Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)

1994-04-22 / 92. szám, péntek

6 OLVASÓINK OLDALA ÚJSZÓ 1994. ÁPRILIS 22. A szlovákiai magyar közvélemény megkülönböztetett figyelmet szentel a közelgő parlamenti választásoknak. Erről tanúskodik postánk is, amelyben egyre nő a választásokkal, de elsősorban a magyar pártok esélyeivel s ezen belül a megkötendő választási koalíció lehetőségeivel foglalkozó levelek száma. Ezekből közlünk válogatást az alábbiakban. Hármas koalícióra van szükség Napjaink egyik figyelmeztető jelensége: ott, ahol a lakosság fele létminimum alatt él, s az ebből élő nyugdíjasnak meg kell fizetnie napi gyógyszerét, ahol a szeméttárolóknál lassan sorok alakulnak ki a valaha jobb időket látott emberekből, ahol sokan lopásból, rablásból igyekeznek magukat fenntartani, ott a propaganda tömegeket szervez annak éltetésére, aki mindezt előidézte. Ebben a helyzetben ránk, szlovákiai magyarokra a fennmaradás és a túlélés érdekében egy nagyon fontos feladat vár: összefogni, egységesen fellépni, megkötni a hármas koalíciót, s ezzel biztosítani képviseletünk eredményességét. GY. NAGY LAJOS Dunaszerdahely Előrehozott parlamenti választások lesznek. A csaknem háromnegyed milliós magyarság is leadja szavazatait, hogy aztán a megválasztottak kivezessék Szlovákiát a szakadékból, és a magyarság, a finnországi svédek, a hollandiai frízek vagy a dél-tiroli németek példájára minden megkülönböztetés nélkül élhessen hazájában. Nem tudom, minek van Szlovákiában 15 vagy 20 párt és mozgalom s ebből négy magyar. Nem hiszem, hogy a Magyar Polgári Párt, az Együttélés vagy a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom mást akarna, mint Szlovákia felvirágoztatását és a magyaroknak a szlovákokéval azonos jogainak kiharcolását. Ezért nagyon időszerű lenne választási koalíciót kötni, hogy a magyar választók ne forgácsolódjanak szét. IVÁN SÁNDOR Kassa .Ki tudja, látom-e még valaha szeretett politikusaimat... (Ľubomír Juhás rajza) Koalíció - álom?...! A koalícióvita már szinte minden sajtóorgánumban zajlik, és helyenként céllá emelkedik, ahelyett, hogy hatékonyságáról, az általa közelíthető célokról folynék a diskurzus. Amikor felelős politikusainkhoz eljut a nép szava, miszerint „egységes magyar koalíciót" akarunk, akkor az már nem ugyanaz, mint amit a nép mondott. Mert az azt mondja, hogy egységes politikát, egységes fellépést, világosan körvonalazott célokat, taktikákat és stratégiát, magyarán: egységes kiállást akarunk. A szlovákiai magyar választó az előző két parlamenti választások előtt, de ez az 1989-es fordulattól számított időre teljes egészében is elmondható, kegyes csalás áldozata volt. Azt próbálják, próbáljuk elhitetni vele, hogy ő liberális, kereszténydemokrata, konzervatív, baloldali, tudja isten, hogy micsoda. Nem is csodálkozhatunk rajta, ha türelmetlenség vesz rajta erőt (a választások előtt szokott ez előfordulni, mert akkor jönnek a szavazatszedők), és azt mondja, hogy márpedig ha nem tudtok megegyezni, akkor el sem megyek szavazni. Lehet, hogy egyes pártvezetők és kortesek ebből azt szűrik le maguknak, hogy a kettes, hármas, négyes koalíció a legfontosabb, pedig ha úgy tetszik, kevesebb, ha úgy tetszik, több van ebben az ultimátumszerű óhajban - az, hogy „ne tessék velünk bolondozni, mert lehet, hogy jobboldali nézeteink vannak, vagy a liberálisok a szimpatikusak, keresztények vagyunk vagy kommunisták voltunk, dc szavazni olyan magyar emberekre akarunk, akik segítenek abban, hogy szabad emberekként otthon éljünk a hazánkban." Aki ezt a vágyat nem érzi ki a szlovákiai magyar választóból, az csak pártstruktúrában és bársonyszékben tud gondolkodni, a jövőteremtő politikához nem