Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-31 / 75. szám, csütörtök

PÉZ1NJEKCIÓRA VÁR AZ OKTATÁSÜGY KÉT HÉT AZ ÉLET A pedagógusnapi fővárosi nagygyűlés is felhívta a közvélemény figyelmét az oktatásügy katasztrofális pénzhiányára. Az állami költségvetés csökkentése következtében már az elmúlt években is sor került óvodák és osztályok összevonására, az iskolákban óra­számcsökkentésre, különböző pótlékok megvonására. Gyakorlattá vált, hogy a pedagógusok a szülőktől kérték, ajándékozzanak az iskolának tisztítószereket, krétát, miközben emelkedtek az óvodadí­jak, s elmaradt az iskolai étkeztetés állami támogatása. Az 1994-es esztendő tavaszán szinte nincs olyan tanügyi hiva­tal, amelynek ne lennének több millió koronára rúgó kifizetetlen számlái, s amelynek vezető tiszt­ségviselői ne félnének attól, hogy egy nap az iskolák, illetve az óvodák víz, villany és gáz nélkül maradnak, ne latolgatnák az óvodák számának csökkenté­sét, az iskolai étkeztetés szüne­teltetését. A Komáromi járásban még tartják a frontot. Meddig? — kérdeztem Ján Pluhártól, a já­rási tanügyi hivatal igazgató­jától. - Könnyebbet kérdezzen. Já­rásunkban 72 óvoda, 55 alap­iskola, 112 iskolai étkezde, vala­mint három művészeti alapisko­la működik. Az 1993/94-es tan­évben megtartottuk valamennyi létesítményünket. Eddig. Ha két héten belül az oktatásügy nem kap egy jókora pénzinjekciót, a helyzet megváltozhat. Az el­telt pénzszűkös esztendők során több összevonásra, áthelyezés­re, átcsoportosításra került sor. Úgy véljük, az ésszerűsítésnek is van határa. Ha lépésre kénysze­rítenek bennünket, az oktatás színvonala sínyli meg. - Azokban a kisközségekben, ahol például csak egy óvoda mű­ködik, tnégha a létszám alul is marad az előírt normáknak, nem szüntethetjük meg! A pedagógu­sok a megmondhatói, micsoda könnyebbséget jelent olyan gye­rekekkel dolgozni, akik járnak ó vodába - egészítette ki főnökét Fekete Zoltán igazgatóhelyettes. Nem tagadta, kidolgoztak egy válságtervet, ám mielőtt megva­lósítanák, tárgyaim kívánnak az önkormányzatokkal is. Egyrészt annak érdekében, hogy némi anyagi támogatást szerezzenek, másrészt emlékezetükben él a szülők elégedetlensége, akik a tavaly megszüntetett négy óvoda miatt tiltakoztak. (Folytatás a 4. oldalon) ROLLER GYULA: Nagycsütörtök üzenete Nagycsütörtök Jézus utolsó vacsorájának emlék­napja. Tudja, mi vár rá, készül az önként vállalt kereszthalálra. Ezért együtt vacsorázik tanítvá­nyaival. Az ősi húsvéti vacsorát fogyasztják, amelyen az egyiptomi szabadulásra emlékeznek. Ezen a vacsorán Jézus nem végrendelkezik, nem sír búcsúkönnyeket, hanem olyat tesz, ami hozzá illő: „Fölkelt a vacsora mellől, vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lá­bát. Majd a derekára kötött kendővel megtöröl­te." Amikor a tanítványok szóvivője, Simon Péter tiltakozott, Jézus ezt mondta: „Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg!" (Jn, 13,15). Jézus, az Úr és Mester megmossa tanítványai lábát. Olyan tettet végez, amit a rab­szolgák szoktak végezni. Ezzel példát ad a szol­gáló, a másokat kiszolgáló szeretetre... Ilyen szeretettel mossa meg gyermekének a lábát az édesanya, ilyen szeretettel mossa meg a beteg testét a betegápoló. Ilyen hozzáállással gyógyítja az orvos a beteg testét, és a pap a lelkét. Csak ilyen szeretettel tud a tanító vagy mester jó tanítványt nevelni, az író vagy újságíró csak ilyen szeretettel szolgálhatja olvasóit... Sajnos, nem vesszük komolyan a jézusi PÉLDAADÁST, ezért van olyan sok testi és lelki beteg, olyan sok tanulatlan ember és jó szóra nem hallgató ember­társ. A nagycsütörtöki vacsorán még más is történt. Jézus nem akart véglegesen elszakadni övéitől, ezért BELECSÓKOLTA MAGÁT az ott lévő kenyérbe és borba: „ Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenye­ret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítvá­nyainak e szavakkal: Vegyétek és egyétek, ez AZ ÉN TESTEM. Aztán fogta a borral telt kelyhet, hálát adott, és egekkel a szavakkal nyújtotta nekik: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez AZ ÉN VÉREM." Ez után a titokzatos isteni tett után meghagyja apostolainak: „Ezt cseleked­jétek az én emlékezetemre!" (Lk, 22, 19) Azóta Jézus példája és meghatalmazása nyo­mán a papok minden misén