Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)

1994-04-15 / 86. szám, péntek

1994. ÁPRILIS 15. SPORT 11 A jégkorong Extraliga trencséni döntő mérkőzései után Lépéselőnyben a kassaiak Annak ellenére, hogy a kassaiak 4:1 arányú vereséget szenvedtek a jégkorong Extraliga második döntő mérkőzésén, elégedetten távoztak Trencsénből. Mégpedig azért, mert egy nappal korábban - drámai csatá­ban - btintetőlövésekkel legyőzték a címvédő Duklát. Ján Selvek, a ke­let-szlovákiaiak vezető edzője azt nyilatkozta a sorozat előtt, hogy lé­péselőnyben szeretnék várni a kassai visszavágókat. Nos, védencei telje­sítették a mester által kitűzött célt. A finálé következő találkozóit ma és holnap rendezik délután fél öttől (mindkét összecsapást közvetíti a té­vé). Mint ismeretes, a play off­döntőben három győztes meccsre játszanak. Ha Kassán is egy-egy mérkőzést nyernének az együttesek, a sorsdöntő ötödikre Trencsénben kerülne sor hétfőn. Kedden alaposan meglepték a házigazdákat a kassaiak, az első húsz percben akár két-három góllal is vezethettek volna. Plavucha talá­lata (3. p) után azonban elszórakoz­ták a jobbnál jobb helyzeteket. Igaz, Hartmann kapus szinte mágnesként vonzotta a korongot. A második har­madban nagyot változott a játék ké­pe, a katonák lendületesen, helyen­ként ötletesen hokiztak, s hét perc alatt fordítottak. Az utolsó játékrész­ben ismét visszaestek, vagy az is le­het, „ráültek" az eredményre. A kas­saiak meg kitámadtak, megpróbál­ták ledolgozni egygólos hátrányu­kat. Az 55. percig jól zárt a trencséni védelem, ám ekkor a tapasztalatlan Hecl teljesen feleslegesen szabályta­lankodott, s az emberfórt a mezőny egyik legjobbja, Plavucha biztosan kihasználta. Mivel a hosszabbítás után is döntetlen volt az állás, követ­keztek a büntetőlövések. A kassaiak voltak a szerencsésebbek, s ők örül­hettek az első győzelemnek. Feltét­lenül említést érdemel a két kapus, Hartmann, valamint Dragan; mind­ketten szenzációs teljesítményt nyújtottak. Plavucha volt az első play off­döntőegyik legjobbja... (Eugen Vojtíšek felvétele) Nagyon fogadkoztak a trencséni­ek a szerda délutáni összecsapás előtt. František Hossa edző: „Még mindig bánt a keddi balszerencsés vereség. Igen elszántak a fiúk, ma javítani szeretnének..." A második döntő mérkőzés meg sem közelítette az elsőt, ez érthető is, hiszen az előző napi háromórás meccs alapo­san kimerítette a korongozókat. A házigazdák jól beosztották erejüket, s a hajrában két perc alatt „lemos­ták" a kassaiakat. A játék képe alap­ján a 4: l-es Dukla-siker túlzottnak mondható. A szerdai találkozón a poprádi Danko játékvezető többször is fi­gyelmeztette a magukról megfe­ledkezett trencséni szurkolókat, akik petárdákat, magnószalagokat dobáltak a jégre. A harmadik gólt követően három percig tartott a nagytakarítás, s a bíró közölte a Dukla csapatkapitányával, ha folytatódik a petárdaeső, idő előtt lefújja a meccset. Minden bi­zonnyal, a fegyelmi bizottság is foglalkozik majd a Trencsénben történtekkel. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Cseh iabdarúgóliga (Új Szó-hír) - Most bonyolították le a cseh labdarúgóliga ősszel elha­lasztott 15. fordulóját. Óriási megle­petés született a Slavia stadionjá­ban, ahol a Liberec 2:0-ra legyőzte a piros-fehéreket. Tovább menetel Dušan Radolský edző gárdája, az ol­mütziek ezúttal a Zlínt verték 3:0-ra. Eredmények: Olomouc-Zlín 3:0, Cheb-Sparta 0:0, Hr. Králové-Bo­hemians 0:0, Vítkovice-Plzeü 1:1, Slavia-Liberec 0:2, Drnovi­ce-Žižkov 0:2, Brno-Ostrava 0:1, Dukla-Č. Budéjovice 1:2. Labdarugó Bajnokok Ligája Magabiztos favoritok 1. Sparta 21 14 5 2 49:13 33 2. Slavia 21 12 5 4 39:21 29 3. Ostrava 21 11 5 5 36:15 27 4. Č. Budéjovice 21 9 9 3 24:18 27 5. Liberec 21 9 7 5 29:22 25 6. Olomouc 21 10 4 7 31:20 24 7. Cheb 21 9 6 6 20:22 24 8. Plzeň 21 7 9 5 26:19 23 9. Zlín 21 9 4 8 25:27 22 10. Drnovice 21 9 3 9 26:30 21 11.Žižkov 21 6 7 8 30:25 19 12. Bohemians 21 7 4 10 22:38 17 13. Brno 21 6 4 11 26:30 16 14.Hradec 21 6 4 11 18:29 16 15. Vítkovice 21 2 5 14 18:47 9 16. Dukla 21 0 3 18 14:58 3 (Új Szó-összeállítás) - A hatodik forduló mérkőzéseivel befejeződtek a labdarúgó Bajnokok Ligájának csoportküzdelmei. Meglepetésre az „alsóházban" két vendégsiker született. Kitettek magukért a favo­ritok, a Barcelona Monacóban győzött, míg a Milan (az utolsó fél órában tíz emberrel) döntetlenezett Portóban. Így az április 27-ei elődöntőben Barcelona-Porto és Milan-Monaco összecsapás lesz. A-csoport: Galatasaray-Szpar­tak Moszkva 1:2 (0:0), góllövők: Ci­hát (86. p), ill Onopko (53.), Karpin (83.). Jv.: Grabher (osztrák), 23 000 néző. Monaco-Barcelona 0:1 (0:1), góllövő: Sztoicskov (14.). Jv.: Cra­ciunescu (román), 20 000 néző. 1. Barcelona 6 4 2 0 13:3 10 2. Monaco 6 3 1 2 9:4 7 3. Szpartak 6 1 3 2 6:12 5 4. Galatasaray 6 0 2 4 1:10 2 B-csoport: Anderlecht Bremen 1:2 (1:1), góllövők: Bosman (45.), ill. Bode 2 (33. és 65.). Jv.: Röthlis­berger (svájci), 8000 néző. Por­to-Milan 0:0. Jv.: Puhl (magyar), 58 000 néző. Kiállítva: Cerbone (Milan). 1. Milan 6 2 4 0 6:2 8 2. Porto 6 3 12 10:6 7 3. Bremen 6 2 13 11:15 5 4. Anderlecht 6 1 2 3 5:9 4 Az UEFA Kupa döntőjében az In­temazionale a Salzburggal találko­zik április 26-án Milánóban és május 11-én Bécsben. Koppenhágában (május 4.), a KEK fináléjában Par­ma-Arsenal összecsapásra kerül sor. (szabó) TIPPELŐKNEK J A NIKÉ-ben a következő meccsekre tippelhetünk... VASÁRNAP, április 17. • Cseh futballbajnokság: 176. Žižkov-Zlín 1,8-2,8-3,8; 177. C. Bu­déjovice-Bohemians 1,5-3,0-5,5; 178. Liberec-Sparta 3,1-2,8-2,1; 179. Slavia-Drnovice 1,4-3,0-6,5; 180. Vítkovice-Cheb 2,7-2,8-2,5; 181. Olomouc-Hradec 1,6-3,0-4,5. • Német Bundesliga I: 182. Mön­chengladbach-Dortmund 2,3-2,8­2,9. • Osztrák labdarúgó-bajnok­ság: 186. Mödling-Innsbruck 2,3­2,6-3,1; 187. Austria-Steyr 1,3-3,5­8,5; 188. Salzburg-Graz 1,4-3,0­6,5. • Francia labdarúgóliga: 