Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-31 / 75. szám, csütörtök

1994. MÁRCIUS 31. •Ú7SZŐ> MOZAIK 8 „AKI AZ EKE SZARVÁT MEGFOGJA..." Az elmúlt politikai rendszer lélektipró marxista fdozófiája mind az emberekben, mind pedig az egykoron oly nagy függetlenséget élvező történelmi egyházakban megtette a maga romboló hatását. A hatalom elvakult bérencei az egyházi életet a temploA komáromi Calvin J. Teológiai Intézet átalakulásai nem bíró egyén) oktatása, a teológusoké pedig öt évig. Az intézet létrehozói újabban a nappali tagozatú teológus-, illetve diakónusképzés (lelkigondozó, szeretetszolgálatot végző munkatárs) beindításán fáradoznak. - Amikor 1990-ben meghirdettük a A képen látható épületben folyik a távutas katechéta-, lévita- és teológusképzés (A szerzőfelvétele) mok ódon falai közé szorították. A jó négy évtizedig tartó eltiltások és megfélemlítések meghozták az eredményt: ma már többségükben nyugdíjasok azok az emberek, akik az iskolában vallásoktatásban részesültek, fiatalok és középkorúak milliói vallják magukat ateistának vagy rosszabb esetben hitetlennek. Hiába ismerte az elszomorító valóságot minden hívő ember, hathatós cselekedetre csak az 1989-es változások után nyílt lehetőség. Ennek köszönhetően alakult meg 1990 októberében komáromi székhellyel a Szlovákiai Református Egyház első iskolája, a Katechetikai Szeminárium. De a szükség csakhamar úgy kívánta, hogy az iskola tovább bővüljön, magasabb szintű képzést biztosítson, ezért 1992-ben névváltoztatásra került sor. A Calvin J. Teológiai Intézet ma már több szintű képzést biztosít, igaz, egyelőre csak távúion: kétéves a katechétaképzés (hitoktató), három évig tart a léviták (önálló gyülekezeti vezetésre alkalmas, palástos joggal katechétaképzést, pontosan nem tudtuk, hogy kik azok a testvérek, akikre diákként, és kik azok, akikre tanárként számíthatunk - magyarázza Peres Imre igazgató. - Egyfajta belső kényszer által vezérelve láttunk munkához, bízva abban, hogy a nálunk végzett hitoktatók szolgálatára mielőbb szükség lesz. Az idő bennünket igazolt, mert az eddigi kiképzett 70-80 katechétánál sokkal többre lenne szükség. - Az intézet hallgatói honnét szereztek tudomást a katechétaképzésről, és miért jelentkeztek? Szabó Sarolta harmadéves hallgató: - A madari gyülekezet tagjaként lelkipásztorunktól, valamint a Kálvinista Szemléből szereztem tudomást a komáromi intézetről. Úgy gondoltam, hogy az intézetben szerzett tudás sokat segíthet számomra gyülekezetemben a gyermekekkel való foglalkozásokon. Varga László negyedéves hallgató: - Már régebben éreztem elhivatottságot arra, hogy Isten földi egyházában szolgáljak. „Aranygyapjas" diákként most már szeretném végigjárni az öt évet és megszerezni a teológust diplomát. Az idő majd eldönti, hogy lelkészként avagy polgári foglalkozású gyülekezeti hitoktatóként folytatom-e tovább. Gasparecz Tihamér másodéves hallgató: - Két évvel ezelőtt egy istentiszteleten vettem részt, ahol megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a templom padjai szinte üresek, csupán néhány idős asszonyt és férfit láttam magam körül. így hát tenni szerettem volna azért, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek az egyházhoz Mióta az intézetben tanulok, mind cserkészcsapatomban, mind pedig gyülekezetünkben végzem azt a hivatást, amelyet Jézus Krisztus az apostolaira bízott. - Ez a református iskola csak az első lépés ahhoz, hogy betöltsiik azokat az eddig üresen maradt helyeket, ahol a keresztyén embereknek munkálkodniuk kell - állítja Takács Zoltán igazgatóhelyettes. - Évszázadokon át a református egyház ott, ahol templomot, ott iskolát is épített. így volt ez Komáromban is, ahol nagyon jó hírnevű kollégium működött, például Jókai Mór is itt diákoskodott. Iskolánkkal, illetve az itt végzett testvéreinkkel szeretnénk egyháztagjaink műveltségi szintjét emelni, gondolkodásmódját formálni. Sajnos, az elmúlt jó negyven esztendőben a szülők nagy része nem részesült vallásoktatásban, ezért nem nagyon alkalmasak a családon belüli hitélet gyakorlására és a példamutatásra. így hát a mi feladatunk az, hogy katechétáink az iskolai