emlékeznek Jézusra, az értünk meghalt Megváltóra, és megismétlik az utolsó Vacsorán történteket. Ebben a megismét­lésben benne van Jézus keresztáldozatának meg­jelenítése is... Amikor valaki részt vesz a szent­misén, anyanyelvén hallja Jézus szavainak meg­ismétlését. Hallja, de - legyen hívő vagy hitetlen - nem figyel oda. Úgy van a legtöbbje, mint régen voltak, amikor a mise latin nyelven folyt. Jézus szavait a pap latinul mondta: HOC EST CORPUS MEUM (ez az én testem), s ők mindeb­ből csak ennyit értettek: hókusz-pókusz. Igen, hókusz-pókusžnak tartják sokan az egész szer­tartást. Hiába hallják a saját nyelvükön Jézus szavait. Mi lehet ennek az oka? Akinek nincs hite, annál érthető, hogy nem érti meg Jézus szavait, nem fogja fel Jézus „csókját". De a hívő ember miért nem figyel oda? Talán azért, mert nem tudja megérteni, hogy valaki, aki tudja, milyen szenvedés vár rá, nem magával törődik, nem jajgat, nem siránkozik, hanem övéivel törődik, nekik akar örömet szerezni csodálatos tettével és rendelkezésével. Ha tudatosítjuk, hogy Jézus mindhalálig szeretett bennünket, akkor magun­kévá tesszük Jézus példáját és önzésünket el­hagyva, saját bajainkat is feledve másokra gon­dolunk és mások javát keressük. Még akkor is, ha nem becsülnek érte... Ha - akár keresztények vagyunk, akár nem - igazán megértjük Nagycsütörtök üzenetét, megértjük Nagypéntek szomorúságát is, s ha e tanítást igyekszünk életünkben valóra váltani, részesülünk a húsvéti örömökben is. KORONA ES FORINT Turistaforgalomban (Budapesti munkatársunk jelen­tése) A Magyar Nemzeti Bank és a Szlovák Nemzeti Bank elnökei tegnap Budapesten megállapo­dást írtak alá a forint és a szlo­vák korona turistaforgalomban történő kölcsönös elfogadásáról. A megállapodás egy korábbi, 1991-ben kötött magyar-cseh­szlovák szerződést vált föl. A szövetségi állam szétválása után ugyanis a szlovák fél jelez­te, hogy érdekelt a korábbi gya­korlat fenntartásában, míg a cse­hek nem kívántak új, hasonló szerződést kötni. A tegnap aláírt megállapodás lehetővé teszi, hogy magyar ál­lampolgárok személyenként és alkalmakként az eddigi ezer he­lyett négyezer szlovák koroná­val léphessék át a határt, míg a Magyarországra utazó szlová­kok, az eddigi kétezer helyett, a jövőben tízezer forintot vihet­nek magukkal legálisan a hatá­ron túlra. A valutaforgalmazás mindkét országban szabadpiaci rendben történik. A magyar és a szlovák kereskedelmi bankok számla­kapcsolatot létesítenek a nem kereskedelmi elszámolásoknál forintban, illetve koronában. Amennyiben tartósan valame­lyik országban aktívum halmo­zódik fel, így lehetőség van arra, hogy a forintot, illetve a koronát a kereskedelmi üzleteknél fel­használják. Turisztikai célokra tavaly Ma­gyarországon az emberek 250 millió szlovák koronát vásárol­tak a kereskedelmi bankoktól. Az idei év januárjában és feb­ruárjában a magyarországi vá­sárlások már elérték a 60 millió szlovák koronát. (Kokes) A környezetvédelem a gazdaság része JURAJ HRAŠKO ELSŐ (Új Szó-tudósítás) Némely elő­dömtől eltérően nincs szándé­komban mindent lesöpörni az asztalról, inkább igyekezni fo­gok megtartani a folyamatossá­got. Hat hónap alatt persze csak azt lehet megvalósítani, amit előttünk elkezdtek, de szeret­nénk néhány hosszú távú folya­matot is elindítani - mondta teg­napi bemutatkozó sajtóértekez­letén Juraj Hraško (DPB) kör­nyezetvédelmi miniszter. SAJTÓÉRTEKEZLETE Kedvező fejleménynek ne­vezte, hogy a kormány elfogad­ta, hogy a környezetvédelmi mi­nisztérium nem egyszerűen a bírságok kiszabására és behaj­tására szolgál, hanem gazdasági szerepe is van. Ennek megfele­lően ő is részt, vesz a gazdasági miniszterek klubjának munkájá­ban. Az új miniszter hivatalba lépése után találkozott a kormá­nyon kívüli szervezetek képvi­(Folytatás a 2. oldalon) Olvasóink figyelmébe! Lapunk legközelebb április 2-án, szombaton jelenik meg. Csütörtök, 1994. március 31. II. kiadás Ára 3,50 korona XLVII. évfolyam, 75. szám Áldásos húsvéti ünnepeket kívánunk! SUKOLA Üzemanyagtöltő állomás Érsekújvári út, PERBETE 1994. március 31-én, 14 órakor megnyitjuk üzemanyagtöltő állomásunkat. Vegyék igénybe széles körű szolgáltatásainkat. Mindenkit szeretettel várunk. VK-526 Prikler László felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents