Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-03 / 51. szám, csütörtök

3 HÍREK - VÉLEMÉNYEK ÚJ SZÓ* 1994. MÁRCIUS 3. NÉHÁNY SORBAN FOLYTATÓDNAK AZ IZRAELI-PALESZTIN ÖSSZECSAPÁSOK Halottak Hebronban A hebroni vérontás a Közel-Keleten valóságos felbolydulást okozott. Képün­kön a jordániai Amman melletti muzulmán menekülttábor lakói azzal fenyegetőznek, hogy megtorolják az ártatlan palesztinok halálát. Sajnos, e térségben is érvényes, hogy az erőszak erőszakot szül... MAGYARORSZÁG Nagyon fontos Delors látogatása (Budapesti tudósítás) - Magyarország európai integrációs terveit illetően nagyon nagy jelentőségű esemény Jacques Delorsnak, az Európai Unió bizottsági elnökének ma kezdődő magyarországi látogatása - jelentette ki tegnapi budapesti sajtóértekezletén a magyar külügyminisztérium államtitkára, Martonyi János. Elmondta, hogy az EU kor­mányfője ma délelőtt érkezik Budapestre, ahol ma és holnap nemcsak a vezető politikusok­kal, hanem az ellenzék képvise­lőivel is tanácskozni fog. Pénte­ken délután Delors és Boross Péter miniszterelnök nemzetkö­zi sajtótájékoztatót tartanak Bu­dapesten. Magyar szempontból különö­sen üdvös, hogy a Delors-látoga­tás gyakorlatilag egybeesik Ma­gyarország teljes jogú EU-csatla­kozási kérelmének benyújtásá­val. Mint Boross Péter a napok­ban bejelentette, a csatlakozási kérelmet Budapest rövidesen benyújtja. Magyar várakozások szerint, mondta Martonyi, már 1997-től megkezdődhetnének az érdemi tárgyalások. Az ál­lamtitkár úgy véli, hogy addig is célszerű lenne egyfajta jelölt státust biztosítani Magyarország számára, ami a február l-jén életbe lépett társulási szerződés után kifejezhetné a továbblépés igényét. Martonyi elmondta, hogy az utóbbi hetekben az ügyben tár­gyalt az érintett országok veze­tőivel, akik mind támogatásuk­ról biztosították a magyar kérel­met. Budapest nagy reményeket fűz ahhoz is, hogy az EU soros elnöki tisztjét ez év második felétől Németország fogja betöl­teni. (KOKES JÁNOS) Az IAEA szakértői végre a KNDK-ban (TA SR-jelentés) Hebronban tegnap ismét véres összecsapások voltak, a kora délutáni jelentések szerint az izraeli katonák megöltek öt palesz­tint és többet megsebesítettek. A se­besülteket kórházba szállították, né­hányuk állapota válságos-jelentette a Reuter hírügynökség. Más források szerint csak egy, legföljebb két pa­lesztin vesztette életét. Belehalt sé­rüléseibe egy zsidó telepes is, akire az izraeli katonák tévedésből lőttek rá. A Gáza övezetben levő Dzsabali­ja menekülttábor közelében ugyan­csak izraeli katonák nyitottak tüzet a randalírozó fiatal palesztinokra, akik gumiabroncsokat gyújtottak fel és kövekkel dobálták meg az izraeli járőröket. Az incidens előzménye: a fiatalokat felbosszantotta, hogy az ideiglenes különleges rezsimről szó­ló rendelet lejárta után is zárva talál­ták iskolájuk kapuját. Erre az izraeli hatóságok adtak utasítást azzal a cél­lal, hogy elejét vegyék a diákok és a hadsereg közötti összecsapások­nak. A keddi utcai zavargások során ugyanis 17 fiatal palesztin sebesült meg. Gázában tegnap zárva marad­tak az üzletek is. A különleges rezsim egyelőre ér­vényben van Ciszjordánia nagyobb városaiban, tehát Hebronban, a vé­res akciók helyszínén is. Közben Izrael külföldi képviseletein szigorú biztonsági intézkedések léptek ér­vénybe, mert a múlt heti hebroni vérengzés után néhány militáns mu­zulmán szervezet merényletekkel fenyegetőzött. Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője tegnap az el nem kötelezett orszá­goktól kért támogatást a palesztinok számára. Ali Alatasz indonéz kül­ügyminiszter Arafat felhívására rea­gálva tett ígéretet arra, hogy az el nem kötelezettek bizottságának teg­napra tervezett New York-i ülésén vitatják meg a problémát. A PFSZ három feltételhez kötötte az Izraellel folytatott béketárgyalá­sok újrafelvételét - nyilatkozta teg­nap a palesztin szervezet egyik ma­gas rangú képviselője. Mint mondot­ta, Izraelnek garantálnia kell a Gázai övezetben és Jerikó térségében élő palesztinok biztonságát oly módon, hogy elkobozza a zsidó telepesek fegyvereit vagy beleegyezik a kül­földi katonai egységek jelenlétébe. A PFSZ követeli továbbá a megszállt területeken levő zsidó települések