sok köze van. A hivatott magyar politikusok eddigi megnyilvánulásait nincsen szándékomban értékelni, csak figyelmeztetni szeretnék a hangsúly hollétérc: Tóth Károly, az MPP elnöke legfontosabb célként az erős parlamenti képviseletet említi, Bugár Béla tovább tud lépni, amikor a képviselet működésképességét tartja fontosabbnak a teljes magyar összeborulásnál. És itt kell keresnünk a dolgok nyitját. Csakis egyeztetett és világos programmal léphetnek választási koalícióra a pártok. Ha a közvélemény (véleményem szerint rosszul értelmezett) nyomásának mégis engedni fognak a pártok, és frigyre lépnek, akkor megismétlődnek majd az első választások utáni parlamenti torzsalkodások, és keservesebb helyzetbe jutunk, mint ha egyetlen képviselőnk sem lenne. Mi lehet, mik lehetnek azok az elvek, amelyek egy koalíciós együttműködés mércéivé válhatnak? Nem mernék vállalkozni a felsorolásra, hiszen ez minden pártnál és mozgalomnál más-más fontossággal és hangsúllyal bír, de van valami, ami mégis a mércék közé kívánkozik: a komáromi nagygyűlés eredményei. Szerencsénkre nem lehet Komáromot megkerülni, a komáromi célkitűzések parancsolóan vizsgáztatnak minden politikust és tettet. Nem versenyezhet a magyar választók kegyeiért az a párt, amely nem vállalja fel a szlovákiai magyarság önrendelkezésének következetes védelmét. Ismerve az MPP ez ügyben tanúsított állásfoglalását, nem vagyok bizakodó egy egységesítő, választás előtti paktum megszületésében. Nem is az ígéretek, hanem megtartásuk biztosítékai miatt. Ha viszont nem lesz megnyugtató paktum a magyar pártok között a választások előtt, akkor már csak egy útja van az egységes magyar politizálásnak. A pártok és mozgalmak fúziója, egy pártba való tömörülés az önkéntesség elvei szerint. Ha valaki erőltetettnek és természetellenesnek találná ezt a bizarr ötletet, akkor hadd mondjam el: 1989 óta a szlovákiai magyar „egypártrendszer" szolgálta volna a leghatékonyabban nemzeti közösségünk érdekeit. Hogy ez nem így történt - ennek a miértjét még vizsgálhatjuk, de az egyesülés elodázása jövőnk és megmaradásunk szempontjából súlyos következményekkel jár majd. Aki a sokszínűség és politikai pluralizmus indokán száll majd velem szembe, annak azt mondom: Szlovákiát egy demokratikus többpártrendszer váltógazdasága mentheti meg az elbalkanizálódástől, a szlovákiai magyarságot pedig egy egységes politikai reprezentáció az asszimilálódástól. Egy magyar egységpárt jelenléte stabilizáló tényezővé válhatna a mai Szlovákiában. Nem azért, mintha ezt óhajtanák a szlovákiai politikai erők, hanem mert egyértelmű helyzetet segítene teremteni a magyar kérdésben. Néha joggal vetik szemünkre a sunnyogó politizálást, aminek az a lényege, hogy nem mondjuk meg őszintén, hogy mit is akarunk valójában. Többpárti magyar rendszerünkben ez még azzal is bonyolódik, hogy pártjaink időnként más-más követelésekkel állnak elő, egymást felül - vagy alullicitálva - azzal, ami éppen a napi politikai játszmákban bekasszírozható. A megszokottságunk sokszor homályosítja és kétségessé teszi valódi szándékainkat, amelyek közül a legfontosabbak: a teljes egyenrangúság és az önrendelkezés.Az önrendelkezés elvéből fakadó és területi önigazgatás gyakorlatában testet öltő egyenrangúságunk megteremtése kemény politikai harc árán érhető csak el. Ha valai úgy érzi, hogy ez a harc nem vállalható, mert ellenségeskedést, netán igazi harcot indukál, akkor annak azt kell tudatosítania, hogy az igazi és tartós békék csak kemény és következetes politikai küzdelmek árán születnek. Az elvtelen, minden engedményre kész politizálás eredményei nem időtállók. A történelem kereke gyorsan forog manapság, ami ma álom, holnap valóságként köszön