Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-18 / 64. szám, péntek

1994. MÁRCIUS 18. WSZÓi OLVASÓINK OLDALA 8 Tisztelt szerkesztőség! ... A Palóc Klub és a ^Csemadok szervezete méltón megünnepelte Tornaiján március 15-ét. A szeles idő -ellenére is Sok hagyománytisztelő polgár gyűlt össze a négy évvel ezelőtt felállított kopjafánál. Az ünnepi beszédek után a Csemadok énekkara történelmi dalokat adott elő. A megemlékezésen jelen voltak a budapesti Radnóti Gimnázium tanulói és tanárai is. GÖMÖRI KOVÁCS ISTVÁN Sajógömör ... Külföld előtt a demokráciát játsszuk, közben pedig konzerváljuk az életképtelen múltat. 1989-től nincs konkrét gazdasági programunk. Talán az sem véletlen, hogy a magas beosztású személyek között szoros öszszefonódás jött létre, amely nehezíti a tulajdon átruházását. Az újrakezdést pedig lehetetlenné teszi a mai adó- és biztosítási rendszer, a magas árak, kamatok, és sok esetben a törvények is hátráltatják a transzformációs folyamatot. KOVÁCS JÁNOS Serke Egy szövetséget! Itt állunk a választások előtt. Nem könnyíti meg a helyzetünket a múlt tapasztalata. Két, egyenként két évig tartó időszakra tekinthetünk vissza, két ellentétes politizálási felfogásra. Két évig az FMK/MPP állt a bírálat tüzében. Aztán újból választások jöttek. Míg az MPP felvállalta a szlovák pártokkal való együttműködést, a magyar koalíció a szembenállás politikáját választotta. Talán csak a történelem mutatja meg, melyik irányvonal volt a helyes. Napjainkban itt állunk a nullponton, nincsenek törvénybe foglalt vívmányaink. Hát így nem lehet politizálni. Nagyon sokan feltesszük a kérdést, ugyan mentség-e a magyar koalíció sikertelenségére, hogy a szlovákok nem álltak velünk szóba? Vajon mire építettek vezetői a nagy ígérgetések időszakában? Ebből a nehéz helyzetből van kiút. Meg kell szüntetni minden magyar pártot Szlovákiában, vagy legalább egy megbízatási időszakra felfüggeszteni működésüket, és megalakítani egyetlen szövetséget vagy mozgalmat, a szlovákiai magyarok szövetsége vagy más néven. Ennek a szövetségnek az élére pártállásra való tekintet nélkül, köztiszteletnek örvendő személyiségeket kellene állítani. Ebbe beléphetne minden szlovákiai magyar. Ez a tömörülés így biztosan bejutna a parlamentbe, mert nagyobb erővel rendelkezne, mint az egymás ellen küzdő kis pártok. Ezt az új mozgalmat azonban nem lehetne beleszorítani egyetlen ma működő politikai szubjektum kereteibe, így a Csemadok kereteibe sem. Vezetői sem a mai pártvezérek lennének. Talán ez lenne az egyetlen esélyünk. BÁLINT LAJOS Fülek Ai olvadói leveleket, mondanivalójuk liszlclclbcn tartasávaL rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében ols'.inokut is kőztünk, amelyeknek tartalmával szerkesztődünk nem éri teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, es varjuk további leveleiket Ami a Végjáté A szlovákiai magyarság már megszokta, hogy a napi sajtón keresztül bátor, előremutató, de olykor aggódó hangvételű írások jelennek meg nemzetiségi sorslétünkről. E témával kapcsolatban számtalan írás látott napvilágot, de oly megrázó, sötét jövőt még senki se vetített a szlovákiai magyarság elé, mint Soóky László. Írásában sok a reális elem, de legalább ugyanannyi filmkocka kimarad, s ezek hiánya miatt az összkép homályos, megtévesztő, s mi több, sokkoló hatású. Nem állítom, hogy Soóky ezt tudatosan tette, inkább bízom abban, hogy a lényegre törés szándéka miatt sikerült így a montírozás. Már a tanulmány bevezető részében leszögezi, hogy a Szlovákiában élő magyar