Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-21 / 66. szám, hétfő

SPORT asa . ÚJSZÓ* 1994. MÁRCIUS 21. I. KÉZILABDALIGA Várt sikerek (Új Szó-tudósítás) Rájátszással foly­tatódott az I. kézilabdaliga. A nők élmezőnyében a papírforma érvé­nyésült, a kiesőjelöltek között mind­össze a nagymihályi mérkőzés ho­zott pontosztozkodást. A férfiak­nál rendre a hazaiak nyertek, ami ugyancsak megfelel a várakozásnak. CO-IMPEX - DANUBIUS 24:21 (12:9). Kedvenceik gyatra szereplé­se (két vereség és egy kikapással felérő győzelem) elriasztotta a kö­zönséget a nyárasdi sportcsarnokból. Szombaton 350-nél alig lehettünk többen a lelátón. Eleinte álmos, lagymatag játékot produkált a házi­gazda, már-már ébresztőt kezdtek kiabálni a kitartó szurkolók. Sokáig a Danubius vezetett, csupán a 21. percben (7:7) zárkózott fel a Co­Impex. Matus, a romániai gólgyáros nem és nem bírt akcióból betalálni. Ekkortájt mindössze Egriné igyeke­zete, szemfülessége tűnt ki. Szeren­csére Matus a büntetőket belőtte és három hétméteresből szerzett góljá­val a félidő hajrájában mégiscsak elhúzott a nyárasdi csapat. Szünet után egy fegyelmezetlen vendég­szurkoló nehézkes kitessékelése miatt állt a játék. A kényszerpihenőt követően tovább növelte előnyét a Co-Impex (16:11), s bár Matus később büntetőt hibázott és két rit­kaszép cselsorozata végén is ki­hagyta ziccerét, a cérnagyáriak már nem tudták ledolgozni hátrányukat. A második félidőben időnként látvá­nyos, ötletes támadásokat vezettek a hazaiak, kapusaik azonban gyenge napot fogtak ki. CO-IMPEX: Petrá­ková, Vargáné - Egriné 3, Kiss, Lé­pes 5, Matus 9/6, Krbová 3, Šulan 2, Seresné 2, Šteffková, Bertalanná (szülés után tért vissza), Haris. A Da­nubius legeredményesebbje: Kost­ková 10/5. (j. mészáros) További eredmények - a bajnoki címért: Partizánske - Inter 22:16 (14:9), Valachová 8/1, ill. Dešťová 6/4. ŠAĽA - PREŠOV 25:16 (13:9), Ladicsová 10/1, ill. Jančárová 6. A bennmaradásért: MICHALOVCE - B. BYSTRICA 22:22 (11:11), Kar­hanová 7/4, ill. Ritterová 9/2, NIT­RA - ŠTART 21:16 (12:8), Beňuš­ková 6/2, Kováč 4, ill.. Beníková 5. 1. Partizánske 19 18 0 1 476:287 36 2. Co-Impex 19 14 0 5 384:376 28 3. Šafa 19 13 0 6 434:389 26 4. Prešov 19 9 1 9 421:419 19 5. BCT Danubius 19 8 2 9 401:385 18 6. Inte r 19 7 3 9 381:399 17 7. Nitra 19 6 2 11 356:374 14 8. Michalovce 19 5 3 11 369:420 13 9. B. Bystrica 19 4 3 12 357:453 11 10. Start 19 2 4 13 343:400 8 A következő forduló párosítása - a bajnoki címért: Inter — Prešov, BCT Danubius - Šaľa, Partizánske - Topoľniky. A bennmaradásért: Štart - B. Bystrica, Nitra - Micha­lovce. • FÉRFIAK: 19. forduló - a baj­noki címért: Prešov - Bardejov 29:15 (10:8), Trnava - Topoľčany 29:18 (16:10), ŠKP Bratislava - Ko­šice 20:18 (12:9). A bennmaradá­sért: Piešťany - Žilina 23:17 (13:8). SPORTHÍRADÓ • Először találkozott a cseh és a sztovák vízilabda-válogatott. Az olmützi előkészületi meccset a szlo­vák gárda nyerte (11:8). • Továbbra is veretlen a Vasas női kézilabdacsapata a BEK B-cso­portjában. A píros-kékek ezúttal Bécsben nyertek: WAT Fünfhaus - Vasas 16:20. • Két vendégsiker született az észak-amerikai profi jégkorongliga szombati mérkőzésein: Philadelphia - Hartford 3:5, Boston - New Jersey 6:8, Pittsburgh - Vancouver 5:4, Los Angeles - San Jósé 2:1, Montreal - Quebec 5:2, Winnipeg - Detroit 4:2. • Steffi Graf nyerte a Key Biscay­ne-i tenisztorna női egyesét. A dön­tőben 4:6, 6:1, 6:2-re verte a fehér­orosz Zverevát. A SAZKA telitalálatos szelvénye: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 1111111102 1 1 1 • AZ AUSTRIALOTTO 11. hetének nyerőszámai: 5 - 23 - 27 - 31 - 37 - 42. Pótszám: 10. Jokerszám: 055926 II. labdarúgóliga, 17. forduló A lévaiak már a második helyen Újra hat pont a listavezető Bardejov előnye, ennyivel előzi meg a lévaiakat, akik a negyedik helyről ugrottak a képzeletbeli dobogó második fokára. Viszont két hellyel csúszott lejjebb a bősi gárda, ugyanennyivel jutott feljebb a táblázaton a Szikora edző irányította Petržalka. A 18. forduló párosítása: Gabčíkovo - Petržalka, Stropkov - Bardejov, Ružomberok - Púchov, Trebišov - Vráble, Jelšava - Senec, ŠKP - Šaľa, Košice B - Dubnica, Slovan B - Levice. Petržalka - Trebišov 2:0 (1:0), gól­lövők: Jakubec és Valovič. Játékve­zető: Ševčík, 500 néző. Egyértelmű a hazaiak sikere, mivel a kelet-szlo­vákiaiak nem sok gondot okoztak nekik. A ligetiek gyorsaságban és harcosságban tűntek ki, minden re­ményük megvan arra, hogy a Duna jobb partján ismét jó futballt lássa­nak a nézők. Púchov - Gabčíkovo 2:0 (1:0), góllövők: O. Šatka (45. p), Mužlay (56. p). Játékvezető: Borufka, 500 néző. A hazaiak irányították a mér­kőzést, a bősiek szünet után né­hányszor helyzetbe kerültek, Szabó III. LABDARÚGÓLIGA Nyugati csoport: Inter B - Sered 1:0, Jur - Senec 2:2, Devín - Topoľčany 1:1, Partizánske - Hurbanovo 3:1, TTS Trenčín - ODu Trenčín 2:2, Rapid - Bánovce 0:0, Štúrovo - ES N. Zámky 0:0, Zl. Moravce - Myja­1. ODu Trenčín 17 11 4 2 36:13 26 2. Hurbanovo 16 11 2 3 26:9 24 3. Bánovce 17 9 6 2 29:14 24 4. N. Zámky 17 10 3 4 37:16 23 5. TTS Trenčín 17 9 1 7 26:21 19 6. Zl. Moravce 17 8 3 6 27:26 19 7. Partizánske 17 7 5 5 30:18 19 8. Štúrovo 16 5 7 4 21:20 17 9. Myjava 17 5 5 7 19:22 L5 10. Senica 17 5 5 7 17:24 15 11. Devín 16 5 4 7 12:19 14 12.Inter B 15 4 4 8 13:23 12 13. Topoľčany 16 4 4 8 6:21 12 14. Sv. Jur 16 2 6 8 11:24 10 15. Sered 16 3 2 11 14:35 8 16. Rapid 16 1 5 10 11:30 7 Keleti csoport: Pov. Bystrica - Sp. N. Ves 0:3, Svidník - Bard N. Ves 3:0, Michalovce - Nováky 5:0, Družstevná - Martin 1:0, Lubeník -Vranov 0:0, R. Sobota - Bytča 3:0, Kys. N. Mesto - Budkovce 0:1, Handlová - Poprad 2:0. 