három központjának a felszámolását és továbbiak építésének a leállítását. (TA SR-hír) A Nemzetközi Atom­energia Ügynökség szakér­tői még kedden megérkeztek KNDK-ba, hogy a múlt heti megállapodás értelmében meg­kezdjék az ellenőrzést az észak­koreai nukleáris objektumok­ban. David Kyd, az IAEA szóvi­vője elmondta, a négy országból érkezett hat szakértő Jongbjon­ba utazik, ahol megkezdik két­hetes missziójukat. Várható, hogy az Egyesült Ál­lamok még ezen a héten bejelen­ti: felújítja magas szintű tárgya­lásait a KNDK-val és lemondja a Team Spirit fedőnevű közös amerikai-dél-koreai hadgyakor­latot. A CIA valóban vásárolt a koráb­bi években fegyvereket Len­gyelországtól, de nem a legkorsze­rűbb szovjet típusúakat, hanem a The Washington Post állításával ellentétben olcsó hadfelszerelést a nicaraguai és afganisztáni partizán­csoportok számára, írta tegnap a Ga­zeta Wyborcza. J apán pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának nukleáris rakétái megsemmisítéséhez. Az erre vonat­kozó megállapodást tegnap írta alá Kijevben Anatolij Zlenko ukrán kül­ügyminiszter és a kijevi japán nagy­követ. Tokió együttvéve 100 millió dolláros segítséget nyújt erre a célra az atomfegyverekkel rendelkező négy szovjet utódállamnak. Az uk­rán külügyi szóvivő szerint Kijevben még nem tudni, hogy Ukrajna ebből mennyit kap. A lekszander Ruckoj, aki az orosz parlament egyik házának am­nesztiarendelete alapján a múlt hé­ten szabadult több puccsistatársával a börtönből, tegnap megbékélésre szólította fel honfitársait. A Reuter­nak megküldött faxüzenetében Jel­cin elnök egykori helyettese úgy vél­te, tavaly októberben azért került sor a fegyveres ellenállásra, hogy megakadályozzák Borisz Jelcint a parlament feloszlatásában. Ruckoj szerint mindazok, akik úgy tettek, hazafias kötelességet teljesítettek. P olitikusi babérokra vágyik Bili Clinton elnök sógora, a 43 éves Hug Rodham. Az amerikai first lady, Hillary Clinton fivére tegnap beje­lentette, hogy ősszel a Demokrata Párt színeiben Florida államban in­dul a szenátusi választásokon. Rod­ham közölte, hogy feladta eddigi ügyvédi állását és beindította válasz­tási kampányát. A nna hercegnő az angol királyi család első tagja, aki Vietnam­ban jár. A hercegnő a vietnami kor­mányfő meghívására tegnap hatna­pos látogatásra Hanoiba érkezett egy gyerekeket segélyező brit kari­tatív társulás képviselőjeként, mely különböző fejlesztési programokat kíván finanszírozni Vietnamban. eh-német szeminárium kez­dődött tegnap a dél-cseh­országi Hrušticében, amelyen a cseh és a német határvidéken élők képvi­selői vesznek részt. A szervezők szerint elsősorban arra a kérdésre keresik a választ, hogy a határ menti régiók cseh lakosai valóban tarta­nak-e német szomszédaiktól, esetleg a szudétanémetektől. Az utóbbiak képviselője, Franz Neubauer az elő­zetes híresztelésekkel ellentétben mégsem vesz részt a fórumon. H uszonkét utast fosztott meg ér­téktárgyaitól és pénzétől a Salvador-Rio de Janeiro között közlekedő autóbusz egyik utasa. A tolvaj közölte utastársaival, hogy születésnapját tartja és valamennyi­üket üdítővel kínálta meg, amelybe előzőleg altatóport szórt. Az utasok mind mély álomba merültek, ő pedig mintegy 150 km-es utazás után ki­szállt, tekintélyes mennyiségű kész­pénz, hitelkártya és aranyékszerrel a tarsolyában. Az eset érdekessége, hogy a sofőr az egészből semmit sem vett észre. H amburg és Berlin között a ter­vek szerint már 2005-ben szu­perexpressz fog közlekedni. A né­met kormány tegnapi döntése értel­mében a szerelvény a két város közötti 300 km-es távolságot 53 perc alatt teszi majd meg. A szu­perexpressz prototípusát már kipró­bálták és számítások szerint az egész építkezés költségei elérik csaknem a 9 milliárd márkát, amelynek felét az állam fizeti, másik felét pedig magánberuházók adják össze. Védelmet a tokajinak! (TA SR-hír) A magyar parlament ülésén az MDF két képviselője felszólította Kádár Béla külgazdasági minisztert, hogy tegyen diplomáciai lépéseket a tokaji borok márkájának védelme érdekében. Információik szerint ugyanis Németországban Szlovákiából származó tokaji borokat is reklámoznak. Kádár válaszában elmagyarázta, hogy Magyarország sike­resen védi