hittanórákon és a gyülekezeti bibliaórákon ismertessék meg a gyermekeket Krisztussal, énekeinkkel, a Bibliával, hogy belőlük gyakorló keresztyének váljanak. -A Calvin J. Teológiai Intézet egyháztörténészeként rengeteg újdonsággal tudok a hallgatók elé állni, mert az elmúlt rendszerben az iskolai tantárgyak között az egyháztörténet tabunak számított - mondja Nagy Lajos madari lelkész. - Tiszteletes úr - szólítom meg Peres Imrét, aki komáromi teendőin kívül a padányi gyülekezet lelkésze -, milyen tantárgyakat tanítanak az intézetben, illetve évente hány tantárgyból kell vizsgát tenni? - Évente általában tíz tantárgyból kell a hallgatóknak vizsgázniuk elsősorban olyan bibliai tárgyakból, mint az Ószövetség, Újszövetség, írásmagyarázat, irodalmi bevezetés az. Ó- és Újtestamentumba, bibliai görög és héber nyelvek. A katechéták számára fontos a gyermekmisszó, léviták számára a pasztorálpszichológia, teológusok számára pedig a vallás- és pszichológiatörténet, az etika és a dogmatika. Az előadások rendszerint kéthetente szombatonként vannak. - Mekkora többletmunkát jelent ez a hallgatók számára? Szabó Sarolta: - Egyedülállóként nekem talán könnyebben megy a tanulás, mint családos diáktársaimnak. Mégis elég sok időt vesz igénybe a Peres Imre: - Az első évben 53 hallgató nyert felvételt, s közülük negyvenen fejezték be az iskolát. Mi, tanárok egyben lelkigondozók is vagyunk, ezért a hallgatókat segítjük, gondjaikra megértően tekintünk. Nálunk nemcsak a szigorú iskolai törvények érvényesülnek, hanem a baráti és testvéri szeretet is. - A református iskola az elmúlt három évben már egy szerkezet- és névváltoztatást megért. Értesüléseim szerint most egy újabb átalakításon munkálkodnak. Peres Imre: - A Szlovákiai Református Egyháznak legalább 80 lelkészre lenne szüksége, a 2000. évre további 40 lelkész lesz 70 év fölötti. Ez gyors és felelősségteljes lépésekre késztet bennünket. A Zsinati Tanács Komáromban - a református templom mögötti udvarban - készülőben az új felsőoktatási intézmény (Fotó: Peres Imre) munka utáni tanulás, mert az órákra készülni kell. Varga László: - Mindenképpen nagy kihívást jelent számomra a munka melletti tanulás, hiszen időt kell szentelnem a családnak is. Ha az ember nem érez magában kellő elhivatottságot, akkor könnyen elbizonytalanodik. Eleinte bennem és diáktársaimban is felmerültek kételyek. De mindig arra jöttünk rá, hogy ezt csinálni kell, mert „aki az eke szarvára teszi a kezét, az ne tekintsen vissza ". már döntött az intézetünk keretében folyó teológusképzésről. A lelkészképzés távúton már folyik, s mire a jelenlegi negyedikes hallgatók az iskolát befejezik, remélhetőleg megalakul a teológiai akadémia, ahol nappali tagozaton teljes értékű lelkészképzés lesz. Ezzel semmiképp sem a prágai teológusképzés leépítését szeretnénk, hanem sokkal inkább a lehetőségek bővítését. Erőnkhöz mérten támogatni fogjuk a külföldi továbbtanulást, a posztgraduális képzést. KOSÁR DEZSŐ EGY HUMANITÁRIUS SEGITSEG KALVARIÁJA lekre, de az ottani vámhatóságon nem tudtunk beszélni sem a főnökkel, sem pedig a helyettesével. Azután néhány vérszegény próbálkozás után visszatértünk Rimaszombatba. Az egyik további sikertelen próbálkozásuk abból állott, hogy felhívták a losonci vámhivatal vezetőjét. Ő meghallgatta, s aztán jól leteremtette őket. Bár az ügyben határozatlan volt, de ugyanakkor merev és nemzetieskedő. Fölényeskedett: hogyan képzelik a szlovák árut Magyarországra szállítani. A Máltai Szeretetszolgálatról, persze, akkor hallott először. Szavaiból kicsengett a jószándék hiánya, s a cserkészek nem is erőltették tovább a dolgot. A vámparancsnok által megadott telefonszámon délutánig senki sem jelentkezeti, akkor viszont Zorvan úr felvette a telefont. - Kellemesen meglepődtünk, amikor közölte velünk, hogy az úti okmányaink rendben vannak - folytatta a cserkésztiszt. - Tanácsolta, hogy azonnal üljünk autóba, hajtsunk a határra, és közöljük a vámparancsnokkal, hogy a humanitárius segélyekre vonatkozóan már hónapokkal ezelőtt rendeletet adott ki. A határon szerencsére még ott találtuk a parancsnokot, aki eleinte Zorvan úr utasítását is