189. Paris St. Germain-Monaco 1,6-2,8­5,0. • Angol labdarúgó Premier League: 190. Leeds-Tottenham 1,8-2,8-3,8. • Holland futballbaj­nokság: 192. Kerkrade-Cambuur 1,3-3,5-8,5; 193. Sp. Rotter­dam-Breda 2,5-2,8-2,7; 194. Ut­recht-Venlo 2,0-2,8-3,4; 195. Arhe­im-Feyenoord 2,7-2,8-2,5. • Olasz labdarúgó A-!iga: 203. Par­ma-Cagliari 1,8-2,6-4,0; 204. Fog­gia-Genoa 2,2-2,5-3,3; 205. Samp­doria-Inter 1,9-2,6-3,8; 206. Juven­tus-Lazio 2,0-2,6-3,6; 207. Atalan­ta-Napoli 3,0-2,6-2,2; 208. Ro­ma-Piacenza 1,7-2,6-4,4; 209. Lec­ce-Reggiana 2,8-2,6-2,6; 210. Cre­monese-Torino 2,6-2,6-2,8; 211. Milan-Udinese 1,4-2,8-7,0. • Spa­nyol futball-Iiga: 221. La Coru­na-Teneriffe 1,3-3,5-8,5; 222. Val­ladolid-Lerida 2,0-2,8-3,4; 223. Oviedo-Santander 2,0-2,8-3,4; 224. Osasuna-Vallecano 2,4-2,8-2,8; 225. Zaragoza-Logrones 1,6-3,0­4,5; 226. Albacete-Celta 1,8-2,8­3,8; 227. San Sebastian-Gijon 2,2­2,8-3,0; 228. Sevilla-Real Madrid 2,5-2,7-2,8; 229. Atletico Mad­rid-Bilbao 2,2-2,8-3,0. BONUS-meccsek • 249B. Mönchengladbach-Dort­mund 2,5-3,0-3,1; 250B. Libe­rec-Sparta 3,3-3,0-2,3; 251B. Paris St. Germain-Monaco 1,7-3,0-6,0; 252B. Ravenna-Fiorentina 3,0-2,6­3,0; 253B. Atletico Madrid-Bilbao 2,3-3,0-3,4; 254B. Oviedo-Santan­der 2,2-3,0-3,6; 255B. Győr-Békés­csaba 3,0-2,9-2,8; 256B. Arse­nal-Chelsea 2,0-3,0-3,8; 257B. Li­verpool-Newcastle 2,6-3,0-3,0; 258B. Dundee U.-Hibernian 2,7­2,8-3,1. Hárman Athénbe Ma délelőtt Athénben a selej­tezőkkel megkezdődött a kötöttfogá­sú birkózó Európa-bajnokság. Josef Kolár, a szlovák válogatott mestere három sportolónak szavazott bizal­mat - 52 kg: Petr Švehla, 57 kg: Leoš Drmola, 68 kg: Peter Bielesz. Sokáig úgy volt, hogy a trencséni színekben versenyző bősi Bátky Attila is helyet kap a csapatban, végül máshogy dön­tött a szakvezetés. Josef Kolár: „Ha védenceim közül valamelyik az első hatba kerül, az már sikernek számít." A tavalyi kontinensviadalon Bielesz a negyedik, Drmola a hatodik helyen végzett. Nincsenek könnyű helyzet­ben a birkózók, hiszen a kevés jelent­kező miatt nem írták ki az országos csapatbajnokságot, ezért a bajnok Dukla Trenčín a cseh Interligába ne­vezett be... A magyar színeket a következők képviselik - 48. kg: Hamzők József, 52 kg: Vadász Csaba, 57 kg: Simita Imre, 62 kg: Sike András, 68 kg: Repka Attila, 74 kg: Takács János, 82 kg: Komáromi Tibor, 90 kg: Ge­lénesi Nándor, 100 kg: Rajos Csa­ba, 130 kg: Kékes György. Sipos Ár­pád szakágvezető több éremre szá­mít. Vasárnap rendezik a döntőket és a helyosztókat. (szabó) SPORTHÍRADÓ j • Két csapat már bejutott a ma­gyar gimnáziumok országos bajnok­ságának kézilabdadöntőjébe (április 29. Ipolyság): a lányoknál az érsek­újváriak, a fiúknál a zseliziek. Szer­dán Zselizen rendezték a nyugati ré­gió keleti csoportjának mérkőzéseit. A döntősök eredményei: Érsekúj­vár-Ipolyság 15:0, Komárom 10:9, Párkány 15:9, Zseliz 8:8; Zse­liz-Ipolyság 22:8, Érsekújvár 23:13. • A III. labdarúgóliga elhalasztott