tokaji borait a Nyugat-Európában megjelent hamisítványokkal szemben. Ami a hajdani Csehszlovákiát, illetve a mostani Szlovákiát illeti, más a helyzet. A trianoni szerződés megkötése után a történelmi bortermelő vidékekről több magyar falu került át a határ másik oldalára ". Magyarország jogi lehetőségei korlátozottak, s a budapesti kormány megállapodást kötött az Európai Unió államaival, valamint Ausztriával és Svájccal, hogy csak a Magyarországon palackozott tokaji borokat impor­tálják. Svéd öröm Brüsszelben. így örült a sorsdöntő tárgyalások után a stockholmi kabinet két tagja, Anni Wibbler pénzügyminiszter és Ulf Dinkelspiel, az európai ügyek felelőse, miután véglegessé vált, hogy az Európai Unió megnyitja kapuját a svédek előtt. (Új Szó-összeállítás) Sokszor éjszakába nyú­ló, több mint egy hétig tartó idegölő tárgya­lások után a tizenkettek és Svédország, Finnország, majd végül Ausztria külügymi­niszterei, jelenlevő szakértői végre meg­egyeztek a három állam csatlakozásáról az Európai Unióba. A negyedik tagjelölt, Nor­végia viszont úgy döntött, hogy kiszáll a maratoni tárgyalások mostani fordulójá­ból, s majd csak a jövő héten vitázik tovább a felvételi feltételekről. Mindenekelőtt ar­ról, beengedi-e felségvizeire az idegen halá­szokat vagy sem. Oslo nem akarja elsietni a dolgokat, s bár erre nincs lehetőség, számára az lenne a leg­jobb megoldás, ha a lehető leghosszabb ideig el tudná odázni a döntéshozatalt. Leg­alább addig, amíg a másik két skandináv országban lebonyolítják a csatlakozásról szóló népszavazást. Ha ugyanis a svédek és a finnek is igent mondanának, az oslói europártiaknak is több esélyük lenne arra, hogy a hazaiakkal elfogadtassák az Unió­tagságot. Nem árt az óvatosság, vallják Oslóban, hiszen a norvégok már egyszer leszavazták a csatlakozást. Carl Bildt svéd miniszterelnök sem ússza meg nyilván izgalmak nélkül a referendu­mot, mert ha hinni lehet a statisztikai ada­toknak, akkor az utóbbi időben igencsak megnövekedett azoknak a száma, akik el­lenzik a csatlakozást, illetve azoké, akik egyelőre nem tudják eldönteni, jó-e nekik a tagság az Unióban. Ám minthogy Svédor­szág is a recesszióval begyűrűzött problé­mákkal kénytelen szembenézni, épp az Hárman az Unióba anyagi tényezők billenthetik majd a mérle­get mégis az Unió-pártiak oldalára. A válsággal sújtott Oroszország tőszom­szédságában levő Finnországban egy kicsit más az ábra. Itt nemcsak a gazdasági ténye­zők, a mezőgazdaságnak, a sarkvidéken élő parasztoknak nyújtandó támogatás játszhat szerepet, hanem biztonsági szempontok is. Noha Helsinki is sokat „akadékoskodott" Brüsszelben, míg — igaz, örömujjongások nélkül - beleegyezett a csatlakozás feltéte­leibe, a legkeményebb diónak Bécs bizo­nyult. Szívósaknak, kitartóknak mutatkoz­tak a Mock külügyminiszter vezette küldött­ség tagjai, akik végül is német támogatással, de, úgymond, francia ellenszéllel a maximu­mot csikarták ki Ausztria, pontosabban az osztrák mezőgazdaság és főként az ökológia számára. Ausztriának a jövő évre tervezett belépéskor azonnal meg kell nyitnia agrár­piacát, ami azt jelenti, hogy a parasztok termékeinek túlnyomó többségéért keve­sebbet kapnak, hiszen az árakat az EU­államokban levő árakhoz igazítják, de cse­rébe rögtön az első évben különböző támo­gatások formájában 13 milliárd schilling „üti a markukat". Ami a tranzit szállítást illeti, az EU az új megállapodásban garantálja az 1992-ben kötött egyezségben foglaltak nagy részét: az egészségre káros kipufogó gázok 60 százalékos csökkentését, magyarán, a kamionok és a tehergépkocsik tranzitjá­nak korlátozását 2001-ig., majd szakértői vizsgálat után, szükség esetén 2004-ig. Moc­kék tehát, mondhatni, győztesként zárták a tárgyalásokat. Ha a június 19-én esedékes népszavazásnak „igen" lesz az eredménye, akkor Svédországhoz és Finnországhoz ha­sonlóan 1995 január elsején Ausztria is az Európai Unió tagjává válik. A bécsi televízió szerint Ausztria nem sokáig képezi majd az Unió keleti határát, hiszen Magyarország már áprilisban be­nyújtja csatlakozási kérelmét. Ezt egyéb­ként maga Boross Péter magyar miniszterel­nök jelentette be keddi bonni villámlátoga­tása során. (urbán)

Next

/
Thumbnails
Contents