Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-16 / 62. szám, szerda

589 SPORT IÚJSZÓM 1994. MÁRCIUS 15. Nagymegyeren nem kell a szakember? A szülők aláírás-gyűjtési akciója gyermekorvosuk „megmentéséért" • Fájdalmas búcsú Miért mondott fel az orvos? Amikor meglátogattak a szerkesztőségben, lerítt róluk a kétségbeesés. — Január közepén megtudtuk, hogy dr. František Strmiska körzeti gyermekorvosunk beadta felmondását, amit a nagymegyeri rendelőintézet igazgatója elfogadott. Azóta nincs nyugtunk, hiszen nekünk nem mindegy, hogy egy kiváló szakorvos, lelkiismeretes ember ápolja, gyógyítja-e beteg gyermekeinket, vagy valaki más. A doktor úr közel öt éve rendkívül sikeresen kezeli légcsöves gyermekeinket, s neki teljesen mindegy, hogy magyar, szlovák, netán roma gyerekről van-e szó. Amikor rákérdeztünk elmenetele okaira, annyit mondott csupán, hogy dr. Ján Uharček rendelőintézeti igazgatóval komoly szakmai és emberi konfliktusai támadtak. Mi ennek ellenére aláírásgyűjtést szerveztünk, s petíciónkat elküldtük az egészségügyi minisztériumba, a dunaszerdahelyi regionális orvosi kamarába, de a város polgármesterének is. Reméljük, hogy az említett szervek utánajárnak az ügynek, s hozzájárulnak ahhoz, hogy az egészségügyi intézetben a viszonyok megváltozzanak. A városatyáktól azt vártuk - még ha nem is tartozik hatáskörükbe — hogy az orvost lebeszélik távozási szándékáról. A minisztériumból udvarias levelet kaptunk, amelyben közlik, hogy kötelességük figyelembe venniük dr. Strmiska döntését, hiszen a munkaviszony felbontását ő kérte. „A felmondás oka a rendelőintézet vezetősége munkájának bírálata. Az ellenőrzés során fényt derítettünk bizonyos hiányosságokra, amelyeket tovább vizsgálunk"— áll a levélben. Nem vigasztal az sem, hogy a minisztérium megérti az orvos elmenetele miatti csalódásunkat. Az orvosi kamara nem kíván foglalkozni az orvos felmondásának okaival, annál is inkább, mert kérvényünket formailag nem tartják megfelelőnek (nincs feltüntetve a szóvivő neve, s kifogást emeltek az aláírási ívek hiányosságai miatt is). A legmeglepőbb mégis az, hogy a városi hivatal válaszra sem méltatott bennünket. Segíthetne az Új Szó? — összegezték látogatásuk fő célját, és megkértek, ne fedjem fel kilétüket. Ugyanis attól félnek, hogy beteges gyermekükön csattanna majd az ostor... Nagymegyerre látogatva több édesanyával beszéltem - azokkal, akik aláírták a petíciót, s azokkal is, akik nem tudtak róla. A helyzetet Gaál Ildikó, kétgyermekes anyuka ismertette: - Tizenkét és hétéves gyerekeimet ez idáig soha senki nem látta el úgy, mint dr. Strmiska. Öt éve tudom, hogy ha betegek, a legjobbat kapják. Nemcsak gyógyszert, hanem kiváló bánásmódot. Ez az orvos soha nem kapkodott, nem sietett, s a szülők, gyermekek zúgolódás nélkül vártak a sorukra. Csoda, ha nem akarjuk, hogy elmenjen? Kétségbe vagyok esve, s velem együtt több százan is - akik aláírtuk a petíciót -piszén nem tudjuk, ha gyermekeink megbetegednek, hová vigyük őket. Nem ismerjük a többi orvos képességeit ... Dingo Zsuzsa kilenc hónapos beteg kislányával dr. František Strmiska körzeti orvost kereste. Amikor az ápolónő tájékoztatta, hogy nem rendel már, előbb megrémült, s csak akkor nyugodott meg, amikor közölte vele, hogy a doktor úr betegeit ellátja egy másik orvosnő. — Sajnos, nem tudtam az aláírásgyűjtésről, csatlakoztam volna én is. Kár, hogy a kiváló eredményeket elérő orvos elhagyja városunkat... Miként vélekedik az orvosról a szomszédban rendelő dr. Anna Krupicová gyermekgyógyász? — A kolléga korszerű gyógymódokat vezetett be a gyógyászatba, hiszen klinikai tapasztalatokkal rendelkezett. Persze, egy férfi könnyebben haladhat előre, mint a családos nők... Szakmailag csak elismeréssel szólhatok róla, ám emberileg ... — Ez mit jelent? — faggatóztam. — A kezdettől fogva összeveszett a feletteseivel és lenézett minket. Kezelési módszereinket rossznak minősítette, a betegek előtt ránk ripakodott. Mindent bírált, s hiába vagyok idősebb, nem köszönt előre. A kolléga