Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)
1994-04-20 / 90. szám, szerda
6 FOGYASZTÓI FIGYELŐ Mivel keverjünk, kavarjunk? ÚJSZÓ* 1994. ÁPRILIS 20. Szépek, de veszélyesek Csipogó cipellők Válasszon a szakemberek tesztje alapján Háztartási gépeink közül, amelyek legtöbbet könnyítenek a konyhai teendők végzése során, szinte nélkülözhetetlenné váltak a keverésre, habverésre, dagasztásra egyaránt alkalmazható mixerek, illetve robotok. Az ániházakban, boltokban meglehetősen bő a választék: a márkás termékektől kezdve az alig ismert gyártók készítményekig. A Moulimaximálisan 110 wattot mértek a szakemberek. Több kiegészítő tartozik hozzá: kés, zöldség- és uborkavágó, habverő és a keverőtál állványa. Az edény 0,8 literes. Az említett kiegészítők segítségével dagasztani, keverni, vágni, darabolni, reszelni és habarni lehet. Tulajdonképpen mindent tud, amit egy ilyen géptől elvárunk. Azt viszont meg nex, a Bosch, a Philips, valamint a közismert Eta típusokon kívül még számtalan fajta közül választhatunk. Az áraik is különbözőek, mondhatjuk, igen széles a skála: 1900-nál kezdődnek, és a legdrágábbakért több mint 10 ezer koronát is elkérnek. A Szlovákiai Kereskedelmi Felügyelőség munkatársai az alacsonyabb árfekvésű robotokat vették alaposabban szemügyre. Ezek 1900-3500 koronáért kaphatók az üzletekben. Mivel Szlovákiában nem gyártanak ilyen gépeket, csupán az importáltakat hasonlíthatták össze. A francia Moulinex Masterchcft 350 és Ronic Compact Matic, valamint a cseh Eta gyártmányokat, a 002l-es, a 0024-es, a 2023-as és a 0010-es típusokat. A Moulinex Mastercheft 350 korszerű termék külleme aprólékosan, gondosan kidolgozott. A névleges teljesítménye 300 W, üresjáraton kell jegyeznünk: az új tulajdonosnak hozzá kell szokni a gép gyorsaságához, mert például ha a fasírozottnak szánt húst a kelleténél hosszabb ideig hagyja a kések között, előfordulhat, hogy pép keletkezik az edényben. A Ronic Compact Matic is jó tulajdonságokkal rendelkezik, viszont kisebb, a hozzá tartozó edény 0,5 literes. A teljesítménye, 350 W, üresjáraton 199 W. Ennek is hasonló tartozékai vannak, mint az említett Moulinexnek, s tulajdonképpen ugyanazok a műveletek elvégezhetők vele. Kétségtelen előnye az ára, amelynek a boltokban nem volna szabad meghaladni a 2000 koronát. Eta 0021 - elsősorban a tartozékok bősége jellemzi ezt a típust: mixer, habverő, húsdaráló, reszelő és gyümölcsprés tartozik hozzá. A gépnek többfokozatú a kapcsolója, de ha azonnal a maximális sebességet szeretnénk használni, két gomb lenyomásával ezt is megtehetjük. Névleges teljesítménye 250 W, terhelés nélkül az első fokozaton 128, a másodikon 140, a harmadikon pedig 150 W-tot mértek. A fenntebb leírt típusokhoz képest főképp a gyümölcsprés az említésre méltó kiegészítő. Eta 0024 - ez a nyugati hasonló termékekkel bátran felveheti a versenyt. A kivitele magas színvonalú, és a teljesítménye is 400 watt. A nagyobb teljesítményt úgy érte el a gyártó, hogy olyan villanymotort szerelt bele, amelyet eredetileg a kézi porszívóba szánt. Ennek ellenére a gép csöndesen, problémamentesen működik. Több tartozéka van, s ráadásul mindezek egy szekrénykében vannak elhelyezve. A motor fordulatszámának gyorsasága folyamatosan szabályozható. Eta 2023 - már első látásra nyilvánvaló: ez a gép a Philips céggel való együttműködés eredményeként jött létre. Az ismert külföldi gyártó Philips HR 2871 elnevezéssel forgalmaz hasonló terméket. A névleges teljesítménye 300 watt. Nagyon jó a konstrukciója. A tervezők a formára is kellő figyelmet fordítottak. Kés és daráló, illetve szeletelő tartozik hozzá. Eta 0010 - klasszikus mixer. A kiegészítők külön megvásárolhatók hozzá, tehát a használó szükségletei, elvárásai szerint veheti meg a tartozékokat. Ez a gyártmány a hatvanas években ismert elődjére emlékeztet. Mixelésre kiválóan alkalmas, de a tartozékokkal a dagasztás, a gyümölcs vagy a zöldség szeletelése már nem megy gondtalanul. Akinek tehát csak mixelésre kell a gép, megveheti, aki viszont több műveletet