1. Svidník 17 13 2 2 27:11 28 2. Bard. N. Ves 17 U 3 3 35:13 25 3. Michalovce 17 11 2 4 40:13 24 4. Budkovce 16 10 3 3 26:14 23 5. Nováky 17 10 1 Ŕ 30:31 21 6. R. Sobota 17 8 3 6 22:16 19 7. Handlová 17 7 5 5 23:20 19 8. Sp. N. Ves 17 8 2 7 32:24 18 9. Vranov 17 8 2 7 31:25 18 10. Družstevná 17 6 6 5 21:16 18 11. Bytča 17 7 2 8 22:26 16 12. Martin 17 5 2 10 20:28 12 13. Lubeník 17 2 5 10 12:27 9 14. Poprad 16 2 4 10 10:20 8 15. Kys. N. Mesto 17 1 5 11 10:38 7 16. Pov. Bystrica 17 2 1 14 9:47 5 (U) például nyolc méterről nem találta el a kaput. Levice - Stropkov 1:0 (1:0), góllö­vő: Demirev (11-esből). Játékveze­tő: Bomba, 900 néző. Érdekes, izgal­mas mérkőzést láthattak a nézők. A meccs nagy részében a vendéglá­tók irányították a játékot, de a kapu előtt határozatlanoknak bizo­nyultak. Vráble - Jelšava 1:1 (1:0), góllö­vők: Raček (11-esből), ill. Gajan. Játékvezető: Truchlý, 600 néző. Igaz­ságos döntetlen született a kiegyen­lített mérkőzésen. Šaľa - FC Košice B 3:0 (2:0), góllövők: Urblik, Újvári, Zemko. Já­tékvezető: Vlček, 300 néző. A vág­sellyeiek minden tekintetben felül­múlták ellenfelüket, nagyobb arány­ban is nyerhettek volna. Bardejov - Ružomberok 3:1 (3:1), góllövők: Daňko 2, Parilák, ill. Myd­liar. Játékvezető: Cuninka, 2200 né­ző. Csak az első fél órában játszottak úgy a kelet-szlovákiaiak, ahogy azt a nézők elvárták tőlük. Később a há­romgólos vezetés tudatában lazítot­tak, s a vendégek egyenlíthettek volna. Senec - ŠKP Bratislava 0:1 (0:1), góllövő: Varadin. Játékvezető: Tuj­vel, 300 néző. Gyenge játékot ho­zott a találkozó, a vendégek már a 6. percben belőtték győztes góljukat. A hazai csapatból Vrabecet kiállí­tották. Dubnica - Slovan B 1:1 (0:0), góllövők: Maruniak, ill. Jablonický. Játékvezető: Kmec, 700 néző. Mind­két gól a hajrában született, az elsőt a pozsonyiak lőtték. 1. Bardejov 17 12 3 2 33:9 27 2. Levice 17 9 3 5 25:19 21 3. Stropkov 17 8 4 5 23:15 20 4. Trebišov 17 9 2 6 20:14 20 5. Jelšava 17 7 5 5 23:17 19 6. Vráble 17 5 8 4 19:15 18 7. Šaľa 17 8 2 7 16:18 18 8. ŠKP 17 7 3 7 26:23 17 9. Gabčíkovo 17 7 3 7 20:26 17 10. Púchov 17 7 3 7 19:26 17 11. Ružomberok 17 6 3 8 26:35 15 12. Petržalka 17 6 2 9 14:16 14 13. Slovan B 17 5 4 8 16:25 14 14. Senec 17 6 1 10 14:18 13 15. Dubnica 17 2 8 7 16:26 12 16. Košice B 17 3 4 10 15:23 10 KÜLFÖLDI FUTBALLBAJN0KSÁG0K CSEHORSZÁG, 18. forduló: Olo­mouc - Sparta 1:0, Slavia - Zlín 5:0, Žižkov - Plzeň 1:1, Hradec - Drno­vice 3:1, Vítkovice - Bohemians 0:1, Dukla - Ostrava 0:3, Brno - Cheb 0:0. A Liberec - Č. Budéjovice talál­kozó a felhőszakadás miatt elma­radt. Az élcsoport: 1. Sparta 26, 