kevésnek találta, de végül közölte velünk, hogy indulhatunk. Ezután minden, beleértve a pestlőrinci lepakolást is, rugalmasan, zökkenőmentesen zajlott. A Máltai Szeretetszolgálatnak aligha az a legnagyobb problémája, hogy milyen „színekben" utazik határon túlra a segély. Ellentétben azzal az egy vámtiszttel, akinek nem az számít, hogy mennyi az élelmiszer, hanem az, hogy milyen nemzetiségű. FARKAS OTTÓ Európának akad néhány szégyenfoltja. A legborzalmasabb dolgok talán az egykori Jugoszlávia területén játszódnak. Az értelmetlen háború szenvedői pedig, sajnos, azok az emberek, akiknek tulajdonképpen semmi közük nincs a tragédia kirobbanásához. Mégis talán ők sínylik meg leginkább az egészet. A világ számos pontján gyűjtéseket szerveznek, és különböző csatornákon segélyeket juttatnak el az éhező, fagyoskodó, szenvedő emberekhez. Rimaszombatban cserkészberkekben született meg legutóbb a gondolat: gyűjtést szervezni a vajdasági éhezőknek. A Hatvani István cserkészcsapathoz csatlakozott a cserkésztanács, valamint a helyi Magyar Asszonyok Ligája és a Csemadok is. Felhívást intéztek a járás magyar lakosaihoz: élelmiszerrel segítsék a Vajdaságban éhezőket. Az indulás előtti napon Ferenc Kálmán várgedei fuvarozó összegyűjtötte az adományokat, közvetlenül az indulás előtt pedig a rimaszombati vámtisztek ellenőrizték a furgon rakterét, s amikormindent rendben találtak, a bezárt ajtókat lepecsételték. - Mi egyenesen a Vajdaságba szerettük volna szállítani az összegyűjtött élelmiszert - tájékoztatott Vörös Attila, az akció egyik szervezője -, de oda csak ENSZ-engedéllyel mehettünk volna be, annak kiváltása pedig 70-80 ezer koronába kerül. Az indulás előtt a pozsonyi és a dunaszerdahelyi cserkészektől kértünk tanácsot, akik már korábban több humanitárius segélyt vittek át a határon. Tőlük tudtuk meg, milyen igazolásokra, engedélyekre lesz szükségünk. Ezeket jó előre be is szereztük Felvettük a kapcsolatot a Szlovákiában működő Humanitárius Tanáccsal is, vezetői azt javasolták, hogy a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül juttassuk el az adományainkat, mert ők valószínűleg csak egy hónap múlva indítanak útnak kamiont. A Máltai Szeretetszolgálat buda- » pesti irodájában közölték, hogy tőlük nagyon gyakran indul szállítmány a Vajdaság felé, ha rájuk bízzuk az adományokat, szívesen - ingyen eljuttatják oda, ahová szánjuk. Úgy döntöttünk, A törvény nem ismerése valóban nem mentesít? hogy rajtuk keresztül juttatjuk el az élelmiszert Szabadkara. Felhívtuk telefonon Kasza urat, Szabadka polgármesterét, valamint az egyik személyes ismerősünket, nevezetesen Pesics Klárát, a szabadkai Vox Humana-lerakat egyik munkatársát, és közöltük velük az elképzeléseinket. Egyben tudattuk veliik, hogy mi havá szánjuk az élelmiszersegélyt: Szabadkára és Zentára. Amikor mindezekkel megvoltunk, megkaptuk a pozsonyi magyar nagykövetség engedélyét, a helyi vámhatóságoknál elrendeztünk mindent, a kísérőleveleket összegyűjtve, sima átkelést remélve elindultunk a szlovák-magyar országhatár felé. Siatorská Bukovinkában felmutatták az úti okmányokat, a szlovák vámtiszt, miután átlapozta, áttanulmányozta, közölte a szállítókkal, hogy az 6 részéről minden rendben van. Magyar oldalon, miután felmutatta a nagykövet beleegyezését, a vámtiszt közölte Vörös Attilával, hogy beutazhatnak az országba. - Visszamentünk a szlovák vámhatóságra folytatta Vörös Attila cserkésztiszt - Ott már egy másik vámos forgatta az úti okmányainkat, és közölte velünk, hogy várjunk néhány percet, a biztonság kedvéért megmutatja a parancsnoknak. Úgy jó órányi várakozás után kijött hozzánk a vámparancsnok, és az ENSZ-engedélyt kérte tőlünk. Felvilágosítottuk, hogy mi a segélyt Budapestre visszük, nem Boszniába, akkor pedig nem kell az ENSZ engedélye. A parancsnok rövid ideig gondolkozott, majd beleegyezően bólintott. Akkor viszont a gazdasági minisztérium beleegyezése szükséges, mondta, és megadott egy telefonszámot, hogy minél előbb elintézhessük az engedélyt. Sajnos, a kapott számon nem sikerült senkit elérnünk. Visszafordított. Bementünk FüFerenc Kálmán rakodás közben (A szerző felvétele)