szeretne vele végeztetni, inkább más típus mellett döntsön. A felügyelőség munkatársai megelégedéssel állapították meg (az ilyesmi ritkán fordul elő), hogy valamennyi általuk megvásárolt és tesztelt termékhez mellékelték a használati útmutatót és a Polgári Törvénykönyv előírta 6, illetve 12 hónapos szavatossági időről is rendes iratot adott a gyártó. A felsorolt termékek értékelését táblázatban foglaltuk össze. Típus Ronic Moulinex 350 Eta 0021 Eta 0024 Eta 2023 Eta 0010 Teljesítmény W 350 300 250 400 300 175-350 Gyorsasági fokozat 1 1 3 1 1 3 Zajszint 1 1 1 1 1 3 Forma 1 I 1 1 1 4 Anyaga 2 1 2 1 1 3 Tartozékok . 1 1 1 1 1 3 Gyakorlati szempont I 1 2 1 1 4 Osszértékelés 1 1 1 1 1 3 1 - nagyon jó, 2 - jó, 3 - kielégítő, 4 elégséges Néhány hasznos tanács * Mielőtt a robottal dolgozni kezd, tanulmányozza át a használati utasítást. * A késekkel elővigyázatosan bánjon, mert ezek nagyon élesek, ráadásul a magas fordulatszám miatt fokozottan veszélyesek. * Az élelmiszereket - főképp a hús darálásakor - ne az ujjainkkal igazgassuk, hanem a géphez tartozó kellékkel. * Ha nagyobb mennyiségű élelmiszert dolgozunk fel, 10 percenként fél órára szakítsuk meg a munkát, pihentessük a gépet. Ily módon megakadályozhatjuk a meghibásodását. * Soha ne fogjon a gép tisztításához, amíg a csatlakoztató zsinórt nem húzta ki a konnektorból. * Tartsa be a gyártó használati utasítását. * A gép meghibásodása esetén a javítást szakemberre kell bízni. Édesség után fogmosás következzen e> Az édesség elsősorban akkor káros, ha naponta többször nagyobb mennyiségben fogyasztjuk. Ezért ajánlatos rendszeresen tisztítani a fogakat, legjobb minden étkezés után. 'Q- A gyerekekkel szemben az édesség eltiltása nem alkalmazható sikeresen. Általában ellenreakciót vált ki! Legjobb, ha kis adagokban adjuk nekik az édességet. Ha mindenképpen ahhoz ragaszkodik, hogy egy tábla csokoládét egyszerre szeretne megenni, hagyjuk rá. Inkább így fogyassza el, mintha egész nap csipegetné. De utána küldjük a fürdőszobába, hogy mosson fogat. ®> Nagyon fontos a kiegyensúlyozott étrend és az olyan ételek fogyasztása, amelyeket rágni kell. A gyümölcs és a zöldség se hiányozzon az étlapunkról. <s> A felnőtteknek a gyerekekkel együtt kell rászokniuk a kalóriaszegény, cukormentes ételre. e> A műédesítők nem jelentenek megoldást, mert például az így édesített limonádék fogyasztása után még inkább szomjazunk. Jobb, ha vízzel vagy ásványvízzel hígított gyümölcslevet iszunk. A gyermekeknek naponta nem ajánlatos 150-200 kalóriánál többet fogyasztani édesség formájában. Ez körülbelül hat szem bonbont vagy öt kekszet jelent. Inkább gyümölcsöt vagy száraz terményt adjunk nekik. A gyümölcs fogyasztása után is fogat kell mosni - ez ugyanis természetes cukrot tartalmaz. Az utóbbi években annyi újdonság jelent meg a piacon, hogy szinte képtelenek vagyunk követni a kínálatot. Hasznos és kevésbé megbízható cikkek özönlenek hozzánk a határon túlról. Megvehetjük a szuperminőségű elektronikai cikkeket, de csipogó papucsot is vásárolhatunk az éppen járni tanuló csemeténknek. Kevés szülő tud ellenállni a Made in Thailand feliratú, első látásra vonzó, játékos lábbelinek, főképp akkor, ha az elárusító még csipogó bemutatót is tart, és elmondja: a hang alapján mindig tudni fogja, hol tipeg a gyereke, a lakás melyik zugában jár. Arról már sok-sok tanulmányt írtak a szakemberek, miért fontos, hogy megfelelő lábbelit hordjanak az apróságok, mennyire lényeges, hogy a fejlődő lábacskákat mindig kifogástalan cipőbe bújtassák. Az orvosok szüntelenül figyelmeztetik a szülőket: különleges figyelmet szenteljenek a gyermek lábbelijének. A gyerekek 99 százaléka egészséges lábbal jön a világra, de a 7-8 évesek között már megfigyelhető, hogy a 1 lábujjaik deformáltak, lúdtalp vagy egyéb rendellenesség 30 százalékuknál mutatható ki. Kétségtelen, hogy ezen fogyatékosságok 90 százalékát a helytelen lábbeli okozza, és az is figyelmet érdemel, hogy ezek visszafordíthatatlan folyamatot, gyógyíthatatlan vagy csak nehezen