Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)

1994-04-25 / 94. szám, hétfő

1994. ÁPRILIS 911. ÚJ SZÓ kaleidOsZKóp 5 Miért vált külön a Bodrogközi és Ung-vidéki Régió? Önálló tájegységként élnek A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának az országos közgyűlése előtti sajtóértekezletén szereztünk tudomást arról, hogy megnövekedett a szervezethez tartozó regionális társulások száma, ugyanis kettévált az addig egy társulásként szereplő Bodrogközi és Ung-vidéki Régió. Az SZVFT közgyűlésén Pásztor Istvánt, Királyhelmec polgármesterét, a külön vált Bodrogközi Régió elnökét kérdeztük a válás okairól. - Az 1990-ben megalakult Bodrogközi és Ung-vidéki Régióba 48 község, köztük két város tartozott - válaszolta kérdésünkre a polgármester. - Tapasztalataim szerint ez a régió körülbelül másfél évig működött, de az utóbbi időben Királyhelmec és környéke, valamint Nagykapos és környéke között feszültségek keletkeztek, mégpedig a január 8-i komáromi nagygyűléssel kapcsolatosan. A Bodrogközi Régiónak véleménye egyértelmű a komáromi dokumentumokkal kapcsolatban - mi az ott elfogadott állásfoglalást teljes mértékben támogatjuk. Azt valljuk, hogy önálló tájegységként akarjuk élni a jövőben életünket. Ezt ilyen értelemben az Ung-vidéki Községek Társulása a mai napig nem támogatja. Ügy tudom, Bodnár Tibor nagykaposi polgármester elítélte a komáromi nagygyűlést és azzal ellentétes szellemben nyilatkozott. Bodrogköznek nem volt célja megválni a Nagykapos környéki falvaktól. A múlt év novemberében összehívtunk egy ülést, ahová a bodrogközieken kívül az ung-vidéki falvak és Nagykapos polgármesterét és képviselőit is meghívtuk. Azon az ülésen az Ung-vidékről csak két falu képviseltette magát, a nagykaposi önkormányzat tizenkilenc tagja közül pedig talán heten vettek részt, ők azonban teljes mértékben támogatták a mi elképzelésünket. Vagyis azt, hogy önálló közigazgatást igénylünk a Bodrogköz és Ung-vidék számára. A gyűlést megelőzően azonban kaptam egy levelet Bodnár Tibortól, amelyben közölte, hogy elhatárolja magát a gyűlésre tervezett napirendi pontoktól, amelyek a közigazgatási átszervezésről szóltak. Közölte: ők továbbra is az 1992ben nyilvánosságra hozott Minarovifi-féle változatot (az ország 16 megyére történő felosztása - a szerk megj.) támogatják. Ez után a sikertelen ülés után kezdeményeztük, hogy a Bodrogközi és Ung-vidéki Régió rendes ülést hívjon össze. Ez azonban a mindenkori elnök feladata, s ezt Bodnár Tibor, az akkori elnök, nem tette meg arra hivatkozva, hogy március 15-ig nincs erre ideje. Mi akkor, körülbelül az országos közgyűlés előtt két héttel külön összehívtuk a Bodrogközi Régió tagjait, és erre az ülésre ismét meghívtuk az ungvidéki képviselőket. Ők azonban nem jöttek el. A Bodrogköz huszonöt községe képviseltette magát, s akkor született a döntés, hogy mivel a közös Bodrogközi és Ung-vidéki Régió másfél éve nem működik együtt, ezért mi a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásába önálló egységként jegyeztettük be a Bodrogközi Régiót. Tudtommal ugyanezt tette Nagykapos is, és így létrejött a két önállóan működő régió. Pásztor István azt is elmondta, hogy a Bordogközi Régiót már körülbelül egy éve önálló jogi személyként jegyeztették be a járási hivatalban. Ezt azért tartották szükségesnek, mert az SZVFT állítólag nem védte eléggé a régió érdekeit. Ügy gondolták, ahhoz, hogy érdekeik védelmét saját kezükbe vehessék, önálló jogi személlyé kell válniuk. Így aztán az a fura helyzet állt elő, hogy a Bodrogközi Régió önálló jogi szubjektum, ugyanakkor az országos társulásban az Ung-vidékkel közös régióként szerepelt. A polgármester szerint azonban a különválás csak ideiglenes állapot. Úgy véli, a két régiónak újra egyesülnie kell, hogy közösen alakítson ki egy regionális önkormányzati egységet, mert a kelet-szlovákiai térségben fekvő nemzetiségi szigetként csak ilyen formában biztosíthatják a nemzeti