Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)
1994-03-02 / 50. szám, szerda
1994. MÁRCIUS 2. ÚJ szói MOZAIK 4 Enni a jószágnak is kell (Folytatás az 1. oldalról) átlagos hektárhozamaihoz viszonyítva az elmúlt évi gabonatermelési eredmények 10 százalékos hozamcsökkenést mutattak, lehetőségük nyílt arra, hogy a költségvetés által megítélt támogatásból részesüljenek. Ismereteink szerint Szlovákiában csupán 7 járás nem jogosult erre a támogatásra. A legkedvezőtlenebb. helyzetben az Érsekújvári, Lévai, Nyitrai és Rimaszombati járás termelői vannak. Számukra járásonként több mint 10 ezer tonna gabonát juttatnak. A szárazság következményeit a leghatványozottabban a Rimaszombati járás termelői érzik. Amint azt Kozsár Istvántól, a Regionális Földügyi és Információs Szolgálat igazgatójától megtudtuk, a járásban mintegy 53 ezer tonna takarmánygabona hiányzik. Az elmúlt héten már jó néhány gazdaságban az utolsó tartalékokat etették fel az állatokkal. Gyakorlatilag a járás összes termelőüzeme segítségre szorul. A támogatásra egyébként nemcsak a mezőgazdasági szövetkezetek és állami gazdaságok jogosultak, hanem azok a magángazdálkodók is, akik gabonatermeléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak. így a piacszabályozási alap által kiutalt 11 069 tonna takarmánygabona most rendkívül jól jönne, de nem oldja meg teljes egészében a termelők gondjait, hiszen ez a mennyiség csupán egyötöde a szükségesnek. Kozsár István elmondta, hogy a piacszabályozási alap által jóváhagyott mennyiséget már kiutalták a járás számára^ és a rászorulók a gabonafelvásárló vállalat raktáraiból megkezdték a vételezést. Tény viszont, hogy a felvásárló vállalat eddig még csupán saját készleteiből elégítette ki az igényeket, mivel az erre a célra szánt gabona még nem érkezett meg a gabonafelvásárló vállalathoz, sőt valószínű, hogy még az országba sem hozták be. Az Érsekújvári járásban az előző évekhez viszonyítva hektáronként átlagosan 1,5 tonnával voltak kisebbek a hozamok, s mintegy 90 ezer tonna a hiány. Jozef Svateniktól, a Regionális Földügyi és Információs Szolgálat igazgatójától kapott tájékoztatás szerint a gazdaságok vélhetően tartalékoltak maguknak az ínségesebb időkre, s ezért nem fenyeget az állatállomány megtizedelésének veszélye, a piacalaptól juttatott 9714 tonna kukorica és 2725 tonna takarmánybúza enyhíti a gondokat. A kiutalt 12 439 tonna elosztásáról a napokban dönt egy bizottság, s a döntésről azonnal értesítik az érintetteket. Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg: az előrejelzések szerint az idei aratásig 2,060 millió tonna gabonára lesz szükség, ebből 80 ezer tonna vetőmagnak, 975 ezer tonna takarmányozásra, 550 ezer tonna élelmezési célokra, 460 ezer tonna pedig egyéb célokra kell. Az említett igények kielégítésére viszont csupán 1,7 millió tonna áll csak rendelkezésre. Több mint 300 ezer tonna gabona behozatalára kereskedelmi cégek és a piacalap révén kerül sor. Az Állami Piacszabályozási Alap 100 ezer tonna behozatalát tervezi, ennek a mennyiségnek a fele az előrejelzések szerint Oroszországból érkezik. Vajon idejében-e, még mielőtt megkezdődne az állatállomány tömeges ritkítása? (t. szilvássy) PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI Senki sem szedi a sátorfáját KÖBÖLKÚT POLGÁRMESTERE CÁFOL Az utóbbi időben egyre több hamis hu lát napvilágot .1 magyarlakta vidékén élö szlovák családok sanyarú sorsáról. így .i/i állítják, többen, hogy elkerüljék az