mérkőzésein - Nyugati csoport: TTS Trenčín-ES N. Zámky 2:3, De­vín-ODu Trenčín 0:0. Keleti cso­port: Bard. N. Ves-Sp. N. Ves 2:1. • Hat mérkőzést játszottak a kana­dai-amerikai NHL-ben: Detro­it-Montreal 9:0, Ottawa-Boston 0:8, Tampa Bay-New York Islanders 0:2, Los Angeles-Calgary 6:4, San José-Edmonton 2:2, Anaheim-Van­couver 1:2. • Chelsea-Manchester United döntő lesz az angol labdarúgó FA Kupában. Az MU az elődöntő megis­mételt mérkőzésén 4:l-re verte az Oldham gárdáját. Egy mérkőzést ját­szottak az angol Premier Leap\t­ben: Q. P. R.-Chelsea 1:1. • Puhl Sándor vezeti az április 20­án, Pozsonyban sorra kerülő Szlová­kia-Horvátország előkészületi lab­darúgó-mérkőzést. Mint ismeretes, a magyar bíró ott lesz az amerikai vi­lágbajnokságon is. • Csütörtökön megtartották a lab­darúgó Magyar Kupa elődöntőinek sorsolását. A párosítás: FTC-Vasas, Siófok-Kispest. Az első mérkőzése­ketáprilis 27-én, a visszavágókat pe­dig május 11-én rendezik. H Előkészületi futballmérkőzésen: Lengyelország-Szaud-Arábia 1:0 (0:0). Góllövő: Ponan. Schillaci: Japán (TA SR-hír) - Az 1990-es világ­bajnokság legnépszerűbb olasz fut­ballistája, Schillaci a japán Jubilo Iwata együtteséhez igazolt. A 29 esztendős labdarúgó az első olasz futballista, aki a japán profi bajnok­ságban fog játszani. Az ázsiai egye­sület 3 millió dollárt fizetett Schilla­ciért. A csatár a klubcserét így indo­kolta: „Ki tudja miért, csak a kispa­don ültem. Amikor felépültem, sérü­lésemből, akkor sem fértem be a kezdőcsapatba. Lépnem kellett!" Jégkorong Kétgólos vereség (TA SR) - Tamperében előkészü­leti jégkorongmérkőzést játszott a szlovák B-válogatott. Ellenfele az A-csoportos világbajnokságra ké­szülő finn válogatott, volt. Az észa­kiaknál sem a legjobbak kaptak já­téklehetőséget, ugyanis náluk sem ért véget a bajnokság. A házigazdák 4:2 (1:0, 2:1, 1:1) arányú győzelmet arattak. A finnek a 19. percben sze­reztek vezetést, s végig jobban ho­kiztak. A hajrában egyenlíthetett volna a vendéggárda, ám nem tudta kihasználni ötperces emberelőnyét, sőt, gólt kapott. Gólütők: Alatalo 2, Fríman, Välilä, ill. Buŕil és Voskár. A szlovák B-válogatottban a követ­kezők léptek jégre: Michalek-Buril, Zrnčík, Luža, Čierny, Kledrowetz, Rehák, Mosnár, Jasečko-Kapuš, Rusznyák, Pohorelec-Ondrečka, Konečný, Mikiik-Török, Chudý, Uharček-Kropáč, Voskár, Verčík. Szencen döntöttek: Nincs tovább! (Új Szó-információ) - Miloš Pavle, a szenei labdarúgó-szakosztály elnö­ke tegnap este szomorú hírrel szol­gált: „Befejeztük, nincs tovább! Va­sárnap sem lépünk pályára, fölszá­moljuk a klubot. A labdarúgó szövet­ség sporttechnikai bizottsága pénte­ken foglalkozik az ügyünkkel, azért, mert csütörtökön hiányzott egy alá­írás a megszűnésünkről szóló irat­ról. " Sajnos, a sportvezető részleteket nem volt hajlandó közölni. (zsi) SPORTFOGADÁS | Az 5 a 40-ből 16. játékhetének nyertes számai: 1 15 21 33 37 pótszám: 40 Nyeremények: I. díj. nincs nyertes, II. díj: 1 