nemzetrész végjátéka vezető politikusainak nagyvonalúsága, önteltsége, felkészületlensége stb. miatt következett be, s ezekhez az állandósult beidegződésekhez járulékos, ám végzetes hibaként társul a magyar nemzetrész érzelmi túlhevitettsége, a lelkére ható propagandafogások, az önsajnálat szuggerálása, a politikailag hibás lépések elkendőzése, a nemzetrész gazdaságvédelmi programjának teljes hiánya s a másik fél politikai alábecsülése." Nos, mindezt idézni kellett, mert ennyi vádat, ennyi súlyos mulasztást egy szuszra rég nem olvastak a szlovákiai magyarság fejére. Remélem, nem vagyok egyedül és sokan voltak, akik elgondolkodtak: vajon hol hibáztunk, mit vétettünk? A kérdés megválaszolását, azt hiszem, a bársonyos forradalomnál kell kezdeni. Soóky pontosan fogalmaz, amikor azt írja, forradalmi blöffről van kból kimaradt szó, amelynek egyetlen valós érdeke az, hogy a politikai elitet átmentse a gazdasági keresztapaságba. S ez így igaz, mert a volt nómenklatúra keresztpapás összefonódásai ma már világosan fellelhetők, de ennek kirajzolódásáért, pontosabban azért, hogy - és most megint Soóky Lászlót idézem - a bársonyos forradalom jólelkű, entellektüel vezéregyéniségei elemi szinten sem vonták felelősségre azokat a kommunista vezetőket, akik a szakadékba sodorták az országot, sőt további mozgásteret engedélyeztek nekik. Nos, ezért a bársonyosságért, azt hiszem, egyetlen szlovákiai magyar politikus sem okolható, és főként nem terhelhető vele az itteni magyarság lelkiismerete. A tisztánlátás és a folyamatos képsorok érdekében Soóky Lászlónak itt annyit feltétlenül ki kellett volna domborítania, hogy mi, magyarok még az egységes gondolkodási mód feltételezése mellett is a valódi rendszerváltáshoz, a demokratizálódáshoz kevesen vagyunk. Ezt a lépést csakis a szlovák többséggel karöltve lehet megvalósítani. Ez a felismerés nem új keletű, volt rá kísérlet - lásd az FMK-NYEE koalíciót de csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy a szlovák közgondolkodás az ilyen közeledést erélyesen visszautasítja, s napjainkban még inkább bebizonyosodott, hogy politikai öngyilkosságot követ el az a szlovák párt, amely a magyar kérelmek iránt fogékonyságot, megértést tanúsít. Tehát magunkra maradtunk. És nincs ebben semmi meglepő, érthetetlen, mert ma már a legegyszerűbb újságolvasó ember is látja, hogy a magyarság etnikai alapon történő beskatulyázása, szándékos egyedül hagyása, politikai kiközösítése, az ország belpolitikájának nagyon is átgondolt, szerves részét képezi. Ugyanis így adva van a Jolly Joker, amit bármikor az asztalra lehet lökni, lehet ellenségképet gyártani. Tehát így, eme képsorok kivetítése után megalapozatlannak tartom és nem értem, hogy Soóky László miért veti a szemünkre, miszerint politikai tevékenységünk gyermetegnek tűnő, de visszafordíthatatlan végzetes tévedése az volt, hogy felvettük az ellenünk irányuló nacionalista gyűlölködés elénk vetett kesztyűjét. Mi nem vettünk fel semmilyen kesztyűt, és ki merem jelenteni, hogy erre mi nem vagyunk kaphatók, ennél mi okosabbak vagyunk. A Végjáték legutolsó, de egyben legmegrázóbb akkordja a mezőgazdasági nagyprivatizáció, amelynek megvalósítása végül is az itt élő magyar nemzetrész gazdasági és szociális megsemmisülését eredményezi. Soóky aggodalmával egyetértek, de ebben a szomorú helyzetben vigaszként ki kellett volna mondani, hogy bármilyen jó gazdaságvédelmi programot is készítettünk volna, a parlament asztalán biztosan ugyanarra a sorsra jutott volna, mint a többi magyar javaslat. Már megismertük az előző kormány logikáját, és pontosan tudtuk, hogy mire megy ki a játék. S tudta ezt Soóky László is, épp ezért megdöbbentő, hogy egy olyan inget akart ránk adni, ami a szlovákiai magyar nemzetrésznek nem a sajátja. JÓKAI LAJOS Nemesócsa Egy ingázó keservei Manapság sokat beszélünk az utazásról, a viteldíj emelkedéséről. Fiam naponta utazik Ekecsről Pozsonyba. Hetenként 120 koronát fizet. Csakhogy nemcsak a jegy ára okoz bosszúságot. Történt ugyanis, hogy a hétfőn megvásárolt jegyét a kalauz elvette kedden, mondván, hogy az hamisítvány. Fiam hiába tiltakozott. Elmondta, hogy a jegyet az ekecsi állomáson vette, az illetékes alkalmazott tollal átírta az adatokat, mivel azok a másolaton nem látszottak jól. Mivel fiamat erőszakkal akarták a szerelvényről leszállíttatni, végül maga hagyta el a vonatot. Hegyétén két órát várt a következőre. Nem csupán az bántotta, hogy később érkezett haza, hogy még egy jegyet kellett vennie, hanem sokkal inkább az, hogy a becsületébe gázoltak. Ezért figyelmeztetni szeretnék minden utast, hogy saját érdekében jól nézze meg jegyét, nehogy ők is pórul járjanak. NAGYNÉ ZEMANEK ROZÁLIA, Ekecs RÉMÁLOM Rossz szokásom, hogy esténként megnézem a tévéhíradót, annak ellenére, hogy az ott látottak sokszor felérnek egy horrorfilmmel. A minap a híradóban két olyan eseményről is beszámoltak, amely akaratlanul is felkeltette érdeklődésemet. Az egyik arról szólt, hogy Tódor Zsivkovot elítélték, mert pártvezér korában jogtalanul meggazdagodott. A másik érdekes hír az volt, hogy az iszlám vallást gyakorló országokban ismét bevezették a régi büntetést, azaz, akit lopáson érnek, annak menthetetlenül levágják a kezét. Ezt követően borzasztó álmaim voltak. Azt álmodtam ugyanis, hogy ezekért a vétkekért ezentúl nálunk is bűnhődnie kell a vétkezőknek. Almomban zsúfolt börtönök jelentek meg, ahova azokat dugták, akik a kommunista rendszer alatt jogtalan haszonra tettek szert. Azt iszlám törvényeket is kezdték bevezetni, így rengeteg művégtagú polgárral lehetett találkozni. Reggel elgondolkodtam, és arra a következtetésre jutottam, ha valóban nálunk is úgy járnának el, bizony a meglevő börtönök aligha lennének elegendőek azok számára, akik szemrebbenés nélkül lopták meg a népet. A műkezeket pedig valószínűleg nem győznék gyártani. Talán szerencse, hogy mindez csak álom volt. Vagy talán mégsem? NAGY ANDRÁS Kamocsa Mindegy, hogy állami vagy önkormányzati hivatal, az emberek életét hivatalnokként mindenütt megkeserítheted! (Miroslav Kernel rajza) Mi a fantasztikus? A leváltott kormányfő többek között azt is kifejtette a parlament előtt, hogy Szlovákiában fantasztikus dolgokat értünk el. Ezt nem akarom cáfolni, csupán megemlíteném, hogy a polgárok értékrendje más, mint a kormányé, hiszen számunkra egyetlen fantasztikus pozitív dolog sem történt. Szabadság, önállóság, függetlenség, demokrácia, jogállamiság, külföldi elismerés... Ez mind igaz. Ám ettől még senki sem tud nagyobb szelet kenyeret szelni, és azt vastagabban vajjal megkenni. Fizetésünkért és nyugdíjunkért egyre kevesebbet vásárolhatunk, hús helyett szóját eszünk, elmarad a vasárnapi sör vagy fagylalt. Kevesebb újságol olvasunk, mozira, színházra nincs pénz, a lakások karbantartásáról már nem is szólok. Bűnözés, munkanélküliség... Hát milyen fantasztikus dolgokat értünk el a polgárok számára? Hacsak nem fantasztikus az, hogy egy hajvágásért 7 korona helyett legutóbb már 23-at fizettem. Aztán Kassáról Alsómislye községbe még a közelmúltban 1 koronáért utaztam, most már 9 koronát kell fizetnem. Tényleg fantasztikus dolgokat értünk el. IVÁN SÁNDOR Kassa ¥ Jarjú János, a DBP képviselője az interV júban említést tett a magyar parlamenti koalíció elszigeteltségéről, aminek véleménye szerint a koalíció túlzott radikalizmusa az oka. Csakhogy a valóságban, függetlenül a politikai palettán való elhelyezkedésüktől, a többségi politikai erők egységes elutasító álláspontra helyezkedtek velünk* szemben. A szlovák politika formálói tudatosan szították a magyarellenes közhangulatot. Lehettünk mi követeléseinkben mértéktartóak, esetleg igencsak radikálisak, szlovák részről ez egyik esetben sem talált pozitív visszhangra. Sajnos, a hazai politikai közegben a magyarellenesség népszerűséget fokozó tényezővé vált. Éppen Varjú János nem tudta volna, hogy ennek az állapotnak nem a mi radikalizmusunk volt a kiváltója, hanem elsősorban a szlovák politika meghatározó személyiségei? Őszintén tudni szeretném, mit tartott Varjú János túlzott radikalizmusnak. Csak nem a kialakult nemzeti kizárólagosság légköréhez mérten osztályozta követeléseinket? Ne örökké Románia és Szerbia szolgáljon összehasonlítási alapul, fedezzük már fel végre a világ kulturáltabb területeit is. De ha a kérdést pusztán a kisebbség-többség viszonyának az általános emberi jogokon alapuló rendezése szempontjából vizsgáljuk, mindjárt nyilvánvalóvá válik, hogy minket a nemzetközi kisebbségi egyezmények alapján megilletnek mindazon jogok, amelyek elérésén munkálkodunk. -Ők a megegyezés helyett mindig követelnek.. . - mondta Varjú János. Megegyezni csak ott lehet, ahol erre mindkét részről megvan a készség. Márpedig ezt szlovák részről nemigen tapasztaljuk. A követelésekről csak ennyit: a dolgok velejárója, Az ok máshol keresendő TÚLZOTT RADIKALIZMUSSAL NEM LEHET EGYEZKEDNI, ÚJ SZÓ, MÁRCIUS 4. hogy a kisebbség-többség viszony kapcsán általában a kisebbség lép fel követelésekkel. Következik ez eleve hátrányosabb helyzetéből és abból, hogy a nemzetiség identitásának megőrzése nem képzelhető el széles körű jogi garanciák nélkül. Tudatosítsuk már végre, hogy nem az a vétkes, aki mások ellen nem irányuló jogokat követel, hanem az, aki megtagadja tőle e jogokat. S ha netán elfelejtette Varjú János, úgy emlékeztetem rá, hogy az előző kormány még az Európa Tanácsnak tett ígéreteit sem teljesítette a kisebbségvédelem területén. Hangzatos ígérgetésekkel, valótlan állításokkal igyekezett meggyőzni a nemzetközi szerveket helyes kisebbségpolitikájáról. Az volt a legelkeserítőbb az egészben, hogy leggyakrabban éppen azok a vezető politikusok próbálták elhárítani az együttműködési szándékunkat, akik döntő mértékben felelősek a magyarellenes hisztéria kialakulásáért. Amíg a szlovákság vezetői állandóan a magyar veszély felemlegetésével, magyar ellenségkép kialakításával próbálnak saját részükre politikai tőkét kovácsolni, szó sem lehet szlovák-magyar kiegyezésről. Talán a DBP nemzetiségi programjának szellemében politizál? Én ennek jeleit nem tapasztalom. Márpedig ebben az esetben ez az aránylag elfogadható színvonalú nemzetiségi program nem egyéb, mint a magyar választók szavazatainak megszerzésére irányuló propagandafogás. Ebből következik, hogy még kisebb az esélyünk az együttműködésre a DBP-nél nacionalistább szellemiségű többi párttal. Azt pedig igazán nem tételezem fel Varjú Jánosról, hogy a megegyezést a magyar koalíció és a szlovák pártok között sajátos érdekeink feladása árán képzelte el, mert ebben az esetben ugyan mi célból ülnének képviselőink a parlamentben? EGYÜD LÁSZLÓ Feled