2. Slavia 23, 3. Č. Budéjovice 23, 4. Ostrava 21 pont. OLASZORSZÁG, 28. forduló: Ju­ventus - Parma 4:0 (1:0), del Piero 3. Ravanelli, Lazio - Napoli 3:0 (1:0), di Mauro, Signori, Favalli, Cagliari — Sampdoria 0:0, Reggiana -Torino 1:0 (1:0), Esposito, Foggia - AS Roma 1:1 (1:0), de Vincenzo, Giannini, Lecce - Cremonese 2:4 (1:1), Baldieri, Gersson, ill. Maspero 2 (egyet 11-esből), Padalino (öngól), Giandebiaggi, Genoa — Udinese 3:0 (1:0), Skuhravý 2 (egyet 11-esből), Onorati, Piacenza - Atalanta 4:0 (2:0). Az állás: 1. AC Milan 44, 2. Juventus 3. Sampdoria 37-37, 4. Lazio 36, 5. Parma 35 pont. NÉMETORSZÁG, 26. forduló: Stuttgart - Mönchengladbach 3:0 (2:0), Walter, Knup, Buchwald, Frei­burg - Nürnberg 0:0, Leverkusen - Kaiserslautern 3:2 (1:1), Foda (11­esből), Wörns és Sergio, ill. Brehme (11-esből), Kuka, Dresden - Frank­furt 0:4 (0:1), Becker, Gaudino, Ye­boah, Falkenmayer, Schalke 04 - Karlsruhe 2:0 (0:0), Anderbrügge 2, Leipzig - Köln 2:3 (0:0), Duisburg - Hamburg 0:1 (0:0). A Bayern München - Dortmund mérkőzés lap­zárta után ért véget. Az élcsopport: 1. Bayern, 2. Frankfurt 32-32, 3. Hamburg 31, 4. Kaiserslautern 29. 5. Karlsruhe 29 pont. ANGLIA, 34. forduló: Aston Villa - Oldham 1:2 (0:0), Leeds - Covent­ry 1:0 (0:0), Liverpool - Chelsea 2:1 (2:0), Manchester C. - Sheffield U. 0:0, Q. P. Rangers - Wimbledon 1:0 (0:0), Southampton - Arsenal 0:4 (0:2), Swindon - Manchester U. 2:2 (1:1), Tottenham - Ipswich 1:1 (0:1), West Ham - Newcastle 2:4 (0:1). Vezet a Manchester U. 72 ponttal, 2. Blackburn 64, 3. Newcastle 57 pont. BELGIUM, 27. forduló: Gent - Brugge 0:4, Lierse - St. Liége 1:0, FC Liége - Genk 4:0, Lommel - Charleroi 2:0, Anderlecht - Eke­ren 5:2, Antwerp - Mechelen 0:0, CS Brugge - Beveren 1:0, Ostende - Searing 0:0, Varegem - Molen­beek 1:2. A sorrend: Anderlecht 42, Brugge 41, Seraing 39 pont. HOLLANDIA, 26. forduló: Heeren­veen - Breda 1:3, Deventer - Volen­dam 0:1, Maastricht - Venlo 0:0, Eindhoven - Utrecht 1:0, Willem - Feyenoord 2:1, Groningen - Waal­wijk 1:2, SP Rotterdam - Leeuwar­den 4:0, Arnheim — Kerkrade 1:3. Vezet az Ajax (44) a Feyenoord (38) és az Eindhoven (34) előtt. Magyar labdarúgó NB I, 18. forduló Névnapi gálaműsor Verebesnek (TXT) Szombaton hét mérkőzést játszottak a magyar labdarúgó NB I 18. fordulójában. A Csepel - Vasas tévés találkozó mára (19) maradt. Vácott csapott össze a táblázat első két helyezettje és vendégsiker született. A forduló mérkőzését Győrött játszották, ahol a Verebes-legénység kiütötte a Kispestet. Ezzel a fővárosiak alighanem elbúcsúzhatnak bajnoki reményeik­től. A Ferencváros sovány hazai győzelmével eggyel előbbre lépett a tábláza­ton. A 19. forduló párosítása - SZOMBAT: Békéscsaba - BVSC, Vác - Pécs, Sopron - Székesfehérvár, Kispest - Újpest, Siófok - Győr, Haladás - Debre­cen, VASÁRNAP: MTK - Csepel, HÉTFŐ: 19.00: Vasas - FTC (a tv is közvetíti). VÁC - BÉKÉSCSABA 1:2 (0:0). Góllövők: Miovecz, ill. Vancea, Fo­dor. Csalódást okozott a bajnokság két éllovasának összecsapása. A csa­baiak ügyes kontráiknak köszönhe­tik a sikerüket. PÉCS - SIÓFOK 1:0 (1:0). Góllö­vő: Csízi. A szerencsésebb csapat győzelmét hozta a küzdelmes, de igencsak alacsony színvonalú talál­kozó. DEBRECEN - BVSC 1:1 (0:1). Góllövők: Sándor Tamás (11-esből), ill. Borgulya. Kiállítva: Pető, ill. Dzsinovics. Rutinos védekezésükkel szereztek pontot a fővárosiak. A há­zigazda csak elvétve emlékeztetett őszi formájára. ÚJPEST - MTK 2:1 (0:1). Góllö­vők: Szanyó, Véber, ill. Kovács Z. Mindössze az utolsó negyedórában játszott elfogadhatóan az újpesti gár­da, de sikeréhez ez is elégnek bizo­nyult. FERENCVÁROS - SOPRON 1:0 (1:0). Góllövő: Zavadszky. Potyagól döntött a két pont sorsáról. A sopro­niak bátrabb játékkal akár meglepe­tést is okozhattak volna az Üllői úton. GYŐR - KISPEST 5:1 (2:0). Gól­lövők: Popescu 2, Klausz, Ivanics, Hajszán, ill. Pisont. A régi Rábát idézte az ETO szombati játéka. A gólkülönbség kissé túlzott, mivel a hazai kapus, Végh remekül védett, a kispesti védelem és Brockhauser viszont bizonytalankodott. SZÉKESFEHÉRVÁR - HALA­DÁS 1:1 (0:0). Góllövők: Takács, ill. Szekér. Kiállítva: Horvát F., ill. Sán­ta. Igazságos pontosztozkodást ho­zott az unalmas összecsapás. A z NB I állása: 1. Békéscsaba 18 12 3 3 42:14 27 2. Ferencváros 18 11 4 3 33:16 26 3. Vác 18 10 5 3 38:20 25 4. Kispest 18 9 4 5 39:26 22 5. Győr 18 9 4 5 34:21 22 6. Csepel 17 9 4 4 24:27 22 7. Debrecen 18 8 4 6 25:22 20 8. Újpest 18 7 5 6 25:21 19 9. Székesfehérvár 18 5 6 7 21:29 16 10. Siófok 18 4 6 8 19:29 14 11. Pécs 18 4 6 8 17:27 14 12. Sopron 18 4 5 9 22:32 13 13. MTK 18 4 5 9 22:37 13 14. Vasas 17 4 4 9 22:27 12 15. BVSC 18 3 6 9 20:38 12 16. Haladás 18 2 5 11 16:33 9 Edzőcsere Nyárasdon (Új Szó-információ) Váratlan (vagy az utóbbi hetek történései nyomán kiszámítható?) lépésre szánta el ma­gát a nyárasdiCo-Impex klub vezeté­se. Szombaton este a bajnoki mérkő­zés után Szarka László elnök rendkí­vüli játékosgyűlésen jelentette be a tulajdonosok döntését. Eszerint azonnali hatállyal felmentették a női kézilabdacsapat vezető edzői poszt­járól Pavol Streichert és helyére Né­meth Pált nevezték ki. Közölték a já­tékosokkal, hogy a bajnokság végéig törlik a mérkőzésekre kiírt célpré­miumot, és azt is bejelentették: fon­tolóra veszik a Co-Impex cég továb­bi részvételét a kézilabda-szakosz­tály fenntartásában. Miért fogyott el a klubtulajdono­sok türelme? Szarka László: „Úgy érzem, a játékosanyag, az edzői szakértelem és az anyagi feltételek is adva voltak a sikerhez, ami