nyer­tes á 61 416 korona, III. díj: 36 nyer­tes á 2848 korona, IV. díj: 1223 nyertes á 117 korona. • (TA SR) A dunaszerdahelyi önkormányzat gondol a sportra is Kétmillió korona - testnevelésre Nehéz anyagi helyzetben van az ország, ezért a honatyák igyekeznek csökkenteni a kiadásokat. Nem cso­da, hogy a testnevelésre is egyre ke­vesebb jut. Rendkívül sok függ a he­lyi önkormányzatoktól, felmérik-e, milyen következményekkel járhat a sportélet esetleges elsorvadása. Bár feszes az idei költségvetés, mégis eléggé tetemes összeget hagyott jó­vá a testület erre a célra. Dunaszer­dahelyen szeretik a sportot, kilenc esztendővel ezelőtt, amikor a DAC labdarúgócsapata feljutott az I. ligá­ba, igazi karneváli hangulat uralko­dott a városban. Baán László, a Szlovák Testkultú­ra Szövetség járási titkára elmondta, 1990-ig csak egy egyesület, a DAC működött. Azóta a városban hét új klub alakult, ezek nagy részében a természetjárást, a turisztikát, illetve a szabadidősportot űzik. íme, a klu­bok: 77 DDaM- az ifjúsági- és gyer­mekotthon mellett működik (labda­rúgás, asztalitenisz, turisztika), Slá­via SPOS - a mezőgazdasági szak­középiskola mellett tevékenykedik (természetjárás, turisztika), Rapid (labdarúgás), HBC Rangers (labda­rúgás, női kézilabda, asztalitenisz), FC Kantors - a város pedagógusai­nak a csapata (futball); FC Interna­cionál (futball); KST Rodina (turisz­tika, természetjárás). Az utóbbi há­rom klubnak 35-40 tagja van. Per­sze, az élsportot továbbra is a DAC jelképezi. Mint ismeretes, tavaly májusban önállósodott a futballszak­osztály. Továbbra is a kézilabda­(férfi, női), atlétika-, asztalitenisz­(férfi, női), birkózó-, röplabda- és a sakkszakosztályt működtetik a sár­ga-kékek. A női asztaliteniszezők az élvonalban szerepelnek, a férfi kézi­labdázók pedig ádáz harcot vívnak az I. ligába jutásért. „Az egyesületek igyekeznek szponzorokat találni, mert egyre nö­vekednek a fenntartáshoz szükséges költségek. Szerencsére, megértésre találtak a városi önkormányzatban is, hiszen erre az évre kétmillió ko­ronát hagyott jóvá a választmány. Héttagú bizottság - én is tagja va­gyok - igyekszik igazságosan elbí­rálni az elosztást. Külön pontban foglaltuk, hogy az összeg 20 száza­lékát az utánpótlás-nevelésre kell fordítani. Egyébként nehogy valaki rosszra gondoljon, főleg a működte­téshez szükséges számlák térítéséről van szó (villany, gáz, stb.). Tavaly kérvények alapján hasonló méretű volt az önkormányzat hozzájárulása. Tizenhárom esztendeje dolgozom ebben a minőségben, az eddigiek so­rán nem panaszkodhatom, a képvi­selők mindig igyekeztek segíteni" ­mondta Baán László. Öllős Árpád polgármester: „Ne­héz időket élünk, de a sportot és a testnevelést támogatnunk kell. Akárhová utazom, a DAC futball­csapatát mindenhol ismerik, s nem győznek csodálkozni, hogy egy kis­város labdarúgói milyen nagy sike­reket érnek el." SZABÓ ZOLTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents