerencsével szerezték meg az egyik pontot. Tömören védekeztek, mozgékonyak voltak, nem kapkodtak, minden labdát igyekeztek megjátszani a mezőnyben, és néha még Šanta kapuja elé is kerültek. Csak az első negyedórában játszották az úgynevezett nyílt futballt, később a DAC átvette a meccs irányítását, fölénybe került, tűz alatt tartotta Hýll kapuját. A lövések azonban rendre célt tévesztettek. A 15. percben Fieber legurított szögletét Súkenník a felső lécre küldte, ugyanilyen "sorsra jutott" Ürge labdája is, amely kapu elé pattant, de Radványi közelről Hýll kezébe rúgta (26. p). Közben Tomáš jó indítását Ürge élesen mellé lőtte, később Diňa kivárt egy ütemet és odalett a helyzet. Az ellenfél nem „betonozott" teljesen, csak „sűrűn" védekezett. Weiss megpróbálta néhányszor váratlan bejátszásokkal meglepni a zsolnaiakat, nem talált azonban megértésre társainál. Hiába voltak az ívelgetések, azokat rendre hárították Zuziakék. A DAC-ban nem akadt ember, aki ritmust váltott volna, aki felgyorsítja a játékot. Most látszott meg, mennyire hiányzott az offenzív középpályás Pinté (torokgyulladás) és a sérült csatár Vytykač. Többnyire ők ketten szoktak lendületet, váratlan elemet vinni a csapat eléggé kiszámítható csatárjátékába. Közvetlenül az első félidő lefújása előtt Vítek elviharzott a bal szélen és Súkenník csak az utolsó Vác-Ferencvdros 3:2 (2:2). Góllövők: Dzurják 2, Nyilas, ill. Albert, Zavadszky. Kiállítva: Aranyos (Vác - 72. p.). Főleg az első félidőben izgalmas, színvonalas volt a rangadó. A váciak továbbra is gondolhatnak az aranyéremre, az FTC-nek viszont egyre kisebb az esélye a dobogóra kerülésre. Pécs-Csevel 1:0 (0:0). Góllövő: pillatban tudott menteni. Ez volt minden a zsolnaiak részéről. Szünet után sem változott a játék képe, a DAC támadgatott, ívelgette a kapu elé a labdát, a vendégek pedig minden nehézség nélkül védekeztek. És mégis vezetést szereztek! Vítek bal oldalról, lehetetlen szögből beívelt labdája olyannyira „sikerült", hogy mindenki nagy megelepetésére a hosszú sarokba hullott. Továbbra is töretlenül rohamozott a hazai gárda, Klempa az oldalhálót találta el, Radványi viszont az igazit: Mintái hosszú Ívben előrevágott labdáját nagy áttekintéssel küldte fejjel a jobb sarokba. A 66. percben határozatlan Ligocký Tomáš megmozdulását ( magas láb?) némi habozás után veszélyes játéknak minősítette és szabadrúgást ítélt mintegy 13 méterre Santa kapujától. Mindenki bombát várt Zuziaktól, aki azonban elegánsan, Panenka-módra, hulló falevélként küldte a lasztit a sorfal fölött a bal felső sarokba. Ez a gól sem törte le a hazaiakat, lankadatlanul mentek előre és másodszor is egyenlítettek: nagyszerűen ugratták ki Fiebert, és a középpályás nem tévedett. Rákapcsolt a DAC, izgalmas jelenetek játszódtak le a kapuk előtt, de hiába. Maradt a döntetlen. Játékvezető Ligocký, 2800. Góllövők: Radványi (63. p), Fieber (73. p), Vítek (52. p) és Zuziak (66. p). Sárga lap: Weiss, Mintái, Kopás. Kapura tartó lövések 10:4, mellé 5:1, szögletarány 7:4, szabálytalanságok 14:17. DAC: Šanta - Súkenník, Tomáš, Mintái, Végh - Klempa, Weiss, Diňa, Fieber - Radványi, Ürge. ŽILINA: Hýll -Janči, Zuziak, Král, Leitner - Nemčík, Varga, Mahút (Repkovský), Šefčík Kopás (Marko). TOMI VINCE Tököli. Közepes iramú találkozót láthattak a nézők. A győzelmet jobban akaró hazaiak megérdemelten nyertek. Békéscsaba-Sopron 5:2 (2:1). Góllövők: Csató 2, Ciocan, Szarvas, Argyelán, ill. Majoros és Chiratcu. Ezúttal nem sziporkázott a Békéscsaba, de a hajrában nyújtott teljesítményével ilven aránvban is megérdemelten nyert. MTK-BVSC 0:2 (0:0). Góllövők: Bognár, Bükkszegi. A kék-fehéreken úgy látszik, a Hollandiából érkezett új edző, Popovics Sándor sem segített. Gól nélküli állásnál a hazaiak 11-est hibáztak. Kispest-Debrecen 2:1 (1:0). Góllövők: Vincze, Illés (11-esből), ill. Pető. A mezőny legjobbja a debreceni kapus, Horváth Béla volt, de a mindent eldöntő büntetővel szemben ő is tehetetlennek bizonyult. Vasas-Haladás 0:2 (0:2). Góllövők: Jagodics, Schneider. Hiába támadta végig a meccset a hazai csapat, a gólokat a Haladás lőtte, s így a Vasas több mint kritikus helyzetben van. Győr-Újpest 2:1 (2:1). Góllövők: Klausz, Mikóczi, illetve Horváth. Egyenlő erők küzdelméből a helyzeteket jobban kihasználó vendéglátók kerekedtek felül. Siófok-Székesfehérvár 1:3 (1:2). Góllövők: Meksz (11-esből), ill. Pálfi, Horváth F., Jónás. Egyik csapat sem ismételte meg a múlt heti teljesítményét. A lelkesebben és célratörőbben futballozó fehérváriak biztosan győztek. A bajnokság állása: 1. Békéscsaba 23 17 3 3 62:19 37 2. Vác 23 14 6 3 46:23 34 3. Kispest 23 13 5 5 50:29 31 4. FTC 23 12 5 6 37:23 29 5. Csepel 23 11 6 6 29:32 28 6. Győr 23 11 5 7 41:29 27 7. Újpest 23 9 6 e 32:27 24 8. Debrecen 23 9 6 8 28:25 24 9. Székesfehérvár 23 6 8 9 27:38 20 10. Sopron 23 6 611 27:40 18 11. BVSC 23 6 611 25:43 18 12. Siófok 23 5 711 26:39 17 13. Pécs 23 5 711 18:33 17 14. Vasas 23 5 5 13 25:35 15 15. MTK 23 4 712 23:43 15 16. Haladás 23 4 6 13 22:40 14 (Új Szó-összeállítás) Továbbra is remekel a Békéscsaba, ezúttal a soproni együttes távozott lógó orral a Viharsarokból. Kétszer is vezetett a Ferencváros a Vác elleni rangadón, ám a hazaiak nem adták fel a küzdelmet, s végül fordítani tudtak. A zöld-fehérek védőit kétszer meglepte egykori játékostársuk, a rutinos Dzurják. Meglepetésre a sereghajtó Haladás idegenben győzte le a Vasast. A következő forduló párosítása: Újpest-Békéscsaba, Sopron-Vasas, Debrecen-Siófok, Székesfehérvár-Vác, Ferencváros-Pécs, Csepel-Győr, Haladás-MTK, BVSC-Kispest.