ránk. De csak igazi tettek nyomán. Álomkoalíció helyett igazi egységre van szüksége a szlovákiai magyarságnak. Mert az idő és a lehetőség elszalad. FUKSZ SÁNDOR Nagy kapós Reflexió Janics Kálmán cikkére Amikor az Új Szóban elolvastam Janics Kálmán cikkét a hármas koalíció történelmi szükségességéről, a legudvariasabb kifejezéssel élve is, igencsak furcsállottam. A felnőtt lakosság többségének két év a legközelebbi közelmúlt, és még 4-5 év sem számottevő idő ahhoz, hogy eseményei feledésbe merüljenek. Vonatkozik ez a 92-es választásokat megelőző sikertelen koalíciós tárgyalásokra az MPP-vel. Ennek okait nem elemzi. Megállapítja viszont, hogy „a magyar társadalom így is bízott a sikerben, az új hármas koalíció erejében". Mint a választások eredményei megmutatták, teljes joggal. Azt viszont, hogy az eredmények kinek jelentettek örömöt és kinék ürömöt, bízzuk azokra, akik az egyes pártokra leadták szavazataikat. Árra viszont, ahogyan és amilyen módon a választási eredményekből következtetéseket von le, nincs mentség. A történelemből lehet okulni, tanulságot levonni és útmutatást keresni a jövőre, de egyet nem szabad, sőt tilos: feltételes módot használni. Politikusnak, történésznek bármilyen okfejtést azzal kezdeni, hogy mi lett volna, ha... - teljesen abszurd. Beijedni attól, hogy a magyar koalíció „csak" 7,42 százalékot ért el - kishitűség. Szavazatokat veszítettünk azzal is, hogy a szerencsétlen regisztrációs probléma miatt külön számmal kellett indulnunk a szövetségi és külön a szlovák parlamentbe, így az eredmény nemcsak elvárásainknak felelt meg, hanem optimizmussal tölthet el a jövőre nézve is. A cikk a továbbiakban is mi lett volna, ha... alapon tárgyalja a választások konkrét és százalékos eredményeit, majd váratlan fordulattal áttér a jövő fontolgatására: a baloldal előretörésével, a magyar társadalom fásultságával, sőt egy esetleges új magyar párt létrejöttével vagy egy négyes koalíció víziójával rémítget. Igaz - a cikk egy későbbi részében - saját magát cáfolva megnyugtat, hogy a magyar választóknál a balratolódás minimális lesz, és fásultság helyett - a magyarellenes uszításból fakadó önvédelem miatt - inkább a nagyobb aktivitás lesz a jellemző. Marad tehát az új magyar párt víziója. Ugyan milyen lenne, és ki alapítaná? A cikk közepe táján aztán kibújik a szög a zsákból, mi is fáj J. K.-nak: megítélése szerint az MKDM viszonylag gyengébb szereplése. Nem győzöm hangsúlyozni a viszonylagosságot, hiszen bekerültek a parlamentbe a magyar koalíciót választók akaratának megfelelően és az eredmények arányában. Elfogódottságában és csalódottságában ezért a „karikázást" teszi felelőssé. Politikai elfogultságában olyan egyéni és naiv elképzeléseket közöl a karikázásról, amely abban a mondatban, hogy „a karikázás csak mintegy tájékozódás a választók nézeteiről, hangulatáról(?)" éri el csúcspontját. A karikázás eredményét nemcsak azért kell elfogadni, mert a törvény így rendelkezik, hanem etikai szempontból is, hisz a választók akaratát fejezi ki. A karikázás eredménye tehát igenis utasítás! A cikk írója megállapítja egy hármas koalíciónak a szükségességét, látszólag annak a logikus érvnek alapján, hogy egységben az erő. Azért írom, hogy látszólag, mert utána egy homályos kommentár következik, amelyben az önvédelmi magatartás hiányosságáról és a szűkmarkú, nem eléggé színvonalas tájékoztatásról esik sző, majd elmarasztalja a „befejezett tények" haditechnikáját?), és riogat a kettős koalíció veszedelmével. (Vajon milyen kettős koalícióra gondol?) Ezeket a sorokat ha tudnám is, de nem akarom megérteni. Nincs is rá szükség, mert a következőkben benne van az egész cikk mondanivalója egyetlen mondatba