asszimilációt, inkább szedik a sátorfajukat, és északabbra költöznek. A rágalom terjesztői azt is tudni vélik, hogy az egyes községekből konkrétan hány család választotta ezt a szélsőséges megoldást. Az érsekújvári járásban fekvő Köbölkútról állítólag öt família távozik. (Új Szó-tudósítások) Az EGYÜTTÉLÉS szerint a kormányon kívüli pártok - s közülük is elsősorban a DBP és a KDM — nem érdekeltek abban, hogy leváltsák Vladimír Mečiart és kormányát. Duray Miklós elnök a kivárás okait pártérdekekkel, illetve a népszerűtlen gazdasági intézkedésekkel magyarázza. A DBP azt szeretné, ha ezeket még Mečiarék hoznák meg. A KDM pedig, Duray szavai szerint, úgy viselkedik: minél rosszabb, annál jobb. Azt mondta: az ellenzéki egyeztetéseken Rudolf Filkus volt a legkonstruktívabb. František Mikloško sajtókijelentései kapcsán megjegyezte: a magyar pártokra akarja hárítani a felelősséget. Mikloško azt állítja a magyar feltételekről, hogy azok az irredentizmussal határosak, de ugyanakkor nem volt hajlandó megnevezni, hogy szerinte melyek ezek. A tegnapi sajtótájékoztatón szóba kerültek Ján Slotának, az SZNP elnökének legutóbbi kijelentései is. Az Együttélés elnöke megjegyezte: - Az SZNP kettészakadása óta a kormánykoalíció jelentősen jobbra tolódott, és egy olyan politikai felállásra kezd hasonlítani, amit ember arcú fasizmusnak lehetne nevezni. Duray nem Slota magyar-, illetve zsidóellenes kijelentéseit tartja igazán veszélyesnek, hanem azt, hogy az SZNP új elnöke a hadseregben keres támogatást. (gágyor) -A DEMOKRATIKUS BALOLDAL PÁRTJA nem kapott semmilyen felkérést a kormányzó pártoktól az idő előtti választásokkal kapcsolatos tárgyalásokra - mondta Peter Weiss, a DBP elnöke Vladimír Mečiar tegnapi kijelentésére reagálva. Weiss szerint a kormánykoalíció felelőtlenül viselkedik, mikor 100 millió koronát kíván költeni a választások kiírását szolgáló népszavazásra, pedig ezt a kérdést parlamenti úton is meg lehetne oldani. - Azt szeretnénk, ha tiszta játék folyna. Nem akarjuk megengedni, hogy a valós gazdasági és szociális helyzet eltitkolásával megtévesszék az állampolgárokat, s hogy elodázzák a gazdaság élénkítéséhez elengedhetetlenül szükséges intézkedéseket - mondta Peter Weiss. A pártelnök fontosnak tartotta elmondani azt is, hogy a választásokon határozott politikai arcéllel és belső stabilitással rendelkező pártoknak kellene részt venniük, mivel csupán az ilyen pártoktól várható el, hogy szavatolni tudják az ország stabilitását. Mečiar tegnapi kijelentését, hogy a választási törvényt még június előtt módosítani kellene, Milan Ftáčnik azzal kommentálta, hogy a miniszterelnök aligha gondolhatta komolyan, mit mondott. Amennyiben ugyanis a választásokat június 24-25-én akarják megrendezni, a parlament elnökének ezt már április 5-én ki kellene hirdetnie. A szóban forgó módosítást ekkor még nem tartalmazhatná a Törvénytár. (horváth) - Mennyire megalapozottak ezek a híresztelések? - kérdeztük Kovács Ferenc mérnököt, az említett község polgármesterét. - Köbölkút 430 szlovák anyanyelvű polgára közül - a lakosok 17,5 százaléka - egyetlenegynek sincs szándékában elköltözni. Az egész csak rosszindulatú és megalapozatlan pletyka. Az említett ügyben már járt nálunk a Matica slovenská országos vezetőségének néhány tagja, Markuš úr, dr. Škultéty és Garajová asszony, hogy kivizsgálja a helyzetet. Összehívták a Matica néhány nappal korábban megalakult szervezetét, vagy 15 tagot, ám azok sem tudtak arról, hogy innen valaki távozni készül. Akad ugyan néhány családfő, aki a szomszédos Ausztriában vagy Csehországban talált magának munkalehetőséget, de a hétvégeken hazajönnek családjukhoz, és eszük ágában sincs elhagyni a falut. - Kitől kaphatták Markušék ezeket az információkat? -Csak találgatni tudok, de azt inkább nem teszem. A fő panasz egyébként az volt, hogy a plébános úr csakis magyarul misézik, és nem akarja szlovák névre keresztelni a gyerekeket. Ez utóbbi állítás persze szamárság, hiszen a gyerek neve már rég eldőlt a szülészeten. - És a szlovák nyelvű misék? - Tény, a plébános úr csak magyarul hirdet igét. Korábban szlovákul is misézett, ám sohasem gyűlt össze több mint 5-6 hívő, így nem látta értelmét a szlovák nyelvű miséknek. Aztán azzal is próbálkozott, hogy havonta egyszer legyen szlovák szentmise, azt viszont a püspök úr betiltotta. Szerinte ez úgy nézne ki, hogy a plébános arra neveli a szlovák hívőket, hogy elég havonta egyszer elmenni a misére. - Ha jól tudom, a kábeltelevíziójuk körül is vannak zűrök. - Hálózatunk 10 programot sugároz. Vasárnaponként a községi stúdióból 45 percnyi hazai vonatkozású, közérdekű eseményeket, híreket, kultúrműsort is közvetítettünk. Hol magyarul, hol szlovákul. Valaki feljelentett bennünket, hogy a magyar anyagok nincsenek feliratozva. Ennek az értelmetlen követelménynek nem tudunk eleget tenni, hiszen egy ilyen berendezés több százezer koronába kerül. A közvetítést leállították. Persze, a hivatalos érv az volt, hogy nincs meg a licencünk, és addig nem folytathatjuk a kísérleti adást, míg nem készül el a hálózat műszaki záróellenőrzése. Az az érdekes, hogy a budapesti, a pozsonyi, illetve a műholdas adásokat közvetíthetjük a hálózatban, csak éppen a háromnegyed órás heti műsorunkat nem. Kilóg a lóláb. A megváltozott műszaki normák miatt a Privigyén gyártott erősítőket kanadaiakra cseréljük. Ezek már megérkeztek, tehát hamarosan sor kerülhet az ellenőrzésre. Szlovák polgáraink nagy része beszél magyarul, ezért meggyőződésem, ők nem fognak ragaszkodni a feliratozáshoz. Egyébként lakosaink 99 százalékának - és ez a legfontosabb - nincs egymással semmi baja. (ordódy) A SZLOVÁK MEZŐGAZDASÁGI TŐZSDE ÁRFOLYAMAI A március 1-jei tőzsdenap Termék új árfolyam régi árfolyam index (%) Takarmánybúza 3554,58 3687,61 96,39 Kenyérgabona 4034,58 4118,82 97,95 Rozs 3542,32 3206,81 110,46 Takarmányárpa 3338,61 3334,09 100,14 Takarmánykukorica 3653,19 3652,38 100,02 Takarmányborsó 4552,17 4500,00 101,16 Vágómarha (élősúlyban) 31,56 31,56 100,00 Vágósertés (élősúlyban) 33,70 33,60 100,30 (Az árfolyamok Sk/t-ban vagy Sk/kg-ban értendők.) Király Zoltán Pozsonyban (Új Szó-hír) A Szlovákiai Szociáldemokrata Párt meghívására a Magyar Szociáldemokrata Párt küldöttsége érkezik ma Pozsonyba. A küldöttséget a pártelnök, Király Zoltán országgyűlési képviselő vezeti. A szlovákiai testvérpártjukkal folytatandó tárgyalásokon kívül a magyarországi vendégek találkoznak Ivan Laluhával, a parlament külügyi bizottságának elnökével és a szlovákiai magyar pártok képviselőivel is. AHOGY ÉN LÁTO M Mečiar koalíciós partnere Európa demokratikus államaiban a második világháború óta eltelt csaknem ötven év alatt a társadalom mindenütt megtanult együtt élni a szélsőséges politikai pártokkal. Angliától Itáliáig, Franciaországtól Skandináviáig időről időre a politikai színskála mindkét végén felbukkantak önjelölt próféták, akik még akkor is minden áron és egyszerű recepthez igazodva ígérték a társadalmi bajok gyógyítását, ha nem volt szükség gyógykezelésre, mert jól mentek a dolgok. Az ilyen vezérek és vezérecskék rendszerint akkor aktivizálódtak, ha válság sújtotta a társadalmat. A nyugat-európai emberek bölcsességét és jó ízlését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a szélsőséges pártok - kevés kivételtől eltekintve - átalában sehol sem erősödtek meg annyira, hogy érdemben beleszólhattak volna az állam irányításába. A tizennégy hónapja önállóan létező Szlovák Köztársaság válságát nem az bizonyítja legjobban, hogy lassan kezelhetetlenné válik a munkanélküliség, hogy a gazdaság nagy része romokban hever. Ha egy messzi országból ide látogató arra kérne fel, hogy jellemezzem az itthoni helyzetet, ezzel válaszolnék: Szíveskedjék szemügyre venni, hogy ki a hivatalban lévő miniszterelnök koalíciós partnere. Ez egyúttal azt is jellemzi, hogy célnak tekinti-e a koalíció fő erejének első embere a hatalmat, vagy eszköznek, amelynek érvényesítésével, ha lassan is, kikerül az ország szekere a kátyúból. A Szlovák Nemzeti Párt Vífazoslav Móric, Jozef Prokeš és Ľudovít Černák után Jozef Slota zsolnai polgármestert emelte pajzsára. Méltán elmondhatjuk róla, hogy hozzá képest még Móric is egy kifogástalan úriember, aki még a mentelmi joggal való visszaélésben is csak néha galoppírozta el magát, például azt firtatva, hogy ki az úr ebben az országban. Persze, szónokinak szánta a kérdést. Slota azzal kezdte a pártelnökösködést, hogy nemes egyszerűséggel, szarházinak nevezte Szlovákia egyik legismertebb újságíróját, majd - hogy ne keltsen nemzetközi feltűnést - még azt is bebizonyította, hogy, mi tagadás, gyakorló antiszemita került a koalíció egyik pártja élére. A honvédelemmel kapcsolatos elképzeléseit már korábban is nemegyszer közkinccsé tette, és egy percig sem hagyott kétséget az iránt, hogy az első adandó alkalomkor megpályázza a védelmi miniszteri bársonyszéket. Hadseregszervezési elképzelései gyanúsan hasonlítanak a szerbekéihez, az általa és katonai tanácsadói által javasolt területvédelmi egységek pedig a jugoszláviai harcok során senki által nem ellenőrzött és senkinek elszámolni nem köteles szerb szabadcsapatokhoz . A Szlovák Nemzeti Párt újsütetű elnöke magyarfóbiában szenved, és nem is rejti véka alá, hogy mind hadseregfejlesztési elképzelései, mind politikai szándékai a szlovákiai magyarság ellen irányulnak. íme egy mondata, amely csak néhány napja hangzott el: „Nekünk, szlovákoknak azért kell harcolnunk, hogy mindannyiunknak jó legyen, és hogy államépítő nemzetünket seríimiféle kisebbség ne veszélyeztesse." Zsidóellenes kijelentése nyomán valaki a kormány tagjai közül nyilván mérsékletre intette Slotát, mert tegnapelőtti helyzetértékelésében már csak a szlovákellenes magyar lobbyt említette név szerint. A „zsidólobbyról" már virágnyelven beszélt, imigyen: „A legkisebb szlovákiai kisebbség szlovákellenes lobbyja." Ha csak valahol a politikai élet peremén történne mindez, napirendre is térhetnénk a Szlovák Nemzeti Párt elnökének viselt dolgai fölött, és megmosolyoghatnánk szellemi teljesítményét. De ha arra gondolunk, hogy a kormánykoalíció egyik pártja elnökeként mondja, amit mond, nyomban az ajkunkra fagy a mosoly. Megnyilvánulásai nem is annyira a pártját minősítik, hanem Vladimír Mečiart és mozgalmát. Hatalmát a miniszterelnök csak Slota segítségével tudta megmenteni. Szerencsétlen az az ország, amelyben ilyen politikus tetszeleghet a királycsináló szerepében. TÓTH MIHÁLY