korrigálható állapotot idéznek elő. A szóban forgó csipogó cipőcskék viselése nagy valószínűséggel valamilyen rendellenességhez vezet. S hogy miért? Ezek a cipellők szimmetrikusak. A gyártó egyáltalán nem vette figyelembe, hogy a lábunk viszont asszimetrikus. A bal cipőt ugyanúgy felhúzhatjuk a jobb lábra, mint fordítva! Ha szakember véleményét kérdeznék ezzel a ténnyel kapcsolatban, bizonyára elszörnyedne. Nálunk szerencsére már az első világháború után megszüntették a szimmetrikus lábbelik gyártását. Az ilyen cipők viselésének káros hatására több mint 200 évvel ezelőtt Petr Camperius is rámutatott. Száz esztendővel később Herbert von Maier kötelezővé tette a svájci hadseregben az asszimetrikus lábbeli viselését. A két világháború közti gyermekgyógyászok bizonyára forognak a sírjukban, hogy az évszázad végi Közép-Európában, mi került a piacra. Nem valószínű, hogy kontinensünkön valamelyik modellkészítő hasonló lábbelit javasolt volna a gyerekeknek. A csipogó cipőcskéket nagyon egyszerű módszerrel készítik: nem kell kaptafán kimunkálni az alakjukat, és az is előfordulhat, hogy méretük némiképp eltérő. Párról nem is beszélhetünk, csupán darabról, hiszen kétkét cipő nem asszimetrikus. A hazai cipőgyártásra vonatkozó előírások igen szigorúak. Szakemberek mérései, számításai alapján készülhetnek a láb formáját, arányait figyelembe vévő lábbelik. A szóban forgó cipőcskékkel kapcsolatos kifogások sorát az alapanyaggal folytathatjuk. A legolcsóbb műanyagból készültek, s ezért kemények, rugalmatlanok. Európában lábbei igyártásra sehol sem használnak ilyen anyagot. Feltételezhető, hogy a távoli országban e vonzónak tűnő termékkel próbáltak megszabadulni a műanyaghulladéktól - borsosán hasznosítva azt. Az egész cipőügyben az is érdekes: az előírásaink a hazai gyártóknak egyértelműen tiltják a nullás méretű gyermekcipők készítésénél a műanyag felhasználását, az ilyen káros hatású lábbeli behozatalára viszont nem vonatkozik semmilyen előírás. Az elmondottak alapján felmerül a kérdés, vajon viselhet-e gyermekünk ilyen csodacipőt. Bizonyára a szülők mérlegelik a kifogásokat, és szem előtt tartják gyermekük egészségét. De, ha mégis ragaszkodnak a csipogó cipellőhöz, csak díszként kerüljön a gyerekszobába. A textil változatát viszont - mert a műanyag mellett ilyen is van - inkább mellőzzék a lakásuk-. ból, ugyanis a laboratóriumi vizsgálatok alapján a megengedettnél nagyobb mennyiségben tartalmaz formaldehidet. A hangja jó, de járni benne??? Milyen készséges kiszolgálás avagy hány centi a hüvelyk? Amióta a pozsonyi Priort privatizálták számtalan változásnak lehetnek tanúi az áruházba látogatók. Szinte minden részleget átépítettek, átrendezték az egyes osztályokat. Ha nem is végzünk pontos felmérést, az áruházat járva nyilvánvalóvá válik: túlsúlyban vannak az importcikkek. A gazdasági téren kevésbé jártasoknak is eszükbe jut: a tulajdonos valószínű olcsón jut a nagyban megvásárolt áruhoz. Ez persze nem tükröződik az árakban. De nem csupán az árak okoznak bosszúságot a külföldi termékekkel kapcsolatban. Sajnos az eladókkal nem ismertetik meg - és ők maguk nem érzik fontosnak - az új árufajtákat, nem ismerik azok alapvető tulajdonságait, ezért képtelenek szakszerűen kínálni illetve eladni azokat. A minap például egy furcsa párbeszédnek voltam tanúja. Egy hölgy a szebbnél szebb mintájú, illetve egyszínű fürdőszobafüggönyök közül kiválasztott egyet. Csak egyetlen kérdése volt a pultok között ácsorgó eladóhoz: milyen méretű ez a függöny? Az elárusító kezébe vette, nézegette, majd kijelentette: ezen nincs feltűntetve a méret. Dehogy nincs, csak éppen nem centiben, hanem hüvelykben, bizonygatta a vásárló, de nekem nem jut eszembe, hogyan kell átszámolni. Az eladó sem tudta, de nem is ezt kifogásolnám vele kapcsolatban. Az ugyanis eszébe sem jutott, hogy kicsomagolja a függönyt, és lemérje a hosszúságát, szélességét. A tanácstalan vevő pedig nem erőltette az ügyet, inkább lemondott a vásárlási szándékáról. Minő készséges kiszolgálás... Deák Teréz