sűrítve: „Elfogadható hármas koalíció esetében jogos a kedvező előrejelzés 1994-ben". Nincs tehát szó a koalíció történelmi szükségességéről - elfogadható koalíció kell! Ha létrejönne egy hármas koalíció, annak a szerződő felek számára elfogadhatódnak kell lennie. Ennek külön kihangsúlyozása csakis egyféleképpen értelmezhető: kell és jöhet a hármas koalíció - de csakis a cikk írójának elképzelése szerint - ergo „elfogadhatóan". Ezek után a cikk további részével nem szükséges érdemben foglalkozni. Egy kitételre azonban kénytelen vagyok reagálni: „nem szabad az előzetes pánikkeltés gyakorlatát alkalmazni". Eddig ilyesminek semmi jele nem volt, és remélem nem is lesz - kivéve éppen J. K. cikkét, amelyik a „mi lett volna, ha..." vagy „mi lenne, ha..." alapján próbál pánikot kelteni. Essék most már szó arról, ami a cikkből kimaradt, a lényegről, a hármas koalíció lehetőségéről. Ehhez a koalíciós partnerek megegyezése, tehát bizonyos kompromisszumok kellenek, amihez viszont két kritériumnak kell eleget tenni. A közös cél mellett meg kell találni a célhoz vezető közös utat és nézetazonosságot. A másik kritérium szerint a felek mindig meghúzzák azt a szigorú határvonalat, amelyen túl már semmiképpen nem tehetnek engedményeket. Az így létrejött kompromisszumban kialakul tehát egy demarkációs vonal vagy zóna, amelyen túl a felek megtartják elveiket és identitásukat. Nézzük tehát, hogy alakultak a magyar pártok koalíciós tárgyalásai 1992-ben. Az Együttélés-MKDM koalíció nem ütközött komolyabb problémába, hiszen nemcsak a cél - a magyar kisebbség érdekeinek védelme -, hanem a követendő taktika, a hozzá vezető út terén is megvolt a nézetazonosság, és a koalíció megkötéséhez csak részletkérdésekben kellett megegyezni. Ilyen alapon csatlakozott a koalícióhoz később a MNP is. Egészen más volt a helyzet azonban az MPP-vel. Az elérendő célt ugyan mindegyik fél egyformán deklarálta, de a hozzá vezető utat - azaz a követendő politikát - már mély szakadék választotta el egymástól, [gy megegyezés nem jöhetett létre. J. K. véleményével ellentétben a szétesést nem csak lehet, de kell is az MPP előző, VPN-es és kormánytámogató múltjával és jövőbeni magatartásával magyarázni. Amikor 1989 végén vagy 1990-januárjában az FMK megalakulásának híre hozzánk is elérkezett, magam is lelkes támogatója lettem, mert magyar volt, és mert függetlennek deklarálta magát. Lelkesedésem azonban hamar lelohadt, mert az FMK nem lett független, sőt a kormányra kerülés után magyarsága is jócskán vesztett jelentőségéből. Minden kicsit is előrelátó politikusnak látnia kellett, hogy a VPN-t csak a rendszcrellenesség valódi és színlelt, de gyenge kohéziója tartja ideig-óráig egyben. Fel kellett ismerni az éledő sovinizmus veszélyét is. Mindez beigazolódott az 1990-es választások után: Bős-Nagymaros kérdése, a nyelvtörvény, a komáromi egyetem kérdésének még csak az asztalra sem kerülése, a nyitrai magyar kar máig érvényes krízise stb. Egy olyan felfogás, amely a gazdasági fellendülést nem mellérendeli, de elébe helyezi a magyar érdekvédelemnek olyan gyengécske érvvel, hogy a gazdasági jólét önmagában is meg tudja oldani a kisebbségi kérdést - nos mindez nem találkozhatott az Együttélés-MKDM által felvállalt politikával. Ez volt - és mert az MPP nem változott, ma is az - a valódi oka, hogy a hármas koalíció nem jöhetetl létre. Persze, sok mindenről lehetne még szót ejteni, dc ez a lényeg. ID. KOMLÓSY ZSOLT Rimaszombat Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat ÍN közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes iiiéstrkben egyet. Köszönjük olvasóink hi/altnál, és várjuk további leveleiket. Választások, koalíció és a magyarság képviselete