kisebbségek jogait. A polgármester elmondta: az SZVFT országos közgyűlése után újra kezdeményezni fogja a két régió együttes ülésének összehívását. Bodnár Tibor, Nagykapos polgármestere nem vett részt az országos közgyűlésen. A pozsonyi rendezvényen Sándor Borbála Makcsa-Mogyorós, Jáger Pál MátyócVajkóc, valamint Gilányi László Nagyszelmenc polgármestere képviselte. Tőlük próbáltuk megtudni, hogy az ung-vidékiek miben látják a különválás okát. - A bodrogköziek más mentalitásúak, mint az ung-vidékiek - válaszolta kérdésünkre Jáger Pál. Nem volt miköztünk komolyabb harc, de az az érzésem, hogy ha valamilyen problémák adódtak, a bodrogköziek attól elhúzódtak, nem voltunk egységesek. Legnagyobb közös problémánk jelenleg az ivóvízellátás. Úgy láttuk, a bodrogköziek igyekeztek különböző utakat találni a probléma megoldására, de minket kihagytak ebből. Talán azt gondolják, hogy mi inkább a szlovák félhez húzunk, pedig ez nem igaz. Gilányi László szerint inkább az lehet a feszültség oka, hogy a két város, Nagykapos - az Ung-vidék, valamint Királyhelmec - a Bodrogköz központja egyaránt szeretné megszerezni a járási központ címet. - Én azt hiszem, nekünk nagyon kis részünk lesz annak eldöntésében, hol legyen a járási központ - fűzte hozzá Jáger Pál -, s az a véleményem, nekünk ezen nem kellene vitáznunk, mert valaki majd kihasználja, hogy mardossuk egymást, s végül sem itt, sem ott nem lesz járási székhely. Erre pedig mindannyian csak ráfizetünk. Beszélgetésünkbe bekapcsolódott Gilányi István is, aki ung-vidéki származású, de jelenleg királyhelmeci képviselő. Ő úgy látja, a két régió különválásának a nagykaposi polgármester ügyködése az oka, aki rábírta az ung-vidéki polgármestereket, hogy külön utakon járjanak. Ezt a véleményét azonban a jelen lévő ung-vidékiek határozottan tagadták. Sőt azt is elmondták, hogy a nagykaposi polgármester mindig részt vett az együttes üléseken, a királyhelmeci azonban a legtöbbször távol maradt. Az ung-vidéki polgármesterek cáfolták a helmeci képviselő azon állítását is, miszerint az ellentét egyik oka az volt, hogy a kaposi polgármester ellenezte a januári komáromi nagygyűlést, és polgármestertársait is ellene próbálta hangolni. Mogyorós polgármester-asszonya úgy emlékezett vissza, hogy a viszály akkor kezdődött, amikor nyilvánosságra került a MinaroviC-féle területi közigazgatási felosztás tervezete, és abban Nagykapost jelölték meg megyeközpontként. GAÁL LÁSZLÓ Az Isten fizesse meg... Minduntalan beléjük botiasz. Az aluljárókban, a templom ajtajában, a forgalmas tér kellős közepén. Másmás alakban kerülnek eléd, hol férfi, hol nő, itt ősz öregember, ott iskoláskorú gyerek. Mégis tudod, ugyanarról van sző. Ugyanaz a szakadozott papírdoboz is a földön, mellette a durva kartonlap, rajta hosszabb-rövidebb szöveg után ugyanaz a szó: Segíts! Az Isten megfizeti! Mikor először láttad, még megdöbbentél. Szégyent éreztél, sajnálatot, dühöt és némi zavart, ahogy a pénztárcádat kerested. Nem tudtad megállni, hogy ne adj. Magad sem értetted, miért. A lelkiismereted szólalt volna meg? Mintha e napi jócselekedettel jóvá tehettél volna bármit is. Adtál. Adtak mások is. Koppantak az érmék a kartondoboz alján. A kartondoboz tulajdonosa (lett légyen az férfi vagy nő, ősz öreg vagy gyerek) egykedvűen fogadta az adományokat. Morgott valamit az orra alatt, de hogy mit, azt nem lehetett érteni. Bizonyára hálálkoáik - gondoltad -, s a még nagyobb zavart elkerülendő, gyorsan továbbindultál. Aztán ahogy egyre gyakrabban botlottál beléjük, úgy múlt el fokozatosan a zavarod. Aztán a szégyened, végül a sajnálatod is. Ma már közömbösen mész el mellettük. Koldus? Ugyan már - legyintesz. Az egyhavi béremet szétoszthatnám közöttük, már annyian vannak. S közben arra gondolsz, miért nem keresnek inkább munkát. Annak az öregnek is inkább egy otthonban lenne a helye. És mit keres ez a gyerek az utcán, ahelyett, hogy az iskolában ülne? Már nem érdekel melyikük, mire, mihez kéri a segítséget. A megélhetéshez, a lakáshoz, gyógyszerre vagy kenyérre. Magadra gondolsz. Arra, hogy neked ki segítene, és abhan bízol, hogy te soha nem fogsz közéjük tartozni. S bár minduntalan beléjük botiasz, részedről nincs több napi jócselekedet. Azt mondod te is: az Isten fizesse meg. Talán ő van olyan gazdag, hogy megteheti... (forgon) A „kerecsenmosdatás" folytatódik A sólyomnevelde és a madárkórház még ma sem működik. Bár a kerecsenpár már két éve megérkezett Rozsnyóra a morvaországi Miloticéből, még mindig dr. Gordon László kertjében várakoznak arra, hogy szaporítsák a Gömör-Tornai Karszt igencsak megfogyatkozott kerecsensólyom-állományát. A miniszteri engedély még ma sincs meg ahhoz, hogy a nevelde Lucskán fölépüljön. * Egy évvel ezelőtt egy riportban foglalkoztunk azzal, milyen akadályokba ütközött az önkéntes természetvédők rozsnyói alapszervezete, illetve személy szerint dr. Gordon László, aki egy sólyomneveidét és madárkórházat szeretne létrehozni Lucskán, a Csermosnya-völgyében. A régóta dédelgetett ötlet azért született, mert a karsztvidéken évszázadok óta honos kerecsensólyom, ez az Európában egyébként is ritka és szigorúan védett, nagy testű ragadozómadár a Gömör-Tornai karszt területén immár kihalófélben van. Újbóli elszaporodása csak mesterséges beavatkozás segítségével történhet. Ehhez kellene a nevelde, hogy az itt keltetett fiókákat mesterségesen visszavadítva segítsen helyreállítani a Karszt megzavart biológiai rendszerét. Nincs is ennél egyszerűbb dolog gondolhatja a tisztelt olvasó: a neveidére valóban szükség van, akadtak hozzáértő emberek, akik ügyszeretetből vállalnák ezt a nem könnyű munkát, s akik a nevelde építéséhez szükséges pénz java részét már előteremtették, megvan a szükséges genetikai állomány is. Az egészhez már csak a környezetvédelmi miniszter jóváhagyó aláírása kellene. Aki azonban (még az előző miniszter, az éppen rozsnyói származású Jozef Zlocha) tavaly decemberben visszautasította ezt a kérelmet. Mert... Mert? Szlovákiában műdödik már egy sólyomnevelde, a Kassához közeli Rozgonyban. Ez az állatorvosi egyetem, a hadsereg és a környezetvédemi minisztérium közös vállalkozása. Amellett, hogy az intézmény egyik célja az itt nevelt sólymok, illetve ragadozó madarak visszavadítása, a rozgonyi fiókákat más célra is fölhasználják: a repülőterek biológiai védelmére. Azaz, hogy megfogják, illetve elkergessék a fölszálló gépeket veszélyeztető madarakat. Zlocha miniszter elutasítását többek között azzal indokolta, hogy Szlovákiában elég ez az egy sólyomnevelde. * Fölkerestem dr. Gordon Lászlót, aki főállásban a Pelsőci Körzeti Környezetvédelmi Hivatal elöljárója, „mellékállásban" pedig a karszt szerelmese, faunájának és flórájának kiváló ismerője, hogy megkérdezzem, mi történt az ügyben a tavalyi írás óta. -A rozsnyói önkéntes természetvédelmi csoport 1992 nyarán kapott egy kerecsenpárt a miloticei neveldéjéből. A madarak egyike éppen a Karsztból elvitt egyik kerecsensólyom leszármazottja. Ekkor kérvényt nyújtottunk be a környezetvédelmi minisztériumba, hogy engedélyezzék ezeknek a madaraknak a tartását. Az engedélyt egy meghatározott időre adták. Útána már külön engedélyt kértünk a tartásra, mivel védett madárfajról van szó, külön kértük a sólyomnevelde építésének engedélyezését. Egyikre se kaptunk pozitív választ. Ez a dolog azóta húzódik - panaszolja Gordon László, s elmondja, Zlocha miniszter tavaly, röviddel Szilveszter előtt nem csak hogy a nevelde építését és a madártartást nem engedélyezte, hanem döntést hozott a Gordon Lászlónál tartott sólymok elkobzásáról is. - Pedig ehhez nem volt joga, mert Milotice szerződést kötött velünk a madarak átadásáról, melyben kikötötték, hogy a madarakat a GömörTornai Karsztnak adják, a mi önkéntes természetvédelmi csoportunknak. Ezt az átvételkor én képviseltem, én is írtam alá a szerződést. A szerződésben az is szerepel, hogy ez a sólyompár alapját fogja képezni annak a neveidének, melyet mi itt létrehozunk, s amely hivatott lesz visszavadítani a fiókákat a Karszt életterébe - fűzi hozzá Gordon László. - Zlocha miniszternek 1992 nyara óta ez volt az üggyel kapcsolatos első reagálása? - Ez előtt több gyűlést, bizottságot hívtak össze ebben az ügyben, ahová mi nem kaptunk meghívót. Ez voll a legfájóbb, hogy mi nem tudtuk, mi van a háttérben! Amikor már megkaptuk a verdiktet, kész döntés elé voltunk állítva. Természetesen ezzel mi nem értettünk egyet. Csehországból is kikértük a véleményt, ők pedig egyértelműen leszögezték, hogy a madarakkal semmilyen más manipuláció nem folytatható, mint az, ami a szerződésben le van fektetve. - A miniszter mivel indokolta döntését? - Azzal, hogy mi szakmailag nem vagyunk megfelelő szinten, hogy nincs pénz a nevelde felépítésére, és hogy ilyen nevelde már van Rozgonyban, és ők majd ellátják a Karsztot is. Jól tudjuk, hogy ez lehetetlen, Közép- és Nyugat-Szlovákia ellátása általuk nincs megoldva. Az egész csak arra ment ki, hogy Rozgonyt konkurencia nélkül "megtartsák. El kell még mondani, hogy Szlovákia nemrégiben csatlakozott a washingtoni szerződéséhez, melynek egyik okmánya azt rögzíti, hogy a világ védett növény- és állatfajai milyen formában szállíthatók, árusíthatók, stb. Az előírások csak bizonyos feltételekkel a szabadon élő fajokra vonatkoznak. Viszont ha az állat neveidéből van, akkor probléma nélkül szállítható akár külföldre is. A miniszter azonban elutasításának indokaként hozta fel azt is, hogy e szerződés alapján a védett fajokat nem lehet mesterségesen szaporítani. Holott ez éppen nincs így, s akkor a rozgonyi neveidét is be kellene, hogy záiják. - Tettek kísérletet a madarak elkobzására? - Kaptunk két figyelmeztetést, hogy szállítsuk be a madarakat, mert különben kijönnek és erőszakkal elviszik. Végül azonban rájöttek, hogy jogilag ez az eljárás nem indokolható, mivel a sólymok tulajdonképpen Csehország tulajdonában vannak, úgyhogy az egész elkobzásból nem lett semmi. Bár a szomszédaimtól tudom, hogy míg én munkában voltam, jártak kinn, a kapunkon keresztül megpróbáltak belesni a kertbe, de aztán elmentek. - Időközben, a madarak Rozsnyóra érkezése óta lassan eltelt csaknem két év. Nem érkezett-e el a fészekrakás ideje? - A kerecsenek általában hároméves korukban válnak ivaréretté, és a mi sólymaink most kétévesek. Egyelőre otthon tartom őket, s ha a pár összeszokik és ivaréretté válik, akkor majd megkezdik a fészekrakást. - A nevelde és madárkórház építése tehát nem kezdődött el. - Építkezési engedély kiadásához mintegy 15 helyről kértem véleményezést, ez mind rendben van. Elkészült az építkezés terve is, kihúztuk oda a villanyvezetéket, ami 220 ezer koronába került. Építőanyagot szereztünk jópár százezer koronáért. Megkötöttük a szerződést a szponzorokkal is. Szóval már csak az engedély hiányzik. - A sólyomneveidévei együtt a madárkórház tervét is visszautasították? - Mi a kettőt együtt kértük, így igen. Nem tudom, ha külön kérvényeztük volna, hogyan viszonyulnak hozzá. Az viszont tény, hogy közben nagy gyorsan Rozgonyban is létrehoztak egy ilyen madárkórházat, és körlevelet küldtek a hatósági szerveknek és a természetvédelmi szervezeteknek, hogy a beteg vagy sérült madarakat majd oda szállítsák. A kerecsensólyom egyébként a legjobban idomítható sólyomfajta, éppen ezért keresett a külföldi, különösen az arab piacokon. Ismerve Gordon Lászlót tudom, hogy ennek ellenére ők neveidéjüket nem üzleti céllal kívánják létrehozni. - Én attól se sajnálom a jövedelmet, aki kereskedni kíván ezekkel a madarakkal, mert tudom, hogy a sólyomnevelés milyen nagy munkával jár - mondja. - Abban azonban nem tudok beletörődni, hogy amiatt, mert Szlovákiában egyesek mindent megtesznek, hogy megtartsák neveidéjük monopolhelyzetét, a karszt kerecsenállománya végveszélybe kerüljön. Éppen ezért a küzdelmet nem adom, nem adjuk fel! KLINKO RÓBERT 3