tulajdonképpen azért mondott fel, mert kevesellte a fizetést. Az igazgató, kérésem dacára, ugyanis én voltam a gyermekgyógyászat vezető orvosa, nem adott neki személyi pótlékot. — A többieknek sem? — Mi, Uharčeková orvosnővel havonta megkaptuk. Az is igaz, hogy a kolléga drágán gyógyított, mindenkinek a legjobb gyógyszereket írta fel. A váróterme soha nem volt üres, hiszen ő nem sietett. Persze, nem dolgozott önzetlenül... — közölte éllel, s amikor megkérdeztem, vajon saját tapasztalatból beszél a hálapénzről, nem válaszolt. Csak kissé ideges lett. A következő megkérdezettek az orvos közvetlen munkatársai, az ápolónők voltak. László Katalin és Pusztai Magda nem tagadták, hogy fáj a szívük a doktor után. Udvarias, kedves, előzékeny emberként ismerték meg, aki élt-halt kis betegeiért. — Az utolsó rendelési napon rengetegen jöttek el csak azért, hogy megszorítsák a kezét és köszönömöt mondjanak. Egy szem sem maradt szárazon. Nagymegyer kisváros, mindenki tudja, miért kellett elmennie. Kár, hogy egy jó, széles látókörű szakorvostól ilyen könnyen váltak meg — nyilatkozta Pusztai Magda. — Bennünket azzal vádolnak, hogy mi állunk az aláírásgyűjtésszervezés mögött. Persze, ez nincs így, mi csak egyetértettünk a szülők kezdeményezésével. A doktor úr mindenben a maximumot nyújtotta. Ő volt az első, aki helyben infúziókat adott a dehidratált gyermekeknek, s csak azért, hogy ne kelljen kórházba menniük. Ha kellett, kisebb sebészeti beavatkozásokat is megcsinált. Megkímélte a kicsiket a kórháztól. Érdekes módon, itt ritkán sírtak a gyerekek, a doktor úr csodálatos érzékkel tudott bánni a rettegőkkel. Tény, maximalista volt, mindig tanult, művelődött, tanfolyamokra járt, tanulmányozta az új gyógyszerek összetételét, hatásfokát - vallotta László Katalin. Mi tagadás, dr. Ján Uharček igazgató véleményére, helyzetértékelésére is kíváncsi lettem Méry Gábor illusztrációs felvétele volna, ám tavaszi szünet lévén a doktorék (az igazgató belgyógyász, a felesége gyermekorvos) szabadságot vettek ki. Ezután találkoztam dr. František Strmiska negyvenegy éves gyermekgyógyásszal. Noha, már csak néhány órát töltött Nagymegyeren, vállalta, hogy válaszol kérdéseimre. -Honnan és mikor érkezett Nagymegyerre? - Öt évvel ezelőtt a tátrafüredi gyermekszanatóriumban dolgoztam, amikor megpályáztam a megyeri állást. A rendelőintézet lakást és jó fizetési feltételeket kínált. Az akkori igazgatót, dr. Adolf Klast sokan áldják, szeretik ma is. Talán mély embersége, nagy szakmai tudása miatt. Én másért is tisztelem. Azért, mert a régió egészségügyi szükségleteit figyelembe véve egy átfogó fejlesztési koncepciót dolgozott ki. Számomra az sem volt mellékes, hogy támogatta a modern pediátriát. Nagyon jól kijöttünk egymással, az igazgató bármit kérhetett, azonnal megtettem, hiszen éreztem, hogy a betegnek akar jót. A körzeti orvosi teendőim mellett rám bízta az akkor megnyílt gyermekotthon növendékeinek gyógyítását. A meghatározott heti 5,5 óra helyett gyakran többet töltöttem az intézeti gyerekek között, hiszen kapcsolatunk nagyon szép volt. Két évvel ezelőtt, amikor egyik napról a másikra dr. Klast menesztették, minden megváltozott. Az új igazgató azonnal megvonta a gyermekotthoniak ellátásáért kapott 500 koronás jutalékomat. Feldühödtem, s közöltem, ingyen nem dolgozom. Ráadásul, az otthon nem az én, hanem az igazgató feleségének körzetébe tartozott. Akkor vágta a fejemhez, hogy zsaroló vagyok, s közölte, felbontja velem a munkaviszonyt. Ezután bármit tehettem, a nagy fal közöttünk volt. -Talán, ha a kezdeti, lelkes évekről, elképzeléseiről beszélne - kértem, s a doktor úr részletes beszámolót tartott. - Az volt a célom, hogy kiszűrjem a krónikus légzőszervi megbetegedésben és az asztmában szenvedő betegeket és korszerű módszerekkel gyógyítsam őket. A .. kórlapokból kiolvasható, hogy a valaha fulladozó gyerekek zöme ma szinte rohammentes. Igaz, soha nem néztem a gyógykezelés anyagi oldalát, a hatékonyság megszállottja voltam, vagyok és remélem maradok. Mint