szá­munkra a bajnoki cím lett volna. Emellett szép, szemet gyönyörköd­tetőjátékot vártunk, olyat, ami meg­tölti a lelátót, és sikerélménnyel gaz­dagítja a szurkolókat. Ilyen szem­pontból csupán a Partizánske és a Duslo Šaľa elleni meccs állta a sa­rat. Utána a csapatban uralkodó bel­ső viszályok már a pályán is éreztet­ték hatásukat. Nagyon elégedetle­nek vagyunk profijaink szereplésé­vel." Greschner István társtulajdo­nos hozzáfűzte: „Elegünk van a ne­gatív reklámból. Nekünk a második hely visszalépést jelent. Annyi pénzt áldoztunk a kézilabdára, hogy csúcs­ra kellett volna törnünk, ami - úgy látszik - elmarad. Most utolsó lehe­tőséget adtunk a csapatnak, hogy megtarthassa arculatát, küzdhessen becsületéért és fennmaradásáért. Nem veszíthetnek pontot a bajnok­ságban, s ha mégis előfordulna, meg­gondoljuk további lépéseinket. Vi­szont az sem mindegy hogyan nyer­nek, olyan győzelemre, mint az Inter elleni volt, ugyancsak semmi szüksé­günk." Gondolom, sok szurkoló-olvasóra sokkolóan hatnak a legújabb nyáras­di fejlemények. Alighanem az érin­tettekre is. Ugyanakkor a józanul mérlegelőkben kérdések sorát indít­hatják el. Remélhetően a következő napokban, hetekben kielégítő vá­laszt kapunk valamennyire. J. MÉSZÁROS KÁROLY C-csoportos jégkorong-vb GÓLZÁPOROK FUTÓSZALAGON (TA SR-tudósítás) A nyitónap gólzá­poros mérkőzéseit (Szlovákia - Bul­gária 20:0, Szlovénia - Magyaror­szág 8:2, Belorusszia - Ukrajna 4:2) követően szombaton is nagy arányú győzelmek születtek a poprádi és az iglói C-csoportos jégkorong-világ­bajnokságon. A házigazdák ezúttal a szlovéneket „mosták le", a beloru­szok a bolgárokat iskolázták le, a magyarok pedig a kazahoktól kap­tak nagy „zakót". Vasárnap szünnap volt a vb-n, ma rendezik a 3. fordu­lót: Belorusszia - Szlovénia (Poprád, 15.00), Ukrajna - Magyarország (Ig­ló, 15.00), Szlovákia - Kazahsztán (ígló, 19.00). SZLOVÁKIA - SZLOVÉNIA 9:0 (7:0, 0:0, 2:0), gólütők: Šatan 3, Jánoš 2, Varholík, Marcinko, Rybo­vič, Paukovček. A találkozót telt ház (7000) előtt az ukrán Drukarenko vezette. Kiállítások 10:8, gól ember­előnyből 2:0. A házigazdák a kö­vetkező összeállításban korongoz­tak: Hartmann (31. p Dragan) - Se­keráš, Medŕík, Marcinko, Varholík, Kledrowetz, Smerčiak - Šatan, Da­no, Kontšek - Plavucha, Pucher, Rybovič - Pohorelec (35. p Paukov­ček), Rusznyák, Jánoš. A 2. forduló további eredményei: KAZAHSZTÁN - MAGYAROR­SZÁG 14:5 (5:1, 4:0, 5:4), a magya­rok gólütői: Ocskay, Faragó, Bali, Ancsin, Zalavári. BELORUSSZIA - BULGÁRIA 13:1 (6:0, 3:0, 4:1). 1. Szlovákia 2 2 0 0 29:0 4 2. Belorusszia 2 2 0 0 17:3 4 3. Kazahsztán 1 1 0 0 14:5 2 4. Szlovénia 2 10 1 8:11 2 5. Ukrajna 10 0 1 2:4 0 6. Magyarország 2 0 0 2 7:22 0 7. Bulgária 2 0 0 2 1:33 0

Next

/
Thumbnails
Contents