gyermekorvos, foglalkoztam a gyermekek nemi szerveinek rendellenességeivel; a fitymaszűkületet járóbeteg-rendelés keretében „rendeztem le". A kisfiú ugyan érzett fájdalmat, de nem érte őt a kórházba kerülés traumája. A harmadik terület, amelyre összpontosítottam, a szerológiai és immunológiai ellátás minőségének javítása volt. Érdekelt ez a terület, több kisgyereknél kezdődő szamárköhögést, fertőző mononukleózist fedeztem fel. S mert Nagymegyeren a gyerekgyógyászat színvonalát alacsonynak tartottam, időt, energiát nem kímélve dolgoztam. Nem tagadom, figyeltem a kollégákat is. Ha hiányt vettem észre, szóltam. Például akkor, amikor korszerű gyógyszerek helyett Acylpirinnel kezelték a lázas gyermeket, vagy szerintem feleslegesen tömték antibiotikumokkal. Például akkor, amikor rájöttem, hogy bizonyos gyógyszereket nem ismernek, s ezért nem is írnak fel. Az sem tetszett, hogy az antibiotikumos kezelés — biztosan takarékosságból — csak 4-5 napig tartott a javallott 7—10 nap helyett. Nyíltan hangoztattam, hogy a gyerekek a legjobbat érdemlik. Rámutattam a megelőzés fontosságára, de senki nem figyelt szavamra. Volt egy dédelgetett tervem: a gyerekek szaunáztatása. Áldásos hatása tagadhatatlan, s amikor a várostól segítséget kértem, nem mozdultak. Az esküm arra kötelez, hogy a rászorulókon a legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint segítsek. Ezért kezdtem el az infúziók beadását is. Ahelyett, hogy a kezdeményezésért dicséretet kaptam volná, az igazgató bezárta előlem a rendelőt, és megtiltotta a segítségnyújtást. Gondolom, a szakmai összetűzések miatt nem kaptam meg a személyi pótlékot sem. Gyakran a fejemhez vágta, hogy a kollégáimtól eltérően én nagyon drágán gyógyítok. - A rossz munkakörülmények, a még rosszabb munkahelyi légkör, az önnel nem szimpatizáló igazgató, a gáncsoskodások elől menekül tehát. Annyira rossz volt? — Betelt a pohár. Csupán a kicsiket sajnálom. Meg azt, hogy nem valósulhatott meg Klas doktor fejlesztési koncepciója. Noha a korszerű telefonközpont és a gázfűtés bevezetése is siker, ez mind nagyon kevés. Amióta őt leváltották, sok jó nem történt. Igaz, az új igazgató vásárolt néhány műszert, de azokat kizárólag,ő használja. Az igazgató felesége látja el a növendékeket, de nem jár a gyermekotthonba, a betegnek a rendelőben kell jelentkezni. Bántott és bánt az is, hogy az igazgató ott takarékoskodott, ahol nem kellett. Erre hivatkozva nem adott mentőt egy súlyosan beteg, héthónapos gyerek gyógykezelésre való szállítására, de amikor egy jó kondícióban lévő szívbeteg kislány szüleivel megegyeztem, hogy nem mentővel, hanem saját autóval szállítják gyermeküket a prágai gyermekklinikára, az igazgató kiírta a mentőautót. Voltak, persze, egyebek is. Például nem engedte, hogy jó ismerőse feleségének infúziót adjak akkor, amikor láttam, hogy bár meghűléssel kezelték, s neki sárgasága volt, sürgős segítségre szorul. Persze, talán nem is tudta, hogy kiről van szó, hiszen a beteg, mint olyan, ez esetben nem érdekelte. Dr. František Strmiska március elsejétől a tátrafüredi gyermekszanatórium főorvosa. Megpályázta az állást és győzött. Elment, mert nem tudott úgy dolgozni, ahogy - esküjéhez híven - szeretett volna. A mezőváros pedig elveszített egy szakembert, noha aligha hihető, hogy annyi jó orvossal rendelkezik. Igaz, a gyermekgyógyász önként mondott búcsút az intézetnek. Mert sokakban csalódott, kollégákban, barátokban, házastársban. Ha majd emlékezni fog a nagymegyeri évekre, biztosan nem az oly sokat emlegetett nemzetiségi ellentétekre - hiszén azokkal nem találkozott —, hanem az irigységre, a szakmai féltékenységre. Azokra, akik nem fejlődtek, mert nem is akartak. Akiknek minden úgy jó, ahogy van. Akiknek az állami egészségügy anyagi agóniája jó ürügy arra, hogy ne újítsanak. Az is lehet, hogy netán útjában állt egy majdani családi privatizációs vállalkozásnak. Persze, lehet, hogy mindez másképp van. Valahogy úgy, mint a mesében: a törpék nem tűrik meg